Bár rengeteg, egymásnak is olykor ellentmondó információ látott napvilágot az utóbbi időben a Tevez-sagaban, úgy tűnik a Milan szándékai komolyak, szeretné megszerezni az Apacsot a Citytől.
Ami biztosnak tűnik az elmúlt napok hírei alapján.
1. Carlos Tévez nem akar visszatérni Manchesterbe, s Roberto Mancini sem számol vele.
2. Az AC Milan szívesen kölcsönvenné a támadót, aki első számú úti célként jelölte meg a milánói piros-feketéket.
Innentől kezdve azonban sok a zavaros elem a történetben. A Milan vezérkarával már egyeztetett Tevez menedzsere, s úgy tűnik a játékos már meg is egyezett az olasz bajnokkal. A legfrissebb hírek is ezt támasztják alá, hiszen a Milan is szeretné rövidre zárni az ügyet. Állítólag egy kölcsönvételi szerződést tettek a City vezérkarának, egyes információk szerint egy tíznapos ultimátum keretében (ezen idő alatt szeretnék a választ, ennyi idő alatt kell eldöntenie az angol csapatnak, hajlandó-e kölcsönadni Tévezt). Ezt a verziót erősíti Galliani minapi nyilatkozata is, aki azt mondta, hogy kölcsönbe szeretnék megszerezni az argentin klasszist.
Más források ugyanakkor emlékeztetnek: Galliani pontosan azt mondta, hogy „akárki is érkezik januárban, azt csak kölcsönvennénk, elővásárlási joggal”. Ez esetben elképzelhető, hogy a Milan olyan ajánlatot tett a Citynek, amilyet a Barcelonának pár éve, amikor Ibrahimovicot hozta el: egy év kölcsön után, kötelező vásárlási opcióval, már lekötött áron.
A City vezetőinek utolsó nyilatkozata ez ügyben az volt, hogy csak akkor engedik el a válogatott támadót, ha kérője kifizeti a teljes vételárat, ami körülbelül 40 millió font. Érdekesség, hogy Galliani nyilatkozata hallatán a városi rivális Inter elnöke, Massimo Moratti sem zárta ki Tevez leigazolását.
Az AC Milan B-terve a hírek szerint a Catania támadója, Maxi Lopez, aki abban az esetben lesz a piros-feketék játékosa, ha a Tevez-transzfer végül mégsem jönne össze.
27 hozzászólás
Az utolso mondat ketszer masolodott be a cikkbe…:)
Ellenszenv ide vagy oda, én azért Teveznek sokkal jobban örülnék! Szerintem klasszisokkal jobb játékos!
És hosszútávon, az alapcsapatban is lehet vele számolni
Én úgy vagyok vele hogy inkább minket erősítsen mint egy rivális csapatot a bajnokságba itt a Juventusra és az Interre gondolok akiknél szint úgy szóba került Tévez leigazolása
Én örülök Téveznek meg minden! de ha fergi azt mondja nem ér 25m akkor lehet benne valami (pont ezt beszéltük ma a suliban) és az öreg csak dolgozott vele és látta mit tud + a többi. de még egyszer el mondom hogy jó lenne ha jönne csak érdekes hogy érte ki fizetnénk 25m de mondjuk másért nem …. 😛
Ebben az idényben a Milan 36 gólt rúgott eddig. 9-et a BL-ben, 27-et a bajnokságban. 20 gólt rúgott csatár: Ibra 12-nél jár, Cassano 3-nál állt meg, a két brazil 2-2 találatnál tart, és El Shaarawy is szerzett egy gólt. Elképesztő Ibrahimovic fölénye tehát: a csatárok góljainak 60%-át ő szerezte, a már kieső Cassanoval együtt pedig a csatárgólok 75%-át ők ketten vállalták. Idén is voltak olyan meccsek, amikor le tudták fogni a svédet, de akkor jött egy középpályás, aki rugdosta a gólokat. Az abszurd, hogy Boateng több gólt rúgott, mint a két brazil csatár együtt, de az is, hogy november végén Nocerino áll a Milan góllövőlistájának harmadik helyén, annyi góllal, amennyit a két brazil csatár összesen szerzett. Szóval, aki még most is azt mondja, hogy nincs szükség egy gólerős csatárra Ibra mellé, mert „jók vagyunk mi így is”, az nem tudom, mit vár. Tevez ugyanaz a kategória, mint Ibra. Őt sem nagyon lehet egy az egyben levédekezni. Hatalmas helyeket teremthetnénk a kapu előtt, és talán Pato gyorsaságát is ki lehetne használni. Arról nem is beszélve, hogy talán taktikai változtatásokat is hozhat Tevez érkezése. A 4-2-3-1 kissé merész, de esetleg egy 4-3-2-1 Ibrával a karácsonyfa tetején, mögötte pedig Patoval és Tevezzel azt eredményezné, hogy a stabilitásból nem sokat veszítene a csapat. Értelemszerűen megmaradna a három középpályás, de Boateng mehetne ki a jobb oldalra, Nocerino a balra, középen meg Van Bommelnek sem lenne annyira nehéz dolga. Mind a Boateng-Pato, mind a Nocerino-Tevez páros egy eléggé stabil, sebességben kimagasló, technikailag is „tűrhető” [:-)] duó lenne. Kíváncsi vagyok, mi lesz a dologból, de Ibra után azt hiszem, a legnagyobb fogás lenne az argentin megszerzése. Ha jól rémlik, Crespo óta nem járt felénk argentin. Az sem ma volt… Úgy néz ki, most biztosan érkezik egy „Maradonaországból”.
Elképesztő lenne az a hármas!
Allegriből kinézem, van annyira tökös, hogy meglépje!
Ha itt lenne is késő lenne.
Tevez, Ibrahimovic és egy jó formában lévő (kreatív játékra képes) Robinho, hát azért nem irigyelném az ellenfeleket.
Jöjjön csak! 🙂
Ha Tevez jön mocskosjó csatársorunk lesz,de ha ez a szerencsétlen M Lopez,ismét hatalmasat csalódok a vezetőségben! Egyszerűen nem értem honnan szednek elő ilyen nevet,hogy Maxi Lopez???!!! Jóhogy nem már Megye III-ból igazolunk!
Maxi számomra is vicc lenne. Cataniában padozik, nem is értem. Tevez szerintem kirobbanthatatlan kezdő lesz a bajnokikon! És van egy olyan érzésem, hogy ha nagyon elkapja itt a fonalat akkor /sajnos/ szerintem Patot eladjuk nyáron, amit jó ötletnek tartanák. Abból a pénzből meg nyáron szépen lehetne vásárolni az öregek helyére.
nem azért de Ibrának még max 2 éve van hogy ilyen jó Pato 22 őő még simán fejlődik az izomzata erősödik elég nagy ostobaság lenne őt eladni. Robinho pedig nagyon jó helyettes lenne ha valakit pihentetni kellene. Tevez magánéletben ….. inkább nem folytatom de a pályán egy teljesen más ember és Allegri képes az ilyen játékosokat megszelídíteni. Én egy okos ötletnek tartom csak mellé már kellene Van Bomel helyettese mert aki látta a BArca meccset észre lehetett venni rajta hogy jó de ha megint európa királyai akarunk lenni akkor helyette más kell Abate szerintem szépen fejlődik mondjuk én egyre többet játszatnám a kis fáraót mert eszméletlen nagy tehetség lessz belőle mint orányító mert van szeme a labdához . És véleményem szerint Taiwo-t nagyon hamar rá kellene állítani az olasz nyelvre mert nem lesz mindig ilyen türelmes mint jelen pillanatban. és egy jó fizikumú játékos aki tudja a támadásokat segíteni. Mexest sajnos még nagyon nem volt lehetőségem látni játszani hogy mire képes itt nálunk de szerény véleményem szerint ő sem a fiatal kategória és silva mellé kellene még egy Brazil belső védő. Nocherino kellemes meglepetés volt ahogy beáll sokat tud tenni a játékhoz. Boateng ő szépen halad a sztár játékosok felé .
Abiati
Dede T.silva
Abate Taiwo
Boateng Montolivo Nocerino
Tevez Pato
Ibra
Ezt a felálást megnézném mire lenne képes és annyira nem elérhetetlen cél szerintem!! A véleményetekre kíváncsi vagyok
……………..Abiati,,,,,,,,,,,,,,,,,,
………..Dede….T,Silva………
……Abate…………….Taiwo…..
…Boateng..Montolivo.Nocerino
………….Tevez…Pato………
………………Ibra…………..
Montolivo???? minek ha van 1 Aquilanink 😛
Montolivo meg Dede kivételével ezt a karácsonyfát vázoltam fentebb. Ennyire előre nem gondolkodtam, csak abból indultam ki, mi lesz, ha télen „csak” Tevez jön. Ezzel a felállással a bajnokságban lehetne játszani, csak az a baj, hogy a BL-ben vissza kellene térni a 4-3-1-2-höz. Jövőre (amennyiben Patotól Silván át Tevezig mindenki marad, ÉS még jönne Montolivo meg ez a Dede nevű brazil) meg lehet vele próbálkozni. Így viszont nem nagyon fogunk csatárok mögé vont irányítóban gondolkodni. Ha a BL-ből korán búcsúznánk, Tevez könnyen kiszoríthatja Patot. Megvan rá az esély…
Aquilani nagyon jó olasz csapatok ellen de szerintem ha Barcához fel akarunk zárkózni nem elég . sok elemző szerint ő volt a csapat gyenge pontja
Szerintem meg a bíró!…
Amugy én nagyon várom Tévezt.. ha jön, rendelek egy Tévez mezt.. 😀
———————–Abbiati————————-
Abate—–Neven Subotić—–T.Silva——Taiwo
Boateng———–Milan Badelj———-Nocerino
———————C.Eriksen————————
————–Pato————–Ibrahimovic———-
Az én kezdőm valahogy így nézne ki
a hátvédsorba leigazolnám Suboticet egy 22 éves szerb származású játékos nagyon erős a fejjátékkal, T.Silvaval nagyon erős hátvédsort alkotnának
Illetve a közzéppályára Milan Badeljt, aki remekűl passzol és alkalomadtán gólokat is szerez a szakértők Luka Modrichoz hasonlítják
C.Eriksent pedig mindenki ismeri nem kel bemutatni mert ő már ki lett vesézve párszor az oldalon, szerintem ő lenne az aki be tudná tölteni azt a lyukat ami Kaká távozásával maradt a csapatban, jó utódra találnánk benne.
Inkább minket erősítsen mint a riválisunkat!
Ha már ott tartunk ki hogy képzeli el a jövőt akkor én így szeretném:
……………Handanovic……………
……..Rhodolfo……T. Silva………
….Abate………..Gabriel Silva….
…Prince…Paulinho…Nocerino..
……….Pato…………Tévez……….
………………..Ibra…………………..
télen jönne Tévez és Paulinho, aztán nyáron a két brazil védő. Cserepad: Montolivo, Aquilani, Robinho, Cassano, El Shaarawy, Mexés, Taiwo, Zambrotta, Abbiati. Tudom ez nem FIFA sajnos, de álmodozni lehet. 🙂
Minőségi játékosokat választottál. 🙂 Paulinho nagyon kellene, Rhodolfo komoly adottságokkal rendelkezik (hatalmas srác), Gabriel Silvát nem ismerem, ha jól látom az Udinese sajnos elhappolta. Galliani módszere nekem nagyon bejött. Remélem, azért egy nagy ÁSZért hajlandóak nagyobb összeget áldozni. Mondjuk egy irányítóért, aki hosszú évekre betölti a posztot.
Láttam valaki írta Sir Alex véleményét, ami nem alaptalan. Senkinek sem tűnik fel,h minden csapatból kirúgják??? Világklasszisokat gyakran így adják tovább szerintetek? Nézzük az öreg Alex mire alapozta véleményét, száraz tényekre hivatkozva: 2006–2007 Angol West Ham United 26 (7)
2007–2009 Angol Manchester United 63 (19)
A Cityben szárnyalt, nem kérdés( 2009– Angol Manchester City 65 (43) ), ráépült a csapat játék. De ez más ország, más foci. Szerintem pillanatok alatt összetörnék.
Ami még elgondolkodtatóbb, saját hazája csapatában, ahol szintén sokáig favoritnak számított és még mindig számítanak rá:
2004– Argentin Argentína 51 (8)
Ez édes kevés egy csatártól akiért a mai Milan anyagi kereteihez képest csillagászati összeget akarunk kifizetni.
NE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Igazi Centert keressünk Zlatan pótlására, akinek a vérében van a gólszerzés!
már leírtam többször, de még1szer:
Tévez már tavaly nyáron eligazolt volna a Cityből, nem engedték, így a legjobb játékosuk és gólkirályuk lett tök motiválatlanul…én a PLt is követem, a City meccseinek többségét is láttam tavaly, Tévez tényleg fantasztikus volt, elképesztő hajtás, akarás, emellé szuper technika, sebesség…felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy a jelenlegi keretből Ibra, Robinho és Boateng képes 1-az-1-ben megverni emberét, ez kevés. Tévez technikában és sebességben jobb Patonál, Cassánál és Pipponál, helyzetkihasználásban szintén veri Patot, Robit és Cassát. Sokat passzol, önzetlen – ami mondjuk a Kacsáról nem mondható el.
Egy kicsit pontosabb statisztika Tévezről:
-06/07 – WestHam:19meccs/7gól/5assziszt
-07/08 – MU : 31m/14g/7a
-08/09 – MU : 18m/5g/3a
-09/10 – City: 32m/23g/7a
-10/11 – City: 30m/20g/6a
Ez sztem elég jó statisztika…nekem kéne!
Tévez jöjjön, Patot meg passzoljuk el végre, mert ( Tévezzel ellentétben) tökéletes
baráti környezetben is teljesen motiválatlan, soha nem hajtott még úgy a Milanért, mint a „pénzéhes kurva” Tévez egy olyan csapatért, amit el akar hagyni.
Ja! és a kirúgások…Sir Alex 2 hónapig szarakodott az MSI-val Tévez áráról mire lemondott róla… és a 25 millió az Angol Font volt…most úgy tűnik, a city nem hajlandó 40 millánál olcsóbban elengedni…nem úgy tűnik, mintha „kirúgták” volna bárhonnan is.
én a jövő Milan ját így képzelem el
Joe Hart
Abate Méxes Thiago Silva André Santos vagy Taiwo
Boateng Montolivo Nocerino
Ibra
Cavani Pato vagy Tévez
amúgy Tévez jöhetne nagyon jóó de akk végleg ne kölcösnben :// Forza Milan
kispad->Robinho,Ganso,Eriksen, stb (L) ForzaMilan
Állítsunk ki egy olasz válogatottat!
Amelia
Abate-Chiellini-Ranocchia-Criscito
Nocerino-Aquilani-El Shaarawy (ha jól tudom kettős állampolgár)
Cassano
Balotelli-Rossi
Persze tudom, hogy ez őrültség, de ha már Tevezről álmodozunk akkor miért ne? :DDDDDDD