A Milan hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Cagliari ellen az olasz bajnokság 23. fordulójának zárómérkőzésén, így visszavette a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyet a tabellán.
A 23. forduló zárómeccsén a Milan a Cagliarit látta vendégül. Az összecsapást megelőzően egyértelműen a hazaiak számítottak favoritnak, hiszen a legutóbbi 13 meccs mindegyikén győzni tudtak a Cagliari ellen a San Siróban.
Ennek megfelelően a Milan kezdte jobban a meccset és már a 8. percben vezetést szerezhetett volna, de Calhanoglu lövését Cragno hárítani tudta. A 13. percben már bevette az ellenfél kapuját a Milan: Suso lövését a vendégek kapusa Ceppitellire ütötte és róla ment be a labda (1-0). Kilenc perccel később Gattuso együttese növelte az előnyt. Calabria remek beadására Paquetá érkezett a hosszú oldalon, aki megszerezte első gólját a Milanban (2-0). Mindössze pár percre rá jöhetett volna a harmadik Milan-gól, azonban Piatek ziccerét Cragno védte. A 27. percben először talált kaput a Cagliari, viszont gól nem született, ugyanis Joao Pedro fejesét bravúrral védte Donnarumma. Az első félidő hátralévő részében nem volt komolyabb helyzet, így a felek 2-0-s állással vonulhattak az öltözőbe.
A második játékrész elején előbb Calabria, majd Piatek próbálkozott távoli lövéssel, azonban mindketten célt tévesztettek és a labda elsuhant a kapu fölött. A 60. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a szardíniai alakulat: Pellegrini beadása után Joao Pedro kapásból küldte kapura a labdát, majd a kipattanóból a támadó a felső lécet találta el.
A 62. percben Calhanoglu lövése még elakadt Cragno kapusban, azonban a kipattanó Piatek elé került, aki az üres kapuba lőtte a labdát. A lengyel válogatott csatárnak ez volt sorozatban a harmadik meccse, amelyen betalált, így már 4 gólnál jár a Milanban. Ezt követően tovább növelhette volna előnyét a Rossoneri, de előbb Kessié, majd Calhanoglu próbálkozását védte a vendégek kapusa, míg Suso ziccerben a kapu mellé lőtt.
A 87. percben még szépíthetett volna a Cagliari, azonban a közeli lövés elkerülte a kaput. Ezzel a győzelmével a Milan három helyet lépett előre a tabellán és újra a 4. helyen áll.
MILAN – CAGLIARI 3-0
Időpont: 2019.02.10. 20:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: La Penna
Gólszerzők: Ceppitelli (13., öngól), Paquetá (22.), Piatek (62.)
Sárga lapok: Farago
KEZDŐCSAPATOK:
MILAN: G. Donnarumma, Calabria (Conti 65.), Musacchio, Romagnoli, Rodriguez, Kessié, Bakayoko, Paquetà, Suso, Piatek (Cutrone 65.), Calhanoglu (Borini 77.).
Cserék: A. Donnarumma, Plizzari, Abate, Laxalt, Biglia, Bertolacci, Montolivo, Mauri, Castillejo.
CAGLIARI: Cragno, Srna, Ceppitelli, Pisacane, Pellegrini, Faragò, Ionita (Despotov 76.), Padoin (Deiola 68.), Barella, Joao Pedro (Bradaric 80.), Pavoletti.
Cserék: Rafael, Aresti, Lykogiannis, Romagna, Leverbe, Cerri, Cigarini, Oliva, Doratiotto.
ÖSSZEFOGLALÓ:
8 hozzászólás
Így kell ezt csinálni !
Piatek prádés,Paquito pedig dettó és ne feledjük Gigio megint hattrickes nyelven isteni szinten tolta !!!
Visszavettük a 4.helyünket csak,hogy érezzék a többiek a törődést !!!
Jövünk Bergamó !!!
Ez egy szép győzelem, gratulat a csapatnak. Calha egyre jobb, több helyzetet is kialakított, 1 az 1-ben is ügyes, de a helyzetkihasználása borzalom. Suso dettó, sajnos ő kevésbé teknokás és mezőnyben nagyon kiismerhető. Nem tudom miért jegelük Contit ennyire, érzésem szerint ha játékba jönne, jobb lenne mint Suso. Nagyon nagy csata lesz a 3-4. helyért, felkéne nőni a 2 új sráchoz, mert az nem járja h. csak tőlük várhatjuk a gólokat. P & P parádésak és Donna is hetek óta. Védelem is rendben van, menni fog ez.
Az biztos, hogy ősszel, amikor minden szembejövő lövöldözte a gólokat nekünk nem gondoltam volna, hogy február közepe tájékán még téma lehet nálunk a BL indulás esélye. Máig 4 vereséget számlálunk, ami elég komoly a közelmúlthoz képest.
Eddig 13 meccsen hullajtottunk pontot (9D, 4V), tavaly a 4. helyen végző Inter az egész szezon során 18-szor tette (tehette) meg (12D, 6V).
Érdekes, hogy tavaly ugyanúgy 23 forduló után ugyanúgy 13 meccsen vesztettünk pontot, csak épp akkor ez a 8. helyre volt akkor elég (5D, 8V).
Kiegyenlítettebb a mezőny ! Illetve tényszerűleg a 3.-tól a 7.-ig helyig bárki lehet 3.-is és 7.-is…nüanszokon fog múlani. De azt is látni kell a középmezőny eleje is kb ennek az 5 csapatnak a seggében lohol…tehát kiegyensúlyozott teljesítmény repíthet minket a BL helyek vmelyikére ! Az egymás elleni pont elosztások sors döntőek lesznek….mint pl. a hétvégi Bergamói derbi !!!
Ezt jó volt nézni ! Gratula a csapatnak, de ne feledjük, egy elég harmatos Cagliarit sikerült elverni. Nagyon ígéretes jeleket látok a fiúk játékában : rövid, gyors passzos játék; hosszú ívelések; labdatartás, remek kényszerítők. Ezeknek köszönhetően a korábbiakhoz képest sokkal gyorsabban tudunk felérni a kapuhoz és helyzetet kialakítani. A játékunk nem akadozó és töredezett.
Tegnap Donna megint remekül védett, nagyon elkapta a fonalat, de ez nagyban köszönhető a remek védekezésnek. Rodriguez védekezésben, míg Calabria támadásban vette ki a részét kifogástalanul, de sajnos a svájci nem nagyon tud beadni, pedig szerintem a Seria A egyik legjobb balbekkje. Laxalt inkább támadó szelleműbb játékos, néha érdemesebb lenne az uruval felállni, ő sokkal többet fut fel és ad be. Bakayoko és Kessie remekül játszottak, az elefánton látszik, hogy el van fáradva, de tegnap pazar volt, Biglia visszatérésével azonban egy kis pihi ráférne. Calhat sajnáltam, mert nagyon aktív volt, látszott rajta, hogy akarja a gólt, de most nem jött össze, a Susonak adott passz- lényegében gólpassz- azonban csodaszép volt. A két újfiú P+P remekül és gyorsan vette fel a fonalat és nem beilleszkedtek a rendszerbe, hanem új rendszert alkottak, aminek köszönhetően megint élvezetes nézni a csapat játékát. Ennyit számít egy kreatív kp és egy gólérzékeny erőcsatár.
Jó lesz ez nagyon, de Gattusonak bátrabban kéne rotálni és formációt váltani. Ne feledjük el, hogy több felállásban is ütőképes csapatot tudunk felküldeni – ha mindenki játékra kész. Szerintem a Donna- Caldara-Musa-Romagnioli — Laxalt – Biglia- Bakayoko- Conti — Paqueta– Piatek- Cutrone ( 3-4-1-2) ; a Donna — Rodriguez/Laxalt -Caldara-Romagnioli- Conti/Calabria– Bakayoko- Biglia– Calha- Paqueta- Suso– Piatek (4-2-3-1) felállások is játszhatóak ilyen meccseken, lehetőséget adva a kevesebbet játszó játékosoknak ( Laxalt, Conto, Samu, Cutrone)
Régen voltam ilyen bizakodó és régen élveztem ennyire Milan meccset nézni, remélem mindkettő sokáig ki fog tartani !!! Forza Milan !
Piatek gólt lőtt. Az ég kék. 😀
Valóban van sok-sok bíztató dolog van már egy egész jó kezdő 11-ünk. Viszont a padról továbbra sem látom azt, hogy drasztikusan bele lehet nyúlni egy meccsbe (ha szükséges) ezért további minőségi játékosokra van szükség. Pláne ha összejön a hőn áhított BL. Én ezért nem adnám el a Calha-Suso páros egyikét sem, akkor sem ha lesznek érkezők a posztjaikra. Szerintem mindenképp kéne egy jó szélső támadó egy 3. csatár és egy belső kp is.
Kicsit elkanyarodtam a meccstől 😀
Azért itt a „Cagliari nem is volt annyira ütős csapat” ,és az ehhez hasonló mondatokkal kicsit vigyázzunk. Az tény,hogy nem a BL győztes volt tegnap az ellenfél, de emlékezzünk vissza, hogy az ilyen „semmi” csapatok mennyi kellemetlenséget okoztak az elmúlt 2-5 évben ! Egy jó csapat ismérve az, hogy pont az ilyen képességű csapatok ellen hozza a kötelezőt ! Persze mi még nem vagyunk olyan csapat, de végre jó irányba haladunk e felé ! Az is dicséretes, hogy Gattuso hozzáértését,szakmai kompetenciáját megkérdőjelező hozzászólások is ritkábbak. Mi kellett ehhez ? Az eredmények,és a végre jó játékot hozó mérkőzések. Calha tegnap végre akart is játszani,látni lehetett,hogy oda tette magát. Az már más kérdés,hogy a gól ellen még be van oltva,de az ezelőtti lélektelen,focit csaló játéka tegnap nem volt észrevehető. Viszont Susoról ezt nem tudnám elmondani. Ő egyenlőre talány,játéka kiismerhető,előre betanulható az ellenfél védői részéről. Mindig is mondtam, hogy egy igazán jó csapatban ő már nem biztos hogy potenciális távlat lenne. Donnarumma frenetikus volt, ahogy Piatek is, és sokan mások,hogy Bakayokiról már ne is szóljak. Cutront nagyon sajnálom, Piatek miatt, de remélem nem fog elmenni miatta a kedve.
Szóval eztán is,és Per Sempre Ac Milan !
A játék azért nem volt annyira jó, viszont a győzelem magabiztosnak mondható. Ha most kellene döntenem, Suso és Calha posztjára igazolnék jobbakat az új Grande Milan-hoz! Kessié ha egyszerűt játszik, jó, de ha helyzetbe kerül, Jézusom….