Az olasz sajtóban kedd délután folyamatosan téma volt Gennaro Gattuso magyarországi szerepvállalása, az esti órákban online portálokon megjelent beszámolók szerint a korábbi klasszis a Videoton vezetőivel tárgyal(t), ő lehet a fehérvári együttes új szakvezetője. A hírt hazai forrásokból a Nemzeti Sport is megerősítette. Gattuso jelenleg Magyarországon tartózkodik.
A gianlucadimarzio.com futballportál értesülései szerint a kedden Budapestre érkezett Gattuso felvette a kapcsolatot a Videoton vezetőivel, tárgyaltak a felek, és elképzelhető, hogy a játékosként világbajnok, 36 éves olasz szakember a jövőben a fehérvári klub vezetőedzője lesz. A portál értesüléseit az egyik legismertebb átigazolási honlap, a tuttomercatoweb.it is megerősítette. Szerintük Gattuso elé egy kétéves szerződést tettek a fehérvári klubvezetők.
Gattuso és a Videoton kapcsolatfelvételét a Nemzeti Sport Online magyarországi információk alapján megerősítette. A lapnak nyilatkozott Gattuso ügynöke, Andrea D’Amico is, aki elmondta, bár tud kliense magyarországi látogatásáról, ő maga nem tartott az egykori milánói kedvenccel. Hivatalosan nem kívánta megerősíteni és kommentálni a felröppent híreket.
Kedd este a tuttomercatoweb tényként közölte, hogy a Videoton kétéves szerződési ajánlatot tett a korábbi milánói kedvenc elé. A honlap azt is tudni véli, hogy Gattusót szívesen látná a kispadján a görög PAOK is, míg Olaszországból a Sassuolo és a Novara érdeklődik a szolgálatai iránt, ám a korábbi klasszis középpályás hajlik arra, hogy a magyar klubnál folytassa edzői pályafutását.
A 2006-ban az olasz válogatottal vb-t, a Milannal pedig kétszer BL-t is nyerő korábbi kiváló futballistának mindössze néhány hónapos edzői tapasztalata van, 2013. február 25-én nevezték ki a svájci Sion vezetőedzőjének, Vanczák Vilmos csapatánál május 13-ig dolgozott játékos-edzőként. Június 19-én aztán ő lett a Serie B-be visszacsúszott Palermo trénere, ám ez a kaland sem tartott sokáig, szeptember 25-én menesztették a kispadról.
Ami a Videotont illeti, nem meglepő, hogy a fehérvári klub javában keresi a megoldást a kispadra, mivel a jelenlegi vezetőedző, a portugál José Gomes a nyáron távozik. Bár ezt a klub hivatalosan még nem jelentette be, a szakember a Sport Tv Harmadik Félidő című adásában utalt arra, hogy hamarosan elhagyja Magyarországot.
22 hozzászólás
Baszki 🙂
Én fehérvári vagyok nem járok Vidi meccsre de ha ő lesz az edző bérletem lesz 🙂
Miért jó az Gattusonak,hogy a Vidivel égeti magát? Remélem csak pletyka..
Azért jó mert egy ország egyik legjobb csapatát irányíthatja. Gondolom a pénz se rossz neki.
„az ország egyik legjobb csapatát” 😀 Gondolom Vidi drukker vagy,mert egyébként nem írnál ekkora marhaságot 😀
Az egész országban nincs egy jó csapat sem.. Még csak focicsapatnak sem lehet nevezni ezt a sok csürhét 😀
Fehérvári létemre nem vagyok Vidi drukker. Valószínűleg rosszul fogalmaztam elfelejtetem oda írni hogy viszonylag 🙂
Sousa vonalat probálja végigvini,szerintem.A csapat gyenge,de pénzügyileg favorit itthon,ugyhogy itt lehet bizonyitani,és még a hiba is belefér,nincsenek lehetetlen követelmények mint egy komolyabb bajnokságban.
Ezek szerint azt mondod te egyetemista,hogy a világon élő több százezer edző mind megégeti magát mert nem a topcsapatoknál vállalnak munkát.Mit tett le eddig az aztalra Gattuso mint edző? Szerinted csak a Barcánál,Reálnál,Psg-nél,Bayern-nél,Milánnál,Arsenálnál kell edző ,a többi csapathoz nem kell,mert biiztosan megégnek.A fejedben óriási káosz uralkodik,ezért arra következtetek,hogy nálad a Mezőkövesd „az ország egyik legjobb csapata”.
Valószínüleg azért mert jelen pillanatban ez a legjobb ajánlat amit kapott.
Nem feltétlenül lenne ez rossz választás neki. Nem az a jó edző, aki világ válogatott kerettel nyerni tudja a meccseket. Egy bajnokságban pl. 3-4. legjobbra rangsorolt csapattal nyerni mindenhol erény. Másodedzőként valószínűleg lenne esélye egy komolyabb csapathoz kerülni, de vezetőként egyelőre ez a szint, ami jelenleg most elérhető.
Ha hazánkat választja, akkor már jöhetne a Honvédhoz! A piros-fekete szín legalább megmaradna, a Honvéd pedig hajlik az olasz vonalra.
Lenyilatkozta a Honvéd elnöke, hogy nem tárgyalnak Gattusóval, pedig amikor olvastam, h Magyarországon van bíztam benne, h oda megy.
Olasz vonal nálunk még nem volt, érdekes lenne az tuti meccs után biztos berohanok hozzá a kispadhoz dedikáltatni a Milan mezt 😛
Egymást fogja égetni a csapat és az edző! Szerintem nem itt fog karriert befutni! Ettől függetlenül sok sikert neki, ha igaz a hír!
ha így alakulna egy vidi meccsre kimennék-igaz csak itthon debrecenben :)most kicsit sajnálom,h a mezem Ronaldinho-s 🙂
Ha lesz KTE-Videoton meccs, én – életemben először – kimegyek, az biztos…
… drukkolni a Videotonnak. 🙂
nem tudom ki járna szarabbul…
Az a jó, hogy miatta az idegenbeli mérkőzéseken megtelnek majd a stadionok. Milan drukkerekkel :):)
Ez is valami!
A magyar fociszerű izének jót tenne, az biztos! 🙂
Az Ute elleni mérkőzésen meg is vizslatom az új stadioban hogy lehet majd a vendég vezetőedzővel dedikáltatni… :):)
Rhino sohasem a félelmetes taktikai érzékéről volt híres, annyi szent! De ebben a magyar űrfocibajnokságban lehet, hogy akár egy évig is kihúzza a kispadon! 😀
Attól még h. Milan szurkoló vagyok nem mennék ki azért egy magyar meccsre h. lássam Gattát a padon ülni v. felállva tombolni. Biztos lenne élvezeti értéke, de legalább akkora gyötrelem a 90 percet végignézni.
ha minden igaz megegyeztek, Gatta jön…