Paolo Maldini szerint Gennaro Gattuso a megfelelő személy a Milan kispadjára és elmondta, hogy soha nem merült fel az edzőváltás lehetősége.
Maldini a Sportmediasetnek adott nyilatkozatában beszélt az UEFA szerdai bejelentéséről, Gattuso jövőjéről, a Lazio elleni hétvégi bajnoki mérkőzésről és Tiémoué Bakayokóról is.
„Az UEFA bejelentése nem volt meglepő, hiszen hetente van megbeszélés velük. Az Elliott előtti időszakról folynak a tárgyalások. Tavaly kizártak minket a nemzetközi kupákból és aztán a Sportdöntőbíróság beavatkozott. Készen állunk mindenre, sok fegyverünk van. Nem akarjuk, hogy megbeszélés nélkül erős összetűzés alakuljon ki a felek között. A pénzügyi fair play törekvése, hogy megszüntesse az európai futball adósságait, de nem teszi lehetővé, hogy egy egészséges és adósságmentes klub beavatkozzon az átigazolási piacon és ez alkotmányellenes. Az UEFA megértette, hogy a Milan egy egészséges klub hozzáértő tulajdonosokkal és a célunk visszatérni a csúcsra.” – mondta Maldini.
Az utóbbi hetek eredménytelenségének köszönhetően újra megjelentek az edzőváltásról szóló hírek. A csapat 10 veretlenül megvívott bajnoki meccs után március közepén kikapott a városi rivális Intertől, majd a következő fordulóban a Sampdoriától is. Leonardo után Maldini is megerősítette, hogy Gattusóval tervezik a folytatást.
„Boldogok vagyunk Gattusóval és soha nem merült fel az ötlet, hogy leváltsuk őt. Meggyőződésünk, hogy ő a megfelelő edző. A klub részéről nagyon közvetlen a kapcsolat Gattusóval, ahogyan az összes játékossal. Rino minden tud. Tisztában van vele, hogy mit gondolunk róla és a munkájáról. Soha nem gondoltunk az edzőváltásra és Leonardóval gyakran beszéljük, hogy milyen jó lenne újra győzni Rinóval a padon. A személyes kapcsolatom vele az őszinteségen alapul és közvetlenül beszélünk. Ez sokkal jobb, mint egymás háta mögött beszélni.”
„A Lazio jól teljesít és megvan a minősége, hogy versenyezzenek velünk a Bajnokok Ligája-helyekért. Ha pozitív eredményt érünk el a Lazio és a Torino ellen, akkor előnybe kerülhetünk még akkor is, ha a szezon végén pontegyenlőség lesz. Vissza akarunk térni a győztes útra, miután négy meccs alatt egy pontot szereztünk. A Juventus elleni meccs sok pozitívumot mutatott, fizikailag és mentálisan is.”
„Leonardo? Nagyon fontos tapasztalatai vannak igazgatóként. Alapvető fontosságú egy olyan vezetővel dolgozni, aki teljes mértékben ismeri a klub struktúráját. Az eredmények fogják meghatározni a munkánk sikerességét.”
„Bakayoko? Nagyszerű személyisége van, ezt már bebizonyította. Nem kezdte jól a szezont, de rendkívül elégedettek vagyunk vele és megpróbáljuk végleg megvásárolni. Ez a pénzügyi fair playtől és a szezon végi helyezésünktől is függ. A helyezés hatással lesz az átigazolási piacra és a csapat lelkesedésére is. Szörnyű lenne, ha sok év után ismét nem sikerülne elérni. Nagyon sok munkát igényel, hogy egy klub visszatérjen a Bajnokok Ligája főszereplői közé és mi a lehető leghamarabb ezt akarjuk.” – tette hozzá.
14 hozzászólás
„Boldogok vagyunk Gattusóval és soha nem merült fel az ötlet, hogy leváltsuk őt. Meggyőződésünk, hogy ő a megfelelő edző.”
Van baj…
Leonardohoz hasonlóan Maldini is körülbelül annyival elintézi az edző alkalmasságát, hogy „hát már vagy 20 éve ismerjük egymást, ismerjük egymás gondolatait is, sok csatát megéltünk, országos haverok vagyunk”.
Néha elgondolkodom, hogy átok vagy áldás, hogy ennyi Milan-közeli veterán/ikon ül különböző pozíciókban. Talán Gazidis nem lesz ilyen romantikus…
Gazidis sem fogja azt nyilatkozni hogy „Gattuso tök alkalmatlan csak még nem találtunk mást de igyekszünk” 😀
A legszomorúbb, hogy már nem csak Gattusóra, hanem Maldinire is megy a köpködés, amiért mondjuk kiáll az edző mellett. Ezek szerint Maldini sem ért semmit a futballhoz, ahogy Leonardo sem, ellenben Muharöcsögén meg Kisújfélegyházán az önjelölt edzőzsenik megmondják a tutit a fotelből. Üdv a 10 millió futballszakértő országában.
‘Néha elgondolkodom, hogy átok vagy áldás, hogy ennyi Milan-közeli veterán/ikon ül különböző pozíciókban’
Erre csak annyit reagálnék hogy láthattuk mi volt, amikor interes „szakemberekből” állt a vezetőség meg egy rómás bohóc volt az edző…
Végre van fény az alagút végén az elmúlt 6 borzalmas év után, erre állandóan csak a fröcsögés megy.
Én kettéválasztanám a dolgot. Az, hogy Milan legendák ülnek a Milan vezetőségében, önmagában engem sem hoz lázba. Berlusconi, Galliani, Sacchi. Egyik sem volt kimondott Milan legenda anno.
Szurkolóként nekem teljesen irreleváns. Ha ex-arsenalosokkal, vagy ex-interesekkel megy a szekér örülök, míg ha ex-milanosokkal reménytelen játékot mutat a csapat hétről-hétre, nem leszek boldogabb. Ennyire egyszerű. Eleve nekem olyan béna ez az interezés. Serena, Pirlo, Seedorf, Ronaldo, Ibra, Baggio. Mindegyikük megfordult mindkét csapatban. Most gyűlöljük őket vagy mi?
Gattusot, Maldinit imádtam játékosként. Leonardo nem volt nagy kedvenc, de elvitathatatlan a játékos tudása. Viszont mindennek halvány köze sincs ahhoz, hogy milyen edzők és menedzserek jelen pillanatban. Számomra Leonardo és Maldini menedzseri tudása még kérdőjel. Különösebbet még nem tettek le az asztalra, de még bármi lehet, szurkolunk nekik.
Gattuso nálam más tészta. Én nem vagyok sem profi, sem mucsaröcsögei edző. Semmilyen edző nem vagyok, ellenben teljesen hülye sem. Meccseket nézek vagy 30 éve és feltűnik ha egy csapat nagyon jól, jól, változóan, gyengén, vagy elfogadhatatlanul játszik. Nekem ebből a jelenlegi Milan a változó szintet üti meg. Van, hogy kijön a lépés, van hogy győz az akarat, van hogy egy ügyesebb játékos megmozdulása dönt a javunkra. Viszont néha teljesen reménytelen a dolog kisebb elenfelekkel szemben is. Nem látok a játékban rendszert, folytonosságot, ötletet, dominanciát. Olyan dolgokat, amitől a Milan mindig is Milan volt. Ez szerintem egyértelműen az edző hibája. És igen, azt gondolom, hogy egy tapasztalt, rutinos, és már elnézést, de okosabb edző többet ki tudna hozni ebből a csapatból.
Lehet persze azt mondani, hogy nem olyan a keret, de ezzel sem értek egyet. Nyilván nem Juventus, Real, Barcelona, PSG, stb… szint ez a keret, de a mutatott játéknál midndenképp erősebb.
Ezt én így látom, de ez egy fórum és él a kérdés visszafelé is. Aki azt mondja, hogy Gattuso a megfelelő ember ide, igazán leírhatná nekünk vakoknak hogy:
– miben fejlődött ez a csapat mondjuk szeptemberhez képest?
– mik Gattuso csapatának az erősségei?
– mit vártok, hová fejlődik ez a csapat, hol tart majd 1 év múlva?
– tulajdonképp mit is játszik ez a csapat?
Bevallom, ezekre én nem tudok válaszolni. Miután az elmúlt jópár évben folyamatosan ex-milan játéosokkal kísérleteztünk és egyáltalán nem ment, szerintem nem volna teljes butaság igazolni egy rutinos és már éles helyzetekben bizonyított edzőt. Gattusonak pedig érdemei elismerése mellett adni valami más elfoglaltságot.
És persze én leszek a legboldogabb, ha Gatta rámcáfol.
Teljes mertekben egyetertek veled.
Allegri ota nem volt rendes edzoje a Milannak.
Tisztelem Gattusot mint jatekost es a Milan szive miatt de nem tartom jo edzonek.
Sokakkal ellentetben a keret szerintem igencsak eros. Meg merem kockaztatni, hogy a juve utan a legerosebb viszont a jatekosok a szintjukhoz kepest alulteljesitenek.
Olyan csapatok vannak a Milan elott, korul mint az Atalanta meg Lazio akik minden evben megvalnak a legjobb 3 jatekosuktol kb es megis ott folytatjak ahol abbahagytak es ez az edzo erdeme!
Meg lehet nezni, hogy hogyan jatszott Kessie, Conti meg Caldara Gasperini keze alatt es, hogy jatszanak most marha jatszanak…
Es Kessie maga mondta, hogy Gasperini edzesei es modszerei kemenyebbek voltak.
Castillejot senki nem erti, hogy miert nem jatszik…
Calhanoglu 2 eve csak szenved semmit sem lepett elore.
Egyetlen jatekos aki fejlodott az Bakayoko.
Remelem ramcafol Gattuso bar ketlem.
Szerintem jobban jarna a csapat akar egy Wengerrel is. vagy Gazidisz hozhatja Emerit ide is.
Conte gondolom tul draga
Allegrit is mindenki szidta.Wenger meg még viccnek is rossz.
Szerintem nincs különösebb gond Gattával.Meg lesz az a 4. hely…
Vicnek is rossz? Vegulis ja semmi szuksege a csapatnak egy rutinos edzore aki a tehetseges idegeres fiatalokbol csapatot tud epiteni es kihozni beloluk a maxot…
Mellesleg egy full tartalekos Arsenallal lebuciztattae tavaly a Milant a San Siroba az ELben…
Fröcsögés meg köpködés? Bár többes szám volt, de tőlem ilyet itt még senki se látott, szóval ez jó nagy kapufa lett. Különben meg kapott ő már hideget, meleget főleg akkor, amikor a sokadik felkérést is visszautasította a visszatérésre. Én akkor se voltam köztük. Egyébként is attól, hogy élő legenda valaki, nem feltétlenül válik (vagy válhat feltételes módban) minden arannyá, amihez hozzányúl a futball világában.
Ha egy legendával érünk el valami sikert az azért édesebb, mintha egy volt rabruhás edzővel bénáznánk pár hónapot, hogy utána keressünk egy újabb zsoldos edzőt, hátha ő tud valamit, amitől arannyá válnák a tapasztalan fiatalok és ránk maradt botlábúak 1 év alatt.
„A személyes kapcsolatom vele az őszinteségen alapul és közvetlenül beszélünk. Ez sokkal jobb, mint egymás háta mögött beszélni.”
Ez pont nem jellemzo egyetlen olaszra sem.Tudom, koztuk eltem 3 even keresztul.
A lehető legjobb megoldás, hogy ők itt vannak. Mikor volt ilyen, hogy a bajnokság hajrájában bl helyezése van a csapatnak, nem is emlékszem.Remélem, igazak a hírek, hogy komoly pénzeket akarnak erősítésre szánni a nyáron. A nap híre, állítólag Montella lesz a Fiorentina edzője ismét. Bravó!
Abban egyetértünk,hogy mindhárman,-Gattuso,Maldini és Leonardo is remek futballisták voltak.
Valójában a jelenlegi szerepkörükben,még egyik sem bizonyitott.De!
Mondjon már valaki egy jó edzőt,aki már valami eredményt is letett nemzetközi szinten és leülne hozzánk a kispadra!
Pl.Wenger csak angol földön tudott dominálni,a Bl-t soha nem tudott nyerni.(az Arsenalnak van 1970ből egy Vvk-ja és egy elbukott Bl döntője!)
Ancelotti,aki sokak kedvence velem együtt,egyelőre Napolinál se nagyon eredményes.
A Bl-ből kiestek,a Juve pedig utcahosszal nyeri elöttük a bajnokságot.,de még Allegri Bl címe is várat magára….
Ezzel nem akarom védeni hármuk(Gatta,Leo és Maldini) közül egyiket sem,de amig nem kapnak egy teljes szezont addig nem érdemes bármilyen váltásra gondolni,ráadásul az Eliottnak is ez az első éve a klubnál….
Igazából a pöcegödör aljáról indul a Milan már több szezon óta, úgyhogy elsőnek a vezetőségben kell elérni a stabilitást és utána lehet majd a pályán is. Meglepő lett volna, ha parádés játékot mutatva dobogós helyekért küzdöttünk volna csodaszép játékkal. Most talán van esély egy stabil klub alapra, mert nem zsoldosok irányítják a klubbot, hanem olyan emberek, akik élnek halnak a Milan-ért. Ezt érdemes észben tartani, valamint mi szurkolók vagyunk, úgyhogy bízni kell és szurkolni minden meccsen és mivel a mostani vezetők játékát csodáltam, most is szurkolok nekik, hogy sikerüljön visszatérni a BL-be velük.
Én nem érezném Milannak azt, ha most jönne egy arab olajsejk, aki összevásárolja nekünk a világválogatottat, mert ennyi erővel nézhetem akkor a PSG-t vagy Manchaster City-t vagy stb. és ugyanott tartunk. Arra nem lehet panasz, hogy nem költenek a klubra, mert érkeznek játékosok és Higuainnal lehet mellé lőtt a vezetőség, de Paqueta és Piatek-el egész jó vásárt csináltak, úgyhogy én látok pozitívumokat és örülök, hogy nem a hambis argentín vergődését kell néznem.