A Milan drámai meccsen 3-1-re kikapott az Olympiacos ellen és a görög együttes jutott tovább a jobb gólkülönbségének köszönhetően az Európa Ligában.
Gennaro Gattuso együttese az Olympiacos stadionjába látogatott az EL-csoportkörének hatodik fordulójában. A milánói gárda várta kedvezőbb helyzetből a meccset, hiszen a fordulót megelőzően a második helyen állt 10 ponttal, míg a görögök a harmadikok voltak 7 ponttal. Az Olympiacosnak mindenképp két góllal kellett győznie ahhoz, hogy továbbjusson és kapott gól nélkül, vagy egyetlen kapott góllal lehozni a meccset.
Már a meccs elején megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, azonban a kirohanó Pepe Reinában elakadt a lövés. A 18. percben a Milan került nagy helyzetbe: Cutrone remek ütemben ugratta ki Higuaínt, azonban José Sa kapus hárította az argentin csatár próbálkozását. Ezt követően Bakayoko veszélyeztetett szögletből, de a kapus védte a középre érkező fejest. Az első félidő lefújása előtt szabadrúgáshoz jutott az Olympiacos és a bal alsóba tartó lövést Reina tolta ki szögletre. Gól nem született, 0-0-s döntetlennel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.
A második félidő elején mindkét csapat előtt adódtak helyzetek: a 47. percben Fetfatzidis, majd pár perccel később Kessié lőtt a kapu mellé. A 60. percben egy kis szögletet követően vezetést szerzett az Olympiacos, miután Cisse az üres kapuba fejelte a labdát (1-0). Egy perccel később jöhetett volna a válasz a milánói részről, azonban Cutrone lövése elsuhant a kapu mellett. A 64. percben Reina óriási védést mutatott be és a kipattanónál Zapata blokkolni tudta Podence lövését.
A 70. percben Zapata ért bele egy távoli lövésbe és a labda Reina kapujában kötött ki (2-0). Nem kellett sokat várni a szépítő gólra, ugyanis a 72. percben egy szöglet után az öngólt szerző Zapata volt eredményes (2-1). A meccs hajrájához közeledve még nehezebb helyzetbe került a Milan, ugyanis a játékvezető tizenegyest ítélt az Olympiacosnak. A visszajátszások alapján megállapítható, hogy jogtalan ítélet született. A büntetőhöz Fortounis állt oda és magabiztosan a kapuba vágta a labdát (3-1).
Ezzel a vereséggel a Milan kiesett a csoportkörből. Az olaszok hazai pályán ugyan ilyen különbséggel verték az Olympiacost, ám így az egymás elleni eredmény nem számított az összesítésnél, ellenben az összesített gólkülönbség döntött a két csapat között.
OLYMPIACOS – MILAN 3-1
Időpont: 2018.12.13. 21:00
Helyszín: Karaiskakis Stadion, Pireusz
Játékvezető: Bastien
Gólszerzők: Cisse (60.), Zapata (70. ÖG), Fortounis (81.) ill. Zapata (72.)
Sárga lapok: Kourtis, Cisse, Camara, Guerrero ill. Calhanoglu, Bakayoko, Reina, Abate
KEZDŐCSAPATOK:
Olympiacos (4-2-3-1): Josè Sà: Elabdellaoui, Cissè, Vukovic, Koutris; Camara (Torosidis 79.), Guilherme; Fetfatzidis (Natcho 69.), Fortounis, Podence (Bouchalakis 85.); Guerrero.
Cserék: Gianniotis, Vrousai, Tsimikas, Roderick.
MILAN (4-4-2): Reina; Calabria, Abate, Zapata, Rodriguez (Halilovic 85.); Castillejo, Kessie, Bakayoko, Calhanoglu; Cutrone (Laxalt 78.), Higuain.
Cserék: G. Donnarumma, Mauri, Bertolacci, Musacchio, Simic.
ÖSSZEFOGLALÓ:
28 hozzászólás
Sztem ezt nem is kell majd megmagyarázni, ennyit tudunk és kész. Én személy szerint nem is bánom ezt, talán így tudunk végre csak a bajnoksággal foglalkozni. Csak lehet ehhez kellene egy focit játszatni akaró edző. Minden tiszteletem Gattusonak mint játékos, de mint edző nálam megbukott. Ha lett volna vér a pucában, tegnap simán le kellett volna cserélni a teljesen fogalmatlan Reinát, aki egyébként nagyon jó kapus, de nem így, meccsrutin nélkül. Akkor talán meglett volna az egyébként tök felesleges tovább jutás, az egyenes szakaszban csak égés lett volna. Az hogy teljes félidőket alszunk át játék nélkül, kihúzza a gyufát. Mit akarunk mi így a nemzetközi porondon?
Ok bajnoksag,a bajnoksag ertelme egy nemzetkozi kupaszereples.Pillanatnyilag nem vagyunk az elso 50 csapat kozt Europaban 16 BL 32 EL.Mi majd a bajnoksagra koncentralunk de minek? Jovore mar egy Cyprusi csapat ellen is bajban leszunk.Mig masok 100 milliokat koltenek jatekosokra mi cserejatekosokat igazolunk.,Samu, Bakayoko Borini stb
Jó, hogy nem néztem. 😀
Szánalmas csürhe,higanyal az élen. Cutronét cseréli le Calha helyett vicc. A juve örülhet,hogy megszabadult ettöl a lúzertöl ,Ibra ezeket a meccseket simán behúzná még 37 évesen is.
Azért azt nem várhatod, hogy 1 ember húzza be a meccseket….
Nem azt várom természetesen, csak nagyon csalódót az ember amikor azt gondolja,hogy itt a megmentő azt csak egy nagy csalódás az egész.Bár csak rám cáfolna, beindulna és rugdosná a gólokat nagyon boldog ember lennék. FORZA MILAN!!!!
Az ilyen megnyilvánulásnak nem sok értelme van. Nem rajta ment el, ez egyértelmű. Ugyanúgy gyenge volt rajta kívül 10 játékos a csapatból. Ha már mindenképpen akarsz valakit ekézni, akkor fel lehet tenni a kérdést, hogy Calhanoglu mégis mi a francot csinál hónapok óta. Nulla, full emberhátrány, ha ott van a kezdőcsapatban. Ezen is érdemes lenne elgondolkodni, főleg h az előző szezon második felében mennyire jól tolta.
Szerencsére nem 2 hónap után kell eldönteni, hogy Higuaín végleg maradni fog-e, hanem csak a szezon végén. Meg mázli, hogy nem mi döntünk. Elég csak Susóra gondolni, de példának ott van Bakayoko is.
Mondjuk hamar megváltozna mindenki véleménye Higuaín megítélésével kapcsolatban, ha a szezon végén ott áll a csapat a BL helyen és megrúgja a maga 25 gólját.
Ha Higuain 25 gólt rúg én megeszem a kalapomat !
Higuain szerintem sem fog 25 gólt rúgni. Még a 15 is necces ezzel a formával amit mutat…
Nem feltétlen a számokba kell belemenni. Nem azon van a hangsúly, hanem h milyen formát fog produkálni júniusig. Oké, hogy most gyengébb, de mi van ha tavasszal meg bombaformában lesz? Ezért korai még ilyen negatív megállapításokat tenni meg fikázni.
Pedig egy csatárt a góljainak száma igazol leginkább. Ha majd jó formában lesz, kapja a dicséreteket (ahogy év elején), de had kapjon már pár kritikát is, amikor ilyen teljesítményt nyújt… 🙂
(Bár hozzáteszem, a fentebb olvasható nem számít annak)
Nem kell mindig értelmesen nyilatkozni, néha elég ha csak ki írod magadból a csalódottságodat.Igazad van nagyon sok gyenge teljesítmény van a csapatban én most higanyt találtam meg. FORZA MILAN!!!!
” Szánalmas csürhe” jelzővel soha nem illeti a csapatát egy szurkoló ! Szerintem szégyelld magad ! Persze a csapat is szégyellheti magát, de ennél több nem kéne.
1989 óta Milan drukker vagyok. Más előtt nem szidom így a kedvenc csapatomat de úgy gondolom,hogy ezen a fórumon elmondhatja mindenki az őszinte véleményét. Ha mindenki a szivére teszi a kezét és vissza gondol,hogy mi járt a fejében tegnap este nem szégyenlem magam. Ritkán írok ide de mindig úgy fejezem be FORZA MILAN!!!!!
Teljes tisztelet!
+1
Egyébként ez a kifejezés még az enyhébbek közül való, hidd el volt itt sokkal szánalmasabb és trágár megjegyzés is 1-2 végtelenül ostoba ősMilanos magát szurkolónak nevező egyéntől. Mindenki csalódott és érthető a düh, de nem a kocsmában vagyunk.
Szánalmas…
Gattuso ha korrekt lemond.,bármenyire is szereti az ember,ez egy olyan szégyen amit nem lehet megmagyarázni.
Szerintem a száraz tények ismeretében jobb is hogy nem jutottunk tovább. Az a kőkemény igazság,hogy nekünk jelenleg még az EL is komoly feladat, a BL-ről még nem kéne álmodozni. Persze jó lenne…viszont a realitás maga az az eredmény,amit Görögországban elértünk.
Innentől már csak a SerieA marad,meg az Olasz kupa. Elég lesz ez nekünk azt gondolom, egy ilyen kiforratlan, erősítésre szoruló kerettel.
Forza Milan !
Azért ez már mindennek a legalja volt. Nem tudom meddig kell még nézni, ahogy egy játékos alkalmatlankodik a csapat élén (edzőnek nem nevezném), de félek, hogy csak nyáron, a 4. hely elbukása után lesz töke a vezetőségnek ehhez. Lehet jönni azzal, hogy így a keret meg úgy a keret, ez a csoport sima Milan első hellyel kellett volna végződnie. Lóhalálában futunk odahaza a pontokért a görögök ellen? Mint a hülye rohanunk az eredmény után a SAN SIROBAN egy félamatőr luxemburgi csapat ellen? Még ebben a semmi csoportban is 9 gólt kapunk?
Egy Rennes tovább tudott jutni, egy Malmö tovább tudott jutni, a bajnokságban utolsóelőtti Fenerbahce tovább tudott jutni, egy Slavia Praha-nak se volt megoldhatatlan feladat továbbjutni.
De a hab a tortán, hogy minden menni fog tovább Milanelloban, mert úgy van rendjén hogy az EL 32 mezőnyét se ütjük meg…
Istil…ha így a keret úgy a keret…akkor az hogy kiestünk szinte teljesen kizárt,hogy edző probléma legyen….. csak úgy megjegyezném a margón..
.
„Így a keret úgy a keret” itt csak arra akartam célozni, hogy a szurkolóktól azért a keret is kap hideget meleget, nem csak Gattuso. Én maradnék az edző problémánál. (Pár hónapja a Napoli elleni meccs után azt hittem gyors volt a kirohanásom, de azóta ugyanaz az esetlegesség Rino egyetlen „fegyvere”)
Egyébként érdemes ránézni pl. a Bayern-re. Hozzánk hasonlóan ott is közel azonos a tavalyi meg az idei keret erőssége. Tavaly kb. ez a keret rommá verte a mezőnyt az öreg Heynckes-sel, Kovac kapott egy bajnok keretet, miért nem vezetnek most is, lehet a horvát és az elődje nem egy színvonal? De Loptegui esete is necces volt a világ talán legerősebb keretével, elment ugyan Cé nyáron, de akkor idén már 5-1-re ki kell kapni a Barca ellen, és ott a többi hihetetlen vereség náluk.
De hát ez a jó az ilyen fórumokban másképp és másképp látjuk, nem kell egyetérteni mindenben.
Legalább Zapata „duplázott”!
1993 óta vagyok AC Milan szurkoló. Láttam sok mindent, sok játékost, edzőt stb. A meccs után olvastam Facebookon szintén Milan csoportban, hogy ez a kiesés szándékos volt, úgyse kapott volna a Milan egy euro centet sem az UEFAtól és igy legalább lehet koncentrálni a bajnokságra. Úgy gondolom ez baromság, egy pl Vidi kaliberű csapat esetén is alávaló dolog (a Vidi csak egy példa, nincs bajom velük, sőt le a kalappal), de egy AC szintű és történelmű csapat esetén pedig hihetetlen és gyalázatos dolog lenne, főleg velünk szurkolókkal szemben…
Egyetértek. Én is kizártnak tartom, hogy szándékos kiesés lett volna, esélytelen. Az a helyzet, hogy az Európa Liga nem élvez prioritást, egyértelműen a bajnokság a fontos. Az EL csak másodlagos, főleg a jelenlegi körülményeket nézve. Igazából az eddigi összes EL-meccs alapján az derült ki, hogy a cél a lehető legkevesebb ráfordítással és energiával kimenni a pályára. 11-13 játékos játszik folyamatosan az utóbbi hetekben a sok sérülés miatt és sokat kivesz a csapatból folyamatos meccsek 3 naponta. Csere nincs, kulcsemberek sérültek…
Igazából az Olympiacos ellen is az látszott, hogy a csapat nem nagyon akar semmit sem kezdeni. 0-0 tökéletes volt és ez volt a cél, csak jött egy kapott gól… Őszintén ki gondolta volna, hogy a görögök 3-1-re nyernek? Senki. És nem is nyertek volna, ha nincs az az ostoba aki kamutizit fúj be…
Néztem a tegnapi meccset,simán tovább mehettünk volna kis szerencsével…
Higuain és Cutrone is közel volt a gólszerzéshez. Vicc tizenegyest kaptak a görögök.Kb.6 fix kezdő játékosunk sérült,ezt sok csapat nem bírná el,ahogy mi sem!!! Viszont tavasszal hamar kipottyantunk volna valószínű,ha megnézzük milyen csapatok vannak ott.
Bajnokságban legyen meg a BL hely és kész. Calhanoglu tényleg nagy csalódás nekem is. Reinanak meg volt így is pár bravúrja. FORZA MILAN !!!!!
ki az a 6 fix kezdő sérült? mert kb 2 van biglia és romagnoli. Bonaventurat felesleges irni mert amugysem jatszott sokat olyan szar volt. És még igy is csak 3-nál tartunk