2022. december 05., hétfő

Bacca gólja csak egy pontra volt elég Torinóban

-

A Milan 1-1-es döntetlent játszott a Torinóval a Serie A 8. fordulójában.

Egyik csapat sem lehetett túl bizakodó a szombati összecsapás előtt, a torinóiak bár az ötödik helyen álltak a 8. forduló előtt, előző, Carpi elleni találkozójukon vereséget szenvedtek, a középmezőnyben szerénykedő Milan pedig zsinórban két meccset bukott, 4–0-s vereség a Napolitól, előtte pedig egygólos a Genoa otthonában.

Az első félidő finoman szólva nem ugrasztotta talpra a torinói közönséget. Sokatmondó statisztikai adat: az első 45 percben összesen négy kapura tartó lövést számlálhattunk. Ez az idény legrosszabbja.

Lépjünk is gyorsan tovább, a fordulás után már nagyobb kedvvel vetették bele magukat a játékba a felek, jött a gól is. Egy tökéletesen kijátszott akció végén Carlos Bacca kapta Bertolaccitól a labdát hét méterre a kaputól, majd állított rajta egyet és elemi erővel a léc alá bombázott (0–1).

Igen ám, de a hazaiak nem adták ilyen könnyen magukat, jött az egyenlítés! Az egy perce a pályán lévő Belotti vállal tette Daniele Baselli elé a labdát, majd kilőtte a rövid alsót (1–1).

TORINO – MILAN 1-1

Időpont: 2015.10.17. 20:45
Helyszín: Stadio Olimpico, Torino
Játékvezető: Gervasoni
Gólszerzők: Baselli (73.) ill. Bacca (63.)
Sárga lapok: Baselli, Glik, Bovo ill. Kucka, Bonaventura, Romagnoli, Diego López

>> A KEZDŐCSAPATOK:

TORINO: Padelli – Bovo, Glik, Moretti – Zappacosta (Belotti 72.), Acquah, Gazzi (Vives 46.), Baselli, Molinaro – Maxi Lopez, Quagliarella (Benassi 80.).

Cserék: Castellazzi, Ichazo, V.Mantovani, Gaston Silva, Prcic, J.Martinez, Amauri.

MILAN: Diego Lopez – Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli – Kucka (Poli 86.), Montolivo, Bertolacci – Cerci (Honda 88.), Luiz Adriano (Bacca 55.), Bonaventura.

Cserék: Abbiati, Donnarumma, De Sciglio, Zapata, Mexes, Calabria, José Mauri, De Jong, Suso.

>> ÖSSZEFOGLALÓ:

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

23 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Szerintem meg nem voltuk olyan rosszak, ahoz képest hogy a meccs előtt mindenki Torino győzelmet várt és mi mégis kis hián megnyertük a meccset. Persze nem egy álom meccs volt, de hogy egy szinten voltunk a Torinoval sőt idönként jobbak is az biztos. Reméljük a soron következö Sassuolo elleni mevmccset is ennyire hozzuk.
    Forza Milan!

    • Illetve kiegészíteném azzal, hogy nem értem, miért kell kizárólagosan és indokolatlanul a széleket erőltetnünk. Nincs játékosunk, aki normálisan beadná a labdát, és míg szélen tesze-toszáskodnak, visszazár az ellenfél védelme, úgyhogy onnan befelé cselezni megint nehéz. Ráadásul a szélső védőink is fenn ragadnak, és nem érnek vissza ilyenkor (még ha nem is kifejezett Milan támadás előzte meg a szituációt, Abate is lemaradt Baselliről a gólnál). Támadásvezetéseinkkor mikor Kuconál vagy Bertolaccinál volt a labda, számtalanszor nyílt tér a harmadik vonalban fellépő Montolivo előtt középen (ilyen volt a kapura lövése is), aki lendületből legalább a tizenhatosig mehetett volna, utána passzolhatna, vagy távolról lőhetett volna. De az említettek inkább kitették szélre Bonaventurának vagy Cercinek, mire az ellenfél be is tömörült.
      Persze mondhatnánk, hogy a gólunk is szélről betett indításból jött, ami igaz is, és kellenek is az ilyenek, de szerintem elég nagy malac volt, tekintve, hogy Bertolacci passza a védő lába közt gurult át, de nem hinném, hogy tudatos labda volt.
      Oké, meg is válaszolom a feltett kérdésemet magamnak: középről szervezett támadáshoz kellene egy kreatív és távolabbról is jól lövő KTK, vagy legalább Menez. De ugye most egyik sincs…

  2. A bajnokságban elfoglalt helyünk NEM HAZUDIK!!!! Megy a parasztvakítás évek óta 🙁 Középszerű játékosokból kapunk egy középszerű csapatot! Ha rajtam múlna akár januárban elzavarnám a társaság 85 %-át. Semmi szükség Abate, De Jong, Kucka, Cerci, Zapata, Mexes, Poli szintű játékosokra. A Real Madrid vett egy Toni Kroost 25-30 milláért aki most ér 50-60 millát mi vettünk 20-ért egy Bertolaccit 🙁 Aki ezeket a dolgokat meg engedi az a fő bűnös nem az Sinisa, hogy nem tud ezekből a mentálisan, fizikálisan, technikailag gyenge játékosokból egy BL csapatot összerakni.

  3. Tele vagyunk középszerű játékosokkal.Van ugyan 6-7 játékosunk akik más sztárcsapatokban más jó játékosok mellett elfociznának véleményem szerint…de itt a sok tucat focista között nem tudnak kitűnni.Minőségi igazolások kellenek még!
    A meccsel kapcsolatosan az a véleményem,hogy Mihajlovic vastagon benne van!
    Azért ennél jobb kezdőt is pályára kűldhetett volna…

  4. Tegnap senki nem nyújtott rossz teljesítmény, mindenki hozta a nagy kövér, sótlan átlagot. Nem tudok senkit kiemelni aki annyira rossz lett volna, de személy szerint ennél több fog kelleni, ha bármit is akarunk még a szezonban. Talán L. Adriano volt az egyetlen akire azt mondom, hogy nagyon halovány volt. Bacca most is hozzátette a magáét, Bertolacci sem játszott rosszul, de Kucka esetében már a 25. percre azt hittem leküldik a pályáról annyit szabálytalankodott. Alex meglepően magabiztos volt és Romagnoli is kimondottan ügyesen takarított. Antonelli talán kevesebbet futott fel mint Abate ami nekem egy kicsit feltűnő volt. Montolivo hozta a nagy büdös átlagos teljesítményét, de valaki mondja már meg hogy ő miért nem akar soha kreativitást vinni a csapat játékába? Elvileg ez lenne az ő egyik nagy erénye, hogy jó keresztlabdákat adjon, húzzon 1-2 váratlant de folyamatosan az alibipasszok, vagy a biztonsági passzok. Cerciről az az ember érzése, hogy nem tud futni… Bonaventura pedig az ellentettje, ugyan szaladgál egész meccsen de elég céltalanul teszi. Mindenesetre nem állok negatívan a következő meccsekhez, mert végre nem mondhatom azt hogy óriási hibákkal játszottunk, elképzelés nélküli alibivel (próbálkoztak valamiféle játékot erőltetni az ellenfélre, de nem igazán sikerült. Gondolom azért mert még ők sem igazán képesek azt jól játszani)
    Forza Milan!

    • acmilan93
      Felszólításodat, hogy mondja már meg valaki Monti miért nem kreatív, én komolyan veszem és azt mondom, hogy ki kéne már próbálni irányítóként. Képessége meg van hozzá. Szerintem azért vált ilyen alibistává az átadásaival, mert belé idegződött, hogy közvetlenül a védelem előtt játszva, kockázatos cselezgetni, váratlan dolgokat megpróbálni. Előrébb hoznám irányítónak, és De Jong játszhatna a jelenlegi posztján.

  5. Eltelt 8 forduló a bajnokságból, de marhára nem lehet látni, hogy mit akar játszani a csapat.. Talán 2 félidő volt összesen, amikor azt lehetett mondani, van játék..
    Nulla taktika, nulla elképzelés, mintha nem is lenne edzőnk..
    Egyáltalán mit csinálnak, mit gyakorolnak a játékosok edzésen???
    Azt hittük az előző szezonnál nincs lejjebb, de úgy tűnik tévedtünk. Az rendben van, hogy egyik pillanatról a másikra nem lehet bajnok esélyes csapatot építeni (még közel 100 millió euro elköltésével sem), de ennyi idő elteltével azért valami fejlődésnek illet volna megmutatkoznia..
    Lehet találgatni mi lehet a gond..
    Véleményem szerint a legnagyobb probléma továbbra is az, hogy nincs edzője a csapatnak.. Mert attól marhára nem jó edző Mihajlovic, hogy jókat nyilatkozik.. Inkább nyilatkozzon óriási sületlenséget, de lássuk, hogy mit akar játszani a Milan..
    Rengeteg gólt kapunk egyéni hibákból, ami nem biztos, hogy csak az edző felelőssége..
    Fejben sincs valami rendben a játékosokkal.. Talán érzik ők is, hogy továbbra is nagy a fejetlenség a vezetőségben és ez kihat rájuk is..
    Nyilatkozgatnak ők is jobbra balra, de abból semmit sem látni a mérkőzésen..

    Nem igazán tudom mi lenne a jó megoldás.. Az viszont biztos, hogy annak a megvalósításra, hogy előre lépés legyen, nem Mihajlovic a megfelelő személy..

    Magáról a mérkőzésről csak annyit, hogy ismét előjött a “Milan betegség” és a nehezen megszerzett vezetés után rögtön visszaállt a csapat.. A Torinonak addig még csak kapura lövése sem volt, a bekapott gól viszont nem összezavarta őket, hanem épp ellenkezőleg.. A Milant zavarta meg ismét.. Csak idő kérdése volt, mikor egyenlítenek ki..

    Ha jól tévedek a következő mérkőzés a Sassuolo ellen lesz.. Na ott sem mehetünk biztosra.. Vagyis biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, ismerve a múltat..
    Az első és legfontosabb változást ott kell eszközölni, hogy Diego Lopezt sürgősen ki kell rakni a kezdőből.. Ugye erről már Mihajlovic is tett említést, hogy elégedetlen vele..(ebben az egy dologban egyetértek vele) Itt fog kiderülni mennyire tökös edző..
    Ha van vér a pucájában, akkor Donnarummát teszi be a kezdőbe, bár szerintem ez nem fog megtörténni és Abbiatit fogja kezdetni..

    Nem nagyon van más választásunk, nagyon gyorsan el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat.. Elvileg könnyebb ellenfelek jönnek, bár a Milan jelenlegi helyzetében nincs olyan, hogy könnyű ellenfél..

    • Egyetértek veled Jani.
      Egyszerűen nem lehet tovább húzni, hogy kitegyük a kapuból Lopezt.
      Ezt a gólt is a röviden állva ki kellett volna rúgni.. nem levetődni.
      De nem ez a fő baj vele. Inkább, hogy iszonatosan gyenge lábbal, életveszélyes minden megmozdulása szinte. Ebből jönnek aztán a Zapata féle eladott labdák, mert nem mernek neki vissza passzolni már.
      Nem beszélve a kijövéseiről, ill. azok hiányáról. 🙂

      Amúgy Sinisa talán egy fokkal jobb mint Inzaghi volt.
      Ezen a meccsen is lehetett látni, hogy is akarjuk ezt a 4-3-3-at.
      De Cerci iszonyat gyenge, Kucka a kezdeti jó teljesítményéből erőse esik vissza. (Ahogy szokott lenni az újonnan érkező játékosainknaál sajnos.)

      Alex hiába tud magabiztos lenni, ha helyette sokszor 2 embernek kell futni.
      A gólnál is írták, hogy abate lemaradt. DE nem épp Alex helyén fejelte le a labdát a csatár?

      Inkább kapjunk 2 gólt de felejtsük el ezeket a lassú kiöregedő játékosokat.
      Romagnola és Elybe megvan minden, hogy a legjobbak között legyenek.

      Zapata meg.. látjuk a válogatottba is. Nagyon jó védő.

      Szerintem Adriano súlytalan centerként, mellé kell egy erőember.
      Cercit el kell felejteni a 4-3-3-mal együtt.

      1-1-nél meg tököket kell növeszteni és behozni Hondát Kucka helyett azonnal és 4-2-3-1-et próbálni.

      Amúgy aki Montolivot szidja nem tudom melyik meccset nézte!?
      Amióta kezd minden meccsen a mezőny felett játszik, rengeteg labda van nála, a nehéz helyzeteket is megoldja és jól próbál indítani, amikor mód van rá. Egyenlőre több nincs a támadóinkba. Jöhetne vissza Niang.

      Bertolacci is talán felszívja magát.
      Kucka kezdi nálam kijátszani magát. Helyette meg-meg kell próbálni Poli-De Jongot, vagy visszavonni Bonaventurát.

  6. En ki tudok emelni valakit, Bertolaccinak 2 jo passza volt a meccsen, abbol egyik a golpassz amit oda kellett passzolni Baccanak. Egy rakas szar ez a Bertolacci, nagyon befurodtunk vele. A masik Alex, lejjebb… Es ha mar a KP-nal tartunk nem mehetunk el Kucka gusztustalan viselkedese mellett mikor felrugja az embert es a foldon fekvon meg at akar esni meg meg akarja rugni. Az ilyen nem Milan jatekos csak egy gusztustalan szar viselkedes. Amugy is ertekelhetetlen a teljesitmenye, labdakezelesi hiNyossagokkal kuzd akar csak Bertolacci.

    VEDELEM: A kapott golunknal miert csak Romagnoli probalta megallitani a tamadast? Az a csavo mindenutt ott van de egyedul keves, marpedig tegnap egyedul volt ott kozepen. Alex eltunik, megallt (Abateval egyutt allva integetnek, hogy les volt de kozben golt kapunk), semmit nem csinalt.

    TAMADOK: Bacca es Jack (foleg Jack, teljesen mas szinten jatszik mint a tobbiek) akik kituntek a tomegbol pozitiv iranyba. Jack meg a 80-90 perc korul is tudott futni mig a tobbiek mar csak kocogtak, hatalmas a kulonbseg. Cerci lehet jo jatekos de itt nem fog menni neki. Ő is labdakezelesi problemakkal kuzd.

    Itt emlitenem meg, hogy Basellit erdemes lenne mar most korbe udvarolni. Nem a golja miatt mondom hanem ahogy labdaval beforgatott akar 2 jatekosunkat is! Ha igy fejlodik tovabb oda adnam erte a Kocka+Nocerino duot vagy akar Bertolaccit szőr a szőrbe!

  7. Montolivot divat szidni tudom, és meg is szokták itt védeni, hogy pedig ő volt az egyik legjobb. Ez lehet igaz is és kell is a kezdőbe. De én inkább úgy látom, hogy a többiek annyira rosszak mellette, hogy még “ezzel” is felfele tűnik ki.
    Vakok közt a félszemü a király?

  8. Végigolvasva minden hozzászólást, egy dolgot szeretnék kihangsúlyozni: igenis Sinisa a felelős a tegnapi produkcióért (is).
    Mondhatjuk, hogy a vezetőség rosszul igazolt, vagy jöhetünk azzal, hogy a játékosaink ennyit tudnak. Mindkét állítással hosszan lehetne vitatkozni, de ami az edzőnket illeti:

    – Miért a 4-3-3? Már a sajtó is felvillantotta a váltás lehetőségét, talán éppen azért, mert többeknek feltűnt már, hogy a keretünk nem alkalmas erre! A három támadó olyan távol van egymástól, hogy képtelenek összejátszani.
    Adriano súlytalan egyedül a sűrűben!
    Mindkét oldalon tükörszélső – tuti, hogy csak vissza csel után lesz beadás, amit sokkal könnyebben reagálnak le a védők.
    Egy, maximum kettő beadásunk (passzunk) volt az alapvonalról!! (Bertolacci és Kucka)
    Abban sem vagyok biztos, hogy 4-3-3-nál mélységi irányítóval kellene játszanunk, de legalábbis nem így. Bertolacci és Kucka sem alkalmas arra, hogy elkérje, átvegye és továbbjátssza a labdát, így Montolivonak nem maradt túl sok célja. Főleg, ha hozzávesszük a már említett LA-t, és csak visszafelé cselező Cercit…

    – Erőnlét: feltűnő, hogy az utolsó negyed órákra mennyire összezuhanunk állandóan. Akkor miért csináljuk a letámadást egész meccsen? Tegnap a 26. perc környékén kicsit visszaálltunk, azt reméltem, hogy ez szándékos, és bírni fogjuk a végét – nem így volt. Bonaventurában volt szufla egyedül, ezen a problémán segíthetett volna az időben érkező csere.

    – És akkor: a cserék. Nem igaz, hogy Sinisa nem látta, hogy szétesett a csapat!? Azonnal behoztam volna Hondát, aki talán meg tudja tartani és megjátssza a labdát. Esetleg még szerkezetet is módosíthatott volna, hogy 4-4-2-vel stabilabban védekezzünk. Az meg, hogy még az egyenlítés után is ennyit várt a cserével, nonszensz.

    ui.: Alexet azért nem húznám le, mert lehet, hogy a gól előtt lefejelték, de egyébként uralta a légteret és magabiztosan játszott.

    • Az biztos, hogy a csapat összeállítása és a taktika az edző felelőssége.
      Az is biztos, hogy a 4-3-3 al tavaly beégtünk. Az is, hogy azóta sem lett klasszis
      középpályás sorunk. De az is biztos, hogy ez a játékos keret nem a 13-ik helyre jogosult. Egyszerűen érthetetlen, mi folyik ott a csapatnál.
      Még Lopez is alul teljesít, pedig a Madridban jól védett. Itt meg mintha egy másik
      ember lenne. Ez a szombati gól….Így bekapni a rövidre.
      Lehet, hogy tényleg már Berlusconitól kellene megszabadulni.

  9. Én is úgy látom, hogy a gólt Lopez benézte…. bár Maxi lövését szépen védte, hogy őszinte legyek szerintem még így is ő a legjobb kapusunk (sajnos).

    Montolivo és Bonaventura játszott a legjobban szerintem, a hátvédekkel szerintem nem volt probléma Alex tényleg elég lassú sajnos, de nekem magabiztosabb mint Zapata.

    Cerci nagyon gyenge volt…de szerintem Honda sem lett volna jobb, Molinaro nagyon jól játszott.

    Niang és Menez már felépülhetne mert, elég lassú a labdafelhozatal. Ők elég gyorsak és technikásak ahhoz, hogy megbontsák a védekező csapatok védelmét.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS