Leonardo, a klub technikai igazgatója szerint Lucas Paquetá érkezésével egy kreatív és támadó szellemben játszó Milan összeállítása az elképzelés.

Kedden hivatalosan is bemutatták a szurkolóknak a Milan legújabb igazolását, Lucas Paquetát. A tehetséges brazil középpályás 35 millió euróért érkezett a Flamengótól.

“Lucas nem olyan játékos, akit fel kellett fedeznünk, mint ahogyan Thiago Silvát, Kakát vagy éppen Patót. A brazil bajnokság második helyezettjétől érkezett és már játszott a felnőtt válogatottban is. Paquetá fontos képességekkel rendelkezik, miközben a fejlődés szempontjából jelentős potenciál van benne. A családja nagyon fontos. Egy jó csapat kialakításához jól kell ismerni a játékost, hogy hogyan reagál egy győzelemre vagy éppen egy vereségre. Lucas esetében volt időnk ezeket megismerni.” – mondta Leonardo.

“Nem szabad Lucast összehasonlítanunk Kakával, mert más a környezet. Akkoriban az egy másfajta AC Milan volt, olyan rendkívüli játékosokkal, mint Paolo Maldini. Most más helyzetben vagyunk, tulajdonosváltás volt és ez egy építés alatt álló csapat. Nem gondolom azt, hogy ez egy kockázatos üzlet. Igaz, hogy ez egy befektetés volt, de tisztában voltunk a játékos értékével. Lucas nagyon fiatal és már megmutatta a képességeit. Nagyon biztosak vagyunk abban, hogy Milan mezben is képes lesz erre. Egy támadó szellemben játszó kreatív Milant akarunk és még építkezünk. Nem mindig könnyű ezt a fajta játékstílust megvalósítani, de Lucas ebben a segítségünkre lehet.”

Elképzelhető, hogy a brazil középpályás a Sampdoria elleni kupameccsen vagy a Juventus ellen az Olasz szuperkupában fog bemutatkozni a Milan színeiben.

“Lucas elérhető és az edző rendelkezésére áll, ahogyan a többiek is. Decemberben érkezett a csapathoz és néhány napot itt töltött, ami kulcsfontosságú volt. Paquetá szerződtetése a klub és a vezetőedző közös döntése volt. Vállalom a felelősségem bármi probléma nélkül.”

Leonardót az átigazolásokkal kapcsolatos pletykákról is kérdezték.

“Nem kaptunk hivatalos ajánlatot Boriniért vagy Halilovicért. Jelenleg 30 játékos van a csapatban, tehát valakinek távoznia kell. Montolivo? Meglátjuk. Az idő telik, miközben lemaradunk a lehetőségekről. Nem valószínű, hogy az UEFA valódi jelzést ad pénteken. Kölcsön+opciós üzleteken dolgozhatunk, de ezt a formulát nem minden klub fogadja el.”

Lucas Paquetá néhány nappal ezelőtti teljes nyilatkozata ide kattintva elérhető.

3 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Suso volt eddig a kerativítás, de minden csapat rájött, hogy elég kivonni őt a játékból és akkor nem lesz helyzete a Milannak. Most már Paqueta-ra is figyelnie kell az ellenfélnek, úgyhogy ha ki is veszik a játékból Suso-nak több lehetőség jut, de azt se szabad elfelejteni, hogy elég technikás a brazíl, úgyhogy őt se lesz könnyű megfogni, ha formában van.