Riccardo Napolitano, Axel Witsel olaszországi képviselője elmondta, ügyfele szívesen csatlakozna a Milanhoz.
Andrea Bertolacci és José Mauri érkezése után elképzelhető, hogy újabb játékos érkezik a középpályára. Az elmúlt napokban IIkay Gündogan neve is felmerült, azonban Axel Witsel továbbra is képben van.
„A belga újságok jelentései a megállapodásról túl koraiak voltak. Axel számára kezdetben olyan csapat jelentette a prioritást, amely szerepel a Bajnokok Ligájában. Azonban a rossoneri nagyon kitartó volt és a végén sikerült megegyezni a játékossal. Az első akadályt tehát sikerült elhárítani” – mondta Napolitano, Witsel olaszországi ügynöke.
„Azonban a legnagyobb akadályt az átigazolási ár jelenti, mivel a Zenitnek nincs szüksége a pénzre. A Milan ajánlata 20 millió euró, de az oroszok 30-35 milliót kérnek. Optimisták vagyunk. A Juventus már nem érdeklődik ügyfelem iránt. Witsel határozottan egy top játékos. Axel számára Olaszország a prioritás és szeretne csatlakozni a Milanhoz. Hetek óta az üzlet megvalósításán dolgozunk” – fejezte be.
11 hozzászólás
Hajrá, várunk szeretettel!
Remélem nem fogjál elwitselni ezt az átigazolást.
Kíváncsi leszek, mi lesz ebből. Ha viszont tényleg jön Witsel, akkor Polinak távoznia kellene, mert a középpályán bőven megleszünk. (Bertolacci, Jack, DJ, Montolivo, Mauri, Witsel).
Üdvözlök mindenkit!
Szerintem is jól jönne a csapatba, mert kell egy kis újítás és biztos hogy jó játékos. De az azért egy kicsit túlzás a Zenittől hogy ennyire felnyomták az árát. Tényleg ennyit érne Axel Witsel?
és mi a helyzet Nocerino -val? marad vagy eladjuk?
Közös vonásom Axel Witsellel, hogy számomra is Olaszország a prioritás.
Amikor 2-3millókon cig.nykodunk, és azok miatt bukunk játékosokat,akkor 15milliós különbséget fogunk megoldani?
Védő kell gyerekek legslább kettő belső! Alex jöhet beférne De Jong helyett!
Na ha akar hát had jöjjön….30 millka adjuk érte meg…. ne szarozzunk már…
“Azonban a legnagyobb akadályt az átigazolási ár jelenti, mivel a Zenitnek nincs szüksége a pénzre…de az oroszok 30-35 milliót kérnek. 😉
Egyébként Gündoganal jobban járnánk, és kb. fele ennyibe kerülne (14M euró).
Szerintem Witsel nem er ennyit, a 20 is tulzas erte. Nalam egyertelmuen Gūndogan lenne a prioritas kettőjük kozul. Na meg persze Jordy Clasie! 🙂