Adriano Galliani is nyilatkozott Kevin-Prince Boateng, Antonio Cassano, Zlatan Ibrahimovic és Clarence Seedorf ügyében, illetve beszélt Montolivóról is.
Az igazolásokért felelős üzletember tegnap találkozott és tárgyalt a Genoa elnökével Enrico Preziosival, hogy megbeszéljék a két klub közötti játékos mozgást. Az tárgyalás eredményről már tegnap beszámoltunk.
„Az elején volt egy kis nézetkülönbség, de a végén egyezségre jutottunk, ami szerintem mindkét fél számára megfelelő.„ – mondta Galliani.
Marco Amelia és Alberto Paloschi játékjoga is a Milané lett. Alberto biztosan marad nálunk, mert fontos szerepe lesz a nyáron, mikor Alexandre Pato és Robinho a Copa Americán vesznek részt.”
Nem hiszem, hogy Cassanónak bármi gondja lenne, az ügynöke sem mondott semmi ilyet.
Ibrahimovic biztosan marad a Milanban. Mino Raiola korábban is szeretett viccelődni, de Ibra nem megy sehova.”
A lejáró szerződésű játékosok közül még Seedorf helyzete nem tisztázódott, a holland egyelőre nem állapodott meg a klubbal a folytatásról.
„Remélem meggyőzöm róla, hogy maradjon a Milan játékosa.”
Gallianit az újságírók megkérdezték Montolivóról is, akivel kapcsolatban épp minap hozták szóba a Milant.
„Ő a védelem előtt játszik a középpályán, de nekünk azon a poszton már van két játékosunk, Massimo Ambrosini és Mark Van Bommel.” – utalt ezzel Galliani arra, hogy a csapatnak nincs szüksége az olasz játékosra.
Seedorf kivételével minden lejáró szerződésű játékos sorsa eldőlt, sikerült megállapodni a Genoa elnökével is, így most már nincs más hátra, mint elkezdeni tárgyalni a kiszemelt új igazolásokról.
25 hozzászólás
Kopasz kopasz .. Igaz bommel jo teljesit a védelem előtt de mar ő se mai gyerek 34 éves ha jó tudom és ő se bir annyit. Ambrosini meg mar 2007 ota fokozatosan gyengül. Az idei éven is mikor lehetőséget kapot nem alkotott maradandót
Teljes mértékben egyetértek.
Azzal a kijelentésével meg hogy pato és robinho a copa americán lesznek paloschi meg velünk, remélem arra célzott, hogy számít rá hosszútávon és nem fogjuk lepasszolni másnak!!!
Ambrosinit meg Van Bommelt sztem maximum csak cserének kéne használni, a kezdőbe meg venni kell olasz védekező középpályásokat mint az említett Montolivot, de vmi külföldi sztár is jöhetne nyugodtan 🙂
Néha tisztelem bölcsességéért a kopaszt, néha pedig rosszul vagyok a kijelentései miatt.. Ott van Ambro meg Van Bommel. igaz itt vannak de ketten nem érnek annyit min Montolivo. Nekem nagyon bejön a jétékstilusa és szeretném a csapatban látni Bommel helyett. Lássuk be. ö már 34, nincs helye a csapatban.
A Bommel jo maradhat egy evig meg de Ambro marasztalasat nem ertem. Jobb lett volna egy montolivo arra a posztra mert mi lesz jovore. Akkor kit fog oda venni. Mert jovore mar kenytelen. Akkor meg mar jobb lett vonla most… Hacsak nem Strassernak szanja azt a posztot. meg mondjuk Sandronak!
Van Bommellel, akinek minden szerelésénél imára kulcsolom a kezem, illetve Ambrosinivel akarunk majd feltartóztatni vagy lelassítani egy Barcelonát vagy egy bármilyen angol csapatot a BL-ben? Tudom, hogy még jönni fog pár embert, de utálom ezeket az „így is tök jók vagyunk” típusú nyilatkozatokat. 🙂 Korábban azért lőtte fejbe magát minden Milan-drukker, mert Galliani úton-útfélen azt hangoztatta, hogy „nekünk bajnokaink vannak”. Csak kár, hogy 2010 nyaráig azok a bajnokok nem nyertek semmit évekig. Galliani minden egyes napon gondoskodik róla, hogy felmenjen a vérnyomásom… 😀 Mégis imádom, mert zseniális üzletember. Hulkot, Hernanest meg Essient szeretném. Meg mondjuk Van der Wielt. Köszönöm!
Azt hittem csak engem ráz ki a hideg, és kap el a félelem ezektől a nyilatkozatoktól.. 😀
Így nem lesz BL – győzelem jövőre.. De hát még messze az átigazolási időszak vége. Már alig várom Jani’bá meglepetésé(ei)t! 🙂
Essien kell ebbe a csapatba ambrosini helyére. ez lenne a megoldás. Pirlo már ugy enincs köztünk, seedorf szerintem csak csere lesz már, ha marad. Gattuso kelle a középpályára Boatenggel eggyütt. Jó lesz az. de Ambrosinit el kell küldeni. nem kell ö már ide. semmi értelme a játékának.
Ambrosinivel most hosszabbítottunk szerződést, úgyhogy nem valószínű, hogy elküldenénk.
Ambrosini / Van Bommel, kiegészülve akár Gattusoval elég lehet szűrni a középpályára szerintem is. Le lehet szűrni hogy nem erre a posztra koncentrál Galliani, továbbá hogy nem azt a játékrendszert fogják erőltetni ami Pirlora épült (és ami nem igen ment már az utóbbi 2-3 évben), nem Pirlo pótlását akarja megoldani, hanem (reményeim szerint) egy klasszist akar szerezni a középpálya elejére, szervezőnek.
Ezzel azért vitatkoznék Gallianival, de ha hoz jobbat akkor áldásom rá:)
jobb szerintem nem lenne más mint fabregas de mint tudjuk az barca felé kacsint pedig szerintem jo lenne ide is!!
Amikor az itteni véleményeket/hozzászólásokat olvasgatom egy-egy játékosról, kicsit égnek áll tőle a hajam, hogy mennyi furcsa ember van itt Magyarországon, aki teljesen másként látja a világot. Aztán kimegyek a meccsekre, és megnyugszom.
http://acmilan-fanatics.gportal.hu/gindex.php?pg=31765089&nid=5952118
Ezek szerint még lesz egy igazolásunk a baloldali középpályás posztra és kész a BL győztes csapat. Ez így nagyon kevés lesz. Boateng jobb oldalt kéne játszatni, egy valakit venni középre, bal oldalra és egy támadó középpályást és akkor már beszélhetünk BL-ről.
Szerintem jonni fog Montolivo.A kopasznak nem igazan lehet hinni.
ez komoly? akkor nem igazolunk senkit a védelem elé? ha ez igaz akkor jövőre sem lesz esélyünk a BL-ben…
Kopasz lételeme a hazugság szóval bárki jöhet. Esetleg augusztus 31-én CR és Messi 20millió+Oddoért 😀
pedig jó lett volna Montolivo?
bocs, a ?-et véletlen írtam oda
mit vagytok oda annyira Montolivoért?????szerintem csíra egy játékos!!!szégyen lenne ráadni a csodálatos mezünket!!!
Látjátok….ezt mondom…. ha a kopasz egyik posztra költ…. a másikat nagyon lezsidóskodja….lássuk be…. ez nagyon gáz…ahogy lansky mondta… egy ilyen kvk kettőssel sohasem fogunk meg egy MU. vagy egy Barcát…. olaszba talán jó…. de nemzetközi szinten….. Legalább egy Essient kellene venni…. most b*sszák ki a cheslae-ből…. olcsóé a mienk lehetne… Bommel egy jó csere ……nem egy 90 perces játékos..
azért nekem gyanus a kopasz kicsit, azért van amin most agyalok
1: anno még mondtak hogy nyarra meglesz Lucas passport.ja és akkor nyartol mar jön hozzank na ö fiatal és tehetséges gyors ö rola mar rég nem hallani semmit
2: ez a ganso ügy egyszeruen ugy abbamaradt hogy mintha sosem beszéltunk volna rola most akkor mi van?
3 : kaka? á nemhinném
De amugy tnyleg nagyot frissult a csapat 😀 See+Ambro+bommel
Bommel jo még 1 évre cserének de ambronak már lefött a kávé és see meg hát épp hogy kihoztunk belöle erre a szezonra valamit….
ha igy maradunk és még ha jön is valaki hacsak nem egy olyan klassis aki tényleg egyedul megvaltoztathatja a jatek kimenetelét, akkor nem hinném hogy lesz esélyunk a BL-ben ráadásul nem csak mi fogunk „költekezni” hanem most mindenki komoly soppingot tarat majd
Kar hogy Sahin-t nem mi vettuk azért szerintem ö elöbb megéri a 10 Milkot mint ganSo a 30 at
De reménykedni azért lehet Forza Milan! Hajra kopasz …..
Még szerencse, hogy nem értünk egyet. 🙁
. Már van két támadó-középpályásunk, Kevin-Prince Boateng és Clarence Seedorf.”
Ez az elég vicces…..Seedorf 3éve semmi lendületet és támadást nem invisztál. Galliani vak?
Szerintem a BL győzelemt felejtsük el gyorsan, ha egy Hamsik vagy egy Asamoah érkezik. Ők közel sem minőségi igazolások. berlu nagyon leadta CR után a lantot. Augustus 31.-ig ráérünk…hát hogyne , addig minden értelmes játékost elvisznek a nagy csapatok.