A jelek szerint Cristian Zapatával nem fog szerződést hosszabbítani a Milan.
Zapata az elmúlt években többnyire kiegészítő ember szerepét töltötte be a Milanban és ebben a szezonban eddig 20 tétmeccsen lépett pályára, ebből 13 alkalommal a Serie A-ban. A 32 éves védő szerződése az idény végén lejár és eddig nincsenek arra utaló konkrét jelek, hogy a következő szezont is a Milan játékosaként fogja megkezdeni.
Leonardo januárban találkozott Zapata ügynökével, Ivan Cordobával a Casa Milanban. A felek a hosszabbításról egyeztettek és a játékos igénye 2 éves szerződés volt a jelenlegi fizetésével. A téli átigazolási időszakban érdeklődött Zapata iránt a Fenerbahce, azonban a Milan elutasította a megkeresést Mattia Caldara sérülése miatt.
A MilanNews szerint a klub 1 éves szerződést kínált a kolumbiai védőnek a játékos 2 éves igényével szemben. Ezt követően a Milan megváltoztatta döntését és azóta nem történtek fejlemények az ügyben. Két forduló van hátra a szezonból és Zapata szerződése június 30-ig szól, azonban eddig nincsenek arra utaló jelek, hogy a védő marad a Milanban.
A hírek szerint Zapata az utóbbi időben számos együttestől kapott megkeresést, többek között az Evertontól, a Galatasaraytól, a Flamengótól és a Fenerbahcétől.
6 hozzászólás
Pedig pont hogy használható kiegészítőszerepet elfogadó stabil kis játékos.Nem vele kéne kezdeni,vannak tőle sokkal nagyobb kóklerek is a csapatban.
Megmerem kockáztatni hogy még mindig az egyik, ha nem a legjobb védőnk! Hiba lenne elengedni. Előbb csinálnék pénzt Mussából.
Pont ezt akartam írni. Szerintem rengeteg potenciál volt benne, amit sajnos nem tudott kiaknázni, de én így is simán hosszabbítanék vele. Ahogy Abateval és Maurival is. 1-1-1 év, fizetéscsökkentés.
Viszont sokakkal ellentétben én nem törnék pálcát Mussa hátán, mert szerintem egyáltalán nem rossz védő. Sokkal inkább ő, mint a pletyka szintjén felmerült botlábú Mustafi….
Ahogyan a Milan kezeli a lejáróban lévő szerződéssel rendelkező játékosait, az egyszerűen tragikus. Nyilván az, hogy Zapata szerződését „hagyták” az utolsó évébe fordulni, nem a mostani vezetőség sara; amit átvettek, az minden volt, csak nem ideális.
Zapata képességeivel szerintem sosem volt gond. Ami miatt nem lett a posztja egyik legjobbja, hogy képtelen volt kiegyensúlyozottan teljesíteni. Van, hogy világklasszis szinten játszik, majd a következő meccsen úgy kóvályog, mint paraszt a belvárosban.
Én alapvetően megtartanám Zapatát, és a 2 éves hosszabbítást sem tartanám hosszú időnek. 3 éves szerződést már nem adnék neki, de mindez kevesebb, mint 7 milliós üzlet lenne a jelenlegi fizetésével. Ennyit egy ilyen szintű játékos bőven megér. Ha már ezt így sikerült elrontani, legalább próbáljuk csökkenteni a kárt, mondjuk azzal, hogy adunk neki egy 2 éves szerződést, és ha jól teljesít, és jönnek az érdeklődők, akkor 2020 nyarán el tudjuk őt adni. Sőt, nyáron Copa America, valószínűleg Zapata válogatott lesz, és ha ott jól szerepelne Komumbiával, lehet, hogy már most nyáron lennének jelentkezők érte. Én mindenképpen hosszabbítanék vele.
Zapata Transfermarkt szerinti piaci ára viszont a közelében sincs a valós értékének. A kolumbiai biztosan nem 2.5 millió eurót ér (Rodriguez 17 millió… nonszensz). Alsó hangon is legalább 5-6 milliót lehetne (lehetett volna) érte kérni.
Hiba…Abate és Zapata szerződését is meg kell hosszabbítani. Egyrészt, stabil csereemberek, idén egészen elfogadható teljesítményt nyújtottak, amikor kényszerűségből játéklehetőséghez jutottak. Másrészt, az öltözőben is vezéregyéniségek lehetnek (annak kéne lenniük). Ingyen elengednénk őket és akkor még pótolhatjuk majd őket? Remek húzás lenne, mit ne mondjak…
Megunta a peremember szerepkört, nem csoda. Meg lehet par jo eve, nyilvan nem nalunk. A legjobb korban erkezett es 90 szazalekban padozott tobb edzo alatt is. Nem veletlen, de ennel tobbet erdemel. Sok sikert neki!