Mirabelli: “Nem fogjuk eladni a legjobbjainkat”

Nagyon leegyszerűsítve a FFP lényege, hogy a klubok bevételeinek meg kell haladniuk a kiadásaikat. Ez így nyilván egy túlságosan merev szabály lenne, ezért bizonyos korrekciós elemeket is beleépítettek. Ilyen például az, hogy hároméves periódusokat vizsgálnak, és 5 millió eurós veszteség a maximum, amit még büntetlenül el lehet könyvelni. Emiatt, amennyiben egy klub úgy látja, hogy idén van lehetőség egy drága játékos megszerzésére (illetve most vagy soha alapon úgy ítéli meg, hogy ezt a játékost jövőre vagy két év múlva nem tudná megszerezni), és meg is veszi mondjuk 100 millió euróért, akkor – amennyiben ezen üzlet következtében mondjuk 60-70 millió euróval nagyobb lenne a kiadása, mint a bevétele – ezt a tételt a klubnak szem előtt kell tartania, tehát úgy kell(ene) gazdálkodnia, hogy évi 30-35 millió eurós plusszal zárja a következő két pénzügyi évet.

Ilyen könnyítés az is, hogy nem számít veszteségnek mondjuk egy stadionfelújítás vagy az az összeg, amit az utánpótlásra fordít a klub. És ilyen könnyítés az is, hogy legfeljebb 30 millió euróig a tulajdonos is pumpálhat pénzt a klubba (“tulajdonosi hozzájárulás” címen), de ez nem származhat hitelből.

Hangsúlyozandó, hogy a szabályozás az UEFA által szervezett versenysorozatokra vonatkozik, továbbá a bevételeket és a kiadásokat az adott klub labdarúgással kapcsolatos tevékenységére kell vonatkoztatni. Egyszerűbben: a klub futball jellegű kiadásait a futball jellegű bevételeinek fedeznie kell, ellenkező esetben jöhet a szankció. Ez alapján a klub csak a futballból származó bevételeit fordíthatja futball jellegű kiadásokra, tehát egy saját stadionnal rendelkező klub, amennyiben a stadionját egy rockzenekar rendelkezésére bocsátja egy koncert erejéig, akkor az ebből származó bevételeit nem fordíthatná mondjuk egy játékos fizetésére. Nehéz ugyanakkor megítélni, hogy a stadion névhasználati jogából származó bevételeket fordíthatná-e játékosvásárlásra a klub…

A játékosok eladása és meg- vagy kölcsönvétele csak egy része a dolognak. Természetesen ide kell sorolni a játékosok fizetését, ami a Milannál valószínűleg a legnagyobb problémákat okozza. A Milan elmúlt 10 évének legnagyobb hibája az volt, hogy brutális pénzeket fizettek ki olyan – sokszor legendás – játékosoknak, akik jobb esetben csak kiegészítő emberek lehettek volna. 4, 4.5 milliókat kerestek egyes szenátorok. 2012 után ugyan nem voltak klasszisok a csapatnál, de fizetést ők is kaptak. Nem is keveset. Bár a klub nem hajtott végre brutális igazolásokat, de Mexés vagy Flamini fizetése például jelentős tétel volt. Éveken át veszteséget termelt a klub, és ezeket a tételeket görgette maga előtt. Nem voltak igazolások, nem voltak eredmények, csak a hatalmas veszteség, ráadásul játékoseladásból sem jöttek bevételek, mert egy mihaszna Traoréért, egy kétballábas Pasalicért vagy egy középszer Salamonért nem verték egymást a vevők. A veszteséget valamiből pótolni kellett, amit néha Berlusconi meg is tett. Erre jött a tavalyi nagy pénzköltés. Én úgy gondolom, a vizsgált időszak ki kell hogy terjedjen a tavaly nyári mercatóra is. És akkor bizony nagyon nagy gáz van, mert a Milannak volt egy 220 milliós adóssága, amire még rájött a több mint 200 milliós mercatós tevékenység, és akkor még a fizetésekről (Bonucci, Donnarumma…) nem beszéltünk.

Úgy gondolom, teljességgel kizárt, hogy ne büntessék meg a Milant. Ennél a cikknél [http://www.acmilan.hu/2018/05/23/a-klub-komoly-penzbirsagra-szamithat-az-uefa-tol/] már írtam, hogy mi lenne a legjobb és a legrosszabb verzió a klub számára.