2022. november 29., kedd

Romagnoli kiállt Mihajlovic mellett

-

Alessio Romagnoli, a Milan védője szerint hét döntő fontosságú mérkőzés vár a csapatra a bajnokságban és a cél az Európa liga indulást érő negyedik hely megszerzése.

A Milan 31 fordulót követően a hatodik helyen áll a tabellán 6 ponttal lemaradva az ötödik helyezett Inter mögött, míg a hetedik Sassuolo a legutóbbi fordulóban nyert és 1 pontra megközelítette a piros-feketéket.

Romagnoli úgy véli, hogy a szakmai stáb és az edző által elrendelt edzőtábor nem büntetés számukra. Az olasz védő beszélt az Atalanta elleni meccsről, csapat céljairól és több csapattársához hasonlóan kiállt Mihajlovic mellett.

“Az Atalanta ellen helyes hozzáállással léptünk pályára és rögtön a meccs elején vezetést szereztünk. Az első félidő végén kapott gól után jött a visszaesés. Most már csak hét mérkőzés maradt a bajnokságból. Úgy gondolom, hogy ezeken olyan mentalitással kell pályára lépnünk, mintha döntőt játszanánk. A Bajnokok Ligája messze van, így célunk az Európa liga. Szeretnénk megszerezni a negyedik helyet, ami automatikus csoportköri kvalifikációt jelent.” – mondta Romagnoli a Corriere della Sera újságnak.

“Mihajlovic ugyanaz az ember, aki mindenkinek a szemébe mondja az igazságot és nem tesz különbséget a játékosok között. Köszönettel tartozom neki, mert ő akart a Milanhoz vinni. Örömmel dolgozunk vele és szeretnénk, ha továbbra is ő lenne az edző.”

“Olasz kupa? Ez lehet az első megnyert trófeám a Milanban. Az álmom? Nem mondhatom el, de remélem, hogy addig maradok itt, ameddig csak lehet. Nesta? Mindig is inspirált engem, ezért választottam a 13-as mezszámot.” – fejezte be.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Az egy dolog, ha valaki szimpatikus, vagy ha megmondja szemtől szembe, mit gondol. Viszont taktikailag és pedagógiailag egyenlőre megbukott Mihajlovic.

    Ezt kár lenne tagadni. Lehet őt védeni, mert neki legalább van mersze kiállni az emberek elé, de egyetértek a vezetőséggel, hogy ha nem alkut valami nagyon maradandót az utolsó 7-8 meccsen, akkor sajnos megint váltani kell.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS