2022. október 07., péntek

A szurkolók kérdőre vonták Patót – A MILAN cáfol!

-

Emlékezetes marad Alexandre Pato számára a vasárnapi nap: a brazil támadó a Fiorentina elleni hazai bajnokin – amelyet 3–1-re elveszített a csapata – kihagyott egy büntetőt, a szünetben lecserélték, majd a Corriere dello Sport információi szerint kénytelen volt a vereségtől felbőszült szurkolókkal is szembenézni.

Az olasz lap szerint a milánói drukkerek egy szűk csoportja az összecsapás után a San Siro garázsának kijáratánál várta a támadót, majd körbevették az autóját, és nem engedték továbbhaladni. A szurkolók válogatott trágárságokkal becsmérelték a 23 éves brazil válogatott csatárt, és autójának szélvédőjét ütögették, mígnem a játékosnak sikerült kiszabadulni a „kelepcéből”.

Délután 1 óra tájban a Milan hivatalos közleményben cáfolta az esetet.

Pato ebben a szezonban négy bajnokin lépett pályára és még nem talált a kapuba.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

50 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Pár dolgot megint nem értek:
    Hogy lehetnek még ennyire naivak páran, hogy Patotól várják a megváltást? Évek óta nem látom rajta, hogy lenne kedve játszani. Pato számomra egy színes lufi volt, de már rég kidurrant. Persze mi még őrizgetjük a darabjait az üres csuporban…
    A másik, hogy ez a drága csoport miért nem a főbűnös allegrit látogatta meg? Pato csak egy a sok játékos közül, a mester meg a csapat rákfenéje. Úgy is lehetne mondani, hogy amíg CSAK Patot cseréljük le, addig semmi sem fog változni.

  2. Nem biztos,hogy ez a hír annyira igaz,vagy esetleg olyan komoly.
    Itt megint csak arra megy ki a játék,hogy a télen eladhassunk egy(még)eladható focistát!
    Pato igenis jó játékos csak meccshiánya van.Még mindig csak 23 éves!De ezek a mocskos pénzéhes rohadékok el akarják adni.Ahelyett,hogy ezt szerencsétlen Allegrit küldenék el.
    De most már elég volt!Húzzon a vezetőség is a büdös francba!Hazug szar emberek!

    Forza Milan

    • A szurkolók mit látnak? Hogy a srácot állítólag vitte volna két éve a Chelsea 50 millióért. Maradt, mert bíztak benne. Egy Ibrahimovic vezérelte csapatban nyújtott egy átlagos teljesítményt a “technikai vezér” árnyékában. Majd el akarták adni (vagy cserélni Tévezre?) egy éve, de maradt, mert ugye Barbara… Majd megsérül. Majd megint. Majd visszatér, de alig csinál valamit. A meccshiány nem tud érdekelni. Cassanonak is meccshiánya volt, amikor hozzánk került, majd a Roma elleni meccs után is kihagyott fél évet. Ehhez képest, amikor visszatért, 1-2 meccs elég volt ahhoz, hogy felvegye a ritmust.
      A “még mindig csak 23 éves” megjegyzéssel sem tudok mit kezdeni. 3 éve még csak 20 éves volt. Két év múlva meg csak 25 éves lesz. Látunk rajta bármiféle fejlődést? Számomra semmivel sem tűnik jobb játékosnak, mint néhány éve. Bár nem túlságosan kedvelem, de Hegyi Iván pár napja elmondta egy műsorban, hogy nem sokra tartja Patót. A műsorvezető talán egy olyan mondatot akart “kicsalni” belőle, hogy “Pato majd milyen nagyon jó lesz, ha formába lendül, és elkerülik a sérülések”. Hegyi azonban kijelentette, hogy nem azért nem tartja egy nagy számnak, mert sérülésekkel meg meccshiánnyal bajlódik-bajlódott, hanem egyszerűen azért, mert nem egy nagy szám, bár hozzátette – remélem, pontosan idézem -, “a kaput érzi, az kétségtelen”. Noha nem indokolta meg, én is így vagyok Patóval. Passzolni gyakorlatilag nem tud még mindig, a labdát nem kéri, nagyon jól elvan ő a 16-oson belül. Szökőévente visszalép, kap egy labdát, majd megpróbál – EGYEDÜL – kapura törni, meg sem nézve, hogy hány védő állja útját. A helyzetfelismerési képessége (arra gondolok, hogy mi a jobb: passzolni vagy megindulni) erős közepes. A játékintelligenciája (összehasonlítva egy Ibrahimoviccsal vagy egy Tévezzel) nincs meg, védekezésre meg sz**ik. Hasonlítsuk már össze El Shaarawyval! Az a kissrác a szívét-lelkét kiteszi a pályára. Amikor Aquilani szétrúgta a lábát, visszament a pályára. Védekezik, cselez, fut, mindent csinál.
      Nem éppen szívderítő, amit a szurkolók csinálnak, és még azt sem gondolom, hogy (csak) Patót kellene megtalálniuk. De azt látják, hogy – papíron – a keret legértékesebbje, aki nem tesz meg mindent a csapatért. Hogy ez a szélvédő-ütögetéses történet igaz-e, nem tudom (bár valószínűleg igaz), de korábban nem nagyon hallottunk ilyenről, pedig adott rá okot Pirlo vagy Seedorf is. Seedorfot is átkozta a San Siro népe néhány meccsen, pedig 33-34 évesen már nem feltétlenül őt (és csak őt) kellett volna kipécézni. A szurkoló nem vak. Nem Antoninit találják meg, nem Montolivót, hanem Patót. Mert látni rajta, hogy tesz az egészre. Lélektelenül futballozik. Ez nem megy.
      Hogy talán Allegrit is meg kellene találniuk? Allegrinél képességbeli gondok vannak. Hogy gyengén állítja össze a csapatot vagy nem tudja kihozni a csapatból, ami benne van, az egy dolog. De legalább próbálkozik (más kérdés, hogy gyakorlatilag semmi sem jön össze neki). Patóval az a baj, hogy nem akar. Ha valakit felküldenek a pályára azzal, hogy helyezkedj a 16-os környékén, és konstatálja, hogy helyzetbe sem kerül, akkor nem hivatkozhat arra, hogy “de az edző ezt kérte”. Ennyire azért nem bebetonozott egy taktika. Nyavalyogni nem lehet. Ha nem kapok labdát, akkor oda megyek, ahol labdát kaphatok.
      A mocskos pénzéhes rohadékok el akarják adni? Lehet. De minden okuk megvan rá. Hogy Allegrit ki kellett volna rúgni már hetekkel ezelőtt, az egy másik kérdés. Ez azonban nem menti fel Patót. Nekem tiszta a lelkiismeretem. Én évek óta egy nem rossz játékosnak tartom a brazilt. Figyeltem, mit alkot, főleg azért, mert Ancelotti mint a jövő nagy klasszisát hozta ide. De az elmúlt lassan 6(!) évét értékelve én nem látok benne semmiféle olyan tulajdonságot, amiért érinthetetlen lenne. Hatalmas baklövés volt, hogy egy éve nem adtuk el. Ki tudja, most talán (még mindig) Ibrahimovic és Tévez riogatná az ellenfelek kapuit, nem pedig Pato meg Pazzini… Eladtuk nyáron a Ferrarinkat meg a Lamborghininket, és megtartottuk az Opelünket.

    • szerintem a neved, vagy az avatarod helyére írd be ezt a rizsát, mást úgyse mondasz soha.
      viszont húzz bele, nem hangsúlyoztad még eleget az irdatlan baromságodat, uh gyerünk!
      Berlusconi az elmúlt 26 évben csak pénzt költött erre a klubra, nem sokat, csak 1-1,5 milliárd eurot. 1 fityinget nem keresett rajta.
      Forza Berlusconi!

      • Na megjött a nagy rotykos zseni 😀
        Te aztán tudod,hogy a vén majom mennyit keresett vagy bukott ezen az egészen mi?
        Most látszik csak igazán mennyire szarik a klubra,
        De nem baj,mert amikor ő eltakarodik remélem te is megkíméled a fórumozókat a sok hülyeségedtől…és lelépsz.
        Okoska 🙂

      • rotykos!
        Úgy vélem, hogy te lehetsz az utolsók között, aki ilyeneket írhat. Azonkívül, hogy Berlusconit és Gallianit piedesztálra emeled, értelmes hozzászólást még nem láttam tőled. Amikor írsz valamit, az biztos, hogy valakit fikázol, sértegetsz.
        Ha jól rémlik, ez nem egy Berlusconi híveknek szóló oldal. Nem tartozik az oldal fő profiljába, hogy az elnököt és az alelnököt megállás nélkül dicsérd, a játékosokról és/vagy a szurkolótársaidról ilyen degradálóan beszélj!

  3. Pato klasszis játékos lehet de nem a SerieA-ban és nem a Milanban.Ideje lenne neki ezt is észre venni és a saját érdekében váltani.Mert megeshet vele az is h akár le is maradhat a 2014-es brazíliai VB-ről ami egy brazil támadónak nem kis érvégés lenne.

  4. Ha olyan akarással menne a pályán mint teszi azt Shaarawy vagy Bojan szerintem senki egy szót nem szólna neki! De sajnos iszonyatosan flegmán focizik… hozzá képest sokkal többet elért játékosok sokkal nagyobb alázattal játsszák ezt a játékot… amíg ezen nem változtat nem lesz nagy játékos!

  5. Pato a Malagának lőtt “hattttalmas” gólja után a fülét mutogatta a közönségnek…
    ezt akkor 2 okból sem értettem: 1, nem nagyon fütyülték ki (vagy csak én nem hallottam)
    2, a buzikám 2,5 éve sérült, ha netán pályára lép, akkor is szar, de a legfelháborítóbb, h flegma, motiválatlan.
    Annak ellenére motiválatlan, h 2,5 év alatt nettó 10 millát vett fel a semmire a klubtól, közben 2szer álltak ki az érdekében, nem adták el, és emiatt nem igazoltnk 1 jó csatárt a helyére.
    Lő végre 1 gólt, és elkezd mutogatni a közönségnek…mintha őt 1ébként folyamatosan bántanák itt…mintha őt jogtalanul kritizálná bárki is…
    Teljesen elvesztette a fonalat a gyerek, nagy büdös fasz való a kis Patoka seggébe, remélem meg is kapja a szurkolóktól.

      • Lansky!
        Hiába van némi igaza. Említésre sem méltó ez a hozzászólás. Ilyen alpári stílusban írt hozzászólás akkor sem ér 10 pengőt, ha 2-2 sora fedi a valóságot. Amennyiben nem lennél “Pato-ellenes”, te is így gondolnád!
        Olvastam a hozzászólásaidat. Én inkább Pato-párti vagyok, mint ellenes, nem az a “mindenáron védő” típus vagyok, de kedvelem a srác játékát. Abban a stílusban, ahogy te írtad, semmi kivetnivalót nem látok, teljesen korrekt írás, amiben szóvá teszel olyan dolgokat, amik valószínűsíthetően igazak.
        Az “Allegri marad az edzőnk” cikkben írtam is róla, hogy nem tartom rossznak, de egy kicsit túlértékeli a transfermarkt.de. Egy korábbi cikkben pedig pont ellene voltam, amikor sztárokként tekintettek a csatárainkra, kiemelve, hogy Patót nem lehet (feltétel nélkül) annak nevezni. Egy játékos – ha minden az előzetes elvárásoknak megfelelően alakul – akkor éri a legtöbbet, amikor 24-27 éves. Ennek értelmében meredeken kellene emelkednie az értékének (vagy csupán stagnálni), az viszont semmiképp sem elfogadható, hogy quasi devalválódik.

        Mi az, amivel egyetértek?
        1, Passzolni alig tud. Sajnos igaz, de egy olyan Milanban, mint amit megálmodtam magamnak, nem is kellene megtanulnia, hiszen abban a konstellációban csupán egy gólvágó lenne:)
        Hogy ebben, a több sebből vérző Milanban van-e helye? Nem tudom csupán ésszel eldönteni, hiszen kedvelem a játékát, tehát nem tudok emocionális tényezőket mellőzni.
        2, Helyzetfelismerési képessége közepes? Ez sem áll messze az igazságtól. De inkább azt mondom, hogy nem a köz-, hanem a magánérdek vezérli, ami nem feltétlenül jó tulajdonság. Viszont nem biztos, hogy egy ilyen adottságokkal megáldott játékost célszerű átformálni. Hagyni kell! Vagy él a lehetőséggel, vagy elveszik a süllyesztőben…

        Mivel nem értek egyet?
        1, A képességeit illetően szkeptikus vagy (a mutatott játékát illetően biztos, hogy ambivalens érzések kavarognak benned). Engem mindenképp meggyőzött a statisztikai lapja. A lőlapját azonban két részre osztanám: nem tudom, hogy mi volt a háttérben, mi ez a titokzatos sérülés (netán csak szimulálás), ezt az utolsó 2 évi “semmit” biztos kivenném abból, amikor arról van szó, hogy mondjak róla véleményt, ítéljem meg. Úgy gondolom, hogy nem lenne helyénvaló és illendő ezt is beleszámolni.
        Tehát: ameddig “csak apró” sérülések hátráltatták, 21 évesen és 8 hónaposan, a Serie A-ban lejátszott 6959 perce alatt szerzett 50 gólt. Ez azt jelenti, hogy átlagban 139 percenként szerzett gólt. Nem mondom, hogy Messi-szint, de azért megsüvegelendő teljesítmény! A tudását el kell ismernünk, ha szimpatikus nekünk, ha nem. Persze a hozzáállása sokat ronthat ezen, s válhat könnyen unszimpatikussá…

        Teljesen jogos lehet ezek után az a vád, hogy “csak örök ígéret”. “Soha nem lesz belőle akkora klasszis, mint amekkorának sokan tartják.” Pont ezért (lehet, hogy csak az anticipációs képességem mondatja velem) nem szabad eladni, hiszen jó futballista, mindenki elismeri, hogy van a srácban valami, ami a csúcsra repítheti. Olyan Pato, mint egy időzített bomba – nem tudhatjuk, hogy mikor robban. (Persze az is előfordulhat, hogy csütörtököt mond a ketyegője, s soha sem robban fel…:)

  6. Én kicsit máshogy látom mint sokan. Allegrit el kell majd küldeni,de nem most. Ha igaz a Pep vonal akkor talán megéri rá várni nyárig és jól járunk vele de most jelen pillanatban nincs olyan kaliberű,mozdítható edző aki miatt megéri kirúgni. Kit teszünk oda? Benitezt? Ennyire azért nem rossz a jelenlegi. Valamelyik legendát(Pippo,Maldini stb)? Nem szabad megégetni őket. Jelen esetben még nem alkalmasak hosszú távon erre a feladatra,az meg nem lenne túl okos ha oda tennénk őket fél évre aztán elküldjük mert jön Pep. Pénzbe kerül elküldeni,pénzbe kerül valami normális edzőt kivásárolni és akkor már nem lenne keret igazolni a télen. Azt hozzá tenném Allegri védelmében,hogy nehéz abból a csapatból kihozni valamit ahol pont a húzó emberek vannak gödörben.

    Tényleg Paton veritek el a port? Azért ehhez kell intelligencia… Nála kicsit más a leányzó fekvése mint Cassanonál volt,de akár kit is említhetnék. Ő nem csak meccs hiányos játékos egy sérülés miatt!!! Nem lélektelen szerintem,hanem rohadtul fél,hogy megint megsérül. Idő és meccs kell neki,hogy visszataláljon mert nagyon rossz az mikor kihagysz 1-2 hónapot,alig várod,hogy megint ott legyél és újra megsérülsz. Vele ez nem egyszer fordult elő,így én megértem,hogy be van csokizva kicsit.
    Ha meg már lélektelen embert akartok karóba húzni akkor talán kezdjétek Boatengel! Húzó embernek kéne lennie de a “zs” csapatba nem tenném. Jöhettek azzal,hogy nem azon a poszton játszik,meg hasonlók de tavaly is ezen a poszton játszott csak akkor volt még szíve a játékhoz. Nagyképű játékos lett akiről kiderült miért nem jó irányító. Azért mert Buta. Ez onnan is kiderül,hogy egy jó szezon után elhitte,ő sztár. El kellett volna adni nyáron és hozni abból a pénzből 1-2 ügyes fiatalt.

    • Allegrivel és a szóba jöhető utódokkal (vészmegoldásokkal) kapcsolatban zömmel jók a megállapításaid, de egy lényeges tényezőt mintha kifelejtettél volna. Lehet, hogy él a Guardiola-vonal, de nagyon nem mindegy, hogy milyen AC Milant kellene átvennie nyáron. Egyébként sem biztos, hogy bennünket választ, mert lesznek riválisaink, ez tuti. Még akkor sem lehetnénk biztosak a dolgukban, ha mondjuk a dobogón lenne a csapat jelenleg. Ha viszont odaállítunk elé a tizenvalahányadik helyünkkel, akkor esélyünk sem lesz. Ha Guardiola figyeli a Milannal kapcsolatos eseményeket, akkor mit láthat? Hogy pénztelenség van, hogy tartogatunk egy edzőt, hogy újabb játékosokat akarunk pénzzé tenni, hogy csökkennek a fizetések, a San Siróban meg alig vannak. Guardiola egy olyan vezetőségnek hitelt adna, amely ezt tudja jelenleg nyújtani? Joggal merülhet fel a kérdés bennünk meg Pepben is majd, hogy ha meg lehetett volna támogatni a csapatot már 2012 nyarán is (pl. befektetőkkel), akkor miért vártak 2013-ig, hogy gyakorlatilag újra kelljen éleszteni a csapatot? A lényeg, hogy ha arra apellálunk, hogy majd Guardiola úgyis bennünket választ, akkor nagyot koppanhatunk. Nekünk mostanában kell megtennünk mindent, amit csak tudunk annak érdekében, hogy nyilvánvalóvá váljon (Guardiola számára is), hogy komolyak a szándékaink.

    • Üdv!
      A “pénzebe kerül az edző” indokkal egyáltalán nem értek egyet!
      Tegyük fel, h pénzbe kerül elküldeni Allegrit. De itt tartani is, nem? A végkielégítése sokszorosa lenne a fizetésének? Nem hiszem.
      Tassotti, Pippo, és még sokan jelenleg is fizetést kapnak a klubtól. Annyi csak a dolgunk, hogy más szerepkörben alkalmazzuk őket. Akárhogy is nézem, én nem látok többletköltséget, ellenben 2 sikeres mérkőzés után újra lenne hite a csapatnak és a szurkolónak is!
      Volt olyan eset, amikor Cesare Maldini vette át a csapatot, ha jól emlékszem ő is csak ideiglenesen. Egy régi legenda most is bevállalná, mint ahogy egy ambiciózus fiatal edző is. LEHET, hogy nem lépnénk 1-ről a 2-re, de jelen helyzetünkben BIZTOSAN nem.
      Amikor legutóbb ennyire xarul ment a csapatnak (97-es összevissza vásárolt gárda?), akkor pl év közben visszahozták a nyáron eladott Donadonit a Metrostarstól. Legalább a kupadöntőig eljutottunk vele. Most komolyan mondom, hogy Gattát vissza kellene hoznunk (akár játékosként, akár a szakmai stábba), hogy gatyába rázzon néhány embert. Persze Allegri miatt úgysem jönne 🙁
      Szóval a lényeg, hogy bőven léteznek olyan átmeneti megoldások, amik “nem kerülnek pénzbe.”

  7. Szerintem meg nem Pato-t vagy nem csak Pato-t kéne bántani.Ha valakinek nem tűnt volna még fel az egész csapat egy nagy rakás sz.. most. Azért ez egy csapatjáték ha nem tévedek.Most senkinek nem megy és kész ez egy ilyen helyzet.Eladtuk Ibra-t meg Silva-t ez tény de talán akkor sem a 13. helyen kéne állnunk.A keret alapján nem vagyunk ilyen gyengék mint amilyenek de akkor se egy embert kéne kispécizni a sok közül.FORZA MILAN

      • ÚGY DÖNTÖTTEM HOGY HÁTAT FORDÍTOK AZ OLDALNAK MEG MINDENKINEK AKI IDE ÍR! UGYANIS EZ AZ UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOM!!!! SOHA TÖBBÉ NEM FOGOK MÁR ÍRNI IDE!!! AZ OLDAL FACEBOOK OLDALÁRA SEM!!! GONDOLOM MOST MINDENKI ÖRÜL NEKI! VISZONT AZ IGAZ H TÖBBSZÖR IS MONDTAM MÁR EZT, DE ENNEK ELLENÉRE NEM TAKARODTAM EL AZ OLDALRÓL. DE AKKOR NEM IS TETTEM NAGY BEJELENTÉST, MOST TESZEK, ÍGY MUSZÁJ LESZ TARTANOM A SZAVAMAT!
        VISZLÁT ÖRÖKRE!!! Antonini!!! Szeretném (gondolom nem vagyok ezzel egyedül), ha tartanád magad az ígéretedhez és nem kellene megint minden cikk alatt az Antoninit magasztaló, a Milan többi játékosát pedig gyalázó hozzászólásaidat olvasnom. Nagyon köszönöm. UI. Elnézést az offért.

  8. Tisztelt szalo!

    Köszi a felkérést! 🙂

    Tudod, az a gond a “kedvcsinálóval”, hogy – ha jól látom – fél évvel ezelőtt készült, és a jelenetek zöme kb. másfél évvel ezelőtt ér véget (még a Barca elleni gól persze benne van). Sajnos ezeket a videókat nézegetve nekem nem az jut Patóval kapcsolatban az eszembe, hogy “bízzunk benne”, hogy “mekkora klasszis, de jó lenne kipofozni a sérüléseit”, “micsoda hasznára lenne a csapatnak” és a többi. Az jut eszembe, hogy bíz(t)unk valakiben, és nem sokra mentünk vele.

    A Vucinic-Milito-Pato párhuzamot nem igazán értem. Esetleg arra célzol, hogy ők is céltáblái voltak a szurkolóknak?

    A “Pato nem akar tételről”… Nos, egyszerűen én ezt látom rajta. Ahogyan Inzaghi vagy Gattuso arcán meg azt lehetett látni, hogy a vasat is kettéharapná. Ez persze egy olyan megállapítás (na jó, vélemény), amit nagyon nehéz bizonyítani. Szedjük elő, hogy x meccsen hányszor ért labdához? Ha ezt nézzük, akkor ide lehetne venni Inzaghit is, aki a búcsúmeccsén 10-szer találkozott a labdával, és 3-szor passzolt. Ez alapján Pippo nem akart. Ha azonban Inzaghit bármikor is azzal vádoltam volna, hogy “nem akar”, mindenki hülyének nézett volna, és joggal. Vannak, akiken egyszerűen látom, hogy akar, hogy minden erejével a meccsre koncentrál, és vannak, akiken ezt nem látom.

    A kihagyásokat, a sérüléseket meg a megkérdőjelezhető edzői döntést (taktikát) nem akartam felhozni. Ha arra akartál utalni Pato 8 hónapos sérülése és sérüléssorozata említésével, hogy esetleg óvatosabb, és ezért visszafogottabb a teljesítménye, akkor azt gondolom, ez természetesen elképzelhető. Viszont az orvosok egészségesnek nyilvánították, Allegri a csapatba jelölte, ő meg nyilván játszani akar. Lehet valaki óvatos úgy, hogy frissen felépülve nem megy bele egy kétes szituációba, nem csúszik rá egy védővel együtt a labdára, nem próbál meg levenni izomsérülés után egy 190 centire felpattanó labdát stb. De mi legyen az a minimum, amit megkövetelhetünk egy ilyen játékostól? Szerintem az, hogy mozogjon sokat, legyen megjátszható, kérje a labdát. Nyilván félti a lábát, fél, hogy megsérül. Megértem, de most akkor mi legyen? Ha most fél, akkor a következő meccsen is félni fog. Sajnos ezt a kérdést nem tudom úgy felfogni, hogy “szegény Pato, fél, hogy megint megsérül”. Másnál sem tudom tolerálni. Ha felmegy a pályára, mert vállalja a játékot, akkor tegye oda magát. Ez valamennyi játékosra vonatkozik. Ha leesel a lóról, egyébként is azonnal vissza kell rá ülni, nehogy agyontaposson. 🙂

    Nem hiszem, hogy kirohanásról lenne szó részemről. Elismerem, talán Patóval kapcsolatban keményebben szoktam fogalmazni, mint azt teszem más játékosokkal. Ennek okát abban látom, hogy számomra egyértelműnek tűnik, milyen szintű játékos is Pato, míg többen egyszerűen belelátnak dolgokat, olyan dolgokat, amelyeket én hamisnak gondolok. [Az oldal egyik látogatója rendszeresen igyekszik megvédeni kedvenc játékosát. Én úgy gondolom, hogy az a játékos a középszer megtestesítője. Mégis olyan szintű védekezéseket olvasni tőle, ami a fa és az erdő esete (“ha játszana, jobb lenne”, “nem érzi a bizalmat”, és a kedvencem, a “görcsöl”), és ami bizony feldühít.] Az, hogy Patót – SZERINTEM – ok nélkül helyezik olyan magasságba, amelytől messze van, hasonló ahhoz, mint amikor Ibrahimovicot elmondták mindenféle tehetségtelen bunkónak, és majdnem eljutottak odáig, hogy nem is tud focizni… Patóra visszatérve, mégsem gondolom, ismétlem, hogy kirohanást intéztem volna ellene. Nem, mert amit róla gondolok, az nem néhány meccs, néhány hónap alapján rajzolódott ki bennem.
    Már nem először (nem is másodszor, de nem is utoljára [ 🙂 ] “vitázunk” Pato-ügyben. Szerintem teljesen másképpen ítéljük meg őt. A magam részéről vártam-vártam, hogy mikor indul be a Kacsa; gondoltam, ha már ilyen sokra értékelik, ha ennyien akarják, ha Ancelotti szerint zseni a srác, ha a Chelsea 50 milliót adott volna érte stb., akkor nyilván én tévedek. És én tényleg tévedni akartam! De mintha még mindig nem akarna beindulni.
    A Pato mellett kiállók zöme egyfolytában azt hangoztatta, hogy “ha nem lenne sérült a Kacsa, mekkora erőssége lenne a csapatnak”… Amikor nem volt sérült, azzal jöttek, hogy “mert formán kívül van, meccshiánnyal küzd”, esetleg azzal, hogy “nincs, aki labdát adjon neki”. Most nem sérült, de a gyengébb teljesítménye kapcsán ismét előkerül a “sérüléskártya”, mondván, ez annak a hatása… Amikor a Lazio ellen visszatért, még bennem, a szkeptikusban is felmerült, mi lesz, ha tényleg megtáltosodik, és megmutatja. Azóta 6 meccs telt el. Fejelt egy nagyon fontos gólt a Malaga ellen, de ott is gyengén teljesített.

    A cáfolattal kapcsolatban… Ugye nem haragszol, ha egy, a Milan által kiadott hivatalos cáfolatot azért nem úgy kezelek, mint a Bibliát?… Kinek (lehetett) az utasítása a cáfolat kiadása? Valószínűleg Gallianié. Folytassam? 🙂

    Üdvözlettel:

    Lansky

    • Sajnos én is kurva sokat védtem Patót, pedig mindig rendre rám cáfolt. Kezdve azzal, hogy mindig bíztam a sérüléseinek visszaszorulásában, ehhez képest a 2 hónapos pihenőjét lecserélte egy 8 hónaposra. Emellett rendre meg szoktam jegyezni, hogy igyekszik ő, csak mire tényleg elérné a várt szintet újra megsérül. Idén viszont ennek az igyekezetnek a szikráját sem látom. Ténfereg a pályán, mezőnyben majdnem akkora nulla mint Pazzini. Semmi védekezés, semmi alázat. (Külső szemmel nézve.) Példaként tökéletesen szembeállítható vele El Shaarawy, akinek bizony nem büdös a meló. Látszik rajta, hogy harap, ha kell védekezik ha kell támad. Süt róla a zsenialitás és az alázat. Az aki nyáron elviszi tőlünk hatalmas üzletet fog csinálni. Mert a jelenlegi állapotokat nézve kevés esélyt látok a Fáraó megtartására…

      Patóra visszatérve csak azt tudom mondani, hogy az első csapat ami lerak érte 20 milliót az viheti. Lehet, hogy máshol klasszis lesz, de már ebben is kételkedek. Ha összehasonlítjuk a 18 éves és a 23 éves Patót akkor egyértelműen az előbbit választanán. Ezzel azt kívántam jelezni, hogy szerintem semmit nem fejlődött az évek során. Megint El Shaarawy példájával tudok jönni. Amikor megérkezett első meccsein nem sokat tett a játékunkhoz. Lőtt ugyan egy gólt, de ezen kívül emlékezetes pillanata nem sok akadt. Aztán jött a tél, amikor a Novara (egyébként nem túl acélos) védelmét rommá alázta. Szemmel látható volt a rengeteg fejlődés, ami viszont a rengeteg munka eredménye volt. Elkezdett jól játszani egy olyan poszton, ami egyébként egyáltalán nem fekszik neki. Aztán a felépülő játékosokkal természetesen visszaállt a régi hierarchia, azaz kiszorult a csapatból. Idén azonban egyértelműen jelezte, hogy megint iszonyatosan sokat fejlődött, kezd vezérré válni. Pedig ez a mai Milan egy rakat szar, szinte semmilyen segítséget nem kap a társaktól. Mégis melózik, akár a lazsáló játékosok helyett is. Ilyen fejlődési görbét Pato esetében nem lehet leírni. Sőt megkockáztatom, esetében nincs fejlődési görbe. Első évében feles gólátlagot produkált, ezt a későbbiek során is sikerült tartani. Azóta csak romlott ez az arány, a tavalyi évnek köszönhetően jelentősen. Legjobb szezonját a 2008/2009-es évben produkálta, azóta pedig eltelt pár év. És nem lett jobb sem góllövésben, sem helyezkedésben, de még mentálisan sem. Szívesebben látok helyette egy olyan játékost aki megszakad a pályán, és szemmel láthatóan fejlődik.

  9. Leírom már én is a véleményemet, hátha érdekel valakit 🙂
    Hátha kapok majd hidege-meleget, ami jó lenne, mert az érvekkel lehet vitatkozni, s ha már ennyire nem megy a csapatnak, akkor legalább beszélgessünk róla 🙂

    Pató: Túlértékelt, bár nem annyira, mint azt ő gondolja, mert 3 igen fontos tulajdonságból nagyon jól el van látva, nyilván nem véletlenül adtunk érte annyi pénzt, s van még mindig, nemzetközi szakmai szemmel is magasan értékelve:
    – nagyon gyors
    – Jól érzi a kaput
    – technikailag magasan képzett
    Nem mellesleg még mindig fiatal, ami nem tulajdonság, ed elvitathatatlan. Ilyen csatárból azért még mindig nagyon kevés van a világban. S az igaz, hogy semmit nem látunk tőle, de ő nem egy magas játékintelligenciával megáldott játékos. Soha nem is állították róla, hogy az, az ára nem ezért magas. Neki kell egy jó irányító, aki labdákkal tömi, de akkor ő gólokkal tömi az ellenfeleket. Ezért nem fog beindulni nálunk, s ezért fognak mégis, sok pénzt adni érte. Kár, hogy az egyik legígéretesebb kérő kútba esett, s pont azért, mert a legjobb csatárunk oda ment, s bár ő jól tudná labdákkal tömni, s gólkirályt csinálhatna belőle minden gond nélkül, de láthatóan utálja Pató fejét, ezért biztos, hogy nem fogják tőlünk megvenni.
    Lényeg: számunkra, jelenleg, értéktelen, mások számára meg értéket képvisel, vagyis, el KELL adjuk, mindenki érdekében.
    Persze, elméletileg megoldás lehetne az is, ha igazolnunk kell neki olyan csapattagot, akivel kiteljesedhet. Pl. Ganso, vagy hasonló…csak az a baj, hogy láthatóan nem egy szimpatikus egyéniséggel van megáldva a Kacsa. És ezt bizony, a magas játékintelligenciával rendelkező, csodapasszokra képes játékosok, akik gólkirályt csinálhatnak valakiből, ritkán értékelik. Szóval, én erre a vonalra nem építenék.

    A vezetőségről:
    Most mindenki utálja őket, pedig a módszer, amit választottak, ha nem is a legjobb, de mindenképpen célravezető, ha tisztítani akarják a csapat pénzügyi dolgait. A túlértékelt játékosokat elpasszolni, s egy fiatal ütőképes csapat alapjait akarják lerakni. Rá fog menni az éveünk, az biztos, de sajnos, főleg Allegri miatt lesz ez olyan fájdalmas, amilyen. Mert ezzel a kerettel is minimum EL helyre, de igen jó eséllyel BL selejtezős helyre illett volna odaérni. S akkor, lényegében mindenki istenítené a vezetőséget, s nemhogy jönne Guardiola, de szinte repülne, vagy bárki más. Egy kiforrás előtt álló, erős, gyors, technikás, fiatal csapat, megfelelő háttérrel, névvel, múlttal, nagyon nagy szurkolói bázissal, akiket ráadásul ő hozhatna vissza a stadionba, vagyis: menybe mehetne.
    Hiányzik 2-3 igezán nagy név a csapatból, jah, tény. De hogy azok pontosan ki, milyen posztra és milyen képességekkel kell rendelkezzenek, az pont ezen az éven fog kiderülni. Ez a csapat jövőre a világot verheti meg, de nagyon, csak értő kezekkel kell a kiforrás útján egyengetni, s megfelelően kell igazolni nyáron. A pénzt a sokat szidott vezetőség előteremtette rá: elküldte nagy fizetésű játékosokat, s megtartotta az árukat egy jó igazoláshoz. Lehet most fikázni, hyg lenyulta a pénzt, meg bekaphatja, meg hasonlók, de bizonyítani nem tudja senki, csak vélelmezi, s pont annyira lehet igazam, mint amennyire nem. Ezt a jövő fogja majd eldönteni.
    Ha már most igazolrtak volna, akkor valóban könnyebb lenne a dolgunk, de, szerintem, ezzel a kerettel is meg kellett volna szerezni azt, ami a minimum elvárás volt a vezetőségtől, s ennél jobb teret adni a fiataloknak, nem lehet, minthogy nincs világklasszisunk, aki rányomja a capatra a stílusát. Itt a lehetőség mindenki előtt, hogy kibontakozzon.
    ezzel néhányan élnek, mások meg nagyon nem.
    le kell vonni a konzekvenciákat, s arra építkezni tovább, amerre érdemes.
    Sári ez alatt az év alatt, ha nem törik meg, világsztár lesz. Ha marad Ibra, s idehozzunk egy másik klasszis csatárt, akkor ugyanúgy kispados maradt volna. És akkor a pénzünk is oda, meg a csapat sem fiatalodott. Jövőre már jó eséllyel csak 1 klasszis csatártás kell majd neki, s senki nem kérdőjelezi meg, hogy miért nem 2-t igazolunk. Ha pató magára találna, amit már írtam, hogy szerintem miért nem fog menni neki, akkor egy sem kellene.

    Cassano-Pazzini csere óriási bukta volt. Ez viszont tény. Ezt nem is értem. Előre borítékolható volt. Nem az a gond, hogy Cassanot nem tartottuk meg. Az gond, hogy nem akart maradni, de ha nem akart, hát el kellett engednünk, de minek hoztuk ide Pazzinit érte, meg még rá is fizettünk? Ezt mondjuk én sem fogom fel. De mondjuk, csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik. Belefér egy hiba.
    Ezen kívül csak egy igen nagy problémát látok, az pedig Allegri marasztalása. Ennek nemhogy értelme nincs, azon túl, hogy jól rá lehet majd verni a balhét, de azért is káros, mert amíg ő irányít, addig sok játékosról nem lesz valódi képünk. Éppen ezért kizártnak tartom, hogy kihúzza az évet. Mihamarabb elküldjük, annál jobb…

    Valaki krédezte, hogy vehetné komolyan Pepp egy ilyen vezetőség ajánlatát. Ne vicceljetek már! Olyan ember ajánlatát, aki dúsgazdag, s imádja a focit, hiszen 26 éve az elitben van, s a világ legere3dményesebb klubját rakta össze? Őt ne vennk omolyan? Csak mert pár éve belekezdett egy tisztító kúrába? Ugyan már. Ha azt mondják egy edzőnek, hogy itt van a csapat, azt tartasz meg, akit akarsz, s kapsz 80 millát igazolásra, gyakorlatilag nincs az az edző (talán 1-2 PL, Juve edző, Inter edző, meg Murinho kivétel), aki ne fogadná el a kispadunk hívó szavát!

    ui: Imádtam Ibrát és főleg Silvát. Ezért ne kössetek belém. Nagy kár, hogy elmentek. De ha m,ár elmentek, legalább nézzük a jó oldalát…Hozzuk ki belőle, amit lehet.

    ui2: szerintem Pepp nem jó edző. Én remélem, hogy elfogadja valaki más hívását, s nem hozzánk jön. A stílus, amit képvisel, egyáltalán nem is illik a Milanhoz, bár kétségtelen, hogy a játékosállományunkat abba az irányba tereljük, szóval, valószínű, hogy komolyan képben van

    • Érdekes és megfontolandó dolgokat írsz. Arra reagálnék, amit az én gondolatommal kapcsolatban fejtegettél, miszerint hitelt adna-e Guardiola ennek a vezetőségnek…
      Amiket leírtál Berlusconiról, tények. Még mindig dúsgazdag, még mindig imádja a focit, és párszor már összerakott világverő csapatokat. Nem is azzal van a gond, hogy belekezdett egy – ahogyan Te nevezed – “tisztítókúrába”. A mikéntjével van a gond. A hitelesség kérdésének vizsgálatánál célszerű 2011 tavaszáig visszamenni. Kb. akkor jelentette ki valamelyik vezető, hogy a Milan alapjait akarják lerakni, amely a következő idényben BL-esélyes lesz/lehet. Maradjunk annyiban, hogy egyik erősítés sem azt mutatta, hogy ez lenne a cél, bár a Fininvest-ügy persze beleköpött a levesbe. Nagyjából ekkor kezdődött el viszont egy olyan folyamat, amely a hazudozásokról szólt. A nyár meg katasztrófa volt. Hogy az idősebbeket elengedték, még talán érthető. Még abban is lett volna valamennyi logika, ha gerinccel engedik el a két világklasszist. De először felemelték Silva fizetését július elején, majd rá pár hétre eladták, mert hatalmas összeget kínált érte a PSG. Most meg szemrebbenés nélkül bejelenti Galliani, hogy Silvát azért adták el, mert nagyon magas volt a fizetése. Kijelenti azt is, hogy a Milan nem tud sztárokat igazolni. Kijelenti, hogy az olaszországi adórendszer nem olyan kedvező, mint pl. a spanyolországi. Értem én, hogy Berlusconi fantasztikus dolgokat ért el a Milan élén, de ez nem fogja érdekelni azt a valakit, aki idejön, és tervei vannak. Kijelentjük, hogy építünk egy BL-esélyes csapatot. Majd 2011 óta más sem megy, csak pénzelvonás. Ha továbbra is pénzt akarnak kivonni a klubból, akkor minket vannak guardiolás terveink? Azt érzem, hogy kontroll nélkül van a klub. Nyáron úgy építették le a csapatot a vezetők, hogy valószínűleg arra számítottak, ez is elég lesz mondjuk egy dobogóhoz. Tisztán látszik, hogy nem lesz elég (itt most lényegtelen, hogy miért). A lényeg, hogy változtatni kellene. De mi történik? Semmi. Nem kell kapkodni, nem várja el senki. De lassan három hónapja tart a bajnokság. Ez nem lenne akkora gond, mert van még 6 hónapunk. Mégis gond, mert közben a hülye is látja, hogy előrelépés nincsen, miközben a többi csapat ezerrel gyűjti a pontokat. A Lakers 5 meccs (és 4 vereség) után kirúgta az edzőjét, mert “nem ezt beszéltük meg”. Nos, szerintem nem lenne/lett volna kapkodás, ha lépünk. Visszatérve a hitelességre. Mi a garancia arra, hogy amiket megígér a vezetőség, azokat be is tartja? Ibrahimovic azért igazolt hozzánk, mert letettek elé egy tervet, amely a Milan BL-esélyes csapattá építéséről szólt. Nem tartották be. Az most mindegy, mi miatt, nem tartották be. Ha Guardiolának ígéretet tesznek, hogy megkap mindent, amit szeretne, és középtávra tervezhet, mi a garancia arra nézve, hogy a második évben nem lesz a körülményekben bekövetkező releváns változás, amely miatt a vezetés kénytelen módosítani a terveket? Vajon vállalja ezt a rizikót Guardiola? Mert azt látjuk, hogy Allegrit nem vágja földhöz, hogy visszatérve a nyaralásából eltűnt a fél csapata… Neki gyakorlatilag mindegy. Ha nem lenne neki mindegy, már nyáron megköszönte volna, hogy átb…verték.
      Nos, az itt leírtak miatt vannak kétségeim a tekintetben, hogy a koncepcióval nyilván rendelkező Guardiola bele merne-e vágni egy milanos kalandba.

      • És honnan tudod, hogy Ibra elengedése nem pont azért történt meg, mert Guardiolával már nyáron is egyeztettek? Bojan is azért érkezett esetleg? Allegri is azért nem kapkod, meg magyarázkodik, mert tudja a sorsát? Félévkor, vagy é végén elküldik, annak függvényében, hogy hol tartunk majd félévkor?
        A csapatunk összetétele inkább Barcás már, mint Milanos, s pláne nem Allegris.
        De nem akarok itt feltétlenül összeesküvés elméleteket gyártani, egyszerűen csak azt mondom, valahol egyszer rendet kell rakni, s nagyon el volt eresztve nálunk a gyeplő. Persze, most meg túl szoros. De ki kll derülnie kikre lehet építeni, s kikre nem. Ha erre rámegy egy évünk, hát így jártunk. Lesz élet utána is, s a csapat nem tegnap kezdte, s nem is holnap ér véget a pályafutása.

        De a vitázáson túl: egyetértek, már rég lépni kellett volna. Ha emlékszel kommentjeimre, már egy hónapja is itt vertem a tamtamot, hogy Allegrit küldjék el a csudába, mert katasztrófa amit csinál, vagy éppen nem csinál. Nem csak taktikailag, de főleg pszichésen alkalmatlan a helyzetet kezelni.

        És eg ilyen múltú csapatnál az egy edzőnek, ha hisz magában, szerintem csak jó dlog, ha nagyopn lentről, de nagy lehetőségekkel kell építkeznie. Onnan nem nehéz javulni, s ha nincs nemzetközi porond, akkor van 1 éve összerakni a csapatot, a stílust. Ha nincs BL, akkor senki el sem várja tőle, hogy nyerje azt meg egy teljesen új közegben, számára ismeretlen játékosokkal. Ekkor Guardiola, vagy más, kapna 3 átigazolási szezont a BL-ig. Azért az már lehetőség. Ha hisz magában, úgysem 1 évre tervez, s Guardiolánál látszik, kb nem is érdekli, egy évben nyer-e valamit, vagy sem, ha az neki tetszetős dolog, lásd idén, még csak kispadon sem ül.

        Szóval, szerintem bőven benne van ő a pakliban, bár, még egyszer mondom, nem tartom jó edzőnek,d e cáfoljon rám!

    • Sol!
      Nagyon jó kis írás. Jól összeszedted a gondolatokat, és a legszimpatikusabb benne, hogy szimpatikus:)
      Az elmondottak szignifikáns részével egyetértek.
      1) Pato képességei. Minden igaz, amit írtál róla: gyors, gólérzékeny, képzett, a játékintelligenciája messze nem ér fel Pirlo vagy Xavi “IQ-jával”. Egy csúcsformában lévő Kaká mellett, ha a sérülések elkerülték volna, sokra vihette volna (még sokra viheti). Egy fenti hozzászólásban azt írtam róla: ő egy időzített bomba. Nem tudhatjuk, hogy mikor durrant egy nagyot, s válik – mondjuk – “világsztárrá”.
      2) Mi a véleményük (a kluboknak) Patóról? Szerintem teljesen igazad van, ők is érzik, hogy nagy potenciál van benne. Számukra értékes, akár gólkirály is lehetne. Kell neki egy olyan felállás, amiben van mellette egy csatár, aki bizonyos terhet levesz róla, a piszkos munkából is kiveszi a részét, azért hogy ő csupán a cselekre, a góllövésre fordítsa a figyelmét. DE! Nem elég csak egy társ, kell egy “kiszolgáló ember” is. Ezt a szerepet csak egy tipikus irányító töltheti be. Pato számára – szerintem – a legjobb felállás a 4-3-1-2. A 4-2-3-1-ben, az egyes pozícióban halálra van ítélve, míg a két szélen azért nem tudjuk nagy hasznát venni, mert oda elengedhetetlen feltétel a minél nagyobb rész vállalása a védekezésből.
      3) Cassano-Pazzini csere. Óriási baklövésnek tartottam akkor is, és most is.
      4) Allegri mint vezetőedző. Már többször kifejtettem, hogy miért kellene mennie. Konkrétan minden rossz, amibe belefog, szinte kivétel nélkül rosszul sül el.
      5) Komolyan vennének-e egy esetleges Berlusconi-féle ajánlatot? Mindkettőtökkel egyetértek (Lanskyval is, veled is). Nem biztos, hogy annyira távol áll a két álláspont, csupán más aspektusból nézitek. Lansky okfejtése is megállja a helyét (abból a szemszögből, ahonnan ő közelíti meg a dolgokat), míg a tieddel is nehéz lenne vitatkozni. Ki dobna ki egy Berlusconi-ajánlatot az ablakon?
      6) “Hiányzik 2-3 igezán nagy név a csapatból, jah, tény. De hogy azok pontosan ki, milyen posztra és milyen képességekkel kell rendelkezzenek, az pont ezen az éven fog kiderülni… Sári ez alatt az év alatt, ha nem törik meg, világsztár lesz. Ha marad Ibra, s idehozzunk egy másik klasszis csatárt, akkor ugyanúgy kispados maradt volna.” Ezt is jól látod, az én véleményem szerint. A korábbi Milan-játékospolitika szerint esélye sem lett volna a csapatba kerülnie, viszont így igen, s megmutatta a világnak, hogy mire képes. Hatalmas fogás, még nagyon sokra viheti!
      7) Ibra és Silva. A két kedvencem volt. Posztjukon a legjobbak, hasznosságot tekintve pedig még többet is érnek annál, mint amit a jelenlegi transfermarkt-értékük mutat. Még Kaká távozásakor sem voltam annyira elkeseredett, mint a svéd és a brazil együttes lelépésével.

      Azzal nem értek egyet, amit a vezetőségről gondolsz. Nem tudom, hogy mi mehet a háttérben.
      Kizárt dolog, hogy ezzel a lépéssel az elsődleges cél az volt, félretegyék a pénzt egy esetleges későbbi sztárigazolásra. Ezt a botrányos, gyomorforgató lépést semmivel sem tudják megmagyarázni, azzal sem, hogy a hiányt minimalizálni kellett. Nyertünk 67 millió eurót, plusz „tizennéhány” milliót a fizetésekből. De mekkora lett a veszteség? Komoly marketingesek, pénzügyesek dolgoznak a Fininvestben, a Milanban. Nem készítettek semmilyen háttértanulmányt azt illetően, hogy ez a lépés akár kontraproduktív is lehet? Senki sem figyelmeztette az elnök urat? Nem hiszem el!!!
      Úgy vélem, hogy ez egy tudatos lépés volt, előre megírt forgatókönyv alapján történ(ik)t minden. Hogy mit akart ezzel elérni? Majd a jövőben megkapjuk rá a választ. Talán el akarja adni a klubot, talán szívességet tett, talán egy jövőbeni üzlet megkötése érdekében kellett ezt a fájó lépést meghoznia?! Fogalmam sincs, hogy miért.
      Guardiola megítélése. Ő az a szakember, akiről sohasem tudtam eldönteni, hogy szakmailag jó vagy a fejekben képes rendet tenni. Abban az évben, amikor az Inter megverte a Barcelonát a BL-elődöntőben, úgy gondoltam, hogy inkompetens. Messit erőltette középen, de az Inter olyan jól tömörült középen, hogy esélye sem volt a kapura törni, ennek ellenére nem tette ki a szélre, nem váltott. De utána olyan zseniális taktikai húzásai voltak, ami által revideálnom kellett a korábbi álláspontomat: kiváló szakember. És az a stílus, amit meghonosított a Barcelonával (bár nekem kissé unalmas, unszimpatikus)? Működőképes, valamint eredményes és közönségcsalogató. Persze lehetséges, hogy csupán ezt az egy variációt tudja, s azt is csak azokkal a játékosokkal…
      Egy biztos: jelen pillanatban Allegrinél szinte minden, a szakmában névnek számító (de lehet, hogy “nevenincs” edzők is) számító tréner jobb megoldás lenne. Ez a keret ugyan nem képes felvenni a versenyt a Barcelonával, a Reallal, a Bayernnel, a Juvéval, de az, hogy a Serie A csapatai közül is 12-en előttünk állnak, azt igazolja, hogy egy gyenge edzőnk van! Sajnos!
      Cassano “nem túl szimpatikus” nyilatkozatával szeretném befejezni a mondanivalómat. Ő már augusztusban látta, hogy mi lesz ennek a következménye. Lehet, hogy kicsit túlértékelte magát, roppant ellenszenves nyilatkozatot tett, de mégis őt igazolta a jövő: “Csak nem égetem le magam azzal, hogy egy olyan pofozógép szerepét betöltő együttesben szerepeljek, amilyennek a Milan jelenleg kinéz.”

  10. Állítólag a City-nél Mancininek is elege lett Balotelliből! Tudom hogy sokan utáljátok, de ha valamikor, most meg lehetne télen szerezni. Pózolt már Milan mezben, szerintem el is jönne és nagy szükség lenne egy góllövőre, mert Pato sajnos elég rossz formában van.

  11. Szomorú vagyok, mert gyerek korom óta a kedvenc csapatom a milan. De a jelenlegi csapat finoman fogalmazva is siralmas! Bíztam Allegriben , hogy a jelenlegi keretből is képes lesz kihozni valamit. Tévedtem de nagyon! Csak az a baj hogy épeszű minőségi edző bolond lenne most ide jönni. Pedig váltani kell sürgősen! És egy új tulaj sem ártana.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS