Mégsem dől el a héten, hogy Allegrivel, vagy egy új edzővel vág-e neki a Milan a 2013-14-es szezonnak. Berlusconi ismét elhalasztotta a találkozót.
Korábban hétfőre tűzték ki azt a megbeszélést, amelyen Galliani mellett Allegri és Silvio Berlusconi is részt vett volna, de az egyeztetést csütörtökre kellett halasztani, mert a Milan elnöke nem tudta szabaddá tenni magát.
„Telefonon beszéltem az elnökkel – nyilatkozta kedden Galliani a Milan Channel televíziónak. – Jelenleg Szardínia szigetén tartózkodik, csütörtökön tér vissza, és aznap este közösen meghozzuk a Milan jövője szempontjából legelőnyösebb döntést.”
Nos Galliani tévedett. A milannews.it szerda délutáni híre szerint Berlusconi nem tud csütörtökön elutazni Milánóba a találkozóra, így újra elhalasztották a megbeszélést. Az elnöknek állítólag politikai okokból kell Szardínián maradnia, így lemondta a csütörtöki megbeszélést.
Max Allegrinek jelenleg egy év van hátra a szerződéséből, 2010-ben vette át a milánói piros-feketék irányítását, azóta mind a három dobogós helyezést begyűjtötte. Első szezonjában aranyat nyert, tavaly második, idén pedig a harmadik helyen végzett a 2012 nyarán legnagyobb sztárjait (Zlatan Ibrahimovic, Thiago Silva) elvesztő csapattal.
Allegri Gallianinál élvezi a bizalmat, Berlusconi azonban szívesen látná a klub korábbi játékosát, Clarence Seedorfot a kispadon, a szurkolók azonban nem. Emellett az is hátráltatja a holland megszerzését, hogy jelenleg élő szerződése van a brazil Botafogóval és egyes források szerint nincsenek megfelelő edzői papírjai sem. Azóta felmerült már a legendás Van Basten és Rijkaard neve is edzőként.
Az ügy igazi pikantériáját az adja, hogy Allegrit nagyon szeretné megszerezni a Roma együttese is. A fővárosi klub vezetői kedd estig adtak állítólag haladékot Allegrinek a döntésre. Max azonban érthető okokból nem nyilatkozott a határidőig a rómaiaknak, hiszen jelenleg élő szerződése van a Milannál. Az AS Roma egyébként évi 3,5 milliós fizetéssel kínálta meg a korábbi Cagliari-trénert, ami itáliai viszonyok közt magasnak számít. Amennyiben Allegri nemet mond a Romának, a francia Laurent Blanc lehet a választottjuk.
45 hozzászólás
A szúrkolok viszont nem ürülnÉNEk, Seedorf-nak. De hogy nem én IGEN!!!
Ha Seedorf lesz az edző, a Curva Sud kivonul Milanelloba !
De most őszintén!Nem nonszensz olyan emberre bízni egy ACMilan kispadját aki még aktív játékos sőt élő szerződése van még 1 évig a világ másik felén és az edzői papírjai sincsenek meg? Hol van ebben a logika az ész érv?Csak azért mert ez a bizonyos illető egy bizonyos Clarence Seedorf?Ennyi ami mellette szólna?Mert minden egyéb csak vaktában való találgatás vele kapcsolatban.
Nem nonszensz, mert akadt már rá példa más kluboknál is, sőt, nem mindig alakult katasztrofálisan. Persze ettől még számomra is érthetetlen.
de most őszintén! nem.
kezd elég durván Gansos üggyé válni ez az edző kérdés….
Kössz , hogy eszembe juttattad.
A végén még is marad akkor az új idényben biztosan meg lesz a negyedik hely.
Röhej ez az egész. Tutyi-mutyi! Persze nem lep meg, mert már hozzászoktattak bennünket. Majd pénteken ránézek az oldalra, addig csak kiizzadnak valami kézzel foghatót.
Én nem értem miért kell csűrni csavarni nálunk minden igazolást. Bezzeg Bonera 2 éves hosszabbításáról nem is gondolkodtak, elég volt hogy érdeklődést mutatott a Juve.
Ha nem kell Allegri, akkor engedjük a Roma-hoz, ne tárgyalgassunk vele értelmetlenül. És hozzunk helyette egy új edzőt, mert lassan el kell kezdenie dolgozni a csapattal. Nyár végéig fogunk várni ezzel is?
május vége van. Most kezdődött a szabija annak, aki nem a konf. kupára készül.
Az edzőnek, pláne az új edzőnek, már akkor is munkába kell állnia. Ismerkednie kell az új csapatával, ha nem is a játékosokkal, de a vezetőséggel, Milanello-val stb stb stb…. Új edző szerződtetésével nem lehet addig várni, míg aztán megérkezik mindenki.
Ha már Allegri, és Seedorf között kell választani, akkor sokkal inkább maradjon Allegri. És pontosan azért, mert akármennyire is szeretem, és tisztelem Seedorfot, egyszerűen nem bízom benne edzőként. Lehet, hogy jól is elsülhetne a dolog, de ha rajtam múlna a döntés, akkor én személy szerint nem merném rá bízni a csapatot.
Nem értem miért kell ezt a dolgot ennyire ennyire hosszadalmasan intézni. Allegri-t sem értem min kell töprengenie itt ahol Berlusconi nem becsüli meg és sztem igazolásokba se lenne több beleszólása mint eddig.. Ezzel szemben elmehetne Rómába ahol Őt akarják plusz lenne pénz is igazolni jövőre akár már Európában is szerepelhet. Ezenkivűl Gallianiékat sem tudom hova tenni ha Allegri azt mondja, h megy akkor amíg itt edzőt kell majd választani addig a riválisok már játékosokkal tárgyalnak.
Annak csak örüljünk, ha az edző ragaszkodik a csapathoz. Ez becsülendő dolog, számomra legalábbis mindenképp. De hogy ne csak a morális oldalát nézzem, a Roma jövőre nem indulhat a BL-ben, míg a Milannal még lenne egy éves szerződése, és ha nem akar maradni, akkor léphetne. És volt mögötte egy európai kupaidény.
Allegri, Seedorf, Van Basten, Rijkaard… A vezetőség az idegeinken táncol ezzel az egész edzőmizériával! Seedorfot szerintem ebben a témában azonnal el kellene felejteni.
Allegrit én sosem kedveltem, az élvezhetetlen játékát meg még annyira sem. Az elért eredményeivel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy hálás vagyok a bajnoki címért, de tegyük hozzá, hogy ezt világklasszis játékosokkal, a Serie B-ből épphogy visszakóválygó Juventus és ellenfelek nélküli bajnokságban sikerült elérni, a következő évben viszont ezt még a meglévő klasszisokkal sem sikerült elérni (tök mindegy, hogy a Juvénak nem kellett BL-ben játszania…). Ezért abban sem vagyok biztos, hogy komoly igazolásokkal egy magasabb szintre tudná emelni a csapat játékát és eredményességét.
Van Basten! A Holland válogatottal az elején nagyon szépen szerepelt, főleg az elején, de 2004-2005-től 2008-ig nem töltelék játékosok alkották a válogatottat és a meccseinek nagy részét EB és VB selejtezőkön játszotta, komoly tétmeccseken már nem visszafogottabb volt a teljesítménye a csapatnak. Az Ajaxal nem volt annyira rossz a teljesítménye, de csak egy harmadik helyet sikerült megcsípnie a bajnokságban, a kupában viszont a 3. körben kipergett. Újra csak a jól ismert közhelyet tudom felhozni, hogy neki is klasszis játékosokra van szüksége az eredményességhez, de a holland válogatottal való munkássága után erre sincs garancia.
Rijkaard! Ha választanom kellene, akkor ő lenne a jelöltem, úgyis munkanélküli a pali és kisebb megszakításokkal 97 óta „edzősködik”. Ő legalább látott már sok mindent, igaz ő is égett már be egy-két helyen, de az említett négyesből talán ő a legkevésbé rossz döntés… Ja, persze neki is kellenének a klasszisok a sikerhez…
Egyáltalán nem mindegy, hogy a Juve nem indult a BL-ben. Nem mindegy, hogy hány sérültünk volt, és nem mindegy, hogy nem adták meg a gólt ellenük. Legfőképp azért nem mindegy, mert a két akkori keret közti különbséget kizárólag ezek a tényezők tudták kiegyenlíteni.
Biztos vagyok benne, hogy komolyabb igazolásokkal szebb lenne a játék Allegri alatt. Nem tudom elképzelni, ahogy Allegri azt mondaná Fabregasnak (hogy tán a legnagyobb velünk szóba hozott nevet említsem), hogy: „Hé, Cesc, nehogy szépen játssz! Nehogy pontosan passzolj, vagy cselezz olykor!”
Egyvalamiben persze egyetértünk: mindegy ki az edző, mindenképp kell igazolni valakit.
Allegri rajongó vagy? Mert ha igen, akkor megértem… A meg nem adott gólhoz annyit, hogy utólag kiderül, nem azon múlott a bajnoki cím és azt azért ne feledjük, hogy idén elég sokat visszakaptunk abból, amit az elmúlt két évben a játékvezetők elvettek. NE legyünk elvakultak, mindannyian láttuk a meccseket, a kétes szitukat… A lényeg, hogy nem egy csapat ellen kell megnyerni a bajnokságot…
A sérüléseket hagyjuk, mert ezek elvileg edzőtől, bírótól független dolgok. Egyszerűen nem volt szerencsénk, de van egy mondás, mely szerint jó kapusnak szerencséje is van…
Fabregasra annyit, hogy amikor Seedorf játszott a kp.-n a támadósorban Ibrával, a védelemben Nesta-Silva párossal, akkor is élvezhetetlen volt a játék Allegri keze alatt. Egy dologban tudunk reménykedni, hogy Ibra majd megoldja és ennyi.
Azt még egyszer nem írom le, hogy klasszis játékosokra van szükség (mégis leírom)…
Nem vagyok Allegri-rajongó. Nem szimpatikus emberként, már amennyire a nyilatkozatokból ismerhetem. Csupán úgy gondolom, hogy nem olyan rossz edző, mint azt itt egyesek hiszik. Az elért eredményeket igenis el kell ismerni. Pontosabban az eredményességet. A sérüléseket hogy hagyhatod ki a számításból? Az előbb írtad le, hogy azok az edzőtől független dolgok. Pont ezért nem szabad kihagyni, ha az edzőt értékeled. Vagy az nem számít, ha a kulcsjátékosok jegelnek, az edzőnek Újvári Jocikkal is bajnokságot kell nyernie?
Azt nem tudhatjuk, hogy azon a meccsen múlt-e a bajnokság. Ha csak a pontokat nézzük, akkor nem. De ha beleszámítjuk azt, hogy az előnyünk azzal tetemesre nőtt volna, megnyugodhattunk volna, és a Juventus is elkergette volna a reményeket. Hidd el, hogy a játékosok nagyon nehezen nyelték le azt a gólt. Jó érzés lehet, hogy megnyered a meccset, de a szabályok átlépnek a fejed felett.
Én is azt mondom Neked, hogy ne legyünk elvakultak.
Tudod mit, igazad van, nem vitatkozom! Maradjon Allegri és a szemkápráztató futball, a tökéletes taktika, az ésszerű és jól időzített cserék, az átgondolt kezdők, a játékosoknak tudásának és stílusának legmegfelelőbb posztok megtalálása nem beszélve a rögzített szituációk tökéletes begyakorlásáról!
Milyen kár, hogy nem a tiéd a döntés. Akkor talán érne valamit, hogy nekem adsz igazat – még ha csak ironizálva teszed is ezt.
De ha Te így, akkor én is: szerintem menjen Allegri, és nevezzünk ki Téged! És akkor majd láthatsz szép játékot, ha úgy akarod.
Kezdelek megkedvelni! 😀 Egész jó ötleteid vannak és tényleg kár, hogy nem az enyém a döntés! 😀
Teljesen egyetértek az utolsó hsz-eddel! Szerintem is menjen Allegri és az Ő évi 2 millió €-s fizetéséért én szívesen megpróbálnám, de tudod mit, még 1,5 millióért is… 😀
Annyiból mindenképp jó lenne, ha Te lennél az edző, hogy akkor lenne értelme itt szidnunk a taktikát, meg a játék képét. Talán hozzád könnyebben eljutni a magyar szurkolók véleménye, mint Allegrihez. De ne érts félre! Nem feltételezem, hogy a Te irányításod alatt nem lenne szép vagy eredményes a játék. 🙂
Igen, számomra is egyre idegesítőbb már ez az Allegri kérdés, valóban dűlőre juthatnának már a személyét illetően. Most akkor élvezi a bizalmat? Ezt többször hallottuk nyilatkozni többektől. Ha ez így van, akkor nem értem, miért merült fel egyáltalán a távozásának kérdése.
Annyit még hozzátennék, bár én elfogult vagyok, hogy van Basten azért arról is tanúbizonyságot tett, hogy nincs szüksége klasszisokra. Lásd a válogatottnál olyan neveket nélkülözött, mint Seedorf, Davids, Kluivert, Makaay, Nistelrooy, akik azért elég nagy klasszisok voltak akkoriban. Idén a Heerenven-nel, ami nem túl veretes gárda a 8. helyen zárt a holland bajnokságban. A tavaszi idényben a végül első helyen záró Ajaxxal idegenben leikszelt, a második Eindhoven és a harmadik Feyenoord csapatát otthon megverték.
Szerintem Berlu direkt szivatja Allegrit ezzel a nem érek csak csütörtökön utána akkor se bla bla…tudja,hogy a Roma tárt karokkal várja, és ha Allegri magától lép pénz ablakba..gusztustalan ez a Berlu Allegrivel….
Én Allergiás lettem Allegrire 😀
Én konkrétan Anchelloti óta senkiben látok olyan potenciált hogy ” Én vagyok az AC Milan edzője és szét akarok szedni minden ellenfelet a pályán.” Ez nagyon hiányzik a Milanból szerintem.
Szerintem Blanc vagy Rijkaard lenne a legjobb választás.
Allegri mint edző nem olyan rossz. Viszont aki nem tud,és nem is mer belenyúlni egy meccsbe,ha szükség van rá,akkor az már nagy probléma. Elhiszem,hogy elment a 2 legnagyobb sztárunk,és voltak gondok,de ez a játékosállomány semmivel sem rosszabb mint a Juve állománya. Ők simán nyertek,mert az edző elhitette velük,hogy a legjobbak. Nekünk nincs egy ilyen trénerünk,aki belehajszolná őket a győzelembe. Ez hiányzik belőle igazán.
Még a végén az lesz belőle ,hogy Allegri marad… egyre inkább kezdek biztos lenne ebben. Különben minek halogatnák ennyire ezt az egészet? Ez is csak üzletpolitika , addig is a középpontban tartják a Milant amíg ki nem nyögik a nagy bejelentésüket miszerint „Allegri marad ,mert ő legmegfelelőbb ember a Milan kispadjára”
Számomra érthetetlen a hozzáállásotok egy esetleges Seedorf kinevezését illetően.
Miből gondoljátok, hogy csak azért, mert még fiatal, nem lenne jobb edző mint Allegri?
És hogy ezt Berlu esetleg nem tudja jobban nállatok?
Az edzői kvalitás nem focitudás alpján dől el, de tény, hogy a legjobb irányító szellemű játékosokból lesz később a legjobb edző is. Nem véletlenül. Mindkettőhöz ész kell, s mindkettőhöz az kell, a többiek bízzanak benned, elfogadják a döjntéseidet.
Én, mint sok éve ténykedő cégvezető, úgy gondolom, az a legkisebb kockázatú ilyen kinevezés, ha a már sok éve nálam dolgozó, általam ismert ember, /nem mint focista, hanem mint ember/ megfelelő kvalitással bír a megfelelő pozícióra.
Seedorf bizonyította az élet más területein is, hogy nem egy buta focista, hanem egy igazi üzletember. Ami gyors észjárást sejttet. A fociban is bizonyította irányítói készségét, s rengeteg cikket lehet fellelni, mikor a társai dícsérik, hogy mennyit ér ő már csak az öltözőben is, merthogy ő képviselui számukra a csapatot, a Milan-t. És még fiatal. Mer újat mutatni, sőt, én hiszek benne, hogy jó taktikai elképzelései is lennének. Nem kis edzők kezei alatt kupálódott az edzői tudása sem.
Tény, még nincs róla papírja, de hoyg ez nem okozna neki gondot, én abban egészen biztos vagyok.
Nem hiszem, hoyg őt nevezné ki Berlu edzőnek, de ha mégis, annak oka van és én bízok a döntésében!
Allegrivel nem az a baj, hoyg eredménytelen volt, mert 1., 2., 3. hely nem vészes…DE! mindezt egy harmatgyenge Serie A-ban produkálta.
Az 1.- helyet be nem húzni lett volna szégyen, akkor annyival erősebb volt a keretünk mindenkinél.
A 2. hely szinte szégyen volt, mert még mindig messze a legerősebb volt a keretünk, de mondjuk a Juve BL-telensége valamelyest mentség lehetett neki.
Az ide 3. hely is csak azért bravúr, mert bravúrosan elszúrta az elejét.
A jelenlegi csapatunk a második legerősebb papíron is a Serie A-ban, de potenciálban több van benne, mint a Juve csapatában, mert a kulcsembereink fiatalok, terhelhetőek, formálhatóak,
Szerintem ennyire jó /többiekhez képest, mert egyébként Európa tophoz képest hulladék/ csapattal ezt kihozni a bajnokságból nemhogy nem elég jó, de egyenesen szánalmas. Ha nincs a bírói pártállás, akkor nincs BL.
Nekem ez a véleményem Allegriről.
Tőle csak jobb jöhet.
Egyrészt szerintem Berlu nem ért a futball technikai részleteihez.(Honnan is tudná, maximum annyira mint Én vagy Te, világéletében Gallianival végeztette a melót) Maximum pénzt ad, pénzt generál, meg morált növel like a buisnessman. Seedorffal kapcsolatos meglátásod oké, de azt is nézd, hogy a futballedzői szakmát tanulják az emberek, nem a jóisten sugározza a fejükbe a tudást. Az hogy a pályán játékmester valaki nem jelenti azt hogy jó edző lenne, vagy hogy egyáltalán ért az edzősködéshez, mert maximum annyit tanul meg belőle amennyit lát a sajátjától, az meg baromi kevés ezen a szinten. Ha komolyan gondolja, lehet csinálni, persze miután szögre akasztotta a cipőt, de annak is megvan az útja. Lásd Inzaghit, aki szépen fejlődik, egyre komolyabb korosztályokat bíznak rá és nem tartom elképzelhetetlennek, ha így folytatja egyszer a Milan padjára is oda fog férni. De azt amit See papával akarnak csinálni a nonszensz és butaság lenne. Egy vén kujon hóbortja. Tulajdonosi erőfitogtatás, vagy még sorolhatnám…
nem értünk egyet, de nem gond. Nem kötelező azt. 🙂
Ettől szép az élet. De az sem baj, ha neked van igazad 🙂
Szerintem egy jó edző ismérvei:
karizmatikusság, határozottság, ész, kreativitás, empátia, az emberek és a foci alapos ismerete.
Nem árt egy kis csibészség, és képesnek kell lennie döntéseket hozni.
A jó focista múlt tartást ad valakinek, amivel könyebb bizonyos döntéseket meghozni, de nem mutatja meg a helyes döntést.
Inzaghival szemben, az általam felsoroltak tekintetében, szerintem, Seedorf mindenben jobb. Talán a csibészségben nem, de nagyrészt, úgy hiszem, sokkal jobb edzői vénája van, mint Inzaghinak.
Bár utóbbit is nagyon kedvelem, s sok sikert kívánok neki, s örülni fogok, ha tévedek, de szerintem ő nem lesz soha nagy edző.
Én Mathtal értek egyet. Nagyon hálás vagyok egyrészt azért, hogy Berlusconi évtizedeken át hatalmas Milant teremtett és teremt és óriási összegeket áldozott, áldoz a klubra. Ezért mindig hálás leszek neki, a köszönetemet nem tudom megfelelően kifejezni. De szerintem a szakmai részhez messze nem ért annyira, mint Galliani, ugyanakkor van, amikor belenyúl a tutiba (Sacchihoz anno kifejezetten ragaszkodott, hiába próbálták a tanácsadói lebeszélni). Máskor van, hogy mellé megy (a 2007-es BL döntő előtt ragaszkodott, hogy Gilardino kezdjen Pippo helyett, de végül szerencsére nem így lett, vagy például 2007 tavaszán a Buffon transzfert leállította, tovább bízva Didaban). Ami a Seedorf-Inzaghi kérdést illeti: Clarence szerintem soha nem lesz olyan jó edző (ha lesz edző), mint Inzaghi. Attól, hogy zseni volt a pályán még nem biztos, hogy edzőként az lesz. Ha én döntenék, akkor visszahoznám Carlot és Tassottival újra nagyot alkothatnának, néhny éven belül pedig bedobnám a mélyvízbe Pippot. Persze ez csak az én véleményem:)
Amit még kifelejtettem: emlékezzünk szegény Rino sioni edzősködésére. Hiába volt nagy játékos, edzőként nem tudott segíteni a csapaton. Ettől függetlenül még Gattuso érhet el edzői sikereket.
Hát Gattusoval pont hogy nem rácáfolsz, hanem megerősíted amit állítok. Én előre borítékoltam, hogy Gattuso nem lesz jó edző.
Ő egy csupa-szív ember. Remek ember, imádom. A játékát, a személyiségét. De nem az eszéért szeretjük.
Egy edzőnél meg nem mellékes, van-e némi sütnivalója? Rátalál-e a helyes útra, ha elment a csapat akár egy-egy mérkőzésen belül a ,málnásba? Észreveszi-e, az ellenfél legkisebb reakciójából a taktikájukat? tud-e kellő sebességgel és jól reagálni ezekre? Igen fontos, hogy milyen taktikával küld ki egy edző egy csapatot a pályára, de arra van, rossz esetben is 3 napja, hoy azt a stratégiát kitalálja. De mérkőzés közben, komolyabb stratégiai megbeszélés 45 perc után, max 10 perc erejéig lehetséges. És ez igazán kulcsfontosságú, hogy a 45 perc alatti dolgokat kellően kielemezte-e, meg tudta-e és jól oldani rá a választ, s azt át tudja-e adni a csapatnak a szünetben?
Szerintem Allegrivel főleg itt van a gond. Fel tud ő készülni egy mérkőzésre, de ha ott nem az történik, mint amire számított, akkor baj van. Ha változtatni kell..akkor nem sikerül ezt gyorsan és jól végrehajtania. Szerintem ez See papának menne…
Ugyan már. Még hogy Berlu nem ért a technikai részletekhez? Miket írsz? Galliani-val csak végezteti a melót, mert már ott tart – eléggé régóta – hogy megengedheti magának. De Galliani így is csak annyit tehet, amennyit Berlu neki engedélyez. Nehogy azt hidd, hogy Galliani vagy bárki már hozta neki össze azt az óriási vagyont, amiből anno a csapatot is megvette.
Sol-nak pedig igaza van. Seedorf nem csak jó játékos, de emellett eléggé régóta üzletember is. Ebből adódóan jó stratéga is. Ráadásul Seedorf eddig is ,,edzősködött,, a Milan-nál, hiszen a csapat csakis az öregekre támaszkodhatott, gondolok itt See-re, Inzaghi-ra, Nesta-ra, Gatta-ra, és sajnos nem Allegri-re. Láthattuk mennyire tudja feltüzelni őket kis és nagy csapatok ellen. Az öltözőből hiányzik a tűz, hiányzik a tapasztalat és a szakértelem is.
Nem veszik észre, de nem csak Allegrit, hanem minket, szurkolókat is szivatnak, beleértve saját magukat, mert minnél később derül ki az edző személye, annál később fogják elkezdeni a felkészülést és a keret összeállítását a fiúk.
Különben valóban nagy a szivatás…. de már ezt is megzsokhattuk az utóbbi évek során. A Roma tegnap előtt, kedd estig adták meg Allegri-nek a határidőt a döntésre. Na már 2 nappal odébb vagyunk. Berlusconi mára, csütörtökre igérte, hogy leülnek tárgyalni Allegri-vel. Aztán most ezt is hallasszák.
Berlu szerintem nagyon, de nagyon át akarja verni Allegri-t. Nem tudom meddig hajlandó várni a Roma vezetősége, de ha a Mi Berlusconinkon múlik, augusztus 32.-én születhet döntés.
Allegri meg egy hihetetlenül nagy balfék ebben is. Mert ha már egyszer érzi, hogy forró a talaj a lába alatt és tudja, hogy Berlu-nak már nem kell – legjobb esetben is csak egy évig, vagy egy fél évig maradhatna – és tudja hogy egy nagy csapat (AS Roma) szívesen leigazolná, akkor fogom magam és meghozom a döntést én magam és lelépek. Nem várok Berlura és nyár végére, mert akkor már lehet állás nélkül maradok.
Gondolom azzal taktikáznak mindketten, hogy nem mindegy mennyi pénzt kell Allegrinek kifizetni, ha magától dönt és távozik, vagy ha menesztik úgy, hogy még van 1 év a szerződéséből. De már így hogy Allegri tudja, hogy nem kell és végül mégis maradna, akkor az az egy szezonja úgy is fog kinézni.
Félek, hogy maradni fog…. 🙁
Egyezik a véleményünk. Szerintem olyan Berlus döntés lesz. Galliani meggyőzi, hogy maradjon Allegri,aki valószínűleg megbukik és jön valaki ideiglenesen és megint elmegy egy szezon értékelhető eredmény nélkül.
Nem kívánom, hogy így legyen, de van realitása.
Berlu szemszögéből logikus amit írsz. (várja, h Allegri lelépjen.) Viszont Max nem „taktikázhat”. Nem tudom, h nálunk mennyit keres, de a Róma 3,5 milliót ajánlott neki. Nem jobb ezt és néhány év nyugalmat elfogadni, ahelyett, hogy várom a végkielégítést, de lehet, hogy (nagy)csapat nélkül maradok?
Most ismétlik a Dallast, megyek megnézem addig…
szerintem azért húzzák halasszák az ügyet mert menni fog.. de kifog jönni? Seedorf,Basten,Rijkaard ?! Őszintén nekem mind1. Seedorfot szeretem mint játékos de edzőként nemtudom mit tudna nyújtani… Basten és Rijkaard már régebb óta a Milan szeme előtt van Bastent már Allegri érkezése előtt is mondták…
Forza Milan!!!
Addig huzzak mig a nyakunkon marad.
Hát azért én sajnálni fogom, nem elsősorban a csapat mutatott játéka miatt az idei évben, bár hozzá kell tennem, hogy az első évben senki nem dumált a csúnya játék miatt!
Allegri mérlege: 1 év bajnok
2 év második úgy, hogy a Juventus nem kapott ki az egész idényben!!!
3 év egy szétdarabolt, lebombázott csapattal harmadik hely!
Most meg, amikor azt mondja, hogy maradna, de erősítsék meg a csapatot, akkor megvárjuk míg majd ő mondja, hogy lelépek és nem kell a pénzetek, hogy a Róma edzője legyen, nehogy ki kelljen fizetni érte a maradék végkielégítést!
Ez szerintem eléggé kispályás dolog és remélem nem emiatt megy a huzavona!
Szeretnem hozzatenni, hogy az elso szezonjaban amikor bajnokok lettunk akkor Ibra olyan tanari szinten rugdosta a szebbnel szebb golokat, hogy orom volt nezni.