A Manchester City újra megpróbálta leigazolni a holland középpályást, azonban az immár második kísérletük is kudarcba fullad – írja az angol DailyMail.
A City már januárban is szerződtette volna a hollandok veteránját és most nyáron is meg akarta szerezni a 34 éves középpályást. A City vezetőedzője Roberto Mancini szeretne még egy tapasztalt középpályást, mert Yaya Touréra valószínűleg nagy szerep hárul majd a januári Afrikai Nemzetek Kupáján.
Van Bommel azonban, aki nemrég hosszabbította meg még egy évvel a szerződését a San Siróban azt mondta: „A Milan egyértelműen foglalt állást mellettem és nagyon boldog vagyok, hogy itt élhetek, a családom is otthon érzi magát már itt. Futballistaként is jól érzem itt magam és úgy érzem, hogy ezt minden mértékben értékelik.”
„A Manchester City valóban meg próbált leszerződtetni az előző télen, ők az egyik klub, amely érdeklődik irántam, úgyhogy az újabb megkeresésük nem ért váratlanul”-mondta a Milan középpályása a Voetbal Internationalnak.
Van Bommel ügynöke, Mino Raiola így nyilatkozott: „Az Ac Milan üzenete világos: Van Bommel nem eladó semmilyen körülmények között. A City problémája az, hogy Yaya Touré hosszú időre kidől majd az Afrikai Nemzetek kupáján való szereplése miatt. Ezenkívül azt is tudjuk, hogy Van Bommel kitünően játszik De Jong mellett. Ezért akarták megint leigazolni.”
15 hozzászólás
helyes nem adjuk
Van Bommel-nek maradni kell, MERT JÓ JÁTÉKOS!!!!!!!!!
A City vinne mindenkit mint a Chelsea mikor Abramovic megvette a klubot.
A BL. csoportjukban ezt szeretném a végén látni: 1.Napoli 2.Villareal 3.Bayern 4. City ,és nem is írnék most mást.FORZA MILAN
De szép is lenne!
3. City 4. Bayern
Szerintem a City simán megnyeri a csoportját. Én bevallom kedvelem őket mivel utálom a United-et:P
Szerintem is maradnia kell,mert szükségünk van rá !
Azt ugyan mennyit adtak volna érte?
Esetleg Silva-ért cserébe… 😉
Örülök, hogy maradt
Ugyan már… lássuk be.. max még ezt az évet kihúzza infúzióval…. szerintem pénzt kellett volna belőle látni…. és 2 embert hozni valahonnan….
Eladni? Szerintem ez a lehetőség fel sem merült. Amikor először meg akarta szerezni a city akkor ingyen igazolható volt. Aztán eljött a Milanba fél évre, mi meg hosszabítottunk vele, ami ugye azt jelenti, hogy számít rá a csapat. Magyarán csak akkor ment volna a citybe ha mi nem tartjuk itt. Úgyhogy alighanem pénzt nem láttunk volna belőle. Egyébként is manapság már nem ér többet 3 milliónál, és a játéka hasznosabb mint ennyi pénz.
Amúgy eléggé félreérthető az utolsó két mondatot. Kicsit mintha azt sugallná, hogy a Bommelből látott pénzből vennél két játékost. 😀
Van Bommel rengeteget tett hozza a jatekunkhoz tavasszal. Rendkivul stabil lett a vedosor elotti kozeppalyas vedekezesunk es nem allt meg a tamadasban nala a labda, bar tavasszal uj a taktikai elem lett, hogy a vedelembol azonnal dobjuk fol a labdat a kozeppalya elejre vagy a tamadoknak es ebben nem Van Bommel a legjobb. Alazattal illeszkedett be a Csapatba es turte az elso pofont ( piros lap az elso meccsen) megkedveltem es bizom benne hogy a szezonban meg hatekonyabb lesz es jobban atlatja a palyat!
Forza MI
Teljesen egyet értek!
Én sem fogadtam kitörő örömmel érkezését de bevallom, hogy a sárga földről is össze bírta vakarni magát és beállt a sorba. Manapság szerintem a Milan fun-ok 90% megkedvelte.
Karesz88-nak: Minden meccset végig játszik de soha nem láttam rajta, hogy infúzióra kéne kötni. 🙂