Alexandre Pato, a Milan brazil támadója megerősítette, marad a csapatnál, és szeretné kitölteni 2014-ig szóló szerződését. A támadó emellett trófeákat akar nyerni.

Pato 2007-ben 24 millió euróért igazolt a Milanhoz a brazil bajnokságban szereplő Internacionaltól, és azóta 143 mérkőzésen 61 gólt lőtt. A 2011/2012-es idény nagyon rosszul sikerült számára, hisz kiújult izomsérülése, amely miatt csak 18 meccsen léphetett pályára.

A téli átigazolási időszakban Pato nagyon közel volt ahhoz, hogy a francia Paris Saint-Germainben folytassa pályafutását, a megállapodás már szinte megszületett, amikor is Silvio Berlusconi meggondolta magát, és még egy bizonyítási lehetőséget adott a támadónak.

A brazil csatár nyilatkozatában elmondta, nem áll szándékában távozni, legalább szerződésének lejártáig, 2014-ig maradna. “Szeretem az angol labdarúgást. Több barátom is van, aki a Chelsea-ban, a Liverpoolban, vagy éppen a Manchester Unitedben játszik. Jelen pillanatban megtapasztalhatom az angol “légkört”, hisz egy hónap múlva a londoni olimpián leszek Brazíliával. Az elsődleges célom pedig, hogy kitöltsem szerződésemet a Milannál” – mondta Pato a The Sun brit bulvárlapnak.

“Sokat köszönhetek a Milannak. de a lényeg a kemény edzés mérkőzésről-mérkőzésre. Sok örömet akarok okozni a szurkolóknak. A jövőre nézve trófeákat akarok nyerni, és szeretnék legalább 2014-ig maradni a Milanban, utána pedig ki tudja hogy alakul majd” – fejezte be.

16 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. gsmlelle!
    Te meg jól tennéd ha nem felejtenéd el azt amit a csapatért tett Pato amikor nem volt sérült, akkor meg mindenki istenítette.Nem hiszem, hogy direkt sérül le ráadásul brazilról beszélünk.Az életük a foci!És legközelebb egyetlen Milan játékosról se írkálj ilyen hülyeségeket, légyszives, nagyokos!

    • boruljunk térdre Pato előtt, végülis nem semmi, h (régen) elvégezte a feladatát, amiért (búsásan) megfizették!
      néhány millióért focizgatott…ez egy igazi hőstett, Pato a munka hőse, sőt mártír!
      az összes focista hős mártír, amiért ilyen nehéz feladatot végeznek ilyen sanyarú körülmények között…én mindegyiket sajnálom!
      (a helyzet az, h a kacsa miatt kidobtunk kb. nettó 8 millát az elmúlt 2 évben, cserébe 1 csatárral kevesebbel kellett végigjátszani az egész szezont, mert a hősöd foglalta a helyet…)

    • Ne foglalkozz velük.Ha újra a régi lesz Pato akkor meg majd nyalják a seggét.Ilyen az élet.Ronaldo az első két meccs után ratyi szar volt az EB-n,rúgott 3 gólt és már szobrot akartak neki emelni 😀 Ilyen szélsőségesek az emberek.

      • ???
        a focisták sztárolása, a köréjük épített business miatt kerülnek katasztrofális anyagi helyzetbe olyan nagy klubok, mint a Milan, az Inter, …………stbstbstb Rangers!
        csak a klub számít, a focisták csak gladiátorok, akiket a kifordult világ alaposan túlfizet…ennyi
        a sztárolással nálam nagyon melléfogtál, de értem amit akartál, és valóban igazad is van, csak ez rám nem áll.
        Pato viszont mentálisan nagyon mélyen van olyan játékosokhoz képest, akik még szerethetőek, vagy tiszteletre méltóak (pl. Paolo, Rino)
        Ez nyilván nem csak az ő hibája, ez a világ elhitette vele 18 évesen, h nagyon-nagy ász, ő meg rosszul kezeli ezt.
        Forza Milan

        • Sajnos a Rangerssel és az Interrel mellé nyúltál, mert a Rangerst adócsalás miatt büntették meg 70, de lehet, hogy a végén 100 millió fontra. Ez a tulajdonosi körnek köszönhető, ráadásul a jelenlegi tulajnak nagyon rossz híre van az üzleti berkekben. Gyakorlatilag senki sem akar vele üzletelni az ilyen és ehhez hasonló húzásai miatt. Az Internél meg sohasem voltak, lesznek anyagi gondok, amíg Moratti az elnök, legalább is ő nem foglalkozik a veszteséges működéssel és nem is sír miatta. Most is csak a költekezésen jár az agyuk.

          A mi esetünkben pedig év elején úgy volt, hogy a Fininvest fél milliárdos büntetése nem lesz hatással a klub működésére, ehelyett meg nemrégiben jelentette be a vezetőség, hogy sajnos a büntetés miatt nagyon meg kell húzni a nadrágszíjat és, hogy akár pénzé is tehetnek pár játékost emiatt. Nem hiszem, hogy az elmúlt 8 évben, ami alatt összesen egy bajnoki cím és egy BL győzelem került a tarsolyba, nyereségesen működött volna a klub, ergo a két trófea biztos, hogy tartotta el a klubot, tehát már akkor is szar anyagi helyzetben voltunk, de mégis csak az elmúlt két-három évben, Kaká eladása óta panaszkodik a vezetőség. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a Fininvest ügyben Kaká eladása előtt született az első fokú bírósági ítélet és erre hivatkozva váltak meg Kakától, majd fellebbeztek az ügyben, aztán két évvel később jött a jogerős ítélet, hogy perkálni kell!

          Olaszországban a szar anyagi helyzet leginkább azt jelenti, hogy csökken a látogatottság, mert a nagy nevek inkább Angliába, Spanyolországba mennek magasak a stadionok bérleti díjai, de a jegyárak össze sem hasonlíthatóak az említett két ország jegyáraival, hiszen Angliában horror árak vannak, de akkor sem kapsz jegyet, ha ki tudod fizetni, mert mind elfogy, bizonyos meccsekre már a szezon legelején.

          Egyébként nálunk nem Pato viszi el a nagy lóvét, hanem Ibra. Az ő fizetéséből két és fél Patot vagy két Thiago Silvát is lehetne fizetni. A focisták túlfizetettsége szerintem inkább az Angol és Spanyol klubokra jellemző, esetleg Juve és Inter. Nálunk azért is volt magas a játékosok össz fizetése, mert 8-10 emberrel bővebb kerettel dolgoztunk, mint a többi klub. Amíg egy Barca lenyomott egy gyilkos, mindhárom fronton a végső győzelemért küzdő szezont 23 fős kerettel, addig mi 33-34 embert foglalkoztattunk, olyanokkal a kórházakban, mint pl: Flamini a 4,5 milliójával, vagy Pirlo (előző szezon) 6 milliójával, de lehet említeni még Gattusot is egy jó 4 millával.

          Pato mentális képességeit nehéz megítélni ilyen távolságról, de ha arra gondoltál, hogy szar lehet azzal a tudattal pályára lépni, hogy tudod azt, hogy a csapatod felelőtlenül pakolta rád az izmokat és bármelyik pillanatban megsérülhetsz, úgy, hogy a futball az életed, az tényleg idegölő lehet. Ha esetleg arra gondoltál, hogy a combjához kap és lesétel és, hogy ezért mekkora csicska, mert leszarja a játékot, a csapatot, a társakat, akkor erre csak azt tusom mondani, hogy vizsgáld egy kicsit a vezetőség szemszögéből a dolgot. Van egy 40-45 millió €-t érő befektetésed (Pato), aki fiatal kora ellenére nagyon szépen teljesít (18 évesen 20 meccs/9 gól, 19 évesen 42/18, 20 évesen 30/14, 21 évesen 33/16, 22 évesen 17/4, na az utolsó elég gyenge, 22 évesen 150 Milan meccsel a lábában) és az utóbbi másfél évben a Te, illetve a szakmai stáb felelőtlensége miatt kiújuló izomsérülések hátráltatják, de még így is van, aki kifizetne érte 40-45 milliókat, akkor Te inkább azt mondanád neki, hogy takarodj vissza a pályára küzdeni és nem érdekel, hogy sérült vagy, még akkor sem, ha soha többé nem tudsz majd lábra állni. Vagy vigyáznál a befektetésedre és inkább azt mondanád neki, hogy ha csak bármilyen jelét is érzed annak, hogy valami nem stimmel, akkor inkább gyere le a pályáról, csak ne sérülj meg úgy, hogy az egész szezon ki kell, hogy hagyd.

          Szerinted melyik a logikus döntés?

          Pato egy teljes mértékben szerethető játékos, csak valamiért nálunk nem, de külföldön, főleg Milánóban szeretik, tisztelik, becsüli és azt a játékost látják benne, aki ha 10 évet még eltölt a Milanban és hoz egy szezononkénti 20-as gólátlagot, akkor a Milan valaha élt legeredményesebb góllövője lehet.

          Sajnos kis hazánkban a fejekben van a gond!