Sajtótájékoztatót tartott a Milan vezetőedzője. Allegri az átigazolásokról és a csapat előtt álló feladatokról is beszélt.
– Úgy gondolom, hogy egy nagyon szerencsés edző vagyok. A Milan az elmúlt másfél évben 20 játékost igazolt, igaz voltak jó és kevésbé jó igazolások. Maxi Lopez remek fizikai és technikai képességekkel rendelkezik, tud egyedül és párban is játszani. Jó lesz a Milanban – mondta Allegri.
Ezt követően a Lazio elleni meccsről beszélt: – A srácok jó meccset tudhatnak maguk mögött, jól játszottak néhány védekezésbeli hibát eltekintve. A második félidőben nem adtuk ki magunkból a maximumot, de így is jók voltunk. A Cagliari jó focit játszik, mostantól csak arra a meccsre koncentrálunk. A csapatok erős, mert visszatért hozzájuk Conti, megszerezték Dessenát és Pinillát. Jó meccsre van kilátás.
A csapat várható felállásáról azt mondta, hogy „Abbiati újra egészséges, játszhat. Mesbah? Még gondolkodom azon a poszton. Támadók? Ezen a poszton is gondolkodom még, de úgy gondolom, hogy két ékkel fogunk kezdeni. Ambrosini? Őt is ki kell még értékelnünk, részben azért, mert a legjobb középpályát akarom összerakni. El Shaarawynak nagyon tetszik a játéka. Remekül használja a képességeit, de még rengeteget kell tanulnia. Csak 19 éves és nem szabad nagy terhet még a vállára rakni.”
A vezetőedző természetesen szólt a Juventusról is. – Csak magunkkal kell foglalkoznunk, mi is fogunk még játszani a Cesenával és az Udinesevel. A február nagyon nehéz lesz. Talán lesz egy kis szerencsénk is és elkerülnek minket a sérülések és jó fizikai állapotban tudjuk végigjátszani ezt a hónapot.
Allegrit megkérdezték a Tevez ügyről is. A kapitány elmondta, hogy sajnálja a csatárt, mert nagyon szeretett volna a Milanhoz igazolni. „Amúgy mindegy, mert érkezett Maxi Lopez, aminek örülök és köszönöm a vezetőségnek, hogy erősítettek a kereten. Non EU-s hely? A piac 31-én zár…” Allegri azt is hozzátette, hogy nem tudja, holnap bizalmat kap-e Maxi. „Ma még edzünk” – mondta a mester.
Végül néhány szó a sérültekről Allegritől. – Pato nemsokára elkezdi a rehabilitációt. Merkelnek egy hónapot kell kihagynia. Gattuso kezelése tegnap fejeződött be és ma újra visszatér Milanelloba. Cassano is elvégezte a kezelését, inenn rajta múlik. Yepes egyre jobban van, február végén, március elején visszatér.
A középpálya megerősítéséről azt mondta, hogy jelenleg 30 fős a keret, és szerinte már így is sokan vannak.
A Mester végül összefoglalta az utóbbi idők teljesítményét: – Jó eredményeket értünk el a kupában és a bajnokságban egyaránt és a derbin sem érdemeltünk vereséget. Azóta újra jó úton járunk és mindennél jobban kell koncentráljunk a következő hónapra.
13 hozzászólás
Nagyon diplomatikus nyilatkozat. Jelenleg 30 fős a keret, és így is sokan vannak? Igen, a sérültek rengetegen vannak…
Non EU-s hely? A piac 31-én zár…”
Ez a nyilatkozat még rejthet valamit remélem Gansot:D
én meg remélem hogy nem Gansot mert az rosszabb mint Pato…(sérülés)
Csatlakozom én is, remélem NEM Ganso. Túl van sztárolva fele olyan jó játékos, mint amilyennek be van állítva.
Nekünk Lucas kel a São Paulo FC játékosa, vagy Eriksen, mindkettő nagyon jó játékos és fiatal, de semmikép nem Ganso! (nem kel még egy olyan sérülékeny játékos a csapatba, mint Pato)
Nem értem,hogy ilyen meccseken miért gondolkozik ,hogy berakja-e Mesbah-ot? Majd a jó öreg Zambrotta játszik vagy Antonini. Ezek az igazolások feleslegesek. Allegri jó edző,de sokszor érthetetlenek a döntései. Persze ő ért hozzá,viszont sokszor ez nem tetszik. Pato-nak mind1 mikor épül fel mert max 5 meccs,és lesérül megint addig legalább értékelhetetlen lesz a teljesítménye. Örülnék 1 Montolivo-nak,de sztem nem fog jönni. Pippo-t meg ha van szívünk akkor kölcsönadjuk vagy eladjuk mert szerencsétlent már sajnálom. Persze nem mondom,hogy nekünk hasznunkra lenne,hanem meg lehetne tisztelni némi játéklehetőséggel. Ha nem szerepel Allegri terveiben akkor adjuk oda valakinek,és játszom egy másik csapatban. Maxi remélem beválik,és segíteni tud majd nekünk. Tevez-t nagyon sajnálom. Nagy rajongója vagyok,csak hát az Araboook (ahogy Torrente mondaná 😀 )
Allegri szerint sokan vagyunk,de minőségben nem annyira,úgyhogy csak jöjjenek még a jó játékosok! 😀
Sárinak minden meccsen kell adni 20-25 percet.jövőre meg alap kezdő!!!
„..Talán lesz egy kis szerencsénk is és elkerülnek minket a sérülések..”…na, ilyen szerencsénk sose volt az elmúlt években…Vagy az orvosi stábbal van gond, vagy az erőnléti edzőkkel, vagy nem tudom..de elképesztő,hogy mennyi sérültünk van állandóan…
Hm szóval a Non Eu-s helyre azt mondta hogy a piac 31.-én zár?! Lehet hogy érkezne még egy játékos??? Egy középpályásnak örülnék, aki lehetőleg 30 alatt van 🙂 Forza Milan 😀
nem Dossenat szerstek meg?
Mondja már meg valaki Merkelnek minek kell kihagyni egy hónapot? Most jött vissza,játszott kb 1 meccset és máris mehet rehabra. Mi van itt?Nevetséges! Ez 100 hogy nem a játékosok hibája, ha „öregek” ha nem.
Allegrinek erről a mondatáról hogy “Ma még edzünk” pedig az a véleményem hogy ma is kihull valaki a sorból, és a macskakörmöt pedig igen komolyan kell venni,anélkül nemsok igazság van a mondanivalójában. Nade ne legyen igazam…
Merkel egy szerencsétlen ütközés következtében sérült meg a lazio ellen, semmi köze nincs a Pato-féle sérülésekhez.
Nem láttam mi történt Merkellel,de azt látom hogy edzéseken legalább annyian sérülnek meg mint azon kívül.
A mai nap volt szerencsém látni a Feyenoord-Ajax meccset és egy bizonyos John Guidetti nevezetű fiatal svéd támadó keltette fel az érdeklődésemet, mivel mesterhármast szerzett az Ajax ellen. És a meccs/gólaránya is kiváló. 13 meccsen 14 gól. Szerintem meg kellene próbálni kölcsön venni, bár ahogy elnézem Allegri nyilatkozatát ebből semmi sem lesz…