A Milan hivatalosan bejelentette, hogy 2012. június 30-ig meghosszabbította Filippo Inzaghi és Alessandro Nesta szerződését is. A két klasszis azok után döntött a maradás mellett, hogy kedden Van Bommel és Roma is aláírta újabb egy évre a szerződését. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy Andrea Pirlo távozik a klubtól.
Filippo Inzaghi 2001-ben érkezett a Milanhoz. A piacenzai születésű csatár ezt megelőzően négy évet játszott a Juventusnál, velük olasz bajnok lett, de összeveszett Del Pieróval. Azóta a Milanban kétszeres BL-győztes (2007-ben a döntőben a Mérkőzés emberének választották), kétszeres bajnok (2003/04 és 2010/11), Coppa Italia győztes (2002/03), klubvilágbajnok (2007), és kétszeres UEFA Szuper Kupagyőztes (2003 és 2007). A Milanban 195 mérkőzésen 72 gólt szerzett. Világbajnoki címét is a Milan játékosaként szerezte.
A népszerű Pippo a szerződés meghosszabbítása után azonnal nyilatkozott a Milan Chanelnek: „Nagyon boldog vagyok, hogy itt tudom befejezni a pályafutásomat. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a Milan továbbra is a győzelem útját járja. Sajnálom, hogy csak keveset játszhattam az idén, rossz lett volna ez a szezon, ha nem léphetek pályára a végén. „
Alessandro Nesta a 2002-2003-as szezonban csatlakozott a Milanhoz. Ugyanazokat a címeket szerezte a csapattal, mint Pippo. 2003-ban az év hátvédjének választották Itáliában. 2003-ban, 2004-ben és 2007-ben az UEFA beválasztotta az év európai álomcsapatába is. 2006-ban világbajnoki címet szerzett. A 78-szoros válogatott Nesta ebben a szezonban 35 tétmérkőzésen lépett pályára a Milan színeiben.
Ezzel egy időben tíz esztendő után bejelentette távozását Andrea Pirlo, aki minden bizonnyal a nagy rivális Juventusnál folytatja pályafutását: „Tíz felejthetetlen év után szeretném megköszönni mindazt, amit ez a klub tett értem.” A középpályás a Sky Sportnak azt is elmondta, hogy nem tárgyalni ment ma az elnöki irodába, hanem megköszönni az elmúlt évtizedet és közös megegyezéssel elválni.
39 hozzászólás
nah ez egy nagyon jóó hír !!! 🙂
Csatlakozom az elöttem szólóhoz:)
Nagyon örülök nekik 😀
Ennek így kellett lennie! Kell még egy Nesta nekünk. Mexes tehermentesíti. Pippo meg egyértelmű, akkor is maradna ha neki kellene fizetni érte. 😀 A végére hagyták a legmegosztóbb kérdést. Seedorf!!! Pirlo köszönök mindent, de nem bánkódok miatta.
Pirlo helyett lesz egy nagy igazolásunk remélem!!!
Nestanak örülök,Pirlo kösz mindent,Pippo én nem hosszabítottam volna
Ilyen stílusban nem lehet írni ezen a honlapon. Kérlek a jövőben a Szabályzatnak megfelelően szólj hozzá a hírekhez.
Köszi,
modik
holl írja a szabályzatban hogy nem lehet vélemény nyilvánítani?ipp az a lényege a kommentnek,nincs káromkodás a hszembe becsmérlö/raszista/megalázó jellege sincs!Az hogy én nem hoszabítottam volna Inzaghival az 1 ,úgy áll mán a lábán mint ha 60éves lenne összegörnyedten,37éves akkor hozuk vissza Maldinit Rui Costat,Baresit és akkor csak sztárok lesznek a a SZABÁLYZATNAK MEGFELELÖEN
Ha Pirlo megy Essien/Fabregas jön [<ez zsíííír :)]
Hát ennyi?
Távozik egy kiváló irányító középpályásunk! Sokat köszönhet az AC Milan Pirlonak!
Sok sikert és Grazia Andrea Pirlo!
Taiwo-nak örülök, végre egy igazi védősor kezd összeállni, középpályára kellene egy kiváló Pirlo utód aki úgy lövi szabadrúgásait mint elődje 🙂
Inkabb ahogy Pirlo lotte… mert mostanaban a kaput sem talalta mar el szabadrugasbol!
De ketlem,hogy Pirlo helyere jonne valaki. Allegri szerint nem szukseges egy melysegi iranyito. Szoval sanszosabb,hogy lesz ket vizhordo meg ket kreativabb a kozeppalyan.
Köszi Pirlesz amit a csapatért tettél!
Nem lepődnék meg,ha Pirlo is az Albertini féle utat választaná, és a már egy éve felmerült variácó lenne… Xavi csere a Barca padjára! És nem is lenne arra rossz,ahogy azt sokan gondolják…Hogy a minden 3.meccsen beszállva odabökje Messi elé a pöttyöst,futni meg ott lesznek Mascheranoék… Spanyolországban egy-két ütemmel több időd van, mielőtt odalépnek, jobban kijön a technikai tudás,mint a catenaccioban, és Xavi se a gyorsaságáról híres, hanem a játékinteligenciájáról… Már csak motiválni kell valahogy a jó öreg Andrea-t…
Ennyit megérdemelnek.Én Nestat régota szerettem még a Lazios idöszakábol.Kár,h sokat sérült.Pippo meg…. Fejezzék be itt mind a ketten a pályafutásukat.Pirlonak meg köszönjük az eddigieket.De ugy érzem amit itt keresett az elmult 2 évben az nem volt arányos a teljesitményével.A vezetöség is érezte,h kevesebbért maradhatna.De talán jobb is igy mert majd jön helyette más 🙂
Köszönjük Andrea!Furcsa lesz más mezben látni…Nesta Pippo kell nekünk!
Andrea volt a csapat esze egy igazi irányító.Nem hittem volna,hogy nélküle is tudunk jól játszani-de az idei szezon megmutatta,hogy tudunk.Sajnálom hogy elmegy mert inteligens és olasz.Sokat tett a Milanért.Köszönünk mindent!!!!Ez a tíz év Pirloval nekem is felejthetetlen.Most egy új korszak kezdődik a Milannál.A ,,nagy´´középpályánk széthull (Pirlo,Gattuso,Ambrosini,Seedorf) voltak azok akik 3-4 éve mindenkit megvertek.Sajnálom de ez van.Pippo és Nesta abszolút megérdemli.Viszlát Pirlo köszönjük a tíz évet sok szerencsét.
Meghajlok Pirlo előtt és amit a csapatért tett, ő volt az egyik kedvenc milan játékosom, de mindezek ellenére örülök hogy elmegy, mert az utóbbi időben csak szenvedett a pályán, amit rossz volt nézni. Félő hogy aki csak az utóbbi egy-két évben követte a milan mérkőzéseit az nem tudja hogy hogy mit jelentett Pirlo az Ac Milan csapatának. Köszönjük az eddigieket és további jó focit, Grazia Andrea Pirlo!!!
Már csak Ambrosinit kell elküldeni Bonera-val együtt és akkor baj nagyon nem lehet 🙂
Hát már itt volt az ideje Pirlonak , sajnos az utobbi 1-2 évben már nem hozta a formáját :S 😀
Nagyon szerettem öt, de ez a váltás már kellett neki. Azért emlékezzünk arra a fantasztikus játékosra, aki időről időre nagyon sok örömet szerzett nekünk.
http://www.youtube.com/watch?v=P0pwRmHSwCk&feature=related
Ami az ove az az ove, ritka egy olasz jatekosnal az olyan rugotehnika mint az ove! En szemely szerint sajnalom h itthagy minket! na de lehet jobb igy, sok sikert Andrea.
Ennek a hírnek én is örülök!!!
A vezetőség úgy tűnik, érti a dolgát. Pippo és Nesta marad, erről van szó!!!
Pirlonak köszönünk mindent!
Apró köcsögösködés: ha Nestánál odaírtátok, hogy 2006-ban világbajnok lett, akkor Pipponál se maradjon el…:)
Kedves, okos, értelmes és stílusos segítséged köszönöm. Javítottam.
Pirlo sajnos már az utóbbi pár évben nem találta meg a megfelelő motivációját a pályán talán majd egy másik mezben..köszönjük azt a sok varázslatos labdát amit adtál, a szabadrúgásaidat, góljaidat.. Grazie Grande Pirlo!!
Sajnálom,hogy Pirlo távozik!Sokakkal ellentétben én emlékszem mi mindent tett a klubért….Nyilvánvaló,hogy a múltból nem lehet megélni,de szerintem itt a fiezetéséről,a pénzről van szó,mert olyan játékintelligenciája van,hogy egy hely simán járt volna neki a keretben.Ráadásul Pirlo nem szívesen padozna és szerintem a következő idényben senkinek sem lesz bérelt helye a csapatban.
Forza Milan!!!!Grazie Andrea!!!!
Én is emlékszem rá,de arra is amit az elmúlt 2 évben művelt;és az alapján ez a legjobb döntés mindenkinek.
Bár sejthető volt, hogy Pirlo távozik, de most mégis valami furcsa érzés van bennem. Nem olyan, mint amikor Kaka, vagy Sheva elment…(pedig ők ketten nagy kedvenceim voltak, főleg Sheva) Ez most kicsit másabb. Most mélységes csend van, és egy másodpercnyi szomorú döbbenet. Pirlo a Milan része és az is volt. Talán sehol sem lesz már a régi, és soha sem fog annyi rangos kupát szerezni, mint itt tette. Jár neki egy hatalmas reszpekt! (tudom, hogy az elmúlt jópár évben nagyon rosszul játszott, de pl előttem van az is amikor a depornak ő lőtte a szabigólt, vagy a münchen ellen ő fejelt egyet)
Köszönünk mindent Andrea!
Én lehet ,hogy elfogult vagyok, de szerintem az elmúlt 2 évben se volt ő olyan rossz, bárki bármit mondhat. A jó passzok százaléka mindig átlag felett volt. Én mint aki körülbelül 10 éve a Milannak szurkol, tudom, hogy kevesen vannak aki nála többet tett a csapatért, legutóbbi bl győzelmünk is neki köszönhetjük. Bárhol is lesz, én szurkolni fogok neki, és köszönök mindent amit a csapatért tett. Egyértelműen pénzkérdésről volt szó, simán befér szerintem most is a keretbe.
Köszönet mindenért Pirlonak, a valaha volt egyik legjobb labdarúgó volt az első 6 milanos szezonjában..
Remélem végül nem az lesz, hogy jövőre Vb, Ambro, Flamini, Boateng kp.-val állunk fel többnyire, esetleg ha vesztésre állunk bejön Seedorf vagy Emanuelson a végén…
Félre téve a sírást bízom benne, hogy a Kopasz és Silvio is érzi, hogy szükségünk van egy erős, fiatal, kreatív kp-ra, aki vélhetően nem lesz olcsó, nem biztos, hogy 1,7 mill. euróért el lehet hozni:)! Azt gondolom, hogy a Milan reputációja megnőtt a bajnoki címmel és most, hogy a vezetőségen is látszik valami hajlam a változtatásra, szívesebben jönnek hozzánk fiatalok. Ez az a nyár, amikor akár 2-3 kp is beépülhet a keretbe..
Nestára még mindig nagy szükségünk van. Az újak átvehetik tőle a MILAN feeling-et. ha nem is lesz midnig kezdő, de csereként még mindig lehet rá számitani, hiszen még mindig a világ egyik legjobb belső védője.
Pippo – örülök, hogy a csapat megadja neki az esélyt, egy ennyire szerencsétlen szezonja után. Remélem a BL-ben is kap majd pár percet, és visszaveheti Raultól, a rekordját! Szép lenne, ha igy búcsúzna.
Pirlo – én imádtam. nagyon szerettem az intelligens játékát. na de a mostani kezdőbe már nem nagyon férne bele. Fura lesz látni fekete-fehérben. Sok sikert neki. Kiváncsi leszek, a Juve elleni meccsekre.
Pirlot lecsukták?
Azért a Juve játékospolitikája se semmi… 😛 De én örülök neki. Pirlo ugyan valóban sokat tett, de amennyit fizettünk érte a mostani semmi játékáért és a folytonos picsogásáért, valamint azért amit a kupa elődöntőjében csinált… Én egyáltalán nem sajnálom hogy elmegy. Nem fér be a keretbe, pláne nem ilyen fizetéssel…
Nesta-szükség van a tanári játékára nagyon.A fiatalok tanulhatnak tőle.Örülök,hogy marad.Remélem a sérülések elkerülik.
SuperPippo-minden csapatnak kell egy Pippo:)Öröm nézni ahogy „örül” a gólja(i) után.Idén a sérülése miatt nem állt rendelkezésre de amikor kellet jött,látott és szinte gyözött:)A BL az ő igazi vadászterülete:)
Pirlo-az egyik kedvenc középpályásom volt és az is marad már.Az utobbi években már halvány önmaga volt de az az intelligencia és rugó technika kevés játékosba van meg mint benne.Sok sikert neki,mutassa meg,hogy tud ö ennél sokkal jobb is lenni.(Csak ne ellenünk:)
Nesta volt mindig is a kedvencem….egyszerűen nem tudom megszokni a gondolatot h öregszik :(:(:(:( remélem még egy 5 évig velünk marad 🙂
Pirlo….hát igen…. köszönjük….sok szerencsét!
Pippo…hát nem tudom srácok… én már évekkel ezelőtt eladtam volna… tudom h sokan szeretik….de én egy lesipuskás már kiégett futbalistának tartatom… nem akarok senkit megbántani… vagy ellenszenvet kiváltani… de szerintem ő az a játékos aki azt hiszi h 50évesen is jó lesz :S….pedig már nem egy olasz bajnokhoz való…. tudom h sok mindent köszönhetünk neki…. de sok más játékosnak is……
tényleg Sorry…. de ez egy őszinte vélemény…. elhiszem h sokatoknak más…. de én nem élvezem nézni a játékát….
Érdekes, h valaki nem szereti Pippomiot. 🙂
Az is érdekes, hogy az őszi reál elleni meccs előtt Murinnyo azt mondta, hogy csak Pippotól tart az egész Milanból. Azért ez elmond sztem mindent, hogy milyen képességei vannak még most is így 37-38 évesen. Azt kívánom neked, hogy a köv szezonban sok gólt lőjön Pippo és cáfoljon rád. Bár nem is kell sok, csak 1 v 2, mondjuk a BL döntőben, amivel nyerünk. Rámondod erre az áment?! 🙂
Adio Pirlo, koszonunk mindent es sok sikert!
Karesz88, ha nem elvezed nezni Pippo jatekat, akkor ne nezd 🙂
majd be csukom a szemem 🙂 …..Hát srácok 🙂 elhiszem h ti szeretitek.. én közben is kitértem többször is h sorry előre 🙂
Dzsozy….remélem úgy lesz 🙂 akkor rá biccentem azt az áment 😛 😀
Nagyon örülök,hogy hosszabítottak egy évet Pippo és Nesta.Megérdemlik mind a ketten,hogy maradjanak még egy évet hiszen olyan sok mindent tettek a klubbért.:)