A legfrissebb hírek szerint komoly pénzbüntetést szabtak ki a két játékosra.

Az Olasz Labdarúgó Szövetség ügyésze, Giuseppe Pecoraro a Lazio elleni meccset követően vizsgálatot indított Tiémoué Bakayoko és Franck Kessié ellen, miután az összecsapást követően sportszerűtlenül viselkedtek és az ünneplésnél gúnyosan felmutatták Francesco Acerbi mezét. A felek később rendezték a vitát és szent a béke közöttük.

Egyébként a mérkőzést megelőzően nyilatkozott Acerbi, aki azt mondta, hogy a Lazio egyénileg és csapatként is jobb a Milannál. Erre reagálva Bakayoko a közösségi oldalán a következőt írta: “Rendben, találkozunk szombaton.”

Első körben a fegyelmi bizottság nem hozott ítéletet Kessié és Bakayoko gesztusáról, mert a hatáskörön kívülre esett. Ezt követően az ügyészség vizsgálatot indított és megszületett a döntés. Az ANSA értesülései szerint összesen 86 ezer euróra – több mint 27 millió forintnak megfelelő összegre – büntették Kessiét, Bakayokót és a Milant. Ebből a két játékosnak 33-33 ezer eurót kell fizetnie, míg 20 ezret a klubnak.

Hozzátartozik az ügyhöz, hogy a hétközi Lazio-Udinese bajnokin a hazai szurkolók rasszista jellegű megjegyzésekkel illették Bakayokót. A Gazzetta dello Sport szerint ennek nem lesznek következményei. Ugyan a szövetség ellenőrei jelen voltak a meccsen, azonban a jelentésben nem tettek említést az esetről. Időközben az ügyészséghez közel álló források szerint az illetékeseknek nem áll szándékukban vizsgálatot indítani a Lazio meccsén elhangzott megnyilvánulások miatt.

A Milan és a Lazio legközelebb jövő héten szerdán találkozik egymással az Olasz kupa elődöntőjének visszavágóján.

1 hozzászólás

  1. 1) A fegyelmi bizottságnak egy ilyen eset hogyhogy nem tartozik a hatáskörébe? Ha ez nem, akkor mi?!

    2) Érdekes az is, hogy a szövetségi főügyészség (ilyen hülye testület nem tudom, minek kell…) nemcsak az érintett játékosokra, hanem a klubra is büntetést szabott ki. Itt annyi mindenképpen megállapítható, hogy ez a dolog Kessie és Bakayoko magánakciója volt, az ő büntetésük jogosnak mondható, de a klubot elmarasztalni csak azért, mert Milan-játékosok szerintem felesleges volt.

    3) A Lazio-drukkerek ténykedése inkább számít olyan tettnek, amire a klubnak ráhatása van vagy lehet. Mert ilyenkor a rendező felelőssége, hogy bemondatja-e, hogy fejezzék be a “szurkolók” a rasszista dumát. Ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy tűri. Az nem lehet magyarázat, hogy egy olyan játékost szidtak, aki nem a pályán lévő csapatok keretéhez tartozik. Felmerül a kérdés, hogyan fordulhat elő, hogy ennyire pofátlanul kettős mércét alkalmaznak a Milan hátrányára. A Milannak nem ártana a sportdiplomáciai tevékenységén is erősítenie.

    A Lazio elleni kupameccsen remélhetőleg minden rendben lesz.