A hírek szerint jelentős kihagyás vár a Milan középpályására, Lucas Bigliára.
A 32 éves argentin középpályás a szerdai Genoa elleni meccs előtt sérült meg, így nem tudta vállalni a játékot. Biglia a helyszínen tekintette meg a meccset, majd a lefújás után mankókkal távozott a San Siróból. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nagy a baj.
Biglia pénteken orvosi vizsgálatokon vett részt Milanellóban. A Sky Sport Italia és a MilanNews egybehangzó jelentése szerint az argentin játékosnak izomszakadás van a jobb vádlijában. Tizenöt napon belül újabb vizsgálatok várnak rá, de a Sky megjegyzi, hogy Biglia körülbelül 6-8 hétig nem léphet pályára.
Biglia kiesése kétségtelenül nagy veszteség a Milannak és a pótlása komoly fejfájást okozhat Gennaro Gattuso számára. A La Gazzetta dello Sport szerint Tiémoué Bakayoko lehet az első számú alternatíva, de Andrea Bertolacci és José Mauri is bevethető. Az olasz lap szerint Riccardo Montolivóval továbbra sem számol Gattuso.
Így tehát Mattia Caldara, Davide Calabria és Giacomo Bonaventura után újabb játékos esett ki sérülés miatt. Calabria bokasérüléssel bajlódik és biztosan nem játszhat az Udinese ellen, a visszatérése a Real Betis vagy a Juventus ellen várható. Bonaventura pénteken a csapattársaktól külön személyre szabottan edzett, míg Caldara hónapokra kiesett.
5 hozzászólás
Jobbulást Biglianak. YokóOno kösd föl a szoknyád! 🙂
De ott van Bertolacci és Mauri is….beszaràs. Montolivo szerződését miért nem bontják fel ha semmilyen szinten nem számolnak vele?!
A félárbócra ereszkedett kp Biglia kiesésével meg is halt.
A Kp ezennel meg is halt.
Jól sikerült a nyári mercato;kiesett Jack,Biglia a középpályáról és egy Bakayoko vagy Bertolacci az alternatíva egy Juve ellen…pffff….
Mi lesz,ha a Higuain-Cutrone kettősből is lesérül valamelyik?
Télen nagyon nagyot kell virítania Leonak,mert ezzel a kerettel nem tudjuk megtartani a 4. helyett;minimum két HASZNÁLHATÓ középpályás és egy csatár kell.
Jòl mondod, ide nagyon kell 2 minősègi kp-s kezdèsnek. Ès gondolj bele ha a sokat szidott Suso lesèrül mit mutat majd a játèk kèpe?! 🙂 pfff
[Azè titokban Bertolacci feltámadásában bìzom. ]