A Milan szombaton a Spal elleni 2-1-es győzelmével zárta a 2018-as naptári évet. Az összecsapást követően Gennaro Gattuso mellett Tiémoué Bakayoko és Gianluigi Donnarumma is nyilatkozott.

A Spal már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést Andrea Petagna megpattanó lövésével, de pár percen belül Samu Castillejo révén egyenlített a Milan. A második játékrészben Hakan Calhanoglu passzából Gonzalo Higuaín volt eredményes és ezzel Gattuso együttese megnyerte a meccset.

“Jól játszottunk és örülök a csapat teljesítményének, bár sokkal hamarabb le tudtuk volna és le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Már 13 hónapja vagyok a Milan edzője és a legnagyobb gondunk továbbra is az, hogy nem tudjuk kihasználni a tiszta helyzeteinket és lezárni a meccset. Erre példa a Torino elleni mérkőzés. Sok gólhelyzetünk volt és egyet sem sikerült kihasználnunk. Magasabbra kell emelnünk a szintet.” – mondta Gattuso.

“Leonardo szavai? Mindig is azt mondtam, hogy gyakran beszélek velük. Napi szinten találkozunk és néha különböző véleményeink vannak, de mindig sikerül valami olyat kihozni, ami segíti a csapat fejlődését. Az elmúlt években nagyon sok dolog változott Milanellóban. Többet kell tennünk. Kemény feladatunk van, de meg kell próbálnunk mindent beleadni. A Milan egy dicsőséges klub és azt gondolom, hogy csak minőségi ugrást tehetünk előre. Nem szabad megelégednünk a 2018-ban szerzett pontokkal. Nagyra értékelem, ahogyan a szurkolók bántak Higuaínnal. A fütyülések azonnal támogatásba váltottak át. Ezzel a győzelmünkkel újra megcéloztuk a Bajnokok Ligája-helyezéseket. Nem akarok kifogásokat hallani, tovább kell folytatnunk a kemény munkát.”

“Bakayoko? Nem állt készen, három injekciót kapott annak érdekében, hogy pályára tudjon lépni. Ahogyan Ancelotti is mondta, néha talán jobb nem nyerni, de akkor is bízni azokban, akik nehéz időszakon mennek keresztül. Ezt tettem és most örömmel tölt el, hogy Bakayoko, Calhanoglu és Castillejo is jól játszott.”

“Olasz szuperkupa? Suso személyében az egyik legfontosabb játékosunk nélkül fogunk harcba szállni a szuperkupáért, de nem akarok semmiféle mentséget keresni. Higuaín? A gólszerzésnek él és nagyon sokat küzdött ebben a negatív periódusban. A Juventus elleni kihagyott tizenegyes és kiállítás szörnyű csapás volt számára. Gonzalónak meg kell találnia a folytonosságot és a pontosságot a befejezések tekintetében. Nagyon hiányoztak a góljai és remélhetőleg ez a találat megtöri a mentális blokkot.”

“A Milan mez és a klub története által az emberek többet várnak el tőlünk, akár csak a tulajdonosok, valamint Leonardo és Maldini is. Ez a csapat többre képes, még akkor is, ha sok olyan fiatal játékosunk van, akinek tapasztalatot kell szereznie.”

“Luis Muriel? Beszéltünk róla a vezetőséggel, ahogy más játékosokról is.”

Tiémoué BAKAYOKO: “Mindannyian nagyon örülünk a győzelemnek. Nagyszerű volt és elégedett vagyok a teljesítményemmel, de a csapat sokkal fontosabb az egyéni érdekeknél. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapattársaimnak. Nagyon szeretnék betalálni a San Siróban és remélhetőleg ez hamarosan sikerülni fog. Most van egy hetünk pihenni, majd visszatérünk és mindent beleadunk. Harcolni fogunk a negyedik hely eléréséért. A jövőm? Boldog vagyok itt, de nem én fogok dönteni, hanem a Milan és a Chelsea.”

Bakayoko mellett a csapat saját nevelésű kapusa, Gigio Donnarumma is nyilatkozott. A 19 esztendős olasz válogatott hálóőr a 93. percben hatalmas bravúrral védett és ezzel győzelemhez segítette csapatát.

 

Gianluigi DONNARUMMA: “Jó védés volt, de mindannyian jól teljesítettünk. A kapott gólt követően szinte azonnal jött az egyenlítés. A második találatnál sikerült Higuaínt helyzetbe hozni, amiből gólt szerzett. Ő az egyik legjobb csatár a világon, szükségünk van a góljaira és a teljesítményére. Szeretnénk ezt a győzelmet az edzőnknek is ajánlani, aki soha nem adja fel, mindig megvéd minket és érezteti velünk, hogy különlegesek vagyunk. Így szeretnénk kezdeni a 2019-es évet. Jó csapat vagyunk és jól érezzük magunkat együtt. Most egy kis szünet következik, mielőtt megkezdjük a felkészülést a Szuperkupa mérkőzésre.”