A La Gazzetta dello Sport mai száma szerint a Milan bejelentkezett a Premier League-ben szereplő Chelsea spanyol középpályásért, Cesc Fabregasért.

Nem titok, hogy a klub vezetősége szeretné megerősíteni a középpályát a közelgő átigazolási időszakban. Lucas Paquetá személyében már megvan az első téli érkező, de további erősítésekre lehet számítani. Konkrét nevek is vannak, Leandro Paredes mellett egy újabb játékost hoztak szóba a piros-feketékkel, nevezetesen Fabregast.

A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint a Rossoneri vezetősége Fabregas megszerzésén dolgozik. A 31 éves spanyol középpályás – akinek a szezon végén lejár a szerződése – kiszorult a Chelsea kezdőcsapatából és nem alapember Maurizio Sarrinál. Fabregas a szezonban eddig mindössze 3 meccsen játszott a bajnokságban és 48 perc játékidőt kapott. Az olasz lap szerint a londoni együttes 10 millió eurót kér Fabregas játékjogáért, míg a játékos 2021 nyaráig szóló szerződést szeretne kapni évi 5 millió eurós fizetéssel.

Állítólag Fabregas visszautasította a kínai bajnokságból érkező megkereséseket, mivel mindenképpen maradni szeretne Európában. A Milan mellett az Atletico Madrid és az Olympique Lyon is szeretné soraiban tudni a világ- és Európa-bajnok klasszist.

A Gazzetta hozzátette, hogy Leonardo az elmúlt hetekben több alkalommal is beszélt a Chelsea igazgatójával, Marina Granovskaiával. Időközben a MilanNews.it portál tegnap arról számolt be, hogy a Milan felvette a kapcsolatot Fabregas ügynökével.

8 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Még sok évvel ezelőtt emlékeszem egy nyilatkozatára hogy a kedvenc csapatai ( amikben jó szívvel játszana is) az Arsenal Barca Real ( itt mondta hogy mivel a Barcában volt itt biztos nem fog játszani) és a Milan.
    Szóval jöhet pár éve is volt róla jobb később mint soha 🙂

  2. Szerintem nyugodtan jöhet!! Jobbnak tartom Paradesnél s azt a “szintet” amit a jelenkori Milan illetve a középpálya képvisel, simán hozza. Nem tudom persze hogy fejben milyen állapotban van s van e még motivációja, de képességei alapján óriási vétel lenne.

  3. Lehet hogy nem a legfiatalabb, lehet hogy a másik esélyes Ibra még idősebb, de ilyen (világ, európa) bajnokok is kellenek az öltözőbe és nem a szó elcsépelt “gallianis” jelentésében, hanem ténylegesen.
    Az meg, hogy peremember lett egy dolog, szerintem senki se várja, hogy Kantét hozzuk Hazard-dal csomagban.
    Attól már joggal tartanék, ha az Ankaragücü kispadjáról mazsoláznánk.

  4. Nagy szüksègünk lenne ha technikailag szintet lèpne a kp-nk de mindezt úgy lenne èrdemes vèghezvinni, hogy közben ne lassuljon ès megmaradjon a vèdekezès is. Technikailag biztos vagyok benne, hogy Fabregas javìtana az átlagon!