2022. szeptember 25., vasárnap

Az Inter rutinos védőjével erősítene a Milan

-

Állítólag a Milan a téli átigazolási időszakban szerződtetné az Internél kegyvesztetté vált Nemanja Vidicet.

A 34 éves védő nem szerepel Roberto Mancini terveiben és nagy valószínűséggel januárban felbontják a szerződését, melynek következtében szabadon igazolható lesz. Vidic a jelenlegi szezonban még egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára.

A Calciomercato és a Corriere dello Sport szerint a Milan a szerb középhátvéd szerződtetését fontolgatja. Sinisa Mihajlovic elégedetlen Rodrigo Ely és Cristian Zapata teljesítményével is, így honfitársával erősítené meg a védelmet.

Így tehát nem kizárt, hogy Vidic a városi rivális Intertől Milánó piros-fekete felébe teszi át székhelyét. A rendkívül tapasztalt védő 2014 nyarán csatlakozott az Interhez a Manchester Unitedtől. Vidic Angliában több mint 300 mérkőzésen öltötte magára a Vörös Ördögök mezét.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

12 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • Romagnoli mellé elég rutinos Mexes vagy Alex is… Vidic mára semmivel sem jobb, mint ők, amit az Interben művelt eddig az pedig nevetséges volt. Ha már az Intertől akarunk kukázni, akkor a szintén mellőzött Ranocchia, Santon duót lenne érdemes megvizsgálni, mert az Abate, Mexes/Alex párosnál szerintem ők jobbnak tűnnek és valamivel fiatalabbak is.

      • Az a baj, hogy Mexes állandó bakizásai évről évre amikor játszik meg a trükközései mindig gól veszélyesek az ellenfélnek, Alex meg most jó de már nem mai gyerek. Semmit nem veszítene vele a klub ha érkezne. Ranocchia hát inkább nem mondanék semmi és még ő volt a Sinter cskja…

  1. Az a baj, hogy Vidictől nem nagyon lehet tanulni.. Ő fénykorában egy elég kemény, stabil védő volt. De sosem volt pengés.. Mára meg már le is lassult és erősen alul motivált.
    Azokkal értek egyet, akik azt mondják jelenleg nem jobb mint Mexes vagy Alex.
    De Zapatánál sem.
    Ha védőt akarunk venni, akkor jó korban lévő, jó védőt kell. Vagy hagyni a fiatalokat játszani és 10 évre meg lehetne a védelem!

    Középpályán ugyanez a helyzet.
    Noce, Suso, Mauri out, helyettük vagy egy Banega/ Imbula szintű és korú játékos kell, vagy fiatal, mint Cristante, Viviani vagy Baker a Chelseaből..

  2. mindenképpen le kéne igazolni! és tekintve, hogy Rio Ferdinand mellett ment neki a legjobban, igazoljuk le ot is!!!! és ne feledkezzünk meg Sol Campbellről! vele ugyan nem játszott egy csapatban, de ellene sokat, ismerik egymást…. ő is elég rutinos…még jól jöhet…..és ott van még Dragóner…..jól nyomja a Fradi öregfiúkban

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS