Ma reggel megjelent olasz hírek szerint a Djibril Cissé a Queens Park Rangershez kerül a Laziótól, a rómaiak pedig Filippo Inzaghit szeretnék a helyére vinni.
Cissè a nyáron igazolt a Lazióhoz, de szeptember óta mindössze egyszer talált be, a csütörtöki kupameccsen. A római csapatnál az utóbbi időben rendre csak a cserepadon helyet kapó francia úgy tűnik, most Anglia felé veszi az irányt.
A La Gazzetta dello Sport ma reggel megjelent cikke szerint a pótlására érkező játékos nem más, mint Filippo Inzaghi lesz. A 37 éves csatárlegenda ebben a szezonban csak perceket kapott Allegritől, és mellőzöttsége miatti csalódottságának már többször hangot is adott.
Allegri az ősszel kihagyta a Bajnokok Ligája keretből, ami azért érintette érzékenyen a játékost (és a szurkolókat), mert így nem volt esélye befogni Raúlt a nemzetközi kupákban szerzett gólok tekintetében. A Lazióval az Európa Ligában még növelheti góljai számát.
El Shaarawy remek formája és a tegnap leigazolt Maxi Lopez miatt szinte biztosra vehető, hogy a tavasszal sem jut sok lehetőséghez a Milanban. Bár elmondta, hogy nagyon fájna neki elhagyni a Milant, a játék hiányzik neki, így elképzelhető, hogy mégis klubot vált.
Ha létrejön az üzlet, akkor ő lesz a család második tagja, aki a Sasoknál játszhat, hiszen korábban öccse, Simone is a klub játékosa volt.
31 hozzászólás
Szomorú,hogy eladnánk de neki is így lesz jó!:(
Ot mar mikor leserult el kellet volna adni mert kell tartani a 37 eves embereket 20 eveseket kellene igazolni nem tartogatni a reg mult legendait !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szerintem válts képet és fórumot is, mert fogalmad sincs mi a MILAN! Köszi!
Rossz volt nézni szegényt ahogy állt a pad mellett, mert az a hülye még egy 5 percet se adott meg neki!
Szerintem egyik Milan szurkoló se haragudna meg ha elmenne, sőt még ha gólt rúgna ellenünk akkor sem. A legszimpatikusabb játékos ebben a Milanban, és megérdemelné hogy játszon, ha pár percet is. Más már ennyi idősen régen tengetné magát vmelyik tengerparton és nem érdekelné semmi. Az ilyen játékosok, mint Inzaghi, Del Piero, Beckham, akik meghalnak még ennyi idősen is a pályán, nem ilyen bánásmódot érmelnek.
Igazad van Deeo!!!!
Menjen csak!Ott kap lehetőséget és még átélheti a gólszerzés örömét!!!Mert ez a majom Allegri nem ad neki lehetőséget!
Az ilyen játékosoktól mint Ő tanulhatnának ezek a túlfésült csitrik!!Minden tiszteletem Inzaginak!!Sok sikert!
A MILAN sok sikert köszönhet neki!!!!!
Rossz leírni, de EL KELL MENNIE! Fájó volt nézni, ahogy a kupameccsen is ott ácsorgott a pad mellett, várva arra, hogy beálljon, de helyette inkább Calvanot küldte be Allegri… tiszta sor, hogy nem számol vele a mester így se, tegnap ráadásul még Maxi is jött… ha jót akar magának, el kell mennie a Milanból, és a Lazioban utolérnie Raúlt! Én nagyon szurkolok neki!
Sajnálom, hogy így alakult. Voltak meccsek az ősszel amikor simán kaphatott volna 20-30 perceket és biztosan a lelkét is kiköpte volna a pályán. Nem ezt érdemélné és nem így…
Nagyon nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak nálunk…
Ezt már leírtam vagy tucatnyiszor. Köszönök neki mindent, egy igazi legenda, minden idők egyik legnagyobb csatáregyénisége. De szánalomból betenni a csapatba semmi értelme. Egy teljes meccset már nem bír. Azért megtartani, hogy 10-15 perceket kapjon a meccs végén, semmi értelme. Inzaghinak fel kell fognia, hogy ő már a múlt. Rengeteg olyan játékos keresztülment ezen, akinek fénykorában a lábát csókolgatták. Allegri Inzaghihoz való viszonya (becserélhetné, de nem cseréli be) megkérdőjelezhető, de azt hiszem, szakmailag kell megközelíteni a kérdést. Van-e értelme betenni egy olyan valakit a csapatba, aki már pályafutása végén jár, pusztán azért, hogy legyen meg a szurkolók akarata?… Amikor nem Inzaghit, hanem Calvanot küldte be Allegri azon a meccsen, akkor az edző úgy döntött: „információkat akarok erről a srácról tétmeccsen”. Sokszor vádoltak már azzal, hogy túlságosan eredménycentrikus vagyok, hogy üzleti vállalkozáskén tekintek a Milanra, de azért valljuk be, sokkal kevesebb szurkolója lenne a Milannak, ha nem sorakoznának a vitrinben a trófeák. Ezt csak azért mondom, mert a Milan arról volt híres, hogy ügyesen tudta vegyíteni a szakmaiságot és az érzelmi oldalt. De csak addig, amíg az érzelmi oldal nem ment az eredményesség kárára. Leonardo eltanácsolása például ilyen volt. Váltani kellett. Ha Pippo tolerálja ezt a helyzetet, akkor marad, és ücsörög a padon, vagy elfogadja, hogy a keretbe sem fér be. Ha meg játszani akar, akkor jelzi, hogy menni akar, és akkor el is fogja engedni a klub. Már szerződést sem kellett volna hosszabbítani vele nyáron, és akkor eggyel kevesebb probléma… Sok sikert kívánok Inzaghinak!
Conte a zebráknál érdekesmód hagyja játszani Del Pierot a „master” meg lehetőséget se ad neki…
Egyedül a NOvara ellen tette be játszani és sokan azt mondják, hogy nem élt a lehetőséggel. Jó a gól nem jött össze neki, de hosszú kihagyás után én ugyanazt a Piipo-t láttam játszani, mint akit megszoktam.
cca 15 perc alatt 4x került helyzetbe. Védők gyűrűjében, háttal a kapunak is csak fordult egyet és kapura … nem mellé!!! kapura küldte a labdát!!!!
Ezen a 4-en kívül még volt egy jó pár helyzete… fejjel lábbal, mindenhogy.. mert Ő helyzetbe tud kerülni.. ha labdát kap, akkor tudja mit kell vele kezdeni. És hát ő az a játékos aki a leshatáron született és ezt a novara ellen is bizonyította.
Csak a hitetlenkedők, elégedetlenkedők kedvéért vártam volna, hogy sikerüljön gólt szereznie és ezzel befoghatta volna midnenki száját.
Én meg voltam vele elégedve. Pippoval nem lehet nem elégedettnek lenni.
Hadd menjen a Lazio-ba… szomorú még látni is szegényt, hogy midnent megtesz, igyekszik, bemelegit várja a sorát, és sose jön el a lehetőség.
Pippo-ban még több van mint az sokan gondolnák.
Sajnálom.. és sok sikert neki a Lazio-ban.
Nagy tisztelet neki azért amit a csapatért tett, de sajnos tényleg jobb lesz neki ha elmegy. De ha marad, akkor már csak elvből is megérdemelné a lehetőséget a meccsek végén 🙂
„(Amikor nem Inzaghit, hanem Calvanot küldte be Allegri azon a meccsen, akkor az edző úgy döntött: “információkat akarok erről a srácról tétmeccsen”)”. Gondolom sikerült is neki bőségesen az információ gyűjtés. Igaz hogy a srác „oda sem tudott futni a helyére” a cserét követően, mert lefújták a meccset.
Igen:-)
Szerintem ezzel a cserevel csak segitett Calvanonak hozzaszoknia a nagycsapathoz..es minel tobb becserelessel,eltunik a ‘drukk’, es jobb teljesitmenyre lesz kepes.
plusz gondolom vlmifele „jutalom-falat” volt Calvanonak..biztatas,elismeres,h jo uton jar.
Pipponak meg sok sikert!!! Menjen es rugjon meg sok golt! Szurkolni fogok neki!
bubu65! Ezt elnéztem, igazad van. Úgy rémlett, legalább 5 percet kapott Calvano…
Valóban,5 percet se kapott Calvano,viszont,ha helyette Inzaghit cserélte volna be,akkor most meg az menne,hogy mennyire megalázta Pippot azzal,hogy csak a lefújás előtt küldte be.
Azért lemajmozni egy edzőt,aki az első idényében scudettot nyert a csapattal,és a duplázásra is megvan minden esélye.elég kemény.Jó érzés olvasni,hogy itt mennyire sok a hozzáértő,kár,hogy Gallaniék nem olvassák ezt az oldalt 🙂
„Azért lemajmozni egy edzőt,aki az első idényében scudettot nyert a csapattal,és a duplázásra is megvan minden esélye.elég kemény.”
Ne is haragúdj meg, de szerintem nem Allegri nyerte meg a Scudettót.
Sokkal inkább Ibra embertelen hajrája, Thiago és Nesta, Boateng, és Robinho.
És persze a többiek. De Allegri egyszer se váltott taktikát, nem nyúlt bele egy meccsbe se egy okos és bátor cserével.
Mindezek ellenére, Allegri jó edző, csa szerintem nem Milan szint!
Maldinit szívesebben látnám a padon.
Menjen csak és élvezze a focit ha már sajnos nálunk nem teheti ezt meg. Sok sikert Filippo Inzaghi….
Szomorú ezeket a híreket olvasni ugyanis hétről hétre most már előkerül egy-egy ilyen cikk ide vagy oda meg SUPERPIPPO…
ha csak a legutolsó meccsre térünk vissza ki voltam akadva h szegény minek melegít 30 perce és annyira tudtam ha nem lőjük meg a 3.-at akkor nem fog beállni Pippo, és így is lett. Mikor beküldte Zlatant akkor már tudtam h itt nem lesz ma Inzaghi gól és nem tetszett ez a hozzáállása Allegrinek de az eredményt ő igazolta Ibra beállt és eldöntötte…
Na de visszakanyarodva az eredeti témához: lehet h tényleg jobb lenne neki ha talán elmenne nagyon szomorú lennék de biztos h nézném azokat a meccseket amelyiken pályára lép…
Viszont a vezetőség hozzáállása nevetséges nekem még mindig és nem csak a Pippo ügy hanem a Maldini és a tevezlopez is…
Fáj a szívem amikor ezt olvasom!!!Fáj a szívem amikor látom hogy Pippo helyett egy akarmilyen Calvanot vagy Emanuelsont vagy akárkit tesz be!Mégjobban fáj a szívem amikor még a keretben sem látom Inzaghi nevét!Kérdem Allegri úr MIÉRT kell ezt tenni a legnagyobb legendánnkal???Az egyetlen játékos aki tiszta szívből igazán odateszi magát a csapatért!Jön az Arsenal ki fog gólt lőni?Robinho?aki képes fél méterről mellé lőni,Lopez?aki még tán nem is játszott BL meccset,Pato??Cassano??No ezért kell nekünk Pippo!(lásd tavaly Real Madrid)Robinho,Pato,Cassano,El Shaarawy együtt nem érnek annyit mint egy Inzaghi!!!!!Az biztos hogy ha elmegy akárhova is megy annak a csapatnak fogok szurkolni!Forza Pippo!-remélem maradsz és megmutatod a BL-ben hogy ki vagy!!!!!!!
Bocsi ő már megmutatta ki Filippo Inzaghi.A Milan legendája az olasz foci ékköve.
Imádtam és imádom nézni ahogy helyzetbe kerül a kapu előtt.
A véleményem nekem is hogy menjen és játszon mert megérdemli.
Szurkolok neki bárhol szerepeljen, de veled ellentétben a szívem a Milané .Mert a lényeg az hogy egy szenzációs csatárt tudunk vagy tudtunk a sorainkban és minden tiszteletem az övé ha elmegy. FORZA MILAN !!!!!!FORZA PIPPO GRATZIE !!!!!!!
Én nagyon sajnálom Pippo-t, Sokakkal ellentétben úgy érzem Peterman-nek van igaza. Az ő gólra törő játéka, gól érzékenysége még most is tudna segíteni a csapaton. Lazio ellen nem tudom betettem volna-e, az nem éppen az a meccs volt. De hány olyan meccset játszottunk amikor a csatáraink kapu fele nem mentek, nekünk meg ott ült egy Inzaghi a padon!?
NE MENJEN SEHOVA! Hagyja abba itt nálunk. Allegri gerinctelensége ami most itt folyik. Bajnokként vonulhatott volna vissza! Akkor miért nem mondta azt neki, nem számolok veled!? Ezt soxor kiveséztük már… 2-3 meccsenként simán játszhatna 1-1 20 percet. Elmenni idegen csapathoz, ott vagy játszik, vagy nem. 38 évesen szerintem már ezt felesleges bevállalni.
Csak annyi javítás, hogy a 37 éves csatárlegenda augusztusban lesz 39.
Hagyni kellene már azt a másfél évvel (!!!) ezelőtti Milan-Real meccset… Igen, Pippo akkor rúgott kettőt (az egyik szép nagy les volt), de múltkor meg a Novara ellen nem rúgott egyet sem. Ez kb. olyan, mintha a Barcelona ellen az 1994-es meccsből indultunk volna ki.
Jön az Arsenal, igen. Ki fog gólt lőni? Ugye nem gondolod, hogy Inzaghi? Már elnézést, de megette a fene az egészet, ha egy 38 éves játékostól várjuk a pluszt. Ha pedig Inzaghinak drukkolsz, nem a Milannak, akkor ott nagy gondot látok. Ezek szerint kb. 10 éve még a Juventusnak drukkolhattál… Elismerésem.
Itt szerintem generációs szakadékról van szó. Sokan a fiatalabb kommentelők közül miatta szerethettük meg a Milant, tehát a kettőt elválasztani egymástól igencsak nehézkes. Én például próbálok más játékosokat is megkedvelni annyira, mint Pippot, de amíg ő aktív lesz, ez egy lehetetlen küldetésnek tűnik, és pont emiatt hihetetlenül nehéz felfogni, hogy a szeretett csapat ezt műveli a kedvenc játékosunkkal. Nekem innentől kezdve allegri bármit is produkál, csak az az edző lesz, aki miatt Inzaghinak el kellett hagynia a klubot, és nem tartom valószínűnek, hogy valaha jó edzőként fogok tudni rá gondolni
1-1 meccsen te is vártad, várod a beállását, h megadja azt a pluszt, a gólra törő játékával! Nem de? Tény, hogy epizód szereplőként számítanék rá, de ennél jóval több lehetőséget érdemelne. Ezt is vitatod (gólerős csatársorunkat látva, ősszel)?
Én épp azért emelem a Milan-t minden csapat fölé, mert egy igazi család! Hagyományokkal, csapatszellemmel és kölcsönös tisztelettel, megbecsüléssel.
Azon nem gondolkodtak el, akik írják,h menjen: Talán nem a játék hiányzik neki!?
Hanem játék a MILAN-ban! Remélem kacsa a médiában megjelent hír. Soha, sehol nem lesz már meghatározó játékos, majd csak öregfiúk meccsen. De ő most is SuperPIPPO!
Forza MILAN!
Én se értem Allegrit Pippóval kapcsolatban, Löcsögös alibizö See-böl Csk /cserec csk/ csinál, egy hajtós megalkuvást nem türö Pippót meg elüldöz! FORZA MILAN
Szerintem megkéne köszönni Pippónak sok munkát amit tett a Milanért és el kéne engedni levezetni most már. Ha nem jut lehetőséghez, akkor meg minek menjen feleslegesen neki a fizetés?! Pippó már nem a régi és nem tudná azt a szintet produkálni, mint a többi csatárunk…
Úristen!!!!Mekkora játékos te jó ég!Hatalmas labdarugó.Sosem játszotta az agyát mindig tudta mit kell tennie és mit várnak el töle.Igazi sportember és mellette példakép is lehet.
Kevés ilyen jó csatár van mint ö!RESPECT PIPPO!
Számomra Pippo az első számú játékos a Milan-ban! Sajnálnám ha elmenne, de sajnos mennie kell ha játszani akar. Akár hova is igazol (kivéve a merdát) ha igazol, szurkolok neki, hogy minél több gólt lőjön és lássam azt az elmebeteg gólörömét amit úgy csinál mintha akkor lőtte volna élete első gólját. FORZA PIPPO INZAGHI!!!
Kene neki egy olyan opciot adni ami ha visszavonul kap szerepet a klubnal(Pl edzoi stabnal vagy az ificsapatoknal)De ha o meg focizni akar mennie kell mert itt se jelene je jovoje
Nem hinném…más források írják hogy a Lazio szerződteti kb. 14 millio euróért a CSZKA Moszkva Japán játékosát Honda Keiszukét….így nem hinném ,hogy menne Pippo…ott is csak csere lenne…Maradjon Pippo nálunk..lesznek még szűk napjaink csatárügyileg!