Massimiliano Allegri a Rai1 csatornának adott interjút, melyben a csapat helyzetéről és saját terveiről is beszélt.
„Nagyon remélem, hogy sokáig maradok a Milannál, mert ez egy nagy klub. Sokáig szeretnék itt dolgozni, de ezen a pályán minden az eredményeken múlik. Az első évemben jól alakultak a dolgok, mert megnyertük a bajnokságot, majd a nyáron begyűjtöttük az Olasz Szuperkupát is. Ezt szeretnénk most is megismételni.”
A következő kérdés Antonio Cassano helyzetét érintette.
„Cassano jól teljesít. Sok pletyka jelent meg a nyáron a távozásáról, úgy tűnhetett, hogy eligazol. Ehelyett velünk maradt és boldogok vagyunk emiatt, mert a klub nem akarta eladni őt.”
A szezon nem kezdődött jól a csapat számára, hiszen rengeteg sérült van a keretben, ami igencsak megnehezíti az edző dolgát. Pato miatt Galliani összehívta a szakmai stábot is.
„Különös helyzet, mert immár két éve folyamatosan utolérik a sérülések. Természetes, ha úgy érezzük, valami nem stimmel. Most van még három napunk a következő mérkőzésig, bízom benne, hogy pár ember felépül. Javul a helyzet.”
Ha szerdán még nem is, de a következő hétvégén már pályára léphet Ibrahimovic. Szükség is lesz a támadóra, mert a Milan a Juventus vendége lesz. Azé a csapaté, ahol a korábbi Milan ikon, Andrea Pirlo játszik.
„Pirlo nagyszerű játékos. A nyári csapatváltás a klub és az ő közös döntése volt. Most új csapatánál egy megerősödött keret tagja lehet, mely az egyik esélyese a bajnoki címnek.
Az Interről is ez a véleményem. Ők továbbra is egy erős csapatot alkotnak és biztos vagyok benne, hogy a végén ott lesznek a legjobbak között a bajnokságban.”
Végül Allegri véleménye arról, amit Walter Mazzarri mondott a kétfrontos harcról. Az edző szerint a BL-ben is érdekelt csapatok legalább tíz pontot szórnak el az európai kötelezettségük miatt a bajnokságban.
„Azt hiszem, a Napoli számára a visszatérés 21 év utána Bajnokok Ligájába egy új és különleges élmény. Ilyenkor megszokott az, hogy háromnaponta kell játszani. Ez sok mentális energiát vesz ki a csapatból. Hozzá kell szokni ehhez.”
31 hozzászólás
Véleményem szerint ha mindenki meggyógyul jobbak leszünk mindenkinél,az inter,és a juve se rendelkezik olyan erős kerettel mint mi,és nincsenek is még összeszokva,nálunk a gerinc már eggyüt játszott tavaly is ennyivel előbbre vagyunk,csak mielőbb gyógyuljanak meg és rendben leszünk,és ha még Montolivo érkezne télen az igazi erősítés lenne.
Ganso meg hab a tortán…
Felőlem maradhat, nem elég tökös, de arányában egy bizonyos szintet mindig képes hozni!.. Én azért más felállást preferálnék egy Milan nak, de nem én vagyok az edző!
Cseréknél még van mit tanulnia, és ronaldinho elüldözése miatt picit neheztelek még rá.. de hajrá Alergia!
Forza Milan!
Total igazad van Jackoby.
Dinho miatt neheztelek ra en is.
Szerintem o az idealis edzo a ket Gorenak,mert Bologato Kutya.
Bármit csak ezt ne!!!!!!!!! Ide edző kell nem egy panaszkodó, állandóan vicsorító kislány!!!!!!!!!!!! Húzz a serie C-be odavaló vagy!! Ő a nagy taktikus érdekes mióta itt van a csapat fele mindig sérült vajon miért?????? Nyögvenyelősen nyerünk ha nyerünk. Ja tavaly nyertük az olasz a-t szerintem edző nélkül is nyertük volna!!!!
Rocco szerintem te vagy egy rinya gép, és eddig nem tudom mien meccseket néztél de Allegri tökéletes edző!!!!!! Nekem ez a véleményem!!!
A csapatnak erősíteni is kell, nem csak játszadozni a labdával!!!!!!!!!!!!
tudod te milyen rendezvényen vagy ember?
Én senkit rossz szóval nem illetem senkit meg nem bántatom, akik engem igen azoknak a szellemi szintje hűen tükröződik a hozászolásukban!!! A véleményem erről a helyzetről az olyanok ne akarják osztani az észt akik azt sztárolják aki ép jó ha meg rossz akkor elküldik az anyába!!!! A kétszínűség a legundorítóbb dolog a világon!!!! Vissza fogjátok ti még sírni az Allegri mentes korszakot, mondom én aki már akkor lehet a Milan-nak szurkolt mikor ti még a labdáról azt hitétek hogy ehető!!!
Rocco!!! Te meg húzz az Inter fórumra, oda való vagy!!! Mit képzelsz magadról?!?!?! Végül is csak arról az edzőről beszélsz így, aki hosszú évek után újra győzelemre vezette a Milánt. Az hogy ilyen sok sérült van a csapatban nem az edzőnek róható fel, maximum az orvosi stábnak, vagy a balszerencsének. Még ha nem is szimpatizálsz valakivel, akkor sem engedheted meg magadnak, hogy így nyilatkozz a „kedvenc” csapatod bármely tagjáról sem!!!!
de véleményt mondhat kedves barátom 🙂
de nem ilyen hangnembe!!!
:DD
Te komolyan Milan drukkernek vallod maga, vagy csak divat drukker vagy? Egy igazi szurkoló nem ír nem mond ilyet a társának pláne ha az egy rossz szót nem szólt hozzá!!!!! Elég cinkes hogy még a csapat nevét sem tudod leírni helyesen 🙂 a helyes az hogy Milan-t nem pedig az hogy (Milánt) csoda hogy tudod melyik fórumon vagy!!! 🙂
Így van….Ez a fórum azért van,hogy mindenki leírja a véleményét,mi úgy se látunk bele,max annyit,hogy eredményes e az aktuális edző vagy nem…!?
De mit jelent az eredményesség?
Megnyerni az olasz bajnokságot?..Szerintem sajnos már nem….
A világ legeredményesebb klubjának mindenképp ott kéne lenni a BL-ben a végelszámolásnál…vagy legalább az első 4-ben(szerintem)
Az AC MILAN-ról beszélünk most!!!!!
Tehát ha Allegri valahogy odaér (és persze az „olasz arany kötelező”)akkor maradjon..és még vicsoríthat is…
De ha megint csak szenvedünk a BL-ben és valami nyighaj Tottenham féle csapat kiver minket…akkor nincs több félre beszéd….
Allegrivel nincs gond. Elég tehetséges edző a Milanhoz, de kell még neki pár évnyi rutin ahhoz, hogy a közvetlen elithez tartozzon. A Bl-ben kicsit súlytalan volt a csapat-különösen a spurs elleni kiesés tűnt megalázónak-de ne felejtsük el, hogy már akkor is sok sérültünk volt.
Kicsit reagálva a kommentekre: Dinho elüldözése a legjobb döntései közé tartozott. Biztos megy neki Brazíliában, meg kiosztott egy csomó gólpasszt, de nem futott, nem védekezett, és semmi élet nem volt a játékában. Ehhez mérten jók voltak a statisztikái, de ez csak abból fakad, hogy zseni. Leo 4-3-3-ban volt helye, de Allegri remekül felismerte, hogy Pato, Ibra, és Dinho nem lehet egyszerre a pályán. A 4-3-1-2nél jobb felállást pedig el sem lehetne képzelni ezzel a kerettel. Megvan az arány a támadás és védekezés között, viszonylag sok gólt lövünk és keveset kapunk. Ha lenne lehetőség igazolásokra akkor mindenképpen ebbe a rendszerbe hoznék játékosokat.
Rocco! Kifejtenéd bővebben, hogy mi a párhuzam a sok sérült, meg a taktikai felkészültség között? Lehet, hogy én vagyok hülye, de én nem látom az összefüggést. Sérüléshullámok minden csapatban vannak-függetlenül az edzőtől. Inkább a „szakmai stábot” kellene megnézni köztük az orvosokat illetve erőnléti edzőket. Nem gondolom, hogy például Arsene Wenger rossz edző azért mert van Persie sokat sérült, ahogyan azt sem, hogy SAF nem taktikai zseni azért mert megsérült pár játékosa.
Abban meg, hogy gyenge színvonalú meccseket nyerünk meg nincs semmi kivetnivaló. A lényeg a három pont, és azt gondolom, hogy ezzel a kerettel-különösen a középpályával-ez a legtöbb amit várhatunk tőle. Nem gondolom, hogy Murinnyó képes lenne több színt vinni a támadásainkba Ambrosinivel meg Gattával.
Szia bocs hogy csak most reagálok. Miért az edző felelőssége a sérültek száma? Sajnos ez egy rossz tapasztalat de az edzés terv az edzés munka a bemelegítések stb mind az edző határozza meg ő készíti el ő irányítja a játékosokat a végrehajtásban. Ha rossz az edzésterv vagy a felkészítés nem megfelelő, a játékosok nem bírják ( nem arra célzok hogy gyengék) gyakrabban sérülnek!!! Ezért fontos az edző szerepe a sérüléseknél.
Szerintem ha hagyják dolgozni még pár évig a klubnál,akkor nagy dolgokat érhetünk el vele. Én abszolút bízom benne, és nem igazán értem ezeket a szerintem igazságtalan kritikákat. 3 pont a lemaradásunk az első helyezettel szemben, a sérülések miatt „beragadtunk”,de a Milan-nal szerintem jelenleg nincs „edzőkérdés”!
Dinho elüldözése jó döntés volt ?
Egy foci istenről beszélünk!… neked még mondanak ezek a nevek valamit?
:Ronaldo (Az eredeti, nem a kis buzi!), Rivaldo, Ronaldinho , Roberto Carlos… had ne fojtassam…
Egy olyan emberről, aki több tucat cselt dolgozott ki, és akiről még a nagyok is másolták/ próbálták a cseleit!
Az hogy nem úgy játszott mint fénykorában, az egy dolog.
De amikor pályán volt, élmény volt nézni a labdajátékunkat, színt vitt a játékunkba!
És amikor Alergia elkezdte mellőzni, rákapcsolt, bizonyítani akart!.. és beált a 85. perc környékén, rá 2 percre odabaszott egy gólt.. Bizonyított is, de allegrit nem hatotta meg!..
2 dolog lehet ebben, vagy alapjából utálta őt, vagy fentről kapta ezt az utasítást, mert túl nagy volt a fizuja, és spórolni akartak!
Ronaldinho Pato Kaká Robinho T.Silva.. Egy brazil válogatottal álhatnánk ki az ellenfeleink ellen..
Na mindegy, nem fejtegetem tovább! Volt ami volt, lesz ami lesz, FORZA MILAN!
A három nálunk is megfordult zseni már nem akkor játszott nálunk amikor a csúcson voltak. Szegény Ronaldo komoly súlyfelesleggel érkezett, és mire felvette a ritmust és komolyan nekiállt a gólgyártásnak megsérült. Rivaldo egyszerűen nem tudott bizonyítani, Dinho pedig méltatlan volt önmagához. Én még emlékszem a Barcás Dinhóra és tudom, hogy mire képes. Nálunk ebből alig mutatott valamit. Hol voltak a Dinhós megindulások? Hol maradt a vérbeli foci ami a lényéből áradt? Szerintem ez már nem volt meg benne. Egy lassú, bulizós sztárt ismerhettünk meg, aki pusztán a technikai virtuózságából meg tudott élni. A legtöbb meccsen egy helyben állt, várta a passzokat, és azt hogy majd helyette is futnak. Bocsáss meg, de engem nem hatnak meg azok a szavak, hogy Dinho a foci istene stb. Egyszerűen nem volt már elég hasznos a Milanba. Nem mondom, hogy nem Milan-szint, de a zsenialitás önmagában nem elég. Sajnos Dinho csak ezt hozta magával. Allegri arra jött rá, hogy ezzel a fizikummal, mentalitással, futómennyiséggel és védekezéssel nem lehet hosszútávon számolni vele. Szerintem jó döntést hozott. Dinho és Pirlo (két óriási mágus és zseni) mellőzése viszont meghozta a bajnoki címet. Szerintem nem kell a döntése hátterében vezetői utasítást keresni. Egyszerűen edzői szemmel nézve ez volt a leglogikusabb.
Igen igazad van…
És Nesta,Gattuso,Ambrosini(tudom,hogy ez soskaknak nem tetszik én sajnálom mert olasz játékosokról van szó…)Van Bommel,Seedorf????????????????????
Ők hol vannak régi önmaguktól??????
Ha Pirlo-nak,Ronaldinho-nak mennie kellett akkor ők,hogy lehetnek alapemberek?????
Edzői szemmel nézve????
Mondj olyan játékost a keretből akik jobbak az említett úriembereknél…
Egyébként Nesta, Bommel és See becsülettel küzd és hajt. Az egyetlen hibájuk, hogy heti egy meccsnél többet nemigen bírnak már, de alapemberként heti 180 percet kell a pályán tölteniük. Simán Milan szinten vannak még, csak nem a kezdőbe, hanem kiegészítő emberként.
na látod…és mégis kezdők nem pedig kiegészítő emberek…ez nagy baj
Allegriről meg annyit:lehet sokra viszi lehet még nagy edző…
De annak idején Zaccheroni is nyert bajnoki címet..még sem hagyott akkora nyomot a drukkerekben….pedig akkor még a világ legerősebb bajnokságáról beszéltünk…
Allegri jelenleg a Serie A egyetlen olyan edzője, aki nyert már bajnoki címet az elsőosztályban. Ha úgy tetszik, a jelenleg is Olaszországban, klubcsapatnál dolgozó edzők közül a legjobb.
A Barcas Dinho es a Milanos kozott nem csaka par ev a kulonbseg hanem a bajnoksag is.Az olaszban ket csel utan ledaraltak!!!!!!!!!!!!
Es bar mit mondasz meg fel labbal tobbet er mint Cassano!!!!!!!!!!!!!!!!
Hát még szép hogy nincs nálunk edzőkérdés mivel az egyik hanem a legjobb edzőnk van. Én nem értem meg eggyeseket,hogy lehet már azt is lefikázni,hogy csak olasz bajnokok lettünk,azért gondolkozzon már el néhány ember ezen az oldalon,hogy nem a megye 3-at nyertük meg hanem letettünk az asztalra valamit ALLEGRI-vel az élen aki 1éven belül beépített a csapatba 1-2 embert,de egyeseknek az sem lenne elég ha a galaktikus űrháborút nyernénk meg.FORZA MILAN
Ibrahimovic,Van Bommel,Binho,Cassano,Boateng..mind nagyképű,flegma trógerek voltak..amíg hozzánk nem kerültek és amíg nem Allegri vette őket a kezei közé..!!Akik szidják az edzőt tipikusan Real meg Inter szindrómában szenvednek..edzőcsere és akkor minden meg van oldva! Hát a nagy francot! Dai, Allegri mi bízunk benned,mert te vagy a vezérünk! Forza Milan!!!
Azt tudom mondani, hogy én is elégedett vagyok az edzőnkkel,
bár az tény hogy néha a cseréknél egy picit bizonytalan, de egy-két szezon és talán belejön! 🙂
Az hogy most az elején egy picit beragadtunk, egyáltalán nem az ő hibája, egyértelműen a sérülések miatt van!!
Mert hiába az új igazolások is, Taiwo még nem az igazi, Nocerino egész jó, Aquilani katasztrófa!!
El Shaarawy még nagyon tapasztalatlan, de jól csinálja ezt is az edzőnk, be kell dobni a mélyvízbe!!
Középpályán még vBommel aki pocsék formában van, az elején még Nesta is bizonytalan volt…
Szóval én azt mondom a jelenlegi kerettel egész jól megállja a helyét Al papi. 😀
Tény ami tény, jelenleg három fő játékosunk hiányzása miatt vagyunk erőtlenek elől:
Boateng, Robinho, és Ibra!! (most sajna negyedikként még hozzácsapódott Pato is) 🙁
Nem azt mondom,hogy nem szép megnyerni az Olasz bajnokságot…
De ugye az európai sajtó szerint már az angol,német és spanyol bajnokság is erősebb mint a „miénk”(valljuk be,hogy van is benne igazság,még ha fáj is ezt kimondani vagy leírni…)
És éppen ezért kellene megmutatni nekik,hogy ez nem így van(már)!!
Mert ha most megint megnyerjük és valami”jött ment”csapat kiver akkor hallgathatjuk a sok über okos olaszgyűlölő (magukat szakértőknek nevező)gusztustalan magyar sport újságírók okoskodását…
És ezt nem akarom…gondolom senki
Nocerino-val kapcsolatosan meg az a véleményem,hogy tényleg nem rossz,sokat futó játékos…de ennyi
És sajnos már ezzel is ki tud tűnni….
FORZA MILAN
Az hogy melyik bajnoksag milyen eros az lenyegtelen. Itt indultunk, a Milan edzojekent csak az „olasz bohoc ligat” tudta megnyerni „szerencsetlen”.
A Bl. mas teszta. Akkor lehetne ra azt mondani,h „kaki” edzo,ha kinyilnanak a penzcsapok es kenye-kedve szerint igazolhatna es azzal kiponyognank a 16kozott,mint az erett fuge..
Minden tisztanlato emberke latja,h mi a problema. A vezetes is latja. Az edzo is.
Jo edzonk van. En orulok neki es bizok benne! Kivanok neki(nekunk)sok-sok sikeres evet, kupa halmozassal…csak tartsuk a „Berlusconi-szintet”,ami a gyozelmeket illeti eddigi elnoksege alatt.
véleményem szerint…ha Allegri kap néhány erős „fiatal” kp-t….. akármit elérhetünk!…. a nyáron kellett volna igazolni minimum 2 embert…. (már mint tényleg minőségi embert) akár már idén nagy dolgokat vihettünk volna végbe a BL-ben….. nem azt mondom h megnyertük volna… de tuti h ott lettünk volna az élmezőnybe…. így nem sokat várok…. szerintem idén necces lesz a Bajnoki cím is.. :S
ne legyen igazad:)
FORZA MILAN!