Állítólag a Milan vezetősége úgy döntött, hogy az elmúlt időszak eredményei ellenére négy fordulóval a vége előtt nem meneszti Gennaro Gattusót a kispadról.
Az utóbbi másfél hónapban jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye és az Inter elleni elveszített derbit követően mélyrepülés következett. A Milan a legutóbbi 7 bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, továbbá 2 döntetlen és 4 vereség a mérleg. A piros-feketék az Olasz kupában kikaptak a Lazio ellen és nem jutottak be a fináléba, míg a hét zárásaként 2-0-ra elveszítették a Torino elleni meccset.
Ezzel a vereséggel a csapat több mint három hónap után lecsúszott a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyről. Mostanra nem csupán a BL, hanem az Európa Liga-kvalifikáció is bizonytalanná vált, ugyanis nagyon szoros a mezőny.
A Torino elleni vereséget követően veszélybe került Gattuso állása. Az összecsapás után másfél órán keresztül tartott a megbeszélés, amelyen Leonardo nem fogta vissza magát az öltözőben és erőteljesen felemelte a hangját a pályán látottakkal kapcsolatban. A MilanNews hétfő délelőtt megerősítette, hogy Gattuso irányítja a csapatot a hátralévő 4 mérkőzésen. Ezt a Sportmediaset is közölte. A döntés hátterében az állhat, hogy nehéz megtalálni a megfelelő helyettest és a klub nincs meggyőződve arról, hogy jó ötlet lenne Federico Giuntit, a Primavera csapat edzőjét kinevezni Gattuso helyére a következő néhány hétre. Giunti ráadásul kiesésre áll az ificsapattal csupán néhány fordulóval a vége előtt.
A MilanNews megjegyzi: szinte biztosra vehető, hogy Gattuso a szezon végén távozik és a következő idényben új edző fogja irányítani a csapatot.
Gattuso hétfő délután a Casa Milanba érkezett, ahol találkozott a klub menedzsmentjével. Az egy órán keresztül tartó megbeszélést követően a 41 éves tréner elhagyta a klub főhadiszállását. A MilanNews nem sokkal később ismét megerősítette a korábbi értesülését, miszerint jelen pillanatban nem lesz edzőváltás és Gattuso marad a szezon végéig.
A Milan hétfőn a Bolognát fogadja, majd a Fiorentinával, a Frosinonéval és a Spallal játszik.
15 hozzászólás
Tehát akkor a nyolcadik hely a cél.
Nyugodtan maradhat most már úgy sem esünk ki !
Sajnos, az a legnagyobb baj, hogy valószínű nem csak a BL, hanem az EL indulás is veszélybe került!
A 6. helyet sem látom biztosítottnak, ugyanis ma játszik az Atalanta, akik ha nyernek, előznek.
Sajnos, mindenki jobb formában van mint a Milan.
Én azt hittem a Roma is későn cserélt edzőt (a Milan akkor már vagy 2 forduló óta gödörben volt), de a Rómaiak meg merték tenni…
Nyertek is vele, igaz, nagy nevet, sikeredzőt vittek a kispadra, látszik is az eredménye.
Szurkolok a Milannak, hogy meglegyen a 4. hely, de ahhoz valami olyan csoda kéne, ami nincsen…
VAGY MÉGIS?!
Majd meglátjuk!
Hogy a pék rakja tele…imádtam Gattusot mint játékos, edzőként is felrázta a csapatot másfél éve, de valljuk be, nem.egy edző zseni, ennél több nincs benne. Nem haragszom rá, továbbra is nagyon szeretem, de be kell vallani, ide tényleg egy sztár edzőt kell idény végén a csapathoz csábítani, nem kell sajnálni a pénzt rá, és akkor jövőre épülhet egy új és jó csapat. A rivális csapatok rendre sztár edzőkkel rendelkeznek, nem tudunk velük versenyre kelni ilyen kaliberű edzőkkel mint amilyen az elmúlt néhány évben volt. És Rino ezek közül még messze a legjobb volt…
Nehéz helyzetbe vannak a vezetők is. Gyakorlatilag nincs jó döntés, csak választani lehet a kevésbé rossz és a még rosszabb között. Az edzőváltással már elkéstek és most semmi értelme nem lenne. 4 meccs van hátra, mégis ki ülne le a kispadra? Giunti? Még viccnek is rossz. Akkor inkább maradjon Gatta és próbálja meg ismét kirángatni a szarból a csapatot. Nyáron úgyis új edző jön, mégpedig top edző kell.
Nem felmentve a felelősség alól, de a játékosoknak legalább akkora „érdemük” van a kialakult helyzetben, mint az edzőnek. Ostobaság az egészet Gatta nyakába varni, persze ő is hibázott. Felháborító egyes játékosok mit művelnek. Egy hónapja be kellett volna menni Leonak meg Maldininek az öltözőbe és szétcsapni a tagokat hogy térjenek észhez. Elliott bácsi is benézhetne, hogy befenyítse a srácokat h mégis mit művelnek.
És az a legfurcsább az egészben, hogy másfél hónapja nem focizik a csapat és még így is egy köpésre van a negyedik helytől. Annyi különbséggel hogy most már sikeresen kiadták a kezükből és nincs a saját kezünkben a sorsunk. Ezek után itt vagy nagyon összejön minden az utolsó fordulókban és meglehet a BL, vagy atomjaira esik a csapat és még EL sem lesz. Ha a realitást nézem, az eredményeket és az eszemre hallgatok, akkor utóbbi, ha a szívemre akkor előbbi.
4 meccs, 12 pont. Ennyi kell. Esélytelennek tűnik, de muszáj. Teljesen mindegy, hogy kivel a kezdőcsapatban, kivel a kispadon és ki góljával, de nyerni kell. Pontegyenlőség esetén a Torinót kivéve mi vagyunk a jobbak a többi csapattal szemben, az sem elhanyagolható.
Bármi is lesz, Forza Milan mindörökké.
Ez sajnos nagyrészt Gattuso sara. Hetek, hónapok óta 4-3-3 játszunk, amire a középpájáról Bakayoko és Kessie teljesen alkalmatlan. Előre játékban ebben a felállásban gyengék, ellenben 4-2-3-1-nél kiválóak lehetnének a 2 védekező középályás szerepében. Ebbe a rendszerbe 3 Paquetá tipusú játékos kellene a középpályára. Nem véletlenül nem tudunk támadni. Amikor jöttek a gólok Piateknek, azok általában egyéni alakításból születtek, és nem a kiváló és tudatos összjátékból. Ez okozott némi hurrá hangulatot, mindenki elhitte amit szeretett volna, de a mutatott játék akkor is nulla volt. Ha a fent említett felállás lett volna, talán Chalha, meg Suso is jobban teljesít. Nem tudom nálam okosabbak ezt hogy látják, de szerintem ez a napnál is világosabb.
középpálya
Egyetértek, teljesen adná magát a 4231, széleken ugyanúgy vissza lehetne zárni, mint most, de legalább középen lenne egy Paqueta vagy bárki aki forgatná a csapatot. Nem lennénk teljesen ki a szarból, de ő az egyetlen akiben van kreativitás ami teljesen kiaknázatlan.
Én amúgy még mindig hiszek a BLben! Még ezzel a szaros 433mal és ezekkel a játékosokkal is meg kellenne tudni oldani. Személy szerint eljátszottam a gondolattal, hogy mi van ha a játékosok akarják megbuktatni Gattusot..? mert bármit mond a mester az öltözőben ennyire bénán csak szándékosan lehet játszani.
Lehet jobb lenne ha egy edző előtt ki lenne tűzve egy pár cél a szezon alatt és ha azok nincsenek meg akkor automatikusan menesztve van, így kellett tenni a vezetőségnek Gattudoval is… Például decemberben amikor nem volt meg az EL-ben a tovább jutás a csoportból már ott kellett meneszteni, hisz egy olyan csoportból simán tovább kellett menni. Mert ha a csapat nincs fel készítve egy fél év után egy EL csoport tovább jutásara akkor hogy lesz félkészítve egy BL-re. A csapat egész éven nem tanult meg támadni. Nincs egy tudatos támadás felépítés. A csapat teljesen veszélytelen a szögletekből és hamarabb magukra veszélyesek. Szabadrúgások sem az erősségük, és nem is tudom mi az erőssége ennek a csapatnak. A vezetőségnek ezt látnia kell, látnia kell hogy a csapat amikor nyert is többnyire semmit sem játszott de sikerült gólt találni, de a játék már egy éve egy nézhetetlen semmi. Komolyan még tán egy Frossinone is szebben és elszántabban játszik.
És azt is kéne látniuk hogy Suso és Calhanoglu már lassan egy fél éve formán kívül vannak és mindig ott vannak a kezdőben.
Nem csak a kispadon, de az íróasztal mögött is alkalmatlan emberek ülnek? Igazi szakemberekre lenne szükség, a legendák, haverok ideje sajnos a mai profi futball világában már nem életképes. Azzal, hogy Gattuso hónapokkal de legalább hetekkel ezelőtt nem lett elküldve sajnos a vezetőségről is kiállít egy bizonyítványt.
Szerintem amennyire itt többen is egy emberként Rinóra rántjatok a sz..ros bödönt úgy pont ugyan annyira hibásak a játékosok is…főleg azok akik elvileg magasabban kvalifikaltak a többieknél….kessie agyrém,suso teljesen fogalmatlan,muszaccsón elment 10 pont kb az utóbbi meccseken,rr teljesen antiszociális,biglia úgy tert vissza hogy használhatatlan,conti elmebeteg barom se előre se hatra konkretan katasztrófa…
Hakant azert nem írtam ezek közé,mert ő legalább hajt,igyekszik…az más lapra tartozik hogy borzasztó mennyiségű hibával ami nala is elfogadhatatlan….
A csapatból kizárólag Gigio,Reina,Zapata,Abate,Romagnoli,Calabria,Borini,Bakayoko,Piatek néha Castillejo és Cutrone…akik próbalnak vmit kihozni magukból és teljesíteni….
ITT NEM CSAK EDZŐI HIBA VAN !!!
A vezetőség meg abszolúte nem hibás….mikor küldték volna el Rinót ? Amikor folyamat nyertünk ? A madonnina után lehetett volna esetleg,de egy vereség után egy győzelmi sorozatban…hülyén jött volna ki…plusz ki ült volna le ???
De tény a madonninán látott hozzáállást hozzák minden meccsen azóta….borzasztó nézni…ez agonizálás kb….
Biglia visszatérésével kapcsolatban nem teljesen értek egyet. Biztatóan, sőt, egy győztes szabadrúgás góllal tért vissza. (talán vele veszélyesebbek lennének a pontrúgásaink…) Teljesen el van felejtve a csóka, inkább visszahozzuk kp-ra Calhát és erőltetjük Kessiét orrba-szájba. (Bakayokot megértem, hogy miért nem ültetjük a padra)
Igazad van, hogy nem kizárólag az edző a hibás, ezt én se győzöm hangsúlyozni folyamatosan. Viszont a vezetőséget sem menthetjük fel teljesen, a csúfos EL kiesés után simán felállíthatták volna Gattusót a padról. De ezt már beszéltük többször, valószínűleg nem érkezett volna év közben olyan szakember, aki ténylegesen előrelépés lett volna Rinóhoz képest…nincs értelme hozni egy újabb töltelék edzőt.
Szorítok nagyon Rinónak és a csapatnak, hogy úgy tudjon továbbállni, sikerült elérni a BL helyek egyikét.
A 4 meccs hozható…de már lehet kevés….illetve jelenlegi állapotunkban ez simán lehet 3-4 vereség is…..
Már alig merem leírni 😀 de szerintem itt nem „edző hiba” van….
Igy van nem csak edző hiba van,nincs egy normális játékos akire lehetne számitani,olyan szintű mint C.Ronaldó. De mi mindig máshol ledobott játékosokat hozunk el felárazva.