Tiémoué Bakayoko, a Milan francia középpályása az Instagram oldalán reagált a Bologna elleni győzelem után.
Bakayokónak az első félidőben nézeteltérése volt Gattusóval, miután Lucas Biglia megsérült és cserélni kellett. A Sky szerint a 23 éves középpályás közölte, hogy nem áll készen és nem volt hajlandó beállni a pályára, így végül José Mauri jött. Szintén a Sky számolt be arról, hogy Bakayoko finoman fogalmazva elküldte melegebb éghajlatra Gattusót.
A francia középpályás a meccs után az Instagram oldalán tisztázta a történteket.
„Legutóbb néhány héttel ezelőtt beszéltem a sajtónak. Úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit és folytatom a munkát. Azonban a ma este történtek és ennek megítélése arra kötelez, hogy azonnal reagáljak, mert nem fogadom el, hogy olyan játékosnak állítsanak be, aki nem tiszteli a klubot és a csapattársait, valamint megtagadja a pályára lépést, amikor az edzője kéri.” – írta a játékos a közösségi oldalán.
„Készen álltam 200 százalékot beleadni, még akkor is, ha a cserepadon kezdtem. Amikor Lucas szenvedett a pályán azt a kérést kaptam, hogy álljak készen arra az esetre, ha változtatni kell. Így tettem és maximum 2-3 percig melegítettem, majd visszatértem a padhoz. Azt hiszem, hogy mindez a 23. és a 26. perc között történt. Abban a pillanatban, amikor a padon ültem az edző váratlan módon megszólított. Semmi több. Tisztázzuk: soha nem tagadtam meg, hogy csereként beálljak a pályára.”
„Úgy tűnik számomra, hogy a képek magukért beszélnek. Csak egy vágyam volt, hogy pályára lépjek és segítsek a csapattársaimnak, ahogy mindig is tettem és ahogy tenni fogom egészen a szezon végéig. Forza Milan!”
26 hozzászólás
Hát… Van baj az biztos. Gattuso teljesen elveszti a kontrollt ami persze kicsit talán a vezetőségnek is köszönhet, de nagyobb részt saját magának. Megint elfogytak a középpályások? Mi lesz a hátralévő fordulókban?
Talán akkor leszünk okosabbak, ha az olasz kollégák a szájáról lefordítják mit mondott. Addig ezt csak találgatni lehet.
Én azt látom, hogy nagyon kényelmesen ráérősen öltözködik és ezt szóvá teszi neki Gatta, amire feleselés a reakció a játékostól, amit nem tűrnek jól az edzők. Itt Bakanak van baja, mert ez nem az első megnyilvánulásuk, mert az edzésről késés már az utolsó csepp volt, úgyhogy azok után bármi kis dologra harapnak.
Szegény Cutrone meg néz mint valami agykárosult
Talán sosem tudjuk meg, mi is történt valójában.
Remélem tisztázzák a helyzetet, és a hétvégén újra kezdőben lesz. Bár ezt eléggé kétlem.
Nekem egyenlőre nem tiszta a kép,de nem tetszett Bakayoko reakciója.Bármennyire is nem ért egyet sokkal több tiszteletet kell adnia Gattusonak,Ő a vezetőedző.Tetszik vagy nem.Sajnálom hogy így alakult az Ő története hiszen az egyik legjobb középpályásunk lett.De majd okosabbak leszünk ha több részletet tudunk.
Csóri Cutrone hogy pislog,de viszont így még vagy kétszer megnézve Bertóklaci reakciója,nézése,gesztusai sem okésak,nagy feszültség és széthúzás van itt.
Gattuso nagyon feszült és ez látszik rajta. A többiek csodálkozásából arra következtetek Gatta valami nagyon fura dolgot művelhetett amit Bakyoko nem tudott szó nélkül hagyni ez pedig olaj a tűzre a mesternél.
Én Gatta pártját fognám, mert ő tett valamit le az asztalra ezért a klubbért a másik meg még csak nem is a Milan játékosa csak kölcsönben túrázgat és Gattusonak köszönheti, hogy a szezon eleji gyatra teljesítményei ellenére lehetőséget kapott. Itt valami nem úgy van, ahogy Baka beállítja, de ha nincs semmi probléma akkor meg jó is majd következő meccsen játszik vagy nem és akkor kiderül, hogy mennyire komoly a dolog, de edzésről késni nem szabadna ilyen szar helyzetben és lehet szándékosan bontja a játékos az öltözői morált.
Ez a morál rombolás nem csak nálunk van a Bayern-nél is írnak James Rodrigez-ről, hogy nem fogják leigazolni, mert nem tiszteli az edzőt és eljárogat repülővel titokban stb.. Ezzel az a baj, hogy az ilyenek a többi játékos fejébe is elültetik a bogarat, hogy itt a Gattuso a fasz és ezért is néznek, úgy bertóklaciék, mert nem értik miért van ellentét a csapaton belül.
Kiváncsi leszek Gattuso szavaira is. Valami biztosan nem kóser, Gattuso nem szokta szivatni a játékosait, viszont ha valaki elássa magát nála (Montolivo), az véglegesen teszi. Feltételezem, jó indoka van mellőzni Bakayokot.
Késett edzésről, több indok nem is szükséges.
Egy késésnek nem lesz ekkora visszhangja és nem teregetnek ki minden, addig félten őrzött szennyest. Valami más lesz itt a háttérben szvsz.
Szerintem utálják egymást, de Baka tisztességesen dolgozik ahhoz képest, de most betelt nála a pohár, hogy bűnbaknak lett elővéve, mert a hírekben az volt, hogy Baka késése volt az utolsó pohár Gattusonál és elrendelte az edzőtábort, ha én profi játékos lennék és egész évben plusz edzésmunkát végezve próbálnék kezdőbe kerülni, aztán egy késés után úgy beszélnek rólam, mint a csapat fekete bárányáról, arról ne is beszéljünk, hogy az olasz szövetség is pályázik a seggemre, szóval én elég bosszús lennék, valószínűleg ezt jelenti a mondandójának eleje, hogy úgy döntött nem mond semmit.
„A többiek csodálkozásából arra következtetek Gatta valami nagyon fura dolgot művelhetett amit Bakyoko nem tudott szó nélkül hagyni”
Csak félreérthetetlen karmozdulatokkal mutatta előtte Bakayokonak, hogy egy idióta majom.
Amíg nem hallottuk mit mondott addig nem tudhatjuk mi is a teljes valóság.
Tegyük fel hiszek neki, nem történt semmi tagadás vagy ilyesmi…
De akkor miért Mauri állt be, aki be se melegített?? Miért maradt a 3 perce felkészülő Bakayoko a padon? Nekem nem tiszta ez az egész dolog…
Anno Pippo és Montella is elvesztette az öltözőt…. most is nagy a káosz,főleg a derby óta. Szerintem se Gatta se Bakayoko nem marad a Milannál…
Mindeközben Godin megy a Sinterbe… Ha lehet hinni a sajtónak.
Valószínűleg nem mondta ki azt, hogy „nem”…ebben lehet igaza. Sok minden lehetett itt, amit nem is fogunk megtudni soha, de én előbb hiszek Gattuso álláspontjának. Amúgy amit én sportoltam ott nem kellett soha leülni a padra 2-3 perc melegítés után és úgy várni a „belépőt”, de lehet a focinál máshogy működnek az izmok. Az adott ember bemelegítési stílusa ugyancsak sokatmondó lehet… hogy pontosan mi van a fejében és milyen állapotban van. Gondolom látszott rajta, hogy belesz.r.k. …az is fontos kérdés, hogy akkor ült vissza a padra mikor kiderült, hogy nem ő a csere, vagy magától …ha utóbbi akkor nem is kell tanakodnunk tovább. A reakciója pedig…na neeee :D…látszik, hogy nem harcművész a fiú (max arcművész). Ott merne ilyet megengedni! Mindegy is, volt pár jó meccse, de nem ő a mi emberünk az látszik… több szót sem ér, sok sikert máshol!
Elobb Gatta szolt oda valamit. A Torino elleni meccsen csak Yokot èrdekelte, hogy vesztèsre állunk ès o probált valami pluszt bele vinni a játèkba. Nem tudom mièrt ot kell uldozni. De Gatta hatalmas edzo biztos tudja mit csinál. Minden meccset hozni kellene csak ez számitana, de nálunk az ego elorèbb valo, Gattusonál is. Suso pedig golt rugott. Mèg mindig az egyetlen játèkosunk aki be mer vállalni legalább valamit. Èn nem mondom hogy világ vero játèkosaink vannak, de az idei bajnokságban ennèl azèrt tobbre is vohettuk volna,
Hoppá. Bakayoko azt mondja, hogy o csak Gattuso szavait ismètelte. Bakayoko a csapatunk legjobja 24 èves a jovot lehetne vele èpiteni, de nem nekunk borinik, abatèk, kalinicok, kessiek…stb kellenek. Gattuso egy edzoi hotten totta.
troja inkább ne szóltál volna…..
Bakayoko-t még Cutrone is pörgeti….úgy indult el melegíteni mint egy b…zi….nekem is kiment volna rá a séróm…..
Egyébként ha az edző elküld melegíteni,majd mégis úgy dönt nem te mész be akkor leülsz és kussolsz mert az edző a CSÁSZAR…te meg egy csicska focista…. ez az öltözői hierarchia…..
Na persze, hadd ne mondjam ez hova elèg.
Barátom ez így van mindenhol !!! Profi és amatör szinten is…de profi szinten biztosan…látod jobb helyeken mennek a levesbe azok akik csak fintorognak egyet ha a mester megszólal..Böde,Lanzafame…. ez ilyen !!!
Voltam én is anno büntibe telefon miatt,késés miatt is !!! Többször is !!! De visszaszólni soha nem mertem,mert nem is tudom mi lett volna…..
Èn èrtem amit mondasz ès normál esetben egyet is èrtenèk. De szerintem most nem engedhetjul meg magunknak, hogy olyan játèkosokat szekáljunk akik jelen pillanatban huzzák a szekeret. Most csak egy számitana, hogy megnyerjuk a hátralèvo osszes meccset ès imádkozzunk, hogy az Atalanta bukjon egyet. Teljes felesleges volt szezon vègère ez a kavarás. Pletykák szerint ha nekunk nem kell Bakayokot az inter veszi meg. Ezzel gyakorlatilag az egyetlen jol muzsikálo uzletunket is elbènázuk, ez pedig megint csak nem a Milan èrdekèt kèpviseli.
Ezt nem jól látod….nincs kivétel…nézd meg a psgt…tönkre vagta az egész klubot a majom neymar….
Ha bakayoko nem tgd viselkedni akkor húzzon a vérbe…senkit nem erdekel milyen jó….