A Milan 0-0-s döntetlent játszott a Lazio együttesével az Olasz kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Így a párharc a döntőbe jutásért a visszavágón fog eldőlni a San Siróban.
A meccs első komolyabbnak tűnő helyzetére a 24. percig kellett várni, azonban Patric lövése elkerülte Donnarumma kapuját. Pár perccel később ismét a Lazio próbálkozott, de Immobile a kapu mellé bombázott. Ezt követően előbb Milinkovic-Savic, majd Parolo lövése ment kapu mellé. A félidő hajrájában Calhanoglu gyenge lövését könnyedén védte Strakosha. Egyik oldalon sem született gól, így a csapatok a félidőben 0-0-s döntetlennel vonultak az öltözőbe.
Az 50. percben Paquetá ugratta ki Piateket, azonban a hazaiak védője jól helyezkedett és blokkolni tudta a lövést. A 60. percben a Lazio próbálkozott és egy szögletet követően Milinkovic-Savic fejelt a kapu mellé.
A 66. percben Milinkovic-Savic távoli lövését fogta Donnarumma, majd egy perccel később ismét az olasz kapusnak kellett védenie, méghozzá Correa kísérletét. A 88. percben Borini ollózva továbbította a labdát Piateknek, azonban a fejese a kapu fölé ment.
A második játékrészben is jóval több helyzetet alakított ki a Lazio, azonban gól nem született az első mérkőzésen. A visszavágót április 24-én rendezik Milánóban.
LAZIO – MILAN 0-0
Időpont: 2019.02.26. 21:00
Helyszín: Stadio Olimpico, Róma
Játékvezető: Orsato
Gólszerző: –
Sárga lapok: Parolo, Patric ill. Romagnoli, Calabria, Donnarumma
KEZDŐCSAPATOK:
LAZIO: Strakosha; Patric, Acerbi, Bastos; Romulo (Marusic 90.), Parolo (Luis Alberto 73.), Leiva, Milinkovic, Lulic; Correa; Immobile (Caicedo 81.).
Cserék: Proto, Guerrieri, Badelj, Luiz Felipe, Durmisi, Cataldi.
MILAN: G. Donnarumma; Calabria, Musacchio, Romagnoli, Laxalt; Kessié (Calhanoglu 29.), Bakayoko, Paquetà (Biglia 85.); Suso (Castillejo 73.), Piatek, Borini.
Cserék: Reina, A. Donnarumma, Abate, Conti, Rodriguez, Strinic, Bertolacci, Montolivo, Cutrone.
ÖSSZEFOGLALÓ:
12 hozzászólás
Megint rossz volt nézni az egészet. Lélektelen tutyi-mutyi foci volt. Kis csapatként álltunk fel és úgy is játszottunk.
DEJA-VU!! Ba..d meg Gattuso! Ez nem Milan-hoz méltó volt. Nem is értem, miért jó eredmény a 0-0 Rómában, amiért mentünk….
Két hónap után csak összejött egy olyan meccs a csapatnak, amin gyengén teljesítettek. Így legalább lehet fröcsögni újra.
Legyen ellenpólus is !
Szerintem amiért mentünk azt maradéktalanul megcsináltuk ! Alig használtunk fel energiát,megőltük a focit és a full legerősebb laziot akik erre a meccsre pihentek rá…kb. minden megerőltetés nélkül kinulláztuk !
Csúnya,rossz meccs volt,de mi nem is akartunk szép meccset játszani – a lazio meg nem tudott hiába erőlködött !
A „Ba..d meg Gattuso ! – ezt nem is értem !?
No mindegy,a lényeg én teljesen másként éltem meg ezt a meccset különösebb bajom nem volt….nagyon max Suso akinek egyetlen villanását sem láttam a meccsen,nem láttam rajta hogy mocorog,mert félti a helyét mondjuk Samutól….pedig Piatek lefoglalta az egész lazio védelmét 3an fogták a kezét folyamatosan….Szóval Suso a hétvégére remélem OFF,Samu ON !!! Illetve ha Kessie nem lesz jöhet Biglia !
Ezt rossz volt nezni es mindegy, hogy jo e a Milannak a 0-0 meg, hogy mi volt a taktika a legzavarobb, hogy akkor sem probaltak meg elore focizni amikor adodott vola ra lehetoseg. Az ellenfel 16osatol 2 passz utan Donnarummanal vol a labda. Bakayoko es Piatek kozott gyakorlatilag nem volt ember aki ne Lazio kapunak hattal allt volna. Nekem ugy tunt, hogy Kessie serulese utan a Milan 8 emberrel jatszott. Calha, Suso es Borini kb mintha nem is lettek volna a palyan. Borini nevet vedekezesnel lehetett Neha hallani. susoet akkor amikor a Lazio megszerezte a Milantol a labdat. Calhaoglu meg nem tudom mit csinalt. Mar a Kessie Calha cseret sem ertettem amikor Biglia ott ucsorgott a padon.
A masik ami elkepesztoen idegesito volt, hogy csakis a jobb oldal letezik. A Bal oldalon gyakorlatilag nem futott labdakihozatal.
Suso vicc kategoria volt. Kb mint egy bolya. Ha eltalalod veletlen labdaval akkor az ellenfel kovetkezik.
Piateket sajnalom, hogy oda a jo szeriaja mert kb nulla golszerzesi esellyel lepett palyara.es ott szivta a daraloban.
Teljesen igazad van én is éppen így láttam a dolgokat ,ennyire rosszul játszó Milant már nagyon rég nem láttam . Rövid a kispad és egy nagyon gyenge edzővel sok változás szerintem nem is lesz ,ha csak nem hoznak egypár olyan játékost akik edző nélkül is tudnak játszani . Van itt egy pár nagyokos aki azt mondja hogy ez volt a taktika ,de egy kicsit is hozzáértő rá jön,hogy itt nálunk nincs és nem is volt az utóbbi időben semmi erre utaló .
Ezt honnan veszed öregem… 3 hónapja az első meccs volt amit láttál ?
Illetve ha mind hülyék vagyunk,kérlek taníts !
Köszi
Birom az ilyen hozzászólásokat…”Bazd meg Gattuso..”??? Ez aztán az értékes megnyilvánulás..Gondolom te egy rosszul sikerült edzőmeccs miatt is fel lehetsz háborodva.
Javaslom,hogy próbáld meg a dolgokat helyén kezelni. Senki nem mondta,hogy világverő csapatunk van, egyenlőre még ígérni sem ígérték. Ez a meccs a szükséges rossz kategóriába esik, ezért annak megfelelően kell értékelni. Kezeld úgy,hogy meg volt a fiúknak a kellő terhelés,illetve kicsit nagyobb mint egy edzésen,mert a mérkőzés azért az még is csak más. Szóval még mielőtt ideg összeomlanál, felejtsd el ezt a meccset,ahogy azt a játékosok,és az edző tette !
Forza Milan !
Ez sajnos nem volt jó…
Suso-Borini teljesen megölték a támadó játékot.
Laxalt honnan ért fel Immoblile kapufájánál ? Blokkolni nem tudott, de külső íven mindenkit körbe autózott 😀
Az eredmény jó, a fiúk nem fáradtak el az biztos. A védelmet újfent lehet dicsérni, h. középpályások nélkül is 0-án tartottuk a Laziót. Kessié reméljük nem sérült le. Viszont ha ez volt a taktika és a terv h. nulla energiát égessünk el, akkor nem értem miért nem lehetett Bertolacci, Cutrone, Monti 3ast is felküldeni kezdőbe. Jó Monti már nem fog játszani nyilvánvaló, de akkor miért van egyáltalán a keretben.
Egyetértek veled! Valaki írta, hogy túl nagyot rotált Gattuso, miért? Alapcsapat volt fent, amint 2 poszton volt változtatás. Suso fix kezdő, csak eltiltott volt. Sajnos Kessie sem gép, így jött is az izomsérülés. Meglátjuk tényleg a taktika miatt volt ilyen passzív a csapat, vagy kis csapatok ellen ment csak!? Hamar megtudjuk a választ, mert nyakunkon a derbi.
Gattuso a kelleténél kissé nagyobbat rotált, ahhoz képest még szerintem olcsón megúsztuk ezzel a 0-0-val.
Amit viszont végképp nem értek, hogy mi a fenének szombaton lesz a bajnoki meccs? Jó hogy nem tolják még előrébb péntekre.
Az optimista tábor megint elfelejti, hogy mennyi-mennyi mázlira és Donna-bravúrra volt szükségünk az utóbbi hetek jó eredményeihez… Gyakorlatilag a Cagliari önmagát verte meg, az Atalanta ellen meg volt egy biztató második félidőnk. Az Empoli sima volt! Az ezt megelőző meccsekhez képest annyi volt a változás, hogy jobban védekeztünk (Donnarummának nem volt szüksége nagy védésre, bravúrra meg pláne nem), ill. hogy nem rúgtuk meg a szokásos „helyzet nélküli gólunkat”.
Fáradtak nem lehettünk egy sima Empoli meccs után, úgyhogy számomra érthetetlen volt ez a fos hozzáállás! Az meg nem taktika, hogy lenne lehetőség támadni, de inkább ácsorogjunk, nehogy elfáradjunk! Ennél keményebb edzéseket tartanak a B-ligában…
Susot kezdetni hiba volt – ilyen sokáig fent hagyni, meg még nagyobb! Ha ezek után hétvégén is kezd, az már döbbenet kategória!
Amikor már nincs juve, inter (se Napoli), és egy lépés választ el minket a döntőtől, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vegyük komolyan a kupát!!