Gennaro Gattuso, a Milan korábbi középpályása és jelenleg a Palermónál dolgozó vezetőedző elárulta, a vezetőség felajánlotta neki az edzői posztot az egyik ifjúsági csapatban, ám ő elutasította.
Gattuso tavaly nyáron 13 éves szolgálatot követően elhagyta a Milant és a svájci bajnokságban szereplő Sion csapatához szerződött. Eleinte játékosként szerepelt, majd a vezetőség játékos-edzőnek nevezte ki, így az olasz középpályás valójában vezetőedző volt, de pályára lépett.
Végül elhagyta a Siont és vezetőedzői állás után nézett, miután elvégezte a profi edzői tanfolyamot.
Gattuso a La Gazzetta dello Sportnak elárulta, a Milantól is kapott megkeresést, ám ő komolyabb kihívásra vágyott. „A Milan vezetősége az egyik ifjúsági csapat vezetésével szeretett volna megbízni engem, de hogy őszinte legyek, valami mást akartam. A vágyam az volt, hogy egy felnőtt csapatot irányíthassak, még akkor is, ha esetleg a Serie-C-ben kell ezt tennem. Volt egy lehetőség a Palermónál, és készen álltam, hogy aláírjam a szerződést” – mondta Gattuso.
Gattuso 468 mérkőzésen lépett pályára a Milan színeiben és 11 gólt szerzett. A világbajnok középpályás a Milannal 2 BL-t, 2 Scudettót, 2 Európai szuperkupát, 1 Klubvilágbajnoki címet 1 Olasz kupát és 2 Olasz szuperkupát nyert.
6 hozzászólás
Ahogy Zamparinit „ismerem”, már valószínűleg ki is nézte Gattuso utódját a padon…
Zamparinit kellene már leváltani, rossz tróger. Akkora arca van mint a metronak tolja maga előtt a menetszelet…
Hehe! Ez jó! Gattusotól egy kicsit több alázatot vártam. Ez egy kicsit nagy arcra utal. Ettől függetlenül sok sikert kívánok neki.
miért lenne nagy az arca hogy nem a kicsiket akarta edzeni hanem egy nagyobb csapatban akar gyakorlatot szerezni ahol igazi kihívások várják és nagy a tét!
Szerintem ez nem alázat kérdése. Tapasztalatot akar szerezni, ennyi az egész. Gattuso úgy gondolja, ha felnőtteket irányíthat, az inkább szolgálja a fejlődését, mint egy korosztályos gárda vezetése. Lehet, hogy neki ez kell. Van, aki ebbe 35-36 évesen belevág, és van olyan, akinek egyelőre megfelel az is, ha „kicsiket” edzhet. És vannak kevésbé ambiciózus edzők, akiknek az is megfelel, hogy több mint egy évtizede másodedzőként tevékenykednek…
Gatta olyan döntést hozott, amely illik a habitusához. Nem úgy ismertük meg, aki ne kereste volna a kihívásokat. A Palermo vezetőedzői posztja pedig minden, csak nem egy nyugdíjas állás.
Nem találtatok mást csak ezt a gagyi photoshop képet? 😀 😀 😀 😀
http://vavadixit.blog.kataweb.it/files/photos/uncategorized/2007/06/13/sindaco.jpg