Brazil sajtóhírek szerint a Milan mindenben megállapodott a brazil élvonalban szereplő Flamengo együttesével Lucas Paquetá átigazolásáról.
A Milan már hetek óta érdeklődést mutat az egyik legnagyobb brazil tehetségnek tartott Paquetá iránt, aki augusztusban töltötte be a 21. életévét és két alkalommal már a felnőttek között is bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban.
A brazil Globoesporte.com portál arról számolt be, hogy Leonardo, a Milan technikai igazgatója sikeresen zárta a tárgyalásokat a Flamengóval és meggyőzte Paquetát. Állítólag a milánói együttes mintegy 35 millió eurót (plusz bónuszokat) fizet a tehetséges brazilért, aki januárban fog csatlakozni a csapathoz. A Globoesporte megjegyzi, hogy Paquetá várhatóan a héten vesz részt az orvosi vizsgálatokon.
Paquetáért korábban a Liverpool, a Manchester City és a Manchester United is érdeklődött, azonban a legkomolyabb kérőnek a Milan, az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain bizonyult. Ha hinni lehet a híreknek, akkor végül a Rossoneri jött ki győztesen a játékos aláírásáért folyó versenyből. A transzfert Leonardo hozta tető alá Gattuso beleegyezésével és a Flamengo vezérigazgatója, Bruno Spindel személyesen járt Milánóban az üzlet véglegesítése miatt.
FRISSÍTVE: Időközben Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója is megerősítette, hogy Paquetá a Milan játékosa lesz. Az olasz újságíró megjegyzi, hogy Paquetá szerződésében egy 50 millió eurós kivásárlási záradék szerepel, azonban Leonardo a Flamengóval való kiváló kapcsolatának köszönhetően alacsonyabb összegért, 35 millió euróért hozta tető alá a transzfert. A brazil klub és a PSG között nagyon előrehaladott állapotban voltak a tárgyalások (állítólag Neymar is győzködte a játékost), ennek ellenére Paquetá a Milant választotta.
Állítólag a brazil középpályás szerdán már átesett az orvosi vizsgálatok első felén Rio de Janeiróban. A MilanNews szerint Paquetá 35 millió eurós átigazolási árából 25 milliót kap a játékos tulajdonjogát 70 százalékban birtokló Flamengo, míg a fennmaradó 10 millió a játékost illetve az ügynökségét illeti. Paquetá évi 1,5 – 1,7 millió euró körüli összeget fog keresni Milánóban és a várakozások szerint öt évre szóló szerződést köt a klubbal.
30 hozzászólás
Ez ki ez? Jó féle? Látom cseleket szereti de tud mást is? Van aki látta meccseken? Tavaly 17 meccsen 1 gól és 1 gólpassz. Idén 24 meccs 9 gól és 1 gólpassz. De ezek csak számok, bízom Leo meglátásaiban.
Mondjuk szimpatikusabbak azok a játékosok akik fociznak és nem csak labdáznak.
Igen, ha Leo hozta, csak jó lehet, ő hozta Kaká-t is.
Ha a tudása csak a fele Kakénak, akkor már jó lehet !
Kíváncsian várom a csókát.
en kicsit, nem is kicsit szkeptikus vagyok ezekkel a huzogaots varazslokkal.
persze nem a video a minden de abbol lehet kiindulni. tehnikas, de szinte csak bal laba van. eleg erosnek tunik de nem tul gyors.
Jo az alapanyag, lassuk gattuso mit hoz ki belole egy kis fegyelemmel.
PS: ha suso-t soztatok mert onzo akkor itt mi lesz ? 🙂
Én is ugyanígy vagyok vele! Cáfoljon ránk… 🙂
Ha néztél róla videót,akkor láthattad, hogy az esetek többségében földön passzolt és emberhez is ment.
barella szerintem sokkal jobb egyenlore.
Paqueta az új Ganso?
GANSO! GANSO!!!!!!!!!!!!!!!!!
A Leo féle brazil vonal már rég nagyon kellett volna! Remélem beválik!!
Èn is óvatosan kezelem ezeket a „húzogatós varázslókat” de a videó alapján jól nyomja a srác. Hajrá!! 🙂
Kaká más stílust képviselt, mert intelligens volt és akkor cselezett csak, ha az szolgálta valahogy a támadásépítést és a passzai felértek egy góllal. A srác inkább Ronaldinho, Neymar fajta szórakozásból cselező csóka, ami nem árthat a csapatnak, de az ára kicsit magas, úgyhogy ne járjunk vele úgy, mint Silva-val, aki padra érkezik aztán kölcsön+opció egy év után. Azért bízok Leonardo-ban, mert Silva-t nem Gattuso kérte és nem is ő hozta, úgyhogy várjuk ki a végét. Gattuso bárkiből képes jó játékost faragni, úgyhogy nem kell félni, hogy önző lesz vagy valami. Én egy másik videót is láttam róla, ahol 3 védőn hámozza át magát nem egyszer, de passzolni kevésszer volt kedve.
„Gattuso bárkiből képes jó játékost csinálni…”
Kiből csinált Gattuso jó játékost?
Egész csapatot rávette, hogy hajtson és minden labdáért megküzdjön, ha ezt nem vetted észre akkor új szemüveg.
És ez tesz valakit jó játékossá? Hát az nagy probléma.
Nem nagy probléma, mert ezt kapta minden nagy játékos az edzőjétől vegyük példának C. Ronaldo-t, aki megtanulta Fergussontól, hogy ne dobálja magát és passzoljon is néha. Meg lehet nézni mire vitte a kis cé. Itt pont ugyanerre van szükség, hogy valaki apai mentora legyen egy alapból tehetséges spílernek és ne engedje, hogy sztárocskává váljon. Suso az edzések után gyakorolt Gattusoval, hogy fejlődjenek a képességei és ez meg is látszik a mostani teljesítményén, hogy hónap játékosa lett. Persze alá lehet becsülni Gattuso és Suso teljesítményét és érdemeit, de egyre több statisztika és eredményesség támasztja alá, hogy elég jók és fejlődnek folyamatosan, amivel egyre nehezebb vitába szállni, de úgy tűnik még mindig van aki megteszi, mert a vesztét kívánja a kedvenc csapatának mikor megy nekik a szekér, mert mazochista.
Amúgy mire gondoltál miben tudja fejleszteni az edző a technikás futballistát, megtanít neki egy két új cselt vagy megeteti a kedvenc tésztázójában. Az edző a taktikát adja és a mentális felkészülést, ami szükséges ahhoz, hogy ne legyen a partik királya egy játékosból, hanem a csapatért és a győzelemért tegyen meg mindent. Montella, Inzaghi meg a többieket nem követték a tűzbe a játékosok, úgy mint ahogy ezt teszik Gattusoval, úgyhogy valamit jobban csinál ez teljesen nyilvánvaló és nem a játékosok találták ki, hogy értelme lenne többet beleadni.
Ezeket a trükköket tuti,hogy a Serie A-ban nem fogja megcsinálni,mert a védekező középpályások és védők nagyon gyorsan helyre rakják!
Viszont,ha csak fele annyit tud hozni,mint Kaká már jól járunk;várom szeretettel!
Lám, milyen előnye származhat egy klubnak a Barcelonával, a Manchester Uniteddel és Cityvel, a Liverpoollal és a PSG-vel szemben abból, hogy a technikai igazgatója abban a klubban nevelkedett, ahonnan igazolni szeretne…
Tök mindegy milyen kapcsolata van, legalább látni, hogy ki is használja.
Engem inkabb az érdekel milyen posztra érkezik? Vajon posztra igazolunk, vagy majd megint a gumira keresünk kocsit?
Esetleg őt is egy számára idegen poszton jatszatjuk majd, ahol nem kepes kihozni magából a maximumot?
Na ez az egy amitől félek én is. De reméljük, hogy nem annyira hülyék és úgy igazolunk januárban, hogy esetleg egy 4231-ben jók legyünk. És akkor Hakan-Paqueta jó alternatívái lehetnek egymásnak és ebben Susonak is lenne helye szerintem.
Szerintem Bona helyén jó lehetne, de akár máshol is ki lehet próbálni. Az ilyen játékosokra azonnal le kell csapni és nem lehet sokat alkudozni, mert most például mi voltunk a gyorsabbak és egy PSG orra alól loptuk el. Rossz esetben kölcsönadják majd és haszonnal továbbadják, mert egy spanyol bajnokság jobban fekszik a brazil játékosoknak.
Nem értem ezt a nagy pesszimizmust. Eddig az ment, hogy itt van Leo és miért nem mozdulunk a dél-amerikai játékospiac, elsősorban a brazil piac felé hogy esetleg olyan tehetséges játékosaink legyenek mint anno akár Kaká, Pato vagy Thiago Silva. Erre itt van egy tökre tehetséges fiatal srác, akit PSG, Barca, Man City, Liverpool szintű csapatok akarnak és állítólag Leo meggyőzte h jöjjön ide.
Ráadásul rendesen oda lett pörkölve a PSG orra alá. Nem lennék meglepődve, ha pl Kaká is közrejátszott volna a bizniszben. Most gondolj bele, odamegy hozzád hazád egyik legnagyobb ikonja. biztos h nem mond nemet. 🙂
Lehet velem van a baj hogy én örülök a srácnak, de mindenki maga tudja. Igazából olyan játékosok vannak a középpályán, mint Mauri, Montolivo vagy éppen Bertolacci, szóval mi szükség Paquetára, nem? -.-‘
Néhány éve volt egy Dybala nevű srác a Palermóban, akiért a Milan is versenyben volt, de 30-40 milliót kértek érte, ezért az akkori tulajdonosunk Berlu papa sajnálta rá kiadni, helyette hozott Bertolacci meg Luiz Adriano szintű játékosokat. Hát gratulálok…
Egyébként anno Kaká, Thiago Silva és Pato is ismeretlenül érkezett, senki nem tudott róluk kb semmit, plusz Silva nem is fiatalon jött ha jól emlékszem, bőven 20-as évei közepén járt.
Srácok, szerintem a hír hallatán senki sem pesszimista, inkább csak helyèn kezelik a dolgot ès kivárnak az egyèrtemű vèlemèny nyilvánìtással.
Alapvetőleg sztem mindenki örül annak, hogy vègre (!!!!!!) ilyen pènzekè tudunk igazolni. Boldogság van! 😉
Egy régi cikkben olvastam, hogy Leo évekig figyeli az adott játékost, egészen a kölyökcsapattól a felnőtt korosztályig bezárólag. Ha ő idehozza, alaposan fel van térképezve a gyerek, főleg, ha a mostani gigászok is akarják. Ha tud alkalmazkodni az európai stílushoz (kevesebb flikk-flakk, alázat) nagy hasznunkra lehet.
Én se értem mi ez a nagy fanyalgás. Hozunk egy brazil válogatott játékost, olyan posztra ahol jobbak is lehetnénk vele. Én nem sokat tudok a játékosról, de Leonardo-ék már nyáron tárgyalgattak vele.
A video-kat megnézve eléggé ügyes kis játékos. Hogy mennyire tud majd érvényesülni a Serie A-ban az már egy teljesen más kérdés.
Különben azokat se értem, akik készpénznek veszik Leonardo játékosmegfigyelői képességeit.
A Milan-hoz csak pár embert hozott akkoriban Brazíliából. Azok akkor bejöttek, de akkoriban a MILAN is másképp nézett ki. Szvl simán benne van a pakliban, hogy akár be is bukhat az Olasz ligában, de az is elképzelhető, hogy egy meccset se fog játszani, ha Gattuso úgy ítéli meg, hogy nem elég jó az edzéseken.
Jah és van még valami, amit nem értek. Miért kell sírni A. Silva után?
Nem kapott elegendő lehetőséget? De kapott bizony. Élt vele? Hát nem igazán.
Még Kalinic is többet mutatott edzéseken, ha Gattuso inkább őt rakta be kezdőnek.
Szárnyaljon a LaLiga-ban. Az való neki. A Serie A előtte egy beton oszlop, amit nem bír áttörni, akkor se ha beledöglik. Nálunk is csak az Európa ligában tudott jobb teljesítményt nyújtani. mert ott nem olasz kis csapatok védelmével kellett megküzdenie. Ennyi az egész.
Hiába sírtok, hogy hiba volt elengedni. Nálunk nem ment neki és kész.
Nem mindenkinek való a Serie A. Sok sikert neki. Örülök, hogy oda igazolt.
Paquetá-nak pedig adjunk már esélyt. Még le se igazoltuk. Majd ha fél szezon után se látunk tőle semmit, akkor panaszkodhatunk, de addig?
Ha pedig bejön, akkor nagy lépést tehetünk előre.
Milyen fanyalgást, panaszkodást olvastál és kitől?
desmond!
„Egész csapatot rávette, hogy hajtson és minden labdáért megküzdjön, ha ezt nem vetted észre akkor új szemüveg.”
A jó játékos és a küzdeni tudás nem egy és ugyanaz. Ha a kettő közé egyenlőségjelet teszel, akkor nem szemüveg, hanem agyműtét…
Azért elismerésem, hogy sikerült kiemelned minden idők egyik legnagyobb játékosát, Ronaldót, valamint Susót…
Ahhoz nem gondolnám, hogy marha nagy formátumú edzőnek kell lenni, hogy az illető valakinek megtanítsa, hogy ne dobálja magát, és hogy néha passzoljon is. Nem kellene eltérni a kiindulóponttól. Te azt állítottad, hogy Gattuso BÁRKIBŐL képes JÓ játékost csinálni. Ez azt jelenti, hogy egy nem annyira jó (vagy egyenesen gyenge) játékos esetén is képes erre.
Ronaldót bizonyos értelemben Ferguson fedezte fel azzal, hogy nagyon fiatalon egy legendás klubhoz vitte. De nyugodtan lehetne Bölöni Lászlót is említeni, aki az igazi felfedezője volt. Ronaldo már akkor is remek játékos volt, mikor Manchesterbe került, és nyilván a MU-ban még jobb lett, majd a Realban vált extraklasszissá. A példádnak akkor lenne értelme, ha Ronaldo egy nulla lett volna, mielőtt a MU-ba került. Ez pedig nyilván nem igaz. Amit pedig Ferguson állítólag tanított Ronaldónak, hogy ne dobálja magát meg néha passzoljon, az pedig ugyan elképzelhető, de ugye nem gondolod, hogy ettől lett jó játékos? Ha egy edző valakit megtanít védekezni, netán taktikai fegyelemre nevel, lényegesen javít a helyzetkihasználásán, a helyezkedésén, az egy olyan többlet, amely alapján valóban lehet azt mondani, hogy az edző jobb játékost csinált az illetőből.
Gattuso 1 éve sincs a Milannál, rendkívül kicsi a minta, ami alapján meg lehet ítélni. Susónak most éppen jól megy a játék. Korábban meg nem ment neki, persze el kell ismerni, hogy „kapott” egy Higuaint maga mellé. Gattuso idején is volt olyan, hogy Suso csak hátráltatta a csapatot. És valljuk be, még most is eléggé sablonos a játéka, azzal együtt, hogy a gyengébb lábával egyre többet lő és passzol, és fontos pontokat szerez. Hála istennek!
Susót hoztad fel példának, de vártam volna a többieket, mert ugye azt írtad, Gattuso bárkiből képes jó játékost csinálni… És Bertolacci vagy Mauri? Nem gondolnám, a keretben lévő játékosok jobbak lesznek, ha az esetek 95%-ában ugyanazok a kezdők, és gyakorlatilag ugyanazok a cserék is. Ez azért nem túl szerencsés, mert lehet, hogy néhány játékos a rendszeres játéklehetőség következtében jobb lesz, de jónéhányan visszafejlődnek, ha a padon ücsörögnek, mert esélyük sem lesz pályára lépni.
Teljesen egyértelmű, hogy Gattuso valamit jobban csinál, mint Inzaghi vagy Montella. Az újonc Inzaghi egy igen gyenge edzői teljesítményt tudott prezentálni egy nem túl jó kerettel, a rutinosabb Montellának azonban volt lehetősége erősebb kerettel is dolgozni. Kettejük közül éppen ezért az utóbbi teljesítménye volt a gyengébb. Gattuso egy rendkívül energikus, szuggesztív személyiség, jól motivál, de egyelőre ne avassuk szentté, mert tavasszal nagyon közel volt ahhoz, hogy kivágják, és azért a Milan biztosan kezdhette volna jobban is a szezont. Most jó formában van a csapat, örüljünk neki, de szezonról szezonra kell bizonyítania ahhoz, hogy jó edzőnek könyveljék el. Taktikailag azonban elképesztően rugalmatlan, amit ki kell nőnie, ha jó edző akar lenni.
Kérdés, hogy az edző csak azért, mert nem engedi elszállni a játékosát, jó edzőnek tekinthető-e. Profi mentalitásra nevelheti, de ott elsősorban a családnak, a háttérnek van szerepe, amely valakit a földön tud tartani. Ha a játékos nem fogja fel, hogy micsoda lehetőségei vannak azzal, hogy profi focista a Milanban, akkor nála baj van. Hozzátenném, a jó pedagógiai érzékkel rendelkező edző úgy tud egységes csapatot építeni, hogy közben bizonyos játékosok esetében hagyja, hogy kibontakozhasson az egyéniségük. Talán a legjobb példa erre Arrigo Sacchi legendás Milanja. Gattuso egyelőre a Sacchi-féle vonalat próbálja erőltetni, de taktikailag hadd ne hasonlítsuk őket össze…
Túl gyakran hangoztatod a mentális felkészítést, hogy a játékosok tűzbe mennek Gattusóért. Ez fontos. De a Gattához mentalitásban hasonló Simeone sem csak erre építette az edzői karrierjét. Egyetlen edzőt sem követnek a játékosai sokáig, ha azt látják, hogy kizárólag a küzdeni tudást, a lelkesedést, a fizikális felkészítést erőlteti, és taktikailag, elméleti síkon nem tud pluszt adni a csapatnak. Annak idején Inzaghi is úgy kezdte, hogy azt mondta, aki nem küzd, annak nem lesz helye a csapatban. Egy ideig ez ment is. Csak éppen Inzaghi mindent erre próbált alapozni. Az angol futballra volt jellemző az, hogy amikor már régen elhaladt mellettük a futball taktikai értelemben, ők például az Aranycsapat elleni megsemmisítő vereségek után is csak azt gondolták, hogy mindez azért történt, mert nem küzdöttek eléggé…
Gattuso azt szokta mondani, fejlődnie kell a csapatnak. Ahhoz pedig, hogy Gattuso jó edző legyen, ugyanezt kell tennie.
Örülünk, Vincent?
Lansky:
„Gattuso azt szokta mondani, fejlődnie kell a csapatnak. Ahhoz pedig, hogy Gattuso jó edző legyen, ugyanezt kell tennie.”
Ez így van. A korrektség kedvéért azt azonban tegyük hozzá, hogy Gattuso ezt önmaga is hozzá szokta tenni önmaga.