Tamás Krisztián a Milanban folytatja

7

Tegnap már több internetes portál is beszámolt róla, hogy Simon Ádám a Haladás labdarúgócsapatától az olasz Palermóhoz szerződik, de a Nemzeti Sport információi szerint tegnap az is eldőlt, hogy a klub utánpótlás-képző központjától, az Illés Akadémiától az AC Milanhoz szerződik a 16 éves, több poszton is bevethető Tamás Krisztián.

Mozgalmas nap volt a csütörtöki Szombathelyen: a klub két játékosát is eladta Olaszországba. Méghozzá nem is akármilyen gárdákba – Simon Ádám a Palermo, a mindössze tizenhat esztendős Tamás Krisztián pedig az AC Milan játékosa lesz a nyártól.

A felek mindenben megállapodtak egymással, a két labdarúgónak a közeljövőben csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon kell túlesnie.



Jó hír a Haladás szurkolói számára, hogy mindkét játékost szerződés kötötte a klubhoz, azaz a zöld-fehérek jelentős összeget vághatnak zsebre a tranzakciók után.

„Konkrét összeget nem árulhatok el, de tény, nem járunk rosszul az üzlettel” – mondta Kóbor László, a labdarúgócsapatot működtető társaság tulajdonosainak képviselője.  Szicíliai sajtóhírek szerint Simon hétszázezer euróért kerülhet Palermóba, ez az összeg átigazolási rekordot jelenthet Szombathelyen. Azt nem tudni, hogy Tamás Krisztiánért mekkora összeget utal át a Milan, de nagyon valószínű, hogy a két futballista eladásán minimum egymillió eurót kaszálhat a Haladás.

A két tehetség egy olasz menedzseriroda közvetítésével kerül a Serie A-ba, Simon Ádám a felnőttcsapathoz, Tamás Krisztián pedig nyilvánvalóan a korosztályos együtteshez kerül.

A 21 esztendős Simon Ádám visszafogottan kommentálta az üzletet.

„Örülök az olaszországi lehetőségnek, de bevallom, egyelőre nem élem bele magam, hiszen a szerződést még nem írtuk alá. A bajnokságból különben is hátravan még két forduló, ezért csak a meccsekre koncentrálok” – fogalmazott a középpályás.

7 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Na most ebben két dolog is nagyon tetszik 😀 Méghozz az, hogy a Palermo akiket szerződtet mindig biztosít játék lehetőséget azoknak a játékosoknak is. A másik pedig hogy a Milan szerződtetett egy magyar futbalistát. Viszont remélem nem fog elveszni a kölyök az utánpótlás korosztályok kinövése után egy bizonyos süllyesztőben a Serie B-ben, vagy a Serie-A csapatok egyikében. Remélem mostmár a jelenlegi utánpótlásainkat nem adjuk sem pénzért, sem opciós joggal, sem pedig kölcsön. Kéne nagyon a felnőttekhez az utánpótlás játékosok 🙂 Forza Milan És gratulálok a srácoknak 🙂

  2. nagyon sok sikert kívánok neki jó lenne ha a milan tudna belőle faragni egy dzsudzsi kettőt v még annál is jobb játékost!!!!!!!!

  3. Jah, igen: sok sikert! 🙂
    Sok alázattal, rengeteg munkával ezt hatalmas esélyt meg lehet lovagolni!
    Szorítunk Neked! 🙂

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet