A Milan idegenben 0-0-s döntetlent játszott az újonc és kieső helyen álló Frosinone együttesével az olasz bajnokság 18. fordulójának nyitómérkőzésén.
Patrick Cutrone már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést a vendég Milannak, ám az ötös sarkánál érkezve nem találta el a kaput. A 18. percben ismét közel állt a gólszerzéshez a Milan, ezúttal Samu Castillejo lövése a kapufáról kifelé pattant.
Jó fél óra kellett a Frosinone első igazi lehetőségére: Paolo Ghiglione lövését tolta szögletre a jobb alsó sarok elől látványos vetődéssel Gianluigi Donnarumma. A 37. percben viszont már Donnarumma is tehetetlen volt: Raffaelle Maiello centerezése után Camillo Ciano lőtt közvetlen közelről a vendégkapuba. Csakhogy hiába ünnepelt a hazai közönség, jó három perccel később újfent 0–0 állt az eredményjelzőn: Marco Guida, miután visszanézte az akciót videón, érvénytelenítette a gólt, az azt megelőző labdaszerzést szabálytalannak találva.
A második félidő már egyértelműen a Milan mezőnyfölényét hozta, ám hiába dolgozott ki Gattuso együttese több helyzetet, hol a kapus, hol a visszaérő védők, megakadályozták a gólszerzésben a vendégeket. A 52. percben Cutrone elől mentettek óriásit, majd a 75. percben Alessio Romagnoli fejesét védte bravúrral Marco Sportiello.
A 85. percben Gonzalo Higuaín találta magát ziccerben, szemtől szemben a kapussal, de ezt sem tudta gólra váltani a Milan. A végjátékban ráadásul Donnarumma bravúrja kellett ahhoz, hogy a piros-feketék legalább az egyik pontot elvigyék a Frosinone otthonából: Ciano tizenhatos vonaláról kapura küldött lövése lehetett volna a slusszpoén.
A Milannal 1984 decembere óta először fordult elő, hogy sorozatban négy (!) bajnokin nem tudott betalálni – a Fiorentina, a Bologna és a Torino is megúszta kapott gól nélkül Gennaro Gattuso együttese ellen.
FROSINONE – MILAN 0-0
Időpont: 2018.12.26. 12:30
Helyszín: Stadio Benito Stirpe, Frosinone
Játékvezető: Guida
Gólszerző: –
Sárga lapok: Ghiglione, Crisetig ill. Donnarumma
KEZDŐCSAPATOK:
FROSINONE: Sportiello; Goldaniga, Ariaudo (Salamon 76.), Krajnc; Ghiglione (Zampano 74.), Chibsah, Crisetig, Maiello, Beghetto; Ciano, Pinamonti (Ciofani 80.).
Cserék: Bardi, Molinaro, Gori, Soddimo, Sammarco, Brighenti, Cassata, Campbell, Besea.
MILAN: G. Donnarumma; Calabria (Conti 74.), Musacchio, Romagnoli, Rodriguez; Kessiè, Bakayoko, Calhanoglu, Castillejo (Laxalt 74.); Higuain, Cutrone.
Cserék: Reina, A. Donnarumma, Mauri, Zapata, Montolivo, Abate, Simic, Halilovic,, Tsadjout, Torrasi.
ÖSSZEFOGLALÓ:
14 hozzászólás
Gattuso, nem Milan szintü edző kommentek jönnek..
Most őszintén, még Carlo Ancelotti se tudna megverni egy beton erős Frosinonet.
Azért nekünk cask ilyen Suso-Hakan-Higuain féle neve nincs senkijeink vannak.. nekik meg azért ott van egy Pinamonti meg Perica. Az előbbiért legalább 4milliót kellene kifizetnie annak a csapatnak aki a soraiban szeretné tudni. Utóbbiért pedig legalább 1 milliót!
Nem kell ide Wenger, különben is ki a tököm az a Wenger? most majdnem 20 évig vezetett egy neve nincs Arsenalt? Rendre BL ben szerepelhettek, és a top4 szinte mindig megvolt? jó, persze de az könnyű, mert ott cask ilyen fos Chealse-Man UTD meg Liverpool szintü csapatok vannak, nem pedig ilyen taktikailag fejlett Chievo meg Frosinone…
Különben is Gattusonak MILAN szive van, ti hálátlan emberek! Elküldenétek, miközben ő egy igazi Milan legenda? Ha a vezetőség venne neki, Fabregasokat, meg Iscokat, esetleg egy Salah-Ronaldo-Messi triót, akkor már simán vernénk az ilyen Frosinonekat 1-0 ra.. Addig pedig ne várjatok többet, mert szarból nem lehet várat építeni!
Jó hogy nem láttam..
Gatta seggébe most még egy babszem sem menne fel.
Forza Milan !
Formán kívüli és hitehagyott játékosok, nemlétező taktika, teljes tanácstalanság a pályán és a kispadon is. A fejlődésnek apró jelét sem látni. Ilyenkor szokták megköszönni az edző eddigi munkáját. Felejtsük el a januári Mercatot, az összes pénzt költsük edzőre.
Sziasztok,
Az eredmény hűen tükrözi a teljesítményünket, hetek óta rosszabbnál rosszabb produkcióval rukkol elő a csapat.Sajnos ezeket az eredményeket nem lehet megmagyarázni.Az utóbbi fordulókban nem tudunk gólt rúgni ez a támadójátéknak nevezett „előadás” nagyon sokba fog kerülni a bajnokság végén.Szándékosan kerülöm a csúnya kifejezéseket de itt valamit változtatni kellene. A meccset nézve azon tűnődtem magamban, hogy ez a csapat holnap reggelig sem fog gólt rúgni. Nagyon sajnálom Gattusót imádtam játékosként de adja be önként a lemondását ez lenne az igazán hozzá illő ne várja meg míg kirúgják, ez a feladat még korán jött neki. A csapatot nem lehet leváltani de néhány embertől meg kell akár télen válni a vezetőségnek januárban lesz min törni-e a fejét ha komolyan gondolják a BL-t. Borzasztó látni hétről hétre a vergődésünket a játékosoknak igen csak magukba kellene nézni és el kellene gondolkodni, hogy milyen mezt viselnek. A játék lassú,semmi váratlan húzás nincs benne a támadásainkban egy sablon mentén játsszuk le a mérkőzéseinket.Továbbra is hibának tartom azt,hogy 2 centerrel vágtunk neki ennek a szezonnak sajnos a középpályánk sem muzsikál jól Calhanoglu gyengén játszik hetek óta, Susó sem tudja vállára venni a csapatot, csatárok pedig nem találják el a kaput még ziccerben sem.Pozitívuma a meccsnek, hogy nem kaptunk gólt de az is csak egy hajszálon múlott.
Nagyon várom a híreket a csapat megerősítéséről Leonárdóék remélem „dolgoznak” Gattusó utódján.
Valaki megtudná írni, hogy mennyien járnak ki a hazai meccseinkre és mennyi a bérletesek száma?Előre is köszönöm az adatokat.
Forza Milan.
Rhino! Menni kell!
Komolytalan… Nagyon komolytalan ha a vezetőség most nem lép….
Rinónak mennie kell nem kétséges !!!
Jöjjön Leekens !!! Más úgysem fogja vállalni…szerintem…sőt képben sincs más…..
A játékosok viszont megérdemelnének egy olyan botrányt,mint ami a Sportingnál volt tavlay !!! Fejfát nekik edzés előtt,meg verést ! a kocsijaiknak kromofágot etc…..
Ahogy Rinó haladékot kapott,és megbukott úgy a játékosoknak is személyre szabottan megmondanám..
Pl.: Higany fiam a következő 3 meccsen vagy rúgsz 5 gólt,és szerzünk 9 pontot vagy mész vissza a@ádba….stb… mindenkin végig mennék sorba……
En elsokent tamogatom!
Örömmel látom, hogy a vezetőség végre a sarkára állt, rászóltak a minden hájjal megkent ravasz vén róka edzőnkre, ha nem jönnek a pontok a B ligás Spal ellen, akkor baj lesz!!
Végre ellentmondást nem tűrően kívánnak rendet tenni, úgyhogy most egy közönségszórakoztató többgólos győzelmet várok, hiszen a mai nappal Gattuso számára is világossá vált, hogy valami nem stimmel. Szóval most gőzerővel fog dolgozni azon, hogy valami egészen váratlant húzzon, én már alig győzöm kivárni, hogy megnézhessem.
Úgyhogy fel a fejjel, előfordulnak rossz időszakok, bár a Milan a rossz időszak szinonimája, de majd most minden jóra fordul!
Nyugodtnak kell maradnunk! Tovább kell fejlodnunk. Gattuso egy oriási legenda! De nincs semmien edzoi tapasztalata.
Örülhetünk hogy nem kaptunk ki!a6. hely areális ennek a töketlen bandának!Ilyen Laxalt féle bohócokkal mit szeretnék?a Fradiba sem lenne mindig kezdő!Csalhanogluról meg inkább egy szót se!
Gyerekek! Álljunk már le! Az egész bajnokság egy vicc. Bénábbnál bénább csapatokkal versenyzünk a 4. helyért. Következő meccset be kell húzni és télen azonnal erősíteni. Még mindíg látom, hogy Gattusoval odaérhet a csapat a 4. helyre. Nincs veszve semmi. Gattuso szerződése 20 nyaráig szól. Szerintetek az FFP-be az belefér, hogy fizetünk x db edzőt folyamatosan? Anno volt, hogy hármat fizettünk egyszerre. Én még kitartok Gattuso mellett. Sok hibát követ el és amúgy sem egy nagy edző még, de remélem mögé áll a csapat és elkezdenek egy komoly szériát levágni, hogy megmentség Gattusot. Alapvetően ha két csapat meccsel, akkor nem azt kell összehasonlítani, hogy Bakayoko annyit ér, mint az ellenfél egész csapata vagy ilyesmi. Ha ez erre menne, akkor pl. a magyar válogatott sosem nyerne. A csapategységünk gyenge. Sok olyan hiányzónk van, akit csak darabra tudunk pótolni. Egyszerűen a középpályán nincs ember, aki tudna adni egy db értelmes labdát. Paquetta remélem készül, mert oriási űrt kell betöltenie. Mikor jött Hakan én azt mondtam, hogy jó jó, de nem igazi irányító. Aztán volt 2 jó meccse ilyen EL bohóc csapatok ellen és le lettem hurrogva, hogy micsoda varázsló. Elmondom akkor megint. Nagy rá a kabát. Ő egy ügyes középpályás, de véletlenül sem irányító. Azért szerepel ilyen gyengén, mert nem azt várják tőle, amire képes, így még azt sem tudja nyújtani, amit alapból tudna. Kessié miért tudja hozni amit kell? Mert megvan a posztja és az a szerepe. Suso miért tudja azt hozni, amit kell? Mert megvan a szerepe és a posztja. Van még jó pár játékos, akinek ez megvan, csak kibaszottul nincs formában. DE ETTŐL MÉG NEM ADJUK FEL! A védelem megvan nevekre. Talán egy KH fog érkezni , de biztos nem kezdő. Caldarat sem cserének hoztuk, ha felépül be kell majd építeni. A leggyengébb a KP. Paquetta egynek jó, de én örülnék még egy Fabregasnak. Olcsón el lehet hozni és világbajnok. Itt még lehet pár jó éve. Kell egy csatár is. Lehetőleg olyan , aki akár a szélen is bevethető. Ennyi. Ha Higuain nem bírja , mert hisztizik, akkor Morataval cseréljük el. Nekem nem fog hiányozni. Nem szabad feladni és nem szabad ócsárolni sem Gattusot , sem a csapatot. Semmi nincs még veszve. Nem csak akkor kell szurkolónak lenni, amikor Romagnoli kétszer egymás után a 90+. percben berúgja és lehet ünnepelni! MEG LESZ ! Forza Milan!
Az utolsó utáni ultimátum, vagy már az azutáni. Istenem, meddig kell még nézni Gattuso vergődését? Vajon melyik legenda lesz a következő áldozat?
És akkor már megint…Ha úgy is csak kettőt cserél,miért nem lehet az utolsó 5 percre posztra becserélni mondjuk Tsadjout-ot? Negatívban biztos nem változna a helyzet,esetleg találna egy gólt?? De én is hülyeséget beszélek,egy Frosione ellen (nem lenézve) az utolsó 5 percben posztra cserélni…