Brazil lapértesülések szerint Alex a nyáron hazatérhet és a Santosban folytathatja.
A 33 esztendős védő tavaly nyáron ingyen csatlakozott a Milanhoz a Paris Saint-Germaintől és az előző idényben 23 mérkőzésen kapott lehetőséget.
Alex távozása szinte biztosra vehető, ugyanakkor a Santos elnöke a közelmúltban elmondta, pénzügyi problémák miatt nem valósítható meg az átigazolás. A Globoesporte szerint a Milan felajánlotta Alexet a brazil együttesnek. A kapcsolatfelvétel már megtörtént a felek között és folynak a tárgyalások. A kölcsön tűnik a legvalószínűbbnek.
Alex szerződése a jövő nyáron jár le a Milannál.
13 hozzászólás
Robinho saga 2
Mi az a „saga”??? 🙂
Ennél a Santosnál nagyobb cigány együttest én még nem láttam. Nem létezik, hogy nincs pénzük, főleg Neymar után.
Hát a Neymar üzletből sok pénzt nem láttak a Santosnál, amiért most jogi úton megy a fasztivál a Santos és a Barcelona között 😉
Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt 30 milliót kértek a Ganso gyerekért, majd egy évvel később 9 millióért szépen eladták a legnagyobb riválisuknak. Görény csapat.
nyugi, a Neymarert kapott penz jo része sose jutott el a klubhoz 🙂
33 éves játékost csak mi lennenk kepesek kolcsonadni. elengedtuk ingyen Robinhot is, hogy a dusgazdag kinaiak ingyen lecsaphassanak rá…3-4 misit bevasalhattuk volna rajta
Rendben 🙂 Úgy is körülményes, lassú, dekoncentrált játékosnak tartom…. No meg öreg is már 🙂
Mehet a levesbe 🙂 Vagyis akartam mondani a Santosba 🙂
Undorító egy csapat ez a Santos, egy büdös féreg az elnöke. A Ganso-biznisz után szóba se kellett volna velük állni, nem kell itt jótékonykodnunk. Robinhóért is végül egy eurocentet sem kaptunk. Nincs pénzük, de pár éve adták el Neymart, Gansót, Felipe Andersont, Danilót és még sorolhatnám. Erre itt cigánykodnak, nem hinném h nincs 2-3 milliójuk arra, hogy megvegyék Alexet. Ha tényleg csórók, akkor viszont az utóbbi években szépen zsebre dolgozhattak. Ott van a Gabriel Barbosa gyerek, jöhet nyugodtan Alexért cserébe, nem gond h nincs pénzük.
Egyetertek mindennel. A Milan mindig is hulye votl a jatekoseladashoz. Egyedul Sheva meg Kaka eladasa volt jo de nezzuk meg, hogy mennyit bukott a csapat azon, hogy nem adja el a jatekosait idoben. Pirlon legalabb 15-20 millat, de Gattuson is 10-15ot biztos aztan ott van Abate akiert 15ot kinalt a Zenit de a milanbol fog visszavonulni.Ronaldinhon is bukott ak lub nem kicsit. es akkor itt vannnak ilyen Rami eladasok 3,5 millioert?!?
Pazzini egyenlo Cassano meg 7 milla? Es most ugye Pazzo ingyen ment.
annyira eszetlenek, hogy mar faj.
Kezd visszajönni a csapatba vetett hitem. Alex leigazolása az elmúlt szezon talán legnagyobb baklövése volt. Bátorkodom egy kicsit részletesebben kifejteni a véleményemet.
Először is, a Milan kerete jelenleg 32 játékosból áll. Az elmúlt 2 hét rengeteg változást hozott a keretben, de ezek a változások nem csak előrelépést jelentettek de egy ideje már szükségszerűek voltak. Sikerült a kiöregedőben lévő, zenitüket már elhagyó emberektől megszabadulni, ami ugyan drasztikus lépés volt, de mindenképpen időszerű. Az elmúlt 3 évben az e-fajta erőszakos változások hiányoztak a keretből. Ezek hiányában pedig csak döcögött a szekér, és minőségi játékosok leigazolása is szinte lehetetlen feladat volt (persze ebben nagy szerepe volt a pénz hiányának is). Eddig mi is történt? Több játékos szerződése is lejárt köztük: Bonera, Essien, Didac Vila, Pazzini, Fossati. Ugyebár ők teljesen ingyen távoztak. Ezek közül talán Pazzini az egyetlen aki említésre méltót alakított a csapatban, de felette is eljárt már az idő így ésszerű döntés volt az elengedése.
Kölcsönszerződés lejártával távozott: Bochetti, Destro, Van Ginkel. Hiányukat valószínűleg egyáltalán nem érzi meg a csapat mert említésre méltót ők sem tettek. (Személy szerint mind a 3 játékost meg kellett volna tartani, mivel hosszabb távon maradandót alkottak volna, ráadásul bőven hosszú távú befektetésnek tekinthetőek lennének)
Mexés szerződése ugyan lejárt, de meglepetésre hosszabbítottunk vele. Nagyon jó döntés, hiszen Alex potenciális lepasszolásával, aki a 0 alatti teljesítményre sem volt képes nagyszerű választás. Idegrohamai annak is köszönhetőek, hogy a csapat kilátástalan játékkal rukkolt elő egész szezonban és ez a görcsösség és győzni akarás Mexésben idegrohamot váltott ki ami számomra pozitív előjel. Ha valaki Milan játékos akar maradni akkor „dögöljön meg a pályán”. Ez pedig Mexés számos hibája ellenére igen fontos tulajdonsága volt. Ilyen játékosok kellenek nem pedig alibi emberek.
Muntari váratlan szerződés bontása teljesen jó döntésnek tekinthető, nem úgy mint Robinhoé akit talán pénzért is el lehetett volna adni egy arab csapatba. Magas fizetésük ellenére viszont teljesítményük finoman szólva is halovány volt, így íly módon való elengedésük első látásra ugyan meggondolatlannak tűnik, ám én mégis azt mondom hogy jó döntés volt.
Most pedig jöjjenek azok akik pénzért távoztak. Elsőként Birsát említeném meg akiről bátran ki merem jelenteni, hogy már a leigazolása is érthetetlen és amatőr húzás volt. Összesen 1 jó meccse ha volt a Milan mezében így csodával határos dolog hogy végül viszonylag jó pénzért, 3 millióért sikerült elpasszolni a Chievo csapatába. Saponara esete kicsit elszomorító. Ugyan irányítóként valószínűleg könnyedén hozta volna a Montolivo szintű alibizést, ráadásul a szezon második felében az Empoliban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de az érte kapott 4 millió euró elég jó pénznek számít egy olyan játékosért aki összesen 1 jó szezonnal rendelkezik 24 éves kora ellenére, ráadásul az is 3 évvel ezelőtt volt már. A Napoli közben leigazolta, de nyilvánvalóan csak cserének Mertens mögött.
Az idei legfájóbb távozó Rami, aki hatalmas reményekkel érkezett Milánóba, és annak ellenére hogy szolid, határozott védőmunkát végzett, 3,5 millió euróért a Sevilla csapatába igazolt. Emögött csak hozzáállásbeli és viselkedésbeli problémákat sejtek, mivel eléggé lázadozó típusú szókimondó emberről beszélünk, aki később potenciális hangulatrontóként szétzilálhatott volna mindent az öltözőbe. Úgy sejtem Mihály személyes kérésére szabadultak meg tőle a vezetők, mivel ő a nyugodt és fegyelmezett hangulatot preferálja amibe Rami finoman szólva sem fért volna bele.
Kik lehetnek még a távozók? Alex akitől akár még szerződésbontással is, de meg kell szabadulni. További lehetséges távozók: Agazzi akinek szinte semmilyen jövője nincs a csapatban (szerencsére) Albertazzi semmilyen szerepet nem töltött be eddig sem és ezután sem a Milan jövőjében, remélem ez így is marad. El kell adni egy olasz középcsapatba visszavásárlási opcióval, ha mégis kikupálódni a srác. Zaccardoban sokkal de sokkal több olt, de ha közte és Ely között kell választanom, hogy ki legyen a Milan egyik cseréje akkor inkább a jövőre szavazok a veterán védővel szemben. Nocerino eladása is komoly pénzügyi terhektől szabadítaná meg a csapatot ami azért a jövő csapatának építése szempontjából eléggé lényeges, Montolivo távozását is előszeretettel, tapsolva ünnepelném, de erre sajnos semmi esély nincsen. Összességében tehát a Milan éves szinten több mint 12 millió eurónyi fizetési tehertől szabadult meg eddig, amit a fentebb említett játékosok eladásával akár 20 millióra is fel lehetne tornázni.
Az érkezők oldaláról Vergara, Petagna, Verdi Beretta, Oudamadi, Niang 5-öst minőségi fejlődés céljából kölcsön kell adni egy számukra megfelelő helyre. Közülük talán Niangnak szavaznék bizalmat, ám Ibra lehetséges érkezésével nem kapna elég teret és játéklehetőséget, így az ő esetében is a távozás a leglogikusabb. Bacca, Adriano, Mauri, Bertolacci, Antonelli mind minőségbeli javulást jelentenek akik a csapat hasznára lesznek a következő időszakban. Lehetséges érkező még Witsel, Gündogan, Hummels (őt inkább már kihúznám a listáról mivel hosszabbított) Laporte, Ibra, Ők mind nagyszerű igazolások lennének így akár mindet is szívesen látnám a csapatban, ám erre sem anyagiak sem a realitás alapján nincs esély.
A következő évben várható keretünk:
Kapusok: Abbiati, Donnarumma, D. Lopez
Védők: Zapata, Antonelli, De Sciglio, Mexés, Abate, Paletta, (Laporte) Ely, Savic/Nastasic
Középpálya: De jong, Mauri, Montolivo, Suso, Bonaventura, ELS, Menéz, Cerci, Honda, Poli, Bertolacci, Witsel(?) Gündogan (?)
Támadósor: Ibra (?) Matri, Bacca, L Adriano,
Ez egy 29 fős keret, melyben talán a védelem az egyetlen olyan pont amely még erősítésre szorul.
Lehetséges kezdő:
D.Lopez — De Sciglio-Paletta-Laporte-Antonelli — Menéz-Montolivo-Bertolacci-ELS — Ibra-Bacca
Cserék: Abbiati – Mexés,Abate-Mauri,Honda, Bonaventura, – Matri, L Adriano.
Nem egy világverő csapat, de rengeteg a variációs lehetőség, illetve lehetne rotálni is mivel a csapat leggyengébb és legjobb játékosai között nincs akkora szakadék, sokkal kiegyensúlyozottabb lehetne a következő szezon.
Én sem adnék a Santosnak még egy szamarat sem ha nincs pénzük adjak játékost, már elegem van abból hogy kölcsönadogatjuk nekik a játékosokat és miután lejár a szerződésük ott is maradnak. Ingyen adunk nekik mindenkit.
Így van. Adjanak egy fiatalt kivásárlási opcióval és mehet Alex. Vagy mehet csere egy az egyben.
Akkor már mindent értek! Alex helyére igazoltuk Méxest! 🙂