Tamás Krisztiánnak, az AC Milan labdarúgócsapata fiatal védőjének újabb kérője van: a Bari szeretné megszerezni.

A Latina, a Crotone és a Varese mellett immáron a Bari is érdeklődik Tamás Krisztián iránt, legalábbis az olasz sajtó értesülései szerint. Mind a négy klub az olasz másodosztályban szerepel, és a fiatal magyar bekk csak kölcsönben szerepelne valamelyik egyesületnél, eladni nem kívánja a Milan.

Tamás Krisztián 2011-ben került a Milan korosztályos csapatához. A 19. életévét áprilisban betöltő futballista egyelőre nem mutatkozhatott be a felnőttcsapatban. Jelenleg a magyarországi rendezésű U19-es Európa-bajnokságon a magyar válogatottban játszik a védő.

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Sajnos az első mérkőzésen Ausztria ellen meg kell mondani nagyon rosszul játszott ő is és a csapat is …

    • Azért a beadásai és elfutásai veszélyesek voltak. Védekezésben kemény ha hátul van, de úgy látom támadni jobban szeret. 😀 Ettől függetlenül az a meccs a kapusunkon ment el. Teljesen összezavarodtak a sok bizonytalansága miatt.

  2. Ha úgy játszik majd , mint a Portugálok ellen, akkor nézhetne inkább más klubbot magának, mint a Milant !
    Persze nem lehet egy meccs alapján előrelátó következtetéseket levonni, de tényleg szarul játszott.
    Szedje össze magát, osz meglátjuk, az mire lesz elég.

  3. Nemcsak hogy szarul játszik, hanem baromira motiválatlan is. Hazai pályán fel kellene szántani a pályát.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet