Ibra felépült, jöhet a BL

27

Talán véget értek a nehéz napok a Milan sérülésekkel sújtott öltözőjében. A dolgok jelenlegi állása szerint Zlatan Ibrahimovic pályára léphet a Viktoria Plzen ellen a soron következő Bajnokok Ligája csoportmeccsen.

A Milan hivatalos honlapjának közleménye szerint nemcsak Ibra, hanem a szintén hosszabb ideje sérült Daniele Bonera és Luca Antonini is teljes edzésmunkát végzett a hét első napján.

Mindhárom játékos kénytelen volt bajnoki meccseket kihagyni és kérdéses , hogy szerdán pályára léphetnek-e a Bajnokok Ligájában.

Úgyszintén jó az esély Massimo Ambrosini felépülésére, ugyanakkor Robinho, Kevin-Prince Boateng, Alexandre Pato, Gennaro Gattuso, Mathieu Flamini és Philippe Mexes továbbra is sérült.



A szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Allegri is beszélt a visszatérőkről:

„A holnapi nem lesz egy könnyű mérkőzés, mert a Viktori Plzen már a selejtezőben is megmutatta, hogy jó csapat és kellő minőséget képvisel egyéni és csapat szinten is. Azonban azt akarjuk, hogy a barcelonai döntetlen érjen valamit, akkor mindenképpen nyernünk kell.”

Allegri szerint Ibrahimovic játékára van esély, de nem mindenáron.

“Az egyetlen visszatérőnk a holnapi meccsen Ibrahimovic lehet. Bonera is egyre jobban van, talán még ő állhat rendelkezésre az eddig hiányzók közül. Ibra csak akkor lesz kezdő, ha megfelelő fizikai állapotban lesz és teljes edzésmunkát tud végezni. Meglátjuk milyen állapotban lesz, és majd ezután döntök arról, hogy egy vagy két csatárral állunk-e fel.”

Clarence Seedorf sorozatban játssza a meccseket, de Allegri nem félti a játékost.

“A jelenlegi helyzetünk miatt Clarence Seedorf tisztában van vele, hogy nem pihentethetem őt. Ha kicsit bővebb lesz a keretünk, akkor majd lehetőséget kap a szusszanásra. Ő már 35 éves, de még mindig kiemelkedő a fizikuma, köszönhetően a profi hozzáállásának, ami minden fiatalnak példa lehet.”

A mester így folytatta a sajtótájékoztatót:

„A kellő mentalitásra, lelkesedésre és technikai szintre van szükségünk ahhoz, hogy az igazságtalan kritikák ellenére is jól teljesítsünk. Nagy árat fizettünk a szezon elején pár hibáért, de azt is megmutattuk, hogy képesek vagyunk irányítani a meccseinket, ezért pozitívan kell előre tekintenünk. Fontos számunkra, hogy a csoport élén végezzünk, mert így a tavasszal papíron gyengébb ellenfelet kaphatunk.”

Annyi pontot kell összeszednünk, amennyit csak lehet, hogy a Barcelona elleni visszavágón egy ki-ki meccset játszhassunk az elsőségért.

A Cesena elleni győzelem magabiztosságot adott nekünk egy olyan időszakban, amikor inkább a jó eredmények maradtak el, mint a megfelelő teljesítmény. Tiszteljük a Viktoria Plzen csapatát, jó játékra van szükségünk ellenük a siker érdekében.” – fejezte be Allegri.

Közben a vendég csapat is megérkezett Milánóba. A Plzen gépe délután 13:00-kor landolt. A vendégek, csakúgy, mint a Milan, edzést tartanak ma este.

A Milan kerete a mérkőzésre:

A keret:

Kapusok: Abbiati, Amelia, Roma

Védők: Abate, Antonini, Bonera, De Sciglio, Nesta, Taiwo, Thiago Silva, Zambrotta, Yepes

Középpályások: Aquilani, Emanuelson, Nocerino, Seedorf, Van Bommel

Csatárok: Cassano, Ibrahimovic, Ganz (56)

 

27 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Na végre, bár igazábóla 7végi Juve elleni rangadó a zaccos meccs. Remélhetőleg addigra Prince és Robinho is bevethető lesz, és akkor nem kegyelmezünk a zebráknak!

  2. úgy néz ki,h Prince felépül a juve elleni meccsre,Robinhora viszont még pár hetet várnunk kell…

  3. Komolyan mondom nem értelek titeket!!!!!!!!!!!! Mi az isten bajotok van Boneraval??????? Szerintem egy nagyon jó kis belső védő!!!! Csak azért nem jó mert egy T.Silva meg Nesta mellett nem fér be a kezdőbe!!! Ugyan már két ilyen középhátvéd mellett ki férne be a kezdőbe?

    • Nem vagyok focista, de szeretek játszani, viszont abban biztos vagyok, hogy 2m-es kosaras létemre jobb középhátvéd lennék mint ő.
      Ütemérzék: 0,5
      Gyorsaság:-1
      Ész a játékhoz: -2

      Tragédia az az ember, az ifi játékosokat szívesebben látnám a keretben mint őt. A jó isten mentsen meg tőle minket.

      • bonera-t nem véletlenül vettük meg, nem véletlenül játszott sokat [és jól] korábbi periódusokban (bl-ben is..), pláne nem véletlenül lett világbajnok 2006-ban. attól, h pár itteni dilettáns (és kispolgári 😉 ) szakbarbár nem értékeli a hasznos, brusztolós, de szürke, nem látványos [max statisztikában megmutatkozó] teljesítményt – bonera még 1 közepesen, átlagosan stb stabil minőségű platform.

        egyébiránt te kosaras vagy, maradj csendben! 😉

        ps: a sok kis fifa-s, 13éves divatszurkoló majom pedig csak szopja töredelmesen a túlhypolt piqué, vidic, megtudjaafaszomhkiasztárbravos csúcshátvéd [ami neki az alfa és omega] nemi pólusait! 😛 😀

        • Azért Bonera tényleg nem a legrosszabb bár tény nyugodtabb vagyok ha Nesta és Silva játszik de szerintem egy biztos kezdő hátvédünkel tud olyat nyújtani ami elegendő egy ilyen bl meccsen

          • Azok a védők akiket felsoroltál azok pedig tehetséges labdarúgók és bármikor látnám őket piros feketében a cserepadon:D

          • nemtudom… most öszintén… Bonera szerintetek sz@r… szerintem nem, csak nem jön neki ki a lépés. Vegyük pl Nesta Lazio elleni meccsét. Hatalmas nagy hibákat követett el :S De mivel sokat játszik hamar feledésbe merül. Szerintem Bonera is egy jó védő csak nem lehet 5 védővel játszani… 🙂

  4. Én általában megvédem a játékosainkat,de amikor Bonera (vagy Antonini) játszik állandóan izgulni kell,hogy ne legyen baj hátul…Az olasz bajnokság viszonylag kiegyensúlyozott,a kisebb csapatok is képesek szoros meccseket játszani,a betömörülő taktikájukkal.Ezért nem engedhetünk meg hátul hibákat,mert egy bekapott gól nagyon sokat árthat döntetlen,vagy ahhoz közeli állásnál.Bonera pedig bizonytalan…

    Forza Milan!!!

  5. Ibrát max csereként játszatnám a meccsen, Cassano és Ganz jó lesz szerintem kezdőbe.
    Most nagyon hiányzik Pippo és a kis Fáraó is ott lehetne , de remélem nem érezzük meg hiányukat.Kiváncsi leszek milyen középpályával lépünk majd ki.

  6. van Bommel,See,Emanuelson,Nocerino szerintem ők lesznek a kezdők! Mondjuk nincs is nagy variációs lehetőség! Boateng (és a megnemérkezett Mr X.) nagyon hiányzik!!
    Ibrának mindenképp játszania kellene! Persze ha teljesen jól van.

  7. Az én csapatom: Abbiati- Abate, Nesta, Silva, Taiwo, Nocerino, Urby, Aquillani, Seedorf, Cassano, Ibra. Bár a Mester biztos berekja a vén hollandot Urby helyett de szerintem az én csapatom simán hozná a meccset és az önbizalom is jelentőset robbanna

    • Majdnem ugyanez a keretem, de Abate helyett Anoninit játszatnám (nekem nagyon tetszett amit a Barca ellen csinált)
      Zambrotta-val mi a helyzet? Nem tudom miért érdemli a padozást valaki kérem írja meg!!!
      Cassano helyett meg kemény lennék és betenném Ganz-ot!
      El Shawary-val is mi van már? Ő is sérült? Lehet a dokijainkat kéne kirúgni!!!!

      • 😀 Itt senki nem olvassa a híreket cask okoskodnak X) Azt nem értettem én sem h miért nincs a BL keretben se Pippo se Fáraócska :S 🙁 Pedig msot jól jönne a kis fiatal… :S

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet