El Shaarawy elszánt, és sokat tanulna a bajnokoktól

8

A Milan vezetői 10 millió eurót fizetettek Stephan El Shaarawy játékjogának feléért (és azért, hogy a bajnokcsapatban tudják) és azt remélik, hogy ő lesz Ricky Kaká utódja. A fiatal tehetség célja most az, hogy az első milánói szezonjában a lehető legtöbbet fejlődjön és érettebb játékossá váljon.

”Ez az első pár nap nagyon izgalmas volt, mert kiváló játékosokat, és rendkívüli embereket ismerhettem meg személyesen. Az emberek hozzáállása fantasztikus” –  mondta a 18 éves labdarúgó. ”Az idősebb játékosok jó tanácsokkal láttak el, és azt mondták, hogy mindig keményen kell dolgoznom. Gattuso viccelődött és azt mondta: olyan erős kezelésbe vesz, hogy még a hajamat is levágja.”

”A célom ebben a szezonban, hogy sokat tanuljak és a lehető legtöbbet fejlődjek, mert még fiatal vagyok és éretté kell válnom. Remélem, hogy jól teljesítek majd. Nagyszerű játékosok vannak itt, és nem lesz könnyű feladat bekerülni a kezdőbe. Azonban mindent megteszek, hogy sikerüljön. A következő barátságos meccseken meglesz a lehetőségem, hogy jó benyomást tegyek az edzőmre.”

”Jobban szeretek irányítóként játszani, de bevethető vagyok második csatárként is. Biztos vagyok benne, hogy ezen a poszton is játszani fogok, és az edző már ki is próbált Alberto mellett. Folyamatosan dolgozunk ezekben a napokban és ez nagyon kemény, de jól tudok Paloschival együtt játszani, és remélem, hogy a szezon során lesz még lehetőségünk erre.”



El Shaarawy, aki „egy kicsit egyiptominak és egy kicsit olasznak is” érzi magát, reméli hogy Kaká és Pato nyomdokaiba léphet, akik egyaránt fiatalként érkeztek a Milanba, és kulcsjátékosok lettek.

”Kaká mindig is a példaképem volt, szeretem, ahogy játszik. Az emberek gyakran összevetnek vele, mert hasonló a labdavezetésünk. Kaka egy nagyszerű játékos, és remek ember. Nagyon szeretem Pato játékát is, az ő fejlődése nagy hatással volt rám. Remélem, hogy én is ugyanezt az utat járom majd be itt a Milanban. Mindig is nagy Milan-szurkoló voltam. Már gyerekként is jártam a meccseikre, mindig is ez volt a kedvenc csapatom.”

(Köszönet Zoloka10 nevű fórumtársunknak a fordításért.)

8 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Mint ha azt venném ki a szavaiból, hogy a jövőről és a majd-ról beszél, ne legyen igazam de talán ő is tudja, hogy max besegítő ember lehet mint Alberto P. is. Nem áll messze a Milan-tól, hogy a fiataloknak nem adnak rendszeres játéklehetőséget. Nem lepődnék meg, bár ne így legyen.

    • El Shaarawy érkezett támadó k.-ás posztra, és egybe tud játszani 4-3-3mas formációban is. Kapni fog bőven játék lehetőséget, akkor ha nem érkezik Pastore, Ganso…ha élni tud a lehetőséggel, jövőre sem fognak a nyakára hozni játékost. A beígért Mister X pedig középpályás lesz, ki van jelentve…ahogy az is, hogy “box to box”, tehát aki még reménykedik 2 igazolásban, maximum sérülés esetén…Na de gondolom mindenki örülne egy Schweinsteigernek vagy Hamsiknak vagy sorolhatnám. Nekem Vidal lenne az egyetlen igazolásom a nyáron, jó pénzért nagyszerű játékos…és akkor jövőre érkezhet Ganso ha nem teljesít úgy a srác, ahogy az olaszok beharangozzák az egyik legtehetségesebb játékosukat.

      • Igen, de a KTK poszton osztoznak ugye egy páran, El Shaarawy, Boateng, Robinho és Cassano. Ezért gondoltam, hogy nem kap minden meccsen lehetőséget.
        Amúgy nem is értem, hogy sokan hova igazolnának még erre a posztra. Van aki még Pastore+Ganso párosokat is igazolna. Nekünk lényegében V. Bommel és Pirlo utódja kellene (mert V. Bommel kapott még 1 évet, aztán nyugdíj), Ő lesz majd a nagy irányítónk, Mr. X. Ahogy Galli Janiék reklámozzák.

  2. Shaarawy nagyon szimpatikusan nyilatkozgat.. Paloschi meg remélem végre tényleg be tud épülni a csapatba.. Jövőre 9es mezben villoghat már 🙂

      • A jövő évet én már a most következő utánira gondoltam 😀 hisz ez az év már elkezdődött valamennyire. És Pippo nyilatkozta, hogy a 9es mezt csakis Paloschi örökölheti tőle.

  3. én nagyon sokat várok a két fiataltól, egyenlőre az edzéseken és cserének beállva, majd 1-2 év mulva a kezdőbe

  4. fiuk ha azt mondjatok hogy ez a ket jatekos nem fog lehetoseget kapni akkor nagyon sokat tevedtek mert lehet hogy Ancelloti baratunk vagy Leonardo nem adott volna nekik nehany lehetoseget de Allegri fog adni meg ha egy par meccsen rosszul teljesitnek is mert ahogy lattatok Abate is igy kerult kezdocsapatba vagy Merkel is jatszott egy jo par meccset es o se volt az elso par meccsen valami aduasz es kesobb megis szerepelt kezdokent.En bizom Allegriben mert tudom hogy ezekbol a jatekosokbol olyan csapatot kovacsol aki eljut minimum az elodontoig es most szerencsere nem kell meg selejtezovel kuzkodni hanem egybol bennevagyunk a BLben “Forza MILAN!!!”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet