Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ismertette a Bajnokok Ligája 2013/2014-es idényében részt vevő csapatok BL-ből származó bevételeit. A Milan közel 38 millió eurós bevételhez jutott.

Az UEFA hivatalos honlapján ismertette az előző szezonbeli Bajnokok Ligájában részt vevő csapatok bevételeit. A 32 csapatnak összesen 904 millió eurót fizetett ki a szövetség, ami rekordot jelent.

Talán nem meglepő módon a legnagyobb bevételhez a BL győztes Real Madrid jutott. A spanyol klub összesen 57,4 millió eurót kapott a szereplésért, beleértve a 8,6 milliós csoportköri részvételi díjat, valamint a 28 milliós teljesítmény bónuszt. A Real a döntőben aratott győzelemért 10,5 millió eurót kapott. A második legnagyobb bevétel a Paris-Saint Germainé (54,4 millió euró), a harmadik a döntőben alul maradó Atletico Madridé (50 millió euró).

A Milan bevétele összesen 37 millió 559 ezer euró, ami a következők alapján tevődött össze: minden csapat 8,6 millió eurót kapott a csoportkörbe való kvalifikáláskor. A csoportkörben egy győzelem 1 millió eurót és egy döntetlen 500 ezer eurót jelentett, így a piros-feketék 3,5 millió euró teljesítmény bónuszt kaptak, míg a nyolcaddöntőbe jutásért 3,5 millió euró ütötte a klub markát. A piaci bevétel 21 millió 999 ezer euró, ami a különböző televíziós jogokból jön létre.

Összehasonlítva a többi olasz klubbal a Milan kapta a legkevesebb pénzt, mivel a Juventus mintegy 43 milliót, a Napoli pedig 38 millió eurót zsebelt be.

9 hozzászólás a bejegyzéshez

    • Remélem ezt Te csak viccnek szántad ! Balo helyett Matri ?! Hol élsz Te. Matri soha nem volt képes úgy focizni mint Balo. Leonardo Damiao vagy Campbell lehet megoldás esetleg Mandzukic ,de ő feltehetőleg nem ide jön. Én ebből a pénzből inkább védőt vennék. A mexikói Aguilar nagyon meggyőző volt. Ő jöhetne szélső védőnek, középre meg jöhetne Astori.
      Remélem tényleg csak vicc volt az a Matris dolog ! 🙂

      • 1. Leandro, nem Leonardo.

        2. Csak a csapat jövőjét vázolta Mr. Garreth, nem pedig a saját igényeit.

        Amúgy egyetértek, Balo eladása a BL veszteséggel fedezve is lesz kb. Ilyen nagyobb nevekben meg teljesen fölösleges gondolkozni, nem azért adjuk el Balotellit, hogy 20-30 milliót költsünk egy vagy több játékosra. Majd a fiatalokkal meg lesz oldva.

        • A BL bevétel kiesését nem Balo eladásából kell pótolni, s remélem, nem is abból fogják.
          Abból kell pótolni, hogy el kell engedni vagy 8 teljesen fölösleges játékost, akik a kevesebb színtér miatt amúgy sem szükségesek. A fizetéseik ki nem fizetéséből meg is lesz a 40 millás rés.
          Pl: Mexes fizetése 4 millióról 1.5-re csökken, vagy elengedjük és ilyen fizetéssel jön valaki + Kaká lelép + Robinhot eladjuk, + Essient elengedjük = 23 millió spórolás. És ez csak 4 név, akikre a Bl hiánya miatt úgy sincs szükségünk.

        • Jó ! Már megijedtem. 🙂
          Legközelebb tegyél rá valamilyen utalást, hogy vicc volt pl: 🙂 mert még komolyan vesszük. Vannak olyanok akik tényleg Matrival akarják pótolni Balot pl: Galliani,Berlu. Biztosra akartam menni, hogy Te nem tartozol közéjük. 🙂