A Milan hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Sassuolo együttesét az olasz bajnokság 26. fordulójában. A csapat ezzel a sikerrel a dobogóra lépett és megelőzte az Intert.
A Bajnokok Ligája-szereplést érő helyekért küzdő Milan abban a tudatban lépett pályára, hogy az Inter veresége miatt győzelem esetén megelőzheti a városi riválist, és felléphet a dobogóra. A nyolc mérkőzés óta veretlen gárda a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, és a Sassuolo elleni találkozó jó esélyt kínált a sorozat folytatására.
A vendégek ennek ellenére jól kezdték a meccset, az agresszív letámadás miatt a Milan hosszú indításokkal próbálkozott az első percekben, ezek azonban nem okoztak gondot a Sassuolo védelmének. A 10. percben Piatek lövését magabiztosan fogta Consigli. Az első nagyobb lehetőség a Sassuolo előtt adódott, Donnarummának bravúrt kellett bemutatnia Djuricic lövése után. A 27. percben Paquetá került helyzetbe, azonban a lövésnél eltörte a labdát. A Milannak sem kellett több, néhány kisebb gólhelyzet után megszerezte a vezetést: a jobb oldalról érkező szögletbe vendégjátékos csúsztatott bele, a labda pedig Pol Liroláról a gólvonal mögé került (1–0).
Az első játékrész hajrájában Jeremie Boga előbb kapufát, majd nem sokkal később gólt szerzett – azonban hiába talált be, les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A második félidő elején többnyire a Sassuolo próbálkozott, azonban nem okozott veszélyt Donnarumma kapujára. A 64. percben Consigli, a vendégek kapusa aláfutott egy indításnak, majd megpróbálta visszahúzni az üres kapura törő Piateket. A játékvezető felmutatta a piros lapot a hálóőrnek, így a Sassuolo emberhátrányba került.
A meccs hátralévő részében az emberelőnyben játszó Milan előtt voltak a legnagyobb gólszerzési lehetőségek: Kessié kétszer is helyzetbe került, azonban az első lövését a kapus védeni tudta, másodjára pedig a Sassuolo védője blokkolt. A továbbiakban gól egyik oldalon sem született, így a Milan győzelemmel ünnepelhetett. A piros-feketék az Intert megelőzve a harmadik helyre léptek előre a tabellán.
Érdekesség, hogy legutóbb a 2012/2013-as idény 38. játéknapján fordult elő, hogy a Milan a szezon második felében a 3. helyen állt az olasz bajnokságban.
MILAN – SASSUOLO 1-0
Időpont: 2019.03.02. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Valeri
Gólszerző: Lirola (35. öngól)
Sárga lapok: Bakayoko, Paquetá, Rodriguez
Piros lap: Consigli (64.)
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN: G. Donnarumma; Calabria, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez; Kessié, Bakayoko (Biglia 56.), Paquetá (Castillejo 73.); Suso, Piatek (Cutrone 83.), Calhanoglu.
Cserék: Reina, A. Donnarumma, Borini, Conti, Bertolacci, Montolivo, Abate, Strinic, Laxalt.
SASSUOLO: Consigli; Lirola, Demiral, Ferrari, Peluso; Locatelli (Bourabia 63.), Sensi, Magnanelli (Pegolo 68.); Berardi, Djuricic (Matri 74.), Boga.
Cserék: Lemos, Da Silva, Scamaccia, Sernicola, Odgaard, Magnani, Khouma, Di Francesco, Adjapong.
ÖSSZEFOGLALÓ:
7 hozzászólás
Fhuhhhh…
Nem túlzok ha azt mondom hogy a Sassuolo még tíz emberrel is jobb volt mint mi ! Nagyon rezgett a léc. Ilyen kutyaszarul játszani… De a lényeg a 3 pont,és a harmadik hely. Szívem azt mondja hogy nem nagyon érdemeljük meg a mai teljesítmény alapján. Mindenki nagyon indiszponált volt,de akik még az átlagot is alulmúlták az Chalha és Suso ! Nem értem mi a bánatér játszották ezek ketten végig a meccset. Susot a félidőben már lekaptam volna mint a szart. Chalhát meg az 55.percben. Gyenge fosok voltak. Gatta nem tudom mi a faxomat lát ebbe a két fékbe ?
Persze lényeg a 3 pont,és hogy ismét gól nélkül hoztuk a meccset.
Jobb ezt minél hamarabb elfelejteni.
Forza Milan !
Na ez megint elegge docogosre sikeredett es egy semmibol jot gollal meglett a gyozelem. Lehetne az is a cikk cime, hogy a Sassulo focizott de gyozott a Milan.
jo latni, hogy meg tud nyerni a csapat ilyen meccseket is de en ugy gondolom, hogy hazai palyan ez egy nagyon harmatos teljesitmeny volt.
Calha es Suso megint semmit nem csinaltak. Barmelyik helyen szivesen latnam ezt a Boga sracot a Sassulobol. Nagyon jol jatszott a bal oldalon.
Nem tudom, hogy Castillejo fejeben mi lehet amikor kihirdeti az edzo a kezdot. Nem lepodnek meg ha a elvagyodna mert habar mindket oldalon bevetheto megis padozik 2 olyan jatekos miatt akik honapok ota gyengen jatszanak.
Suso mar evek ota ezt jatsza, hogy az elso 10-15 meccsen jo aztan vege a szezonjanak kb November kozepen.
Gattuso kampanyolt Calhanoglu eladasa ellen de eddig meg nem halalta meg a bizalmat. Persze az sem segit, hogy tok testidegen neki a bal oldal…
A milanos múlttal is rendelkező De Zerbi munkásságát eddig is csipáztam. Nem lepett meg a tegnapi teljesítményük. A második félidőre jobban jöttek ki az öltözőből a Sassuolo játékosai, a kiállítás sem fogott rajtuk. Donnarumma megint hozta, amit kellett! Conti féle beadásokra égető szükség lett volna. Piateket nem nagyon tudtuk megjátszani. A legfontosabb a 3 pont, ami öngollal, de sikerült! Az inter botlott, a Rossonerinek nem kéne még egy jó darabig!
Ha valaki tavaly júniusban azt mondja, hogy 2019 márciusban a harmadik helyen fog állni a Milan és egy lépésre lesz a döntőbe jutástól az Olasz kupában, minimum körberöhögjük. Pár hónappal ezelőtt szintén. 😀
Lehet kritizálni a támadójátékot, az edzőt, a játékosokat, a vezetőséget, mindenkit de az a nagy büdös helyzet hogy az elmúlt 5-6 évben az ilyen mérkőzéseket rendre elveszítettük. Szépen mutat ez a harmadik hely hosszú gyatra évek után. Mindig leirom és most is h ha valamikor, akkor most van remény ezzel a csapattal és ezzel az edzővel.
Bizony ám! A Juve is nyer meccseket csúnya játékkal és 3 pontot kap érte. Jelen helyzetünkben csakis a győzelmek számítanak és a cèl szentesíti az eszközt.
Amúgy ez a Musaccio-Romagnoli páros egyre jobb.
Kínkeserves, szenvedős győzelem, semmi emlékezetessel az már egyszer igaz, de daráljuk eddig a kötelezőket és nincs ennél fontosabb.
Gattuso elv. utolsó esélyt adott Susonak a kezdőben, remélem tartja a szavát.