A Barcelonával mindent megnyert Seydou Keita. Most mégis távozóban van a félig szomáliai, félig mali származású labdarúgó a csapattól. A Milan Olaszországba csábítaná.
A 70-szeres mali válogatott játékos 2008 májusa óta tagja a Barcelonának. Az As spanyol napilap értesülése szerint a 32 éves játékos az idény végén ingyen távozhat a Barcelonától, noha még két szezon hátravan a szerződéséből. A napilap szerint Keita szerződésében van egy olyan pont, hogyha megfelelő számú mérkőzésen nem lép pályára a szezonban, akkor átigazolási díj nélkül elmehet. Hogy ez a szám pontosan mennyi, azt csak a játékos és a klub tudja.
A „Seydoubilen” vagy „Vörös Seydou” becenevű Keita iránt a Milan vezetősége érdeklődik. A calciomercato.it szerint a Milan legfőbb vetélytársa a Malaga. A Sport.es cikke szerint viszont Keita még nem döntött a távozásáról, a játékos ügynöke kijelentette, hogy nem tárgyaltak még sem a Milan-nal, sem a Roma-val és a Manchester Uniteddel sem. Boisseau jelezte, hogy előbb le kell ülniük tárgyalni Tito Vilanovával is, meg akarják tudni mik is a szándékai Keitával a Barca új mesterének.
17 hozzászólás
Remélem soha nem látom Milan mezben, pláne hogy neki is már valami öregotthonról kellene fantáziálni!!
Egyetértek, nem kell ő a Milanba, csak tönkretenné. Nem való ide, meg úgy egyébként is utálom. Még ingyen is meggondolnám….
Bőven van kit helyette hozni, azt hiszem… (nem kell itt felemlegetnem a védősort és középpályát)
Valahogy szerintem sem rá van szükségünk…
Én ezt nem értem. Miért kell nekünk már megint egy 30-on felüli játékos?
Keita 32. Nem kétséges, hogy bevállna és jól muzsikálna egy-két meccsen… 1 vagy másfél szezonon keresztül, de aztán csókolom.
Hasonló lenne mint Van Bommel. Másfél év után kereshetjük megint a megfelelő embert a helyére….
Igy nem tudunk hosszú távon tervezni senkivel. nem tudunk kialakitani egy normális KP-t, vagy védelmet… ha egy-két szezonokra tervezünk.
Rendesen görcsbe rándul a gyomrom, mikor olyat is hallok hogy Mascherano-t akarjuk leigazolni. Őt nem a kora végett nem szeretek, hanem azért, mert szerintem bármelyik védőnk jobb nála! Ráadásul rettenetesen ellenszenves.
Szívem szerint senkit se szeretnék a Barcelona-ból. Pláne nem azokat, akikkel már ők se számolnak a jövőben. Mert ennek oka van. Mi meg elhozzuk ingyen, és elvesszük a helyet a keretünkben egy fiatal elől, aki esetleg be is válhatna és akár 5-6 szezonon keresztül biztos pontja lehetne a csapatunknak.
BERLUSCONI _ GALLIANI!!!! ÁLLJUNK MÁR LE AZ ÖREGÍTÉSSEL!!! ÉPÍTSÜNK MÁR CSAPATOT ÉS NE CSAK FOLTOZGASSUK A TÁTONGÓ LUKAKAT!!!
1. A Barcelonából vettük ezt az Ibrahimovic gyereket. Tudod, aki éppen olasz gólkirály lesz. Nem számoltak vele.
2. A nagy öregítés az elmúlt időszakban kezdetű, gondolkodásra nem késztető állításnak álcázott zúgolódáshoz tényszerűen: a Milan az elmúlt átigazolási szezonokban a következő 30-on túli játékosokat igazolta:
2.1. MVB – klasszis, néhol világklasszis szinten teljesített, a szurkolók többsége megszerette, s egy nemrég készült, nem reprezentatív felmérés szerint szinte mindenki azt szeretné, hogy korától függetlenül maradjon még legalább egy évet.
2.2. Yepes – igazi beugró ember. Aki soha nem volt klasszis, de soha egyetlen meccs után se merült fel, hogy minek kell ő ide. A rábízott feladatot maximálisan elvégezte, szimpatikus csapatember.
2.3. Legrottaglie – egyetlen mérkőzésen szerepelt a csapatban, aztán ahogy jött, ment. Nem osztott, szorzott a jelenléte, pláne, hogy érkezésekor is tudtuk: a sérülések miatt, amolyan olcsó pótmegoldás.
2.4. Roma – a 3. számú kapus. A legtöbbször még a padig se jut el. Senkit nem zavar a jelenléte, viszont vészmegoldásként, ha az előtte lévő két klasszis kapussal történik valami baj, akkor nem egy zöldfülű újonc, hanem egy tapasztalt róka vár bevetésre. Aki mellé bármikor fel lehet hozni a Primavera kapusát, hiszen nincs ezt kizáró szabály.
Az, hogy elveszik a helyet egy fiatal elől, szép gondolat, csak nem igaz. Mert De Sciglio, Valoti, Merkel vagy Strasser példája épp azt mutatja, hogy a vezetők nagyon pontosan tudják, kik azok a fiatalok, akikre lehet építeni az első csapat keretében és kik azok, akiket máshol kell felerősíteni. Arról nem beszélve, hogy pl. El Shaarawy megszerzése is azt mutatja, ha egy fiatal nagyon tehetséges, azt megpróbálják idehozni…
Azt hiszem nem értetted meg mit írtam Keitáról… és nem értem mi ez a nagy felháborodás a részedről.
Keita-ról azt írtam ,,Nem kétséges, hogy bevállna,, !!!
Van Bommel-ről sose írtam semmi rosszat. Az alatt a másfél szezon alatt, amit nálunk töltött derekasan kivette a részét minden sikerünkből. Így egyáltalán nem csoda, hogy a Milan szurkolók, KÖZTÜK ÉN IS nagyon megszerettük és hogy ,,egy nemrég készült, nem reprezentatív felmérés szerint szinte mindenki – KÖZTÜK ÉN IS,, azt szeretné, hogy korától függetlenül maradjon még legalább egy évet.,,
Csakhogy van Bommel-t elveszítettük. A következő szezonban már nem fogjuk a játékát dicsérni, max ha rosszul megy a KP-nak, emlegetni fogjuk, hogy milyen jó lenne egy Van Bommel.
Amiről én beszélek az az, hogy hosszú távon nem tervezünk.
Van Bommel másfél szezon után lelépett az olasz élvonalból, mert ő tisztában van a korával és tisztában van az erőnlétével is… ellentétben sok más játékosunkkal. Persze hozzá tehetjük, hogy épp Bommel az aki a teljesitménye alapján még simán maradhatna 2-3 évet is akár.
Most talán jön Keita, akivel ugyanez lesz a helyzet. Egy-két szezon aztán csókolom. Megint kereshetünk valakit a helyére.
Nem lenne egyszerűbb egy 25-26 év körüli jól focizó megfelelő képességű játékost igazolni erre a posztra, akivel akár 5-6 szezonon keresztül is számolhatunk?
2 éve ki lett hirdetve nálunk a nagy fiatalítási mozgalom… de az ,,öregeinket,, újabb 1 évre le akarjuk láncolni, aki meg elmegy ahelyett egy másik hasonló korút keresünk. Ez nem megoldás.. hosszútávon semmiképp.
Nesta nem fogja aláírni a hosszabbításról szóló szerződést. Mert már egyszerűen nem bír. Tökéletesen focizik. Mindannyian imádjuk. Még midnig csodákra képes… de már nem bír. Ezt látni is rajta és már nyilatkozta többször is.
Yepes pedig egyik nagy kedvencem és nem értem Allegri miért inkább Bonera-t részesiti előnyben ő helyette.
Na mindegy…. a tények ettől még tények maradnak… 30-on felüli játékosok megtartásával és újabbak leigazolásával, csak egy-két szezont tudunk megoldani. Kiváncsi vagyok mikor fogunk már több évre versenyképes csapatot felépiteni, mert csak akkor leszünk képesek BL döntőbe verekedni magunkat és megkérdőjelezhetetlen Olasz bajnokká válni és maradni.
Pontosan értettem, amit írtál, hiszen voltál kedves akkora betűkkel írni, hogy kilógott a gépemből. Öregítésről írtál, arra reagáltam, hogy nem igaz. Érvekkel.
Amiről Te beszélsz, hogy hosszabb távra nem terveznek, szerintem nem igaz. Egyre több fiatal játékos érkezik, igyekeznek klasszisokat (Robinho, Ibra), tehetségeket (Boa, Traore) és fiatal ígéreteket is a csapathoz hozni (El Shaarawy). Persze, lehet mindig elégedetlenkedni, sírni, reklamálni. Nem is szóltam volna hozzá, ha nem kiemelve írod a véleményed, mintha a nyomatékosítás több igazságot adna…
(A barcelonás részre pedig csak azért válaszoltam, mert feledékennyé tett a Barcelonával szembeni düh, indulat, stb. Sajnos, ezért tévedésed meghaladta betűid nagyságát is.)
pff…. na megkaptam rendesen… :-)))
Hát úgy látom eltérnek az elképzeléseink a ,,fiatalításról,, és a ,,hosszú távra tervezésről,, is…
Nem vitázok tovább. Legyen neked igazad. 😉
A fárao gyerek se alkot semmit, ha lehet így fogalmazni. 2 gólt rúgott mióta itt van? Ez egy Milanba nudli, és úgy hogy sokszor kezdő volt. Azért mert fiatal, attól még egy nem biztos hogy ő a jövő Milna csatára…sőt egyáltalán nem látok benne jövőt!!!
Ha bajnokok lennénk (adja isten) akkor senkit nem vennének, de az tuti, hogy ezzel a kerettel a 3-ba sem lennénk. Ide jutott a világ legjobb csapata…:((
Van Bommel helyett jöhet…Jó helyettese lenne.
Jó kis játékos,ingyen azért meggondolandó lenne!
Keita szerintem nem fog jönni, viszont Bakaye Traoré érkezése egyre biztosabb.
Szerintem sem kell!! Okok:
-Fizetés min 3millió körül lenne.
-32 éves, ráépíteni nem lehet, pláne nem szabad!
-Nem tartom jobbnak, mint a saját veteránjainknál! Amíg Ambro a Barca meccseken a csapat egyik legjobbja volt addig Keita kb szotyizott! Persze erre lehet mondani,h ilyen erős a Barca keret, de nem épp velük (is!) akarjuk felvenni a versenyt jövőre?
Erről ennyit! Kösz, de kösz NEM!
Nem, nem.
Újabb „fiatalítás”…
Ezzel az erővel játszhatna még Maldini meg Costacurta is…