A tavalyi bemutatkozást követően idén is feladathoz jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában Vad István: a magyar játékvezető a keddi, Viktoria Plzen-AC Milan összecsapáson fújja majd a sípot.
A hazai szövetség honlapjának vasárnapi híre szerint a csehországi mérkőzésen Ring György és Kispál Róbert asszisztensként, Bognár Tamás tartalék játékvezetőként, Fábián Mihály és Andó-Szabó Sándor pedig a kapuvonalon segíti majd Vad munkáját.
Bár az első két hely már eldőlt ebben a csoportban, a mérkőzés nem lesz tét nélküli, hiszen a hazaiak még harcolnak az Európa Liga-részvételt érő harmadik pozícióért.
8 hozzászólás
Ez jo hir,kossunk vele gyorsan baratsagot hogy nekunk fujja a sípot.
Csak vicc volt.
Vicc volt.. …………de nem! 😀
Nekünk fújjon..
de még mekkora!:D
XD
Birói segitség nélkül is nyerni kell. 🙂
Sok sikert kivánok a biróknak!
Ha egy kicsit is van eszük, s szeretnéánek nemzetközi karriert befutni, akkor a kétes szitukban a Milannak kedveznek. Ha ugyanis tökeltesen vezetiik a mérkőzést, és soha nem tévednek, s ezzel néha a Milannak „ártanak” az jó, mert fontos mérkőzést bíz rájuk az UEFA, ám ez nagyon kockázatos, mert ha egyszer is tévednek, s ezzel a nemzetközileg elismert csapatnak ártanak – jelen esetben a Milannak – úgy végérvényesen törlik magukat az UEFA nemzetközi bírói közül. Azonban, ha nemegyértelmű helyzetekben az ismert csapat javára „tévesdnek”, az rendben lesz az UEFA szeritn, s megint kapnak majd hasonló, nem érdemi mérkőzéseket. 3-4 hasonló mérkőzés után nehezebbet is kapnak…így lehet lassan, de biztosan feljebb lépni a rangléttárn. szóval, ha picit is van eszük, akkor a Milannak kedveznek minden kétes szituban, smindig korrektül ítélnek egyértelmű helyzetekben.
Ennél többet én nem is kívánok, sem a Milannak, sem a magyar bíráknak!
Hajrá!
Szerencsém lesz élőben ott lenni így legalább nyugodtan szidhatom mert érteni fogja 🙂