Olasz lapértesülések szerint Leonardo a szezon végén lemond és a helyét a francia élvonalban szereplő Lille alkalmazásában álló Luis Campos fogja átvenni, akivel állítólag már megszületett a megállapodás.
Az elmúlt napokban többször is felmerült az a pletyka, hogy Leonardo egy év után távozik a pozíciójából. A brazil szakember tavaly nyáron tért vissza az Elliott hatalomátvétele után, majd szabad kezet kapott, hogy néhány hét alatt lebonyolítsa a nyári mercatót és megerősítse a keretet. Ezt követően januárban további erősítések érkeztek Lucas Paquetá és Krzysztof Piatek személyében.
A Gazzetta dello Sport szerint Leonardo a Spal elleni utolsó bajnoki után benyújtja lemondását. Ivan Gazidis érkezése óta többször is nézeteltérések alakultak ki a felek között és úgy tűnik, hogy ezáltal a közös munka összeegyeztethetetlen. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Gazidis télen megvétózta Zlatan Ibrahimovic visszatérését és Cesc Fabregas leigazolását is, ami nem nyerte el Leonardo tetszését.
Leonardo tehát szabad kezet szeretne kapni és teljes autonómiában dolgozni, ami Gazidis decemberi érkezése óta nem adott. A dél-afrikai vezérigazgató korábban az Arsenalnál csak a kereskedelmi és pénzügyi szektorért volt felelős.
A Corriere della Sera szerint Leonardo kontraktusában szerepel egy olyan záradék, amely bármely fél kérése alapján lehetőséget ad a szerződés azonnali felbontására.
A Gazzetta szerint néhány nappal ezelőtt a Milan megállapodott a Lille sportigazgatójával, Luis Camposszal, aki Leonardót válthatja a klub vezetőségében. Az 54 éves portugál szakember korábban már dolgozott a Real Madridnál és a Monacónál is, előbbinél játékosmegfigyelőként, míg utóbbinál igazgatóként. Az újság szerint a jövő héten újabb találkozó lesz a felek között, hogy véglegesítsék a portugál kinevezését.
Luis Campos nagyon eredményes munkát végzett a Monacónál, hiszen az ott töltött időszak alatt érkezett az együtteshez James Rodriguez, Fabinho, Joao Moutinho, Anthony Martial, Bernardo Silva, Thomas Lemar, Tiémoué Bakayoko, Kamil Glik, Djibril Sidibé, Benjamin Mendy, Aymen Adbennour, Dimitar Berbatov és Danijel Subasic is.
Az olasz lap megjegyzi, hogy Leonardótól függetlenül Paolo Maldini marad a Milanban.
51 hozzászólás
ez szép! mit tett le a görög kivándorló az asztalra eddig? mert hogy Leo mit tett le (legyen elég csak Kaka pagy éppen Paqueta neve), azt tudjuk…
Gazidis penzugyekhez ert es azert van itt, hogy stabil labakra allitsa a Milant. A penzhez nagyon ert es gazdasagi szempontbol is nezi az eredmenyeket. es ott sem alkotott iden Leonardo azert nagyot ebben az egy evben lasd Higuaín business ami 17mba fajt a Milannak erre a gyenge fel evre.
De Castillejo sem eppen egy sikertortenet ( szemely szerint az egyik legjobbnak tartom a keretben de sajna gattuso nem) Castillejo 18 million + Baccaba kerult ami akkor olyan 36 milla osszesen. Laxalt szinugy nem egy sikertortenet.
Ha pusztan a tenyeket nezzuk akkor a cel a BL indulas volt es a Milannak nem ugy tunik, hogy meglesz pedig penzt kapott Leonardo boven amit tobbnyire rosszul koltott el szoval a kudarc sajna az o kudarca is, foleg, hogy Leo tartotta meg Gattusot es allt ki mellette….
Gazidisnek tiszta kep van a fejeben, hogy mit is akar ami fiatal jatekosok akiknek az erteke felfele megy es fejlodnek. Ezert jot Piatek es nem Ibra ezekszerint es ezert nem jot Fabregas.
Mar lehetett tobb helyen olvasni, hogy nagytakaritast akar nyaron.
*jott
és Paqueta ill Piatek ???
Nem védve Leot,de ugyan ki a tököm mondta volna meg hogy Higany egy lyukas sz@ros alsógatyát se fog érni vagy hogy Caldara lábában elszakad minden ami in vagy szalag….. Illetve abban is ferdítesz barátom,hogy nem akartuk megvenni Castillejot …kénytelenek voltunk,mert a retardált Bacca nem akart visszajönni….ezt pedig kihasználta a Villareal és baccát limonádéért Castillejot meg horror áron számolták fel….kényszerpálya volt…. Laxalt dettó !!!!
Szóval ne legyél már benne a s@ggébe ennek a GAGYIDISZ nevű no name senkiházinak aki vmi ásványvizes üzletnek tekinti a Milant…..
Nezd mar meg mit is alkotott Gazidis az Arsenalnal mielőtt hülyeségeket beszélsz.
Bacca tök mindegy mit akart. Elő szerződés kötötte a csapathoz, szóval ha nem tudjak eladni akkor marad es edz a többiekkel es pályára lép ha az edzo úgy dönt szüksége van rá… szóval a Castillejo egyáltalán nem volt kenyszerpalya.
Higanyrol ki gondta voln?…31 éves dél amerikai. Onnet 30 fölötti jatekos mar lutri. Keves del amerikai ontja a gólokat 31-2on tul. es mar a Juveban sem volt az igazi 17/18ban. Nem veletlen adtak el.
Paqueta eddig meg hu de sokat nem tett le az asztalra amiért akkora biznisznek kéne rá tekinteni. Nem Kaka még. De jo lehet.
Piatek jo lehet es ra is bólintott Gazidis mert fiatal es ambiciózus es megy fel az értéke de lattunk mar egy szezonos csodakat.
Gazidis modellje nem tul bonyolult nem szeret penzt vesziteni…
Paqueta szerintem azért lesz nagyon jó, mert nem a Neymar effektus, hogy el van szállva magától. Manapság legtöbb focista a nagy fizetésre meg szuperválogatottba hajlandó csak menni. Lehet gazdálkodni okosan a sok pénzzel, de amikor két lehetőség közül kell választania egy tehetségnek, nem a Milan-t fogja választani és itt jön képbe az a tudás, amivel Leonardo rendelkezik. Lehet kötött rossz üzleteket, de ebbe az is közrejátszik, hogy selejtezni is kellett a nyáron és nem vonzó a Milan, viszont Paqueta-t már, úgy hozta el, hogy nagyobb klubbokat előzött be.
Személy szerint nem vagyok biztos benne, hogy Leonardo a leggyengébb láncszem a gépezetben
Véle,ényem szerint ha itt valaki gyenge láncszem, az Gadzidis! De az idő majd megmutatja, hogy valóban így van-e! De hogy miért mindíg azt kell elherdálni, aki kötődik is a csapathoz, ezt már tényleg nem értem! 🙁
Hihetetlen ez a kavarodás, ami megy, a vezetőségben. Eladni nem akarják idén is a klubot, csak hogy megmaradjon az eladás/év átlagunk? Sose tudunk majd kristálytiszta képet kapni, de külső szemmel figyelve egy NB3-as klub körül rendezettebbek a dolgok mint itt.
Gagyidsz T@karodj !!!
Ennyi? Alátámasztanád ékesszóló, cizellált mondanivalódat? Fog menni?
Szerintem Leo a korulményekhez képest jo munkát végzett! Piatek és Parketta! Castelliobol és Laxaltbol nem láttunk semmit, mert Abate és Borini elorébb valo volt. Bonnuci egy nagyképu nulla volt, én is elpasszoltam volna. Caldara jo fogás volt, de sajnos az extra klasszis Mussacio és Zapata kiszoritotta, majd lesérult. Higuan sem tunt rossz otletnek. Leo veszte Gattuso 😀
+1
Viszont azt nem értem, hogy Montit, meg Bertolccit miért nem zavarta el. A létszámot az ifiktől is meg lehett volna oldani.
Szerintem is Gattuso Leo veszte.Leo munkája szerintem teljesen rendben van.Ahogy hallani lehetett az elsők között volt aki menesztette volna Gattat.Gadzidis elég csökönyösnek tűnik,valószínű személyeskedés lehet a háttérben.Lehet jó pénzügyi szakember,de nekem se szimpi ez a pénzkiszedős dolog amit az Arsenalnál csináltak.Reméljük itt nem ez a tervük.Nálam ott lőtte el magát amikor Emeryt kitalálta hogy idehozza,és lehet meg is teszi.
Felhívnám a figyelmet a következőre:
„Leonardo tehát szabad kezet szeretne kapni és teljes autonómiában dolgozni, ami Gazidis decemberi érkezése óta nem adott. A dél-afrikai vezérigazgató korábban az Arsenalnál csak a kereskedelmi és pénzügyi szektorért volt felelős.”
Amíg a könyvelő a könyveléssel foglalkozik, addig nincs gond. Viszont úgy tűnik, nálunk már általános „Isten” akar lenni Gazidis úr, ami nem biztos, hogy jó ötlet. Mivel nyerni semmit nem nyert soha, ellenben mi nem fiókcsapat vagyunk, hanem A Csapat, így nagybetűvel. Ezt lehet nem fogta fel Gazidis úr, de ez nem feltétlen az ő hibája, ha jól tudom ez az első nagy csapat ahol megfordul. A nagyobb baj ezek szerint az, hogy az Elliot sem tudja, milyen csapatot vásárolt meg, ami szomorú.
Egyetértek, mert Leo nem egy tejfölös szájú kisgyerek, úgyhogy nem szabadna úgy kezelni, mert ő tényleg volt már minden: játékos, játékosfelderítő, edző, sportigazgató. Jobb rálátása van, mert nem csak a pénzt nézi. A baj az, hogy Leo fog találni munkát máshol is, de a Milan nem biztos, hogy talál olyat, aki beválik.
Szintén egyetértek !!!
Gagyidisz a sz-@rzenálnál volt ami kb olyan a Milanhoz képest mint a fradihoz képest a kisvárda…..foci klub olyan amilyen semmi extra….mi pedig európa egyik legpatinásabb ill a világ egyik legpatinásabb klubja vagyunk !!!
Ezt ez az ember nem tudja !!!!
Leonardo egy pettyet jobban ért a focihoz a sporthoz mint ez a senkiházi könyvelő zseni….
Ez olyan mintha a Muszbek ülne a Vidi élére….nem is lenne se siker,se jó játékos….de oszt nullás könyvelés igen !!!
Ha ez a cél a Milannal akkor lehúztuk magunka a wc-n és megyünk a kula alá….
Ebből nem kérnék szépen…..
Gagyidisz Takarodj és Leonardo maradjon !!!
Atyaég… mi van itt egyesekkel?
Azért egy topligában tizenxszeres bajnokot, aki korábban alakult, aki pl. ebben az évtizedben többször játszott európai kupadöntőt nálunk, aki legutóbbi találkozásunkkor nem is oly régen nevetve rakott ki minket, aki kb ugyanott végez idén várhatóan, mint mi és akinek jelenleg több, mint 2x annyi bevétele van, mint nekünk (hahó FFP!), azt hazai szinten a Kisvárdával párhuzamba rakni finoman megfogalmazva barokkos túlzásnak érzem.
Nem mellesleg Gazidis (nevének normális leírása szerintem elvárható egy ilyen oldalon, nem kell az óvódás szint) nem a gazdasági vezetőnk, hanem ügyvezető. Ha előbbi lenne, akkor igaz lenne a könyvelős hasonlat is, de attól, hogy egy ügyvezető felel a pénzügyi területért (vszeg ehhez ért jobban tapasztalatai révén), attól még beleszólhat a játékospolitikába egy gazdasági öngyilkosságnak minősülő transzfer esetén szerintem. Márpedig az Ibra/Fabregas kombóból az egyik minimum az, ha nem mindkettő. Érdekes, hogy a többe kerülő Piatek/Paq kombót nem vétózta meg – ezek szerint nem a pénzt sajnálta, csak megnézi mire költünk.
Jelenleg – hiába fáj kimondani – nem vagyunk egy szinten a topcsapatokkal (még egy Arsenallal is csak épp – ha igen), így nem engedhetjük meg (az FFP sem engedi meg), hogy két kézzel szórjuk a pénzt és ne nézzük meg kire. Ha ki tudunk perkálni valamennyit, akkor azt olyanra költsük, akiben potenciál van, aki értékteremtő, aki nem 0-2 évre nyújt megoldást és viszi a nagy pénzt cserébe.
Akárhogy is nézzük egy játékos-vásárlás befektetés. Ezt a befektetést vagy a későbbi értékével vagy a pályán nyújtott teljesítményével térítheti – jobb esetben mindkettővel. Az elmaradt tranzakciók esetében egyik tekintetben biztosan nem, míg a másiknál minimum kockázatos mértékben lenne megtérülés.
Én is azért szorítok, hogy a Milan újra régi fényében tündököljön, de ész nélkül nem lehet sikeres ez a projekt, akármennyi pénzed is van (főleg, ha nincs). Azért valljuk meg, hogy elhaladtak az évek kedvenc csapatunk mellett és jelenleg mind a Monaco, mind az Arsenal politikájában van olyan, amit jó lenne átvenni.
Arról már nem is beszélek, hogy Leonardo tavaly nyári munkája nagy erőszakkal sem nevezhető sikertörténetnek (ezt fentebb is részletezték már), akárhogy magyarázzuk is. Télen már szépített, szóval lehet a jó irány meglett volna már, de ez elég kevés mintavételnek tűnik eddig a reális értékeléshez. Ettől függetlenül távozását sajnálnám.
Veled mi van öregem ?
Az arsenal a büdös életben nem lesz olyan klub mint a Milan….
Megkergültél ?
Nézz már be a vitrinünkbe…mit látsz ?
Imádom az érvekkel és logikus gondolatokkal átszőtt válaszaid. 🙂
Ezeket a kérdéseket szerintem előbb magadnak kéne feltenni és ezzel szerintem fejezzük is be a személyeskedést, ok?
Senki nem mondta, hogy az Arsenal valaha olyan klub lesz, mint a Milan. Miért kéne hogy olyan legyen… nem is értem, amit írsz az hogy jön ide.
Én józan gondolkodásról, pénzügyi megfontoltságról és tiszteletről beszéltem írásomban, de úgy látom, hogy ezek a szavak nem értek célt nálad. Engedjük is el, jó?
Nézegesd csak a vitrint, miközben elmegy mellettünk a világ, ugyanis szerintem a vitrin még egy klubot sem vitt előbbre…
Ibra leigazolása mellett az is ott van, hogy képes motiválni a társakat és egy Nocerino vagy Boateng-et is felhúz, úgyhogy lehet nem lesz az eladásából pénz, de a többiek fejlődését is segíti, úgyhogy közvetetten pénzt növel. A tapasztalat meg a rutin nagyon sokat segít a csapatjátékban. Fabregas sérülékeny és lassú egy angol bajnoksághoz, de az olaszhoz képest simán lehet, hogy gyors és nagyon lát a pályán és pont egy ilyen irányító típus hiányzik a csapatbó, aki hátulról szervezi a játékot.
Paquetára meg rábolinthat vagy nem Gazidisz, de esélye se lett volna elhoznia Leo nélkül, mert egy névtelen üzletemberre nem hallgat egy tehetséges brazíl játékos.
Az FFP meg valóban szar ügy, de a Berlusconi-Galliani féle spórolással nem jöttek eredmények és akkor a pénz se fog úgy folyni, ezzel pedig biztos tisztában van Leonardo is és szakember lévén ő se szórni akarja a pénzt értelmetlenül, úgyhogy jogos elvárás, hogy egy üzletember nem lát annyit bele, mint ő, úgyhogy ne vétózgassa a döntéseit. Ennél elég arra gondolni, hogy például te is csak annyit látsz Ibrában, hogy öreg és már nem lehet eladni és közben ott a sok pro érv a másik oldalon, amit figyelmen kívül hagytok Gagyidisszal együtt.
Amikor a pályán nyújtott teljesítményt írtam, mint egyik megtérülési opció, akkor ez alatt természetesen nem csak szigorúan a 90 percet, hanem edzésen és öltözőben és egyéb módon nyújtott teljesítményt is értettem, bár valóban pongyolán fogalmaztam meg. 🙂 Hisz abban valóban igazad van, hogy ezek a részek is fontosak a teljesítménynek, még ha kevésbé is mérhetőek számmal.
Ettől még vallom – hiába szeretem Ibrát, mint ember, mint játékos – hogy az ő üzlete nem térült volna meg és vszeg Piatek vagy Cutrone perceinek rovására ment volna a szerepeltetése, szóval jobban jártunk így szerintem. Fabregas kapcsán szintén levezetés-szagot éreztem és bár pár cserejátékosunknál nem kérdés, hogy jobb, de amennyivel az ára, vagy a fizetése több , azt már nem hozta volna vissza összességében.
A viszont nem vita tárgya szerintem köztünk, hogy igazolások terén Leo jóval rutinosabb (még ha a nyári produktum nem is volt fényes), így a terep az övé (vagy utódjáé) kell, hogy legyen igazolások kapcsán. De meglátásom szerint ettől a végén még lehet vétójog Gazidisnek egy-egy esetben, ha nem egyezik a politikával, vagy egyéb célokkal egy játékos megvásárlása (Ibránál, Fabregasnál nem volt match, Piatek, Paq esetében igen – szerintem ez volt a jobb kombó).
Rendben is van ez, hogy vannak ellenérvek Ibraval kapcsolatban, de ezeket számosítani lehet Gazidisz részéről és akkor úgy reprezentálni Leonak, hogy 10 misi az ára most, 1 év múlva 5-ért eladható és ha van BL akkor az +10, úgyhogy olyan 5 millió lehet esetleg haszon, (nem értek hozzá, de körülbelül így fel lehet vázolni biztos) a végső döntés viszont te kezedben van Leo. Szerintem így kéne működnie és ha mondjuk az jön ki, hogy -20 és Leo nem látja be, hogy ez hibás döntés, akkor egy harmadik félt is bevonnak a döntésbe vagy hasonló.
Ez szerintem hibás döntés volt a tulaj részéről, hogy mindent vétózhat egy személy, mert túl nagy hatalmat kap, miközben ez Leo szakterülete. Logikusabbnak hat és nem lenne ez a fölösleges széthúzás, de majd elválik csak fogynak a Milanos szakemberek közben.
Értem amit mondasz, de szerintem reálisan így nem tud működni semmi hosszú távon.
Gyakorlatiasabb megoldásnak látom, hogy van egy koncepció, ami szerint működik a klub (pl. igazoláspolitika: fiatal 25-, sikeréhes, tehetséges játékosok, pár rutinos kieg.emberrel – ez szerintem járható út). Minden transzfernél meg kell nézni, h beleillik-e a projektbe. Ha igen, ok; ha kilóg, akkor egyedi döntés. Látszik, hogy a két vétó 30+ játékosoknál történt – ami tegyük fel nem koncepcióba illő volt. Amúgy simán lehet, hogy az is megtörtént, ami írtál, hogy ahol nem volt egyetértés (vagy vétó volt), ott a tulaj döntött és ő Gazidis érvei mellett döntött (a sajtóból az okozat jön le: G vétója miatt bukott el az igazolás).
De amúgy nem értem azt a részt: zavar G. vétójoga, mert túl nagy hatalommal jár, miközben szabad kezet adnál L-nek, aki ezáltal akár csődbe is viheti a klubot? Szerintem pont jó leosztás ez, hogy L. felelős az igazolásokért, de a végén van egy gazdasági vétójog (elég sok cég működik így:)). Ez nyilván L. hiúságának nem tetszett, ez érthető. Ami persze felveti a kérdést, ha tényleg csak a Milan sikere érdekli, ahogy valaki írta, akkor miért nem teszi félre a büszkeségét ilyenkor, hogy ő is támogathassa a Milan felemelkedését?!
Szóval szerintem ez nem annyira fekete v fehér, mint egyesek látni akarják…
Ez attol függ mit akar a Milan tulaj. Mert mi szurkolók olyat ami lehetetlen…
Gazidis az Arsrnal bevételét 95%-al növelte 9 ev alatt es rekordsebesseggel torlesztettek az Emirates árát.
Ha a Milan az akar lenni ami régen ahhoz sajat stadion kell viszont a Stadionhoz meg stabil bevétel es egy terv.
Az, hogy megvetoz egy Ibrat fel evre egy Piatekre meg igent mond az kifejezetten szimpi.
Viszont lehet, hogy ennyin fog múlni a BL-indulásunk, vagyis Ibra rutinja. Néhány gagyi döntetlent (pl.Parma) tudott volna a mi javunkra fordítani.
Vagy nem…de sosem tudjuk meg…
Rengeteget olvastam Ibra-ról és ő még az edzésen is 120% on van és a társakat is felpezsdíti. Én emlékszem, hogy Nocerino meg Boateng mennyire jól játszottak, amíg itt volt, mert elég volt egy szar passz és úgy leüvöltötte a társak fejét, hogy utána nem mertek hibázni. Szerintem a leigazolása olyan lett volna, mintha egy edző érkezett volna a pályára, amit egy Gazidisz féle ember nem ért meg, mert nem focizott azon a szinten, mint Leonardo, aki ezt is figyelembe veszi és nem csak azt, hogy melyik szám nagyobb.
Kívülről biztos olyan látni ezt a dolgot, hogy Gazidisz okos döntéseket akar hozni és Leonardo éretlen, de a focihoz nem ért annyira G. és ezért van ott Leo, de senki se szeret úgy dolgozni, hogy valaki a háttérből beleokoskodik a munkájába, mert nem ma kezdte a szakmát.
Szerintem jó úton kezdtünk el járni. Nyilván hogy Piatek és Paqueta sem jött volna ha Fabregas és Ibra jön. Én örülök hogy az előbbiek vannak nálunk, ők a jövő. Abba kell fektetni. Nem kell rögtön fejeket követelni mert fél év alatt nem jön eredmény. Szerintem hosszú távon igenis lesz eredmény, de ehhez stabil háttér és saját stadion kell, ez a mai alap követelmény.
Paqueta-t már előszerződésben elhozta Leo, úgyhogy Ibra előtt már biztos volt az érkezése, úgyhogy maximum Piatek nem érkezett volna. Volt egy jó szezonja Piateknek, majd meglátjuk a következőben mennyit tesz le az asztalra, de sajnos ő is az a típus, hogy ki kell szolgálni, úgyhogy nem Ibra szint. Az üzleti részt nézve viszont Piatek értéke növekedhet még, de ehhez nem kell érteni a focihoz vagy szakembernek lenni, hogy megmondja valaki.
Én Leo pártját fogom és hatalmas hiba, hogy Gazidisz fontosabb a tulajoknak, de majd csak az idő fog igazolni, remélem most tévedek és nem jön be a spekulációm, mint ahogy eddig bejött.
Szerintem a tulajoknak (legalábbis nagyon remélem!!:)) nem G. személye a fontos, hanem az elv és a politika, amit meghatároztak, mint az eljövendő nagy Milan alapja. Ha valamiért Leo ezzel nem tud azonosulni (mondom ezt úgy, hogy az sem biztos, h ez a távozási ok), vagy büszkesége nem engedi, hogy úgy érezze „kioktatták”, akkor érthető a váltás – a Monacos úriember azért pár jó nagy nevet összekanalazott már a közelmúltban, akik mind fiatalok, sikeréhesek voltak, lehet ez indokolja az ő érkezését.
Ez a szabad kezet akar ez csak duma, ez nem egy családi Bt. Van aki viszi az üzletet, van aki foglalkozik a szakmai részével. Egy nagyobb klubnál, ennek így kell(ene) működnie. Ahogy a cikk is írja, nem értenek egyet. Hogy a saját területükön melyikük a jobb azt nem tudom, de Leonardo maradjon a szakmánál, Gazidisnak meg nem kéne belepofáznia az ő dolgába. Röhej h. még mindig a széthúzás megy, ebből igy nem lesz semmi. Ezt bármi áron meg kell szüntetni. Többen irták h. az Arsenal sehol sincs a Milanhoz képest.(https://assets.kpmg/content/dam/kpmg/hu/pdf/KPMG%20Football%20Clubs%20Valuation%202018%20WEB.pdf).
Az igazság az h. napjainkban ez éppen forditva igaz. Berlu éppen abba bukott bele h. nem értette meg a 2000-es évektől azok a klubok a sikeresek, akik sikeres gazdasági társaságként működnek. Ezt nyögjük még mindig. Ha ehhez Gazidis kell akkor hajrá. Leo nem fog sikeres gazdasági társaságot működtetni.
Az Arsenal lehet sikeres gazdasági társaság, de nem lesz sikeres klub. Leonardo a kettőt akarja együtt és Gazidisz meg az üzleti részéhez ért maximum, úgyhogy a kettejüknek valóban össze kéne dolgoznia és az lenne a helyes út, de innen nem látunk bele, hogy mennyire szól bele Leonardo munkájába, de Leonardo se kutyaütő, úgyhogy biztos van oka annak, hogy azt látja, hogy nem bíznak a döntéseiben és így nem tud dolgozni. Gazidisz egy focistában a pénzt nézi, míg Leonardo meglátja a Kaká-t egy focistában, amit sose látott Gazidisz és nem is fog soha látni, mert ahhoz nem elég egy diploma. Sajnálatos, hogy nem értenek egyet és nem tudnak együtt dolgozni és ezt a vezetőknek/tulajoknak kéne rendezni, de úgy néz ki Gazidisz fontosabb, mint egy olyan ember, aki meglátja a tehetségeket és nem törekednek a megtartásra. A tulajokat természetes módon nem érdekli a Milan sikeressége csak a gazdasági növekedése, amit teljesen megértek, viszont te azt nem érted meg, hogy a szurkolókat és Leonardot is az érdekli elsősorban, hogy a Milan sikeres legyen és nem azt, hogy jól eladható legyen, úgyhogy fölösleges azon vitatkozni, hogy melyikből jön a több pénz, mert nem a pénznek szurkolunk, hanem a Milan focicsapatának.
Köszi baratom,hogy felvilagosítottad a „G” szurkolókat !
A Milant és az Arsenalt egy lapon emlegetni még viccnek is rossz !!!
Mega klub európában nem sok van…mondjuk az elmúlt 100 evet tekintve kb. Ezek :
Milan
Juventus
Bayern
Ajax
Manchester
Liverpool
Real M.
Barcelona
Ennyi nem több…. ezek a vilag focijában is elismert klubok…a vilag legnagyobb klubjai….múlt jövő…jelen mindegy….
Az arsenal 300 év múlva sem lesz ott ahol ezek a klubok…..
Ilyet….pofám leszakad itt nehány szurkolónak nevezett vkin….
De már legalább értem gagyidiszt…honnan tudná,hogy melyik klubnál melózik ha a saját szurkolói sem tudják mekkora klub a Milan…….
A Honvéd meg a Fradi is nagy klub volt 1950ben ma viszont kutyat nem erdekel.
A Parma is nagy klub volt 80asevek vegen ma meg nem az.
A Benfica is vitt mindent egy idoben ma meg semmit….
Nem tudom atjon e a lényeg. Gyanitom nem.
A Milan 9 eve semmit nem ert el!!!
Tetszik vagy nem tetstik MA a Milan egy középszer aki egy ELben a csoportkorbol nem ment tovább!!!
Hiaba a 7 BL serleg a vitrinben az Olympiakos pont xart ra nagy ívben meg a Betis is.
Akkor lesz képes nyerni es sztárokat igazolnia Milan ha gazdasagilag toppon lesz amihez stadion kell meg komoly bevétel. Ibra semennyire nem emelte a többi játékost Manchesterben .. O mar nem az aki 10 eve a Milanban jatszott. Elrepult az idő skacok. Fel kene ébredni!!!
Az Arsenal ertrke 4szerese a Milanenak. Ezert van itt az igazgató.
Van egy project es ahhoz tartja magát ennyi.
Ha tetszik ha nem Piateken mar keresne a klub ha eladnák mig Ibran nem….
Na ülj le egyes… értetted a felsorolásomat ?
Ja nem….a felsorolt klubok mindegy hol állnak hol fognak…5-10 év múlva…. mindig mega klubbok lesznek akik ketettek az európai foci asztalara egysmást..és a vilag futballban is jelentős a szerepük….mindegy mi törtenik velük….
Te meg jössz itt nekem oarma honved fradi fele lim lom szarokkal….
F…ngod nincs melyik klubnak szurkolsz öcsém…jobb is lenne ha valsztanal vmi más egyletet magadnak….
Atyaég….bocs de egy igazi foci a…fabeta vagy…..ilyen gasonlatot ehhez a 10 klubhoz felhozni…..jezusom……
Az Arsenal eladogatja a Henry, Van Persie, Fabregas szintű játékosokat,, úgyhogy úgy nem nehéz hasznot termelni egy klubbnak. Ez olyan, mintha egy Kaká-t a második évében eladnánk a Realnak, hogy ott legyen BL győztes és Aranylabdás belőle. Ehhez nem kell nagy szakértelem. Ezért nem megy az Arsenalba nívós játékos, mert az csak ugródeszka, az általad említett top csapatokról, meg mindenki tudja, hogy az elit és dicsőség ott játszani.
Milan eladta Shevat,Kakat, Ibrat, Silvat
MU eladta Beckhamet, Nistrlrooyt, Ronaldot
Aki menni amar vagy nem akar szerződést hosszabbitani azt eladja akinek esze van mert megy ingyen.
Az altalad felsorolt Arse al jatekosok egyike sem a csucson távozott Londonbol
Milanka sürgősen vegyél vissza az arcodból, hogy jössz te ahhoz, hogy bármelyik szurkolótársad (engem?) mérlegre tedd? Attól, hogy valaki logikusan is tud gondolkodni és nem csak fröcsög még lehet Milan szurkoló (sőt!), de ha úgy nézzük, akkor szedd ki a nyelved Leonardo seggéből…
Ahogy zso is írja jelenleg örülhetünk, ha az Arsenal szintjén vagyunk és nem csak idén, közel 10 éve tapsikolhatnánk az eredményeiknek. Szóval nézegetheted a vitrint, de pont ez vitt minket ide, hogy mást se csináltunk 10 évig, mint azt mutogattuk. Ha így folytatjuk 300 év múlva még Kisvárda szinten sem jegyeznek minket.
Az Arsenal csinál egy elég jó gazdaságpolitikát az elmúlt 10 évben, megértették, hogy mi kell a sikerhez. Ez látszik a pü számaikon, az online követőiken (jóval több, mint a Milané!!!), a saját stadionon, mindenhol. Szerintem építhetünk arra a politikára és szerintem az nem zárja ki, hogy sikeresek is legyünk (mint az említett Bayern akár). Senki nem mondta még ki szerintem, hogy ez a sztárjaink eladásával jár (nem hiszem, hogy ha lesz BL, akkor bárkit eladunk a TOP5 játékosunkból a nyáron, bármennyiért is).
Ehhez viszont szakemberek kellenek, nem ex-alkalmazottak, vagy primadonnák. Ha a volt ikon jobb, mint a piacon más, akkor természetesen várjuk vissza, de amíg van jobb, hozzáértőbb ember, addig én mellette teszem le a voksom, mert nem a csapatszeretet viszi előre a Milant. Ennyi erővel mondatnánk, hogy ne is igazoljunk más játékost se, mert ott vannak az ifiben a fiatalok, akikben ott a Milan-szív. Remek lenne. Szóval szerintem itt is középút kell – pár jó ex-Milanos és pár kiemelkedő szakember.
Te kezdtel burkolt h…lyezesbe szóval csitt a neved…
Az meg te meg a zso haverod nem tudjatok kibek szurkoltok….kész viccek vagytok….
Milyen arsenal szinten nem vagyunk…. az arsenal akkor sem lesz velünk egy szibten még 100 év múlva sem ha nyaron megszünik a klubunk letezni….
Fogalmatlanok vagytok….és ez a baj gagyidisszel is….
Nem vagyok leo fan de a jatekos politikaba egy tingli tangli könyvelő ne vonnyítson mar bele….meg edzőt se ő valasszon már…. az ő dolga hogy adjon 300 milliót leoéknak az erősítesekre….meg rajzolgassam meg a belepőket és talalja ki mennyibe fog kerülni….hozzon szponzorokat dögivel….oszt k…shadjon….ez a dolga…..jó hogy nem ül le a kispadra vezényelni…..
tenyleg h*lyek vagyunk, hogy azt hisszuk atjon valaha amit irunk mert nem fog TE Foci istene aki ert mindenhez!
Teljesen fogalmatlan vagy, hogy egy ceg (IGEN a Milan az) hogyan is mukodik. Az igazgato don’t mindenki felett tudod o van a piramis tetejen (hierachianak hivjak amugy guglizd meg) Ot a tulajok bocsathatjak csak el…Leo a beosztottja. Eddig megvan???
A Milan a tortenelemkonyvben valoban szuper de meg 10 ev eredmenytelenseg es mar egy jatekos sem ugy fog emlekezni ra ahogyan most de inkabb 10 eve amikor meg a Milanba akartak jonni jatekosok mert ma mar nem annyira….
Tetszik neked vagy nem tetszik penz beszel! Az meg a Milannak nincs. A FIFA managerben ahol tolod biztos le tudsz hivni 300 misit igazolasokra es mindenki jon a csapatodba de kepzeld el a valo eletben nem igazan.
A Nottingham Forest is nyert 2 BLt a Benfica is es meg jatszott 8 europai sorozatban dontot megsincs rajta a patinans listadon meghozza azert mert ma nem meghatarozoak!
Milan is efele halad mert nincs cseton !!! Mig a 300 ev alatt sem ernek utol „Szarzenal” ki tud csengetni egy Lacazettert 53 million fontot meg meg Aubaert 56 ms=isit. Mig a Milan csak almodik ezekrol….
Amugy Berlunal is ekkorat szajkarateztal mert o meg az edzoi posztot is ellatta 🙂
Milanka, egy persze szállj már magadba és kicsit olvasd is vissza amiket írsz és amiket más ír és értelmezd is őket. Szó nem volt burkolt hülyézésről, amíg te nem kezdtél személyeskedni.
Úgyhogy utoljára mondom, vegyél vissza az arcodból, mert ha annyira okos lennél, mint hiszed (és ez sok mindent mutat), akkor tudnád, hogy a szerénység nagy erény!
Az, hogy fogalmad sincs mi egy ügyvezető, vagy pénzügyi vezető dolga (vagy egy könyvelő – hogy jön ez ide?), az elfogadható, nem kell mindenkinek mindent tudnia, de akkor ne is okoskodj benne és főleg ne ilyen stílusban. Lehet valaki, valahol eltűri ezt a stílust tőled, de én biztosan nem! A kutyádat intsd csittre, vagy akit akarsz otthon, vagy ahol megteheted… Nem gyanús, mikor mindenki szembe jön az autópályán?!?
Már bocs, hogy admin helyett beszélek, de ne itt éld ki a frusztrációidat, ez nem a dühöngő fórum, hanem Milan szurkolók fóruma, akik egy csapatnak, együtt szurkolunk.
Normális vitának, érvek ütköztetésének van helye, kulturált stílusban, de a mivanmivanmivan dumát tartogasd más helyre. Ha verekedni akarsz: legyen, megoldjuk; ha eszmecserét szeretnél arra is nyitott vagyok, de ez a béna, gyerekes szájkarate szerintem senkit sem érdekel. Ha tudsz normális stílusban válaszolni, akkor érdekel, ha nem, akkor maradjunk ennyiben! Nagyon köszi.
A Bayern-nél például kéz a kézben van a kettő, mert sikeres klub és gazdaságilag is fenttartja magát, de ehhez olyan emberek vannak a vezetői székekben, akiknek fontos a Bayern és részt vettek akár focistaként is a korábbi sikerekben és elképzelhetetlen számukra, hogy ne olyan emberek dolgozzanak ott, akik kötődnek a Bayernhez. Ez is titka a sikernek, úgyhogy Maldini Leonardo Gattuso stb. nevekre szükség van bármilyen szinten, ha Kaká elvégzi a tanulmányait ő is fontos szerepet játszhat a klub felvirágoztatásában, de szabad kezet kell kapnia a saját területén, hogy hasznos munkát végezhessen, mert jelenleg ott tartunk, hogy Gazidisz a fő ember és mindent megvétózhat, ami oda vezet, hogy lényegében ő a felelőse mindennek, de ha valami gond van akkor a vonat elé dobjuk Leonardo-t, mert nevét adja mindenhez, ha meg jól működik valami, akkor learatja a babérokat Gazidisz, mint ahogy páran Paqueta transzfert is, neki köszönik, mert Ibra transzfer vétózásával vonnak párhuzamot.
Pontosan jól látod…azaz a Milan számára egy Leonardo,Maldini,Rino 3as mindegyoke külön külön is értékesebb mint egy G nevű könyvelőcske…
Az meg hogy belearcoskodik az edző a jatekosok dolgaiba….non szensz….vicc…
Én se maradnék egy ilyen paprikajancsival egy helyen….
Páran nagyon szűklátókörűek, és túl borúlátóan közelítik meg ezt a történetet. Én is sajnálnám Leonardo esetleges távozását, voltak jó húzásai, de nézzük már meg, hogy ez a Campos nevű fazon milyen igazolásokat ütött nyélbe a Monaconál bagóért. Bernardo Silvákat, Martialokat, Bakayokókat, Fabinhókat, James Rodriguezeket szerzett meg a scoutcsapatával a hercegségiekhez, és az a csapat nem is olyan rég BL-elődöntőig menetelt, csak éppen később szétrabolták őket. De mi nem a Monaco vagyunk, ha mi felérnénk a csúcs közelébe olyan spílerekkel, akikben hasonló potenciál van, mint a fentebb említettekben, akkor mi nem árusítanánk ki őket, hanem tovább építkeznénk velük. Leonardo jó sportigazgató, jó kapcsolatokkal és főleg ha Brazília felé nyitunk óriási előny a személye, de Camposnak is hasonló jó a referenciája, és minden jel szerint tökéletes harmóniában tudna együtt dolgozni Gazidisszel.
Azért jelenleg egy Arsenalban lévő potenciál jóval nagyobb mint ami a Milanban van. Az elmúlt évtizedben meg bőven sikeresebb is volt nálunk. Tegyük szívünkre a kezünket, simán cserélnénk velük a jelenlegi helyzetben…..
Elég kulturált vélemények és érvek hangoztak el, mindkét részről a témával kapcsolatban, egészen addig még Milánka bele nem büfögött az egészbe..
Elég nagy a kontraszt egy normális, témához illő, és Milánka ” mindenki hülye csak én nem ” kommentjei között..
Szerintem mindenki sokkal jobban járna, a csöndben maradna..
Magam sem tudtam volna ezt szebben megfogalmazni. 🙂
A kommentek összességére reagálva:
-Nem gondolnám, hogy jelenleg egy szinten vagyunk az Arsenallal. Röhögve ütöttek ki az EL-ból, nem olyan rég és most is ők játszák a döntőt nem mi. Ők nyerhetnek nemzetközi trófeát mi köszönő viszonyban sem voltunk ennek esélyével. És Angliában szép történelmük van nekik is.
-Az, hogy valaki egy klubnál legenda, vagy meghatározó volt, önmagában nem lehet elég ok arra, hogy alkalmazott legyen vagy alkalmazottként ne bocsássák el. Aki nem végez jó munkát, attól el kell köszönni, lehet az bárki. Megjegyzem, nem állítom, hogy Leo rossz munkát végzett, de az olvasott hírek alapján nem is ezért távozna.
Ehhez kapcsolódóan bármennyire szép és jó lenne, hogy a Gattuso, Leo, Maldini hármas vezesse a klubot, 3-ból 1-nek biztosan távoznia kellene bárhogy is alakul a szezon, mégpedig Gattusónak. Ha BL-t ér el, akkor azért, ha nem, akkor azért 🙂
-Amennyiben Leo távozik és a helyére Campos (vagy más) jön, és jó igazolásokat hajt végre, abban a pillanatban fogja mindenki elfelejteni ezt a történetet.
Szerintem egyértelmű, hogy az Elliot számára a Milan, mint vállalat fontosabb, mint a Milan mint történelmi klub. Az ő érdekeik az, hogy pénzügyileg rendben legyen minden, növelje a klub értékét és néhány év múlva eladja. Ebben nincsenek érzelmek, ez lehet jó vagy rossz kinek mi. Gazidis szerepe ebben lehet keresendő, azaz az olyan játékosok megvételét nem támogatja, akik esetleg nem tudnak pénzt hozni a konyhára. Ebben lehet vétójoga.
Összességében azt gondolom, hogyha Leo marad, tudjuk, hogy jó sportigazgató kezében van a klub, ha nem, akkor abban kell bíznunk, hogy egy hasonló, vagy jobb szakember jön a helyére. Nem ő az egyetlen a szakmában, aki ért ehhez, és abban is biztos vagyok, hogy az Elliot nem fog kezdő amatőröket vagy rossz referenciával rendelkezőket alkalmazni.
Az Elliot valóban befektetésként tekint a Milanra, de szerintem jelenlegi helyzetünkben mi ezen csak nyerhetünk. Ha ott tartunk már, hogy zsinórban két évben lemaradunk a bajnoki címről szoros harcban és kiesünk a TOP16/TOP8 között a BL-ben és ennek oka, hogy megváltunk egy, vagy több TOP5 játékosunktól a nagy pénz és a bevételmaximalizálás miatt (valamiért úgy érzem, hogy ilyesmi több ember rémképe), akkor azt mondom, változtatni kell, mert ez nem méltó a Milanhoz. De ettől nagyon messze vagyunk (egyelőre ez a mostani jóval méltatlanabb a csapat nevéhez), addig minden befektetés, legyen jó játékos, szakember, stadion, gazdasági/marketing lépés nekünk jól jön, hogy elérjük szurkolói célunkat.
Mert szerintem a cél közös: pénz és siker ma legtöbbször együtt jár (kivétel van, de nem az erősíti a szabályt, hanem a többség). Nem véletlen, hogy a TOP10 bevétel és TOP10 klubérték csapatai közül visszatérően min 6 mindig ott van a BL TOP8-ban! Szeretném már magunkat is ott látni rendszeresen, onnan pedig bármi lehet!
A lényeg az, hogy teljesen megváltozott a foci… Mind pénzügyileg mind „klub modellt” mind taktikát… stb…. nézve! És bizony lemaradtunk de rendesen! Új dolgok,változások kellenek!Nem tudunk már Berlusconiból vagy nagy nevű „maffiózók” pénzéből érvényesülni… Én el tudom képzelni, hogy Gazidis rendbe teszi a klubot ….