A City Ibrára hajt, aki úgy tűnik, maradni akar

97

Abban a pillanatban amikor biztossá vált, hogy a Manchester City indulhat a Bajnokok Ligája jövő évi küzdelmeiben, a csapat menedzsere, Roberto Mancini máris közölte, hogy kikkel szeretné megerősítené csapatát. Az egyik elhangzott név a Milan középcsatáráé, Ibrahimovicé. Az edző nyilatkozatát azért érdemes komolyan venni, mert a City arab tulajdonosairól az elmúlt években kiderült: akit kinéznek maguknak, azt bármi áron megszerzik. Mino Raiola, a játékos ügynöke azonban kifejtette, komoly feladata lesz annak, aki Ibra leigazolásán gondolkozik.



A Sky Sportnak nyilatkozó Mancininél az egyik kiszemelt Ibrahimovic. “Ha Zlatan a City-hez szeretne jönni, én azon nyomban találnék számára helyet” – mondta az edző.



Ibrahimovic az idei szezonban a Milanban játszott kölcsönjátékosként. Az újdonsült olasz  bajnoknak 24 millió eurós elővásárlási joga van arra, hogy a szezon végén magához láncolja a svéd csatárt (ez nem jelenti azt, hogy a Milan ne adhatná akár azonnal tovább a játékost!). Az olasz klub vezetőinek eddigi nyilatkozata szerint a végleges aláírás megtörténik a nyáron és Ibra a Milané lesz. A svéd játékos a bajnoki címet követően talányosan azt mondta: “Köszönöm az elnök úrnak, hogy elhozott engem ehhez a klubhoz, ahol újra megtaláltam a boldogságom.Amikor megérkeztem, bajnoki aranyat ígértem, és betartottam a szavamat. Még hosszú ideig szeretnék a Milanban maradni” – mondta a támadó.

Gyorsan reagált Mancini nyilatkozatára a svéd játékos ügynöke, Mino Raiola:  “Mancini jól tudja, Ibrahimovic nem csupán minőségbeli játéktudást, hanem győztes mentalitást vinne Manchesterbe, de ő eltökélt, hogy a Milannal kerüljön föl Európa tetejére. Nézzük az Inter példáját: amíg le nem igazolták, semmit se nyertek, aztán láttuk, hogyan mentek a dolgaik” – érvelt Raiola, aki szerint a Milan elnöke, Galliani a bajnoki cím után ragaszkodni fog az egyik legnagyobb ászához.

Ebben a szezonban Ibrahimovic 42 tétmérkőzést játszott a Milan mezében.  Ezeken 22 gólt szerzett, 13 gólpasszal segítette társait.  Ibrahimovic az elmúlt 7 szezonban bárhol játszott, mindig bajnok lett aktuális csapatával. Olaszországban a Juventus, az Inter és a Milan csapatával is a csúcsra jutott, ugyanakkor  sehol sem tudott Bajnokok Ligáját nyerni. Talán éppen ez utóbbi tény lehet a Milan szurkolóinak legnagyobb reménye: az olasz bajnokcsapat vezetői ugyanis már kinyilvánították: jövőre a legrangosabb európai sorozatban szeretnék a csúcsra vezetni a csapatot.

Roberto Mancinit ez persze nem nagyon érdekli. Ő Ibrahimovicot akarja. Persze az olasz edző beszélt arról a Balotelliről is, akit sokan cserealapnak képzelnek el egy esetleges Ibra-transzfer során: “Balotelli mindenképpen marad, de sokkal többet kell dolgoznia azért, hogy megmutassa igazi tehetségét” – mondta a City edzője.

Angol sportportálok szerint elképzelhető, hogy a City felajánlja a Milannak a korábban az olasz csapat által kiszemelt Dzeko játékjogát az Ibra-igazolás részeként. Az sem elképzelhetetlen, hogy valamilyen módon Tevez játékjoga kerül az üzletbe, hiszen az argentin játékos tavasszal tárgyalt már Milánóban, igaz, a városi rivális Inter vezetőivel.  Mindez azonban Gallianiék számára nem feltétlen kizáró ok…

Te mit szeretnél?

  • Maradjon Ibrahimovic (86%, 1 162 voks)
  • Távozzon a szezon végén (14%, 190 voks)

Összes szavazat: 1 351

Betöltés ... Betöltés ...

 

97 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Dzeko rosszul döntött amikor a pénzt választotta és nem a játékot a Milannál ! én inkább Tévezre cserélném el Ibrát azért egy Tévez- Pato-és a fiatal olasz primaveras Verdivel kiegyeznék nagyon szívesen , nekem már most ő az egyik kedvenc Milan játékosom , mármint Verdi 😀

    • Gyerekek!itt annyi “okos” drukker van,h csak na.jó néhányan össze-vissza beszéltek.kinek nem kell Ibra??gondoljátok,h nélküle idáig eljutottunk volna?egy partyarc Robinhoval,egy hősszerelmes Patoval,meg egy alkoholista Cassanoval??na persze!el kéne menni egy-két embernek a Milanhoz ,h minősítse az átigazolási politikát.szerintem megfelelő futballtudó emberek ülnek ott,akik tudják mi a dolguk.megfelelő Csapatunk lesz,akik helytállnak majd a BL-ben is,nemcsak ebben a veretes olasz bajnokságban.régóta áhítozom egy olasz elsőségre,és ez most meg is lett,Ibra nagyfokú segítségével.én sem szerettem sosem,de aki a Milan-hoz jön,az a Család tagja ugye,és hát….így megy ez.sokat köszönhetünk neki!az fix!én valami normális középpályát szerenék,mert elöl okés minden,lassan hátul is.Forza Milan!!!!!!!!!!

  2. Lansky,Peterman, egyezik a véleményünk tökéletesen! Ibra kell nekünk szükségünk van rá,és Hulkot nagyon szeretném Pato-Ibra-Hulk nem lenne rossz kis támadószekció!
    Ennyi hozzászólás még nem is volt egy hírnek sem! Mellesleg 86%-on az Ibra maradjon szavazás természetesen az igen voksok!

  3. Soha, soha nem fogom azt mondani hogy Ibra kell nekunk (nem szerettem es nem is fogom, ez van , pedig probalom) DEEEEE…………meg 1 evet megerdemel, ha nem masert akkor az elso felevert amivel ugy ahogy belopta magat nehany tarsunk szivebe!Tartsuk meg meg jovore aztan ha mittom en 10 golt se rug es tobb mint 1 szer kiallitjak akkor menjen a francba (ekkor fogom en azt mondani hogy “nah megmondtam”)Deeeee……. remelem nem lesz igazam!!!az ELSO A MILAN mindenkinek!Ibra meg nem a Milan, es nem is lesz!Meg 3 bajnoksagot kell nyerjen nekem hogy megkedveljem!Valszeg mikor leigazoltuk beirtam ide is hogy 2 jatekos volt akit nem szerettem volna milan mezben latni..es tessek Ibra es Binho is itt vannak!Remelem mind2 en ramcafolnak mert akkor nyerunk meg 1-2 trofeat es ez a lenyeg!
    Amitol kicsit tartok (de remelem Allegri ogafigyel) az az hogy nehogy eljussunk oda hogy Ibra legyen a fonok az oltozoben (nah ide kell 1-2 oreg aki neha neha szavakkal gatyaba razza) mert akkor baj lesz!
    Forza Milan!!!!!!

  4. Nos… bár a cikk elején már hozzászóltam a témához, s felvázoltam egy várható játékosmozgást, az igazi véleményemet nem írtam meg Ibráról. Hátha érdekel valakit? 🙂
    Ibra megosztó személyiség. Iszonyúan jó focista, de nagyon nehéz ember. Mind a pályán, mind azon kívül. Vezéregyéniség, mindenképpen. Vagy beállsz mögé, vagy ellenség vagy. Akár játékostárs, akár ellenfél. Éppen ezért, ez a döntés nagyon nehéz lehet a vezetőknek is. mert hogy, a Milant vagy Ibrára építik, s mindenkit alárendelnek, vagy nem szabad megtartani, mert mgé akkor is lerombolja a morált, amikor nincs a pályán.
    Egy idény benne van, főleg egy bő fél idény. Ezt tapasztaltuk. Felszántott a gyepet, megnyerte nekünk a bajnokságot. Ennyit “áldozott” a nagyság oltárán, s innentől jött az elvárás részéről : sorakozzatok mögém. Ez nem minden esetben teljesült. Így elment a kedve az egésztől, s nem is tette ki a lelkét. Borzalmasan gyenge másiodik félévet produkált önmagához képest. Fáradt…mondtuk. De nehogy már fáradt legyen valaki ennyi mérkőzéstől az ő fizikumával, ha egyszer ő is azt akarja, rá építsék a csapatot!
    A Barcában is ez volt. Nem veszitek észre a sztereotípiát. Ott is elfogadhatóó, sőt jó, bemutatkozó félév, majd padozás, durcizás,s végül kikötött nálunk.
    az Intert rá építették. Ott elemében is volt.

    Itt most ezt a döntést kell meghoznia a vezetőségnek. Ibra vagy Pato. Mert Pato nem áll be mögé, ezt láthattuk, s a többiekkel ellentétben (Pirlo, Gatta, stb) ő még fiatalm, így nem fogják lenyugdíjazni a békesség kedvéért. Ráadásul, vagy véletlenül vagy nem, de épp beházasodni kíván a nagyfőnökhöz, vagyis, biztos a helye.
    Éppen ezért, szerintem, nem tartjuk emg Ibrát, bár megvesszük.

    Egy játékosnál nem elég a tudás, a személyiség is fontos. Főleg a Milannal, aki egy nagy család. Itt mindig is számított ki honnan jött, volt-e gyerekszoája, alá tudja-e rendelni a saját egoját a csapatnak. Dinnye is ezért ment el. Ibra sem maradhat, mgé ha a világ 3 legjobb csatára között van is…

  5. Hát azért ez nekem egy eléggé ellentmondásos dolog hogy mi is lenne a jó a Milannak hogy Ibrahimovic most akkor menjen e a Cityhez vagy sem. Az biztos ha Mancini kiszemelte őt akkor a Dubai arab Tulajdonosok készen állnak a lehető legjobban a tárcába nyúlni. Csakhogy nem hinném, hogy pont a Cityt választaná Ibra. Azt aláírom hogy hogy szerinetm fizikailag nem nem tudnám el képzelni azt hogy eltaposság az angolok. Viszont az angol hajtást nem hinném hogy bírná. Ha abból indulunk ki egy olasz bajnoki meccsnek a 90. perc végére is teljesen el tud fáradni, akkor hogy bírná a kiképzést egy sokkal nagyobb iramú és gyorsabb ütemű bajnokságban Ibra?! Szerintem ez megint az a játék lesz majd hogy a City mindenkit kinéz magának aztán teljesen másokat fog leigazolni. Nem is olyan rég volt nekünk egy Rici Kakánk és ha jól emlékszem a City holibilis árakat lett volna kész kifizetni az Ac Milannak de nem jött létre az a transfer sem. Egyrészt mert január volt és a Milan nem az aklub aki csak úgy pont januárban a bajnokás kellős közepén fog elengedni egy világklasszist. A másik pedig én úgy látom ezeket a dolgokat hiába van a pénz abból még nincs garantálva a Bl-ben való indulás. Jó azt természetesen belátom hogy a pénz rettentően fontos egy klub eredményeiben, lásd a Milan is megnyerte a Scudettót. De hipp hopp Angliában nem lehet azt megcsinálni hogy igazolunk mint akinek elment az esze és teli van a tárcája mert az még nem jelenti azt hogy megnyernek mindent. Volt már rá alkalom hogy a City nagy kiadásokba kezdett aztán maradt az El neki. Sőt a Real is vásárolgatott de elég gyönyörű összegben amikor meg vették pl. : Kakát, Benzemát, C.ronaldot stb. akkor a Real mit ért el?! kéremszépen költött 252 millió Eurót és ugyanúgy második volt a szezon végén a Barcelona mögött, mint az azelőtti évben. ÉN szerintem Ibra maradjon itt nem kell eladni meg ilyenek. Mondjuk ahogy itt olvasgattam egy-két hozzászólást azért volt olyan amelyik tetszett mint alternatíva. Azért egy Tévezt nagyon szívesen látnék a Milanban, de ezt nem látom nagyon valószínűleg. Remélem az átigazolási szezonban teszünk fel játékost az utánpótlásból. Pl.: Beretta Azért a Barcának is jól bejött az utánpótlásos húzásai. Forza Milan 🙂

  6. Egy valamit mindenki elfelejt. Egy rohadt eurót nem kellene átigazolásokra költenünk, mert nem csak nekünk van szabadúszónk, hanem a többi csapatnak is lesz. Igazából a Milan-nak ezt kellene figyelembe venni. Mindig szólnak hírek arról, hogy ez vagy az nem akar hosszabítani. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy erre figyeljünk és lecsapjunk. Csak néhány név, amit említenek idén: Klose, Altintop, Ottl, Rensing, Petit, Santana, Comotto, Donadel, Ziegler, Di Michele, Valerón, Senna, Albelda, Gera, Bosingwa, Owen, L. Young, Koevermans, Reis. Ez tényleg csak pár név azok közül, akik még nem hosszabítottak. Nem csak nekünk van ilyen problémánk, de a többiekét illene kihasználni.

    • Figyelj, ha valaki specialista az ingyen elhozható játékosok figyelésében és leigazoltatásában, az nem más mint Mr. Gali Jani!!! 🙂
      Hidd el, ő ki tudná toldani a listádat még vagy 30 névvel, és egészen biztos vagyok benne, hogy 1-2 ilyen játékos érkezni is fog.
      Sőt mi több már érkezett is egy Mexes személyében. 🙂

    • Hát nem lenne rossz felvetés az ötleted csak én szerintem ebben a névsorban van egy kis bökkenő: Altintop megy a Realba és ezt már a Marca és a Sport News is bejelentette. Di michele a saját csapatjában sem tud nagyot alakítani akkor meg szerintem egy Ac Milanba sem nagyon tudna beférni. Gera meg az Ac Milan egy kicsit abszurd párosítás lenne akárcsak L: Yung és Owen. Ráadásul Owen azért is Választotta a szigetországot ismét a Bayern München után mert otthon szándékozik befejezni lassacskán a pályafutását. Santana azért nem illene bele a csapat szerkezeti felépítésébe mert a Milan nem alkalmaz szélsőket a középpályán. Koevermans jobbára csak a kispadot koptatja az Eindhovenben és ráadásul már 32 éves és fiatalabb sem lesz már a jó öreg Danny. Hogyha Marcos Sennára gondolsz akkor az sem lenne túl jó lépés szerintem mert 34 éves és szerintem inkább a fiatalítást kéne hangsúly alá helyezni a klubnál. Nem lenne kifizetődő 30 éven felülieket vásárolgatni és ezért Albeldát is lehúznám erről a listáról ami az esetleges szabadúszok érkezéséről szólhatnak. Albelda is már 33. élet évét tapossa. Viszont akiknek a neve és játéka szimpatikusnak mondható az pl. Ziegler lenne aki balhátvédnek nem lenne rossz, de persze inkább úgy mond 2. számú balhátvédként mint aki tudná pótolni Taye Taiwot aki most kötött szerződést a Milannal. Ráadásul Ziegler fiatal is mert csak 25 éves ami azért mégjobban hátrébb sorolja Zambrottát, mert Zambro is eléggé öregesen focizik manapság már. Akinek még a neve tetszik az esetleg Donadel lenne hiszen 27 éves ha jól tudom, de ebben nem vagyok biztos és kiváló centere tud lenni a középpályának. Jó meglátásai és okos stabil játéka van, ami jó lenne a Milannak.

      Forza Milan 🙂

      • Egyetértek azzal, amit írsz, én csak arra akartam felhívni sok ember figyelmét, hogy, ha marad Ibra, ha nem, akkor is van rengeteg játékos, akit még meg lehet szerezni. Ugyan ez a helyzet Pirlo-val is. Szerintem nem kell azon aggódnunk, hogy elmegy pár játékos, mert van elég a piacon. Az öregekkel csak azért példáloztam, mert sokan tudják, hogy a Milan belül játszik. Viszont így lehetne Allegri-nek variációs lehetősége akár a szélen is játszatni. Én csak azt szeretném, ha a Milan nem egyféle stílusban játszana, hanem lehetőségek egész tárházával rendelkezne. Emellett hiába idősödik néhány játékos, ha a fiatalokat is sorra felrúgják a pályán. Csak idén nem egy olyan meccsünk volt, ahol több, mint egy játékost kellett a “műtőbe” exportálni. Szerintem nagyobb kerettel, még, ha öregebb is, mint szeretnénk nagyobb lehetőséggel vághatunk neki a szezonnak. Többféle felállás mellett a sérülteket is tudnánk pótolni adott esetben, és a pihentetés a tétmeccsek előtt nem kerülne pontokba. Nekem ez a véleményem arról, hogy van-e szükségünk sok játékosra.

    • Na szóval Mexes ingyen jött és David Trezeguet is ingyen igazolható. Már ha igaz a pletyka hogy kell a MILAN-nak.
      Ezzel csak azt akarom mondani, hogy figyelnek ők rendesen. Nekem nem kellene Trezeguet, na de annak hogy Legrottaglie-t hoztuk a télen, annak is bizonyosan oka volt…. 😉

  7. Ibra kell nekünk, ahogy Ganso is meg Fabregas is!
    velük tényleg ütőképesek lennénk!Essien helyet meg van egy titkos befutóm aki POKOLIAN jó lenne FELLAINI!!!
    Mellette még Sakhot nagyon szeretném és még mindig nincsen jobb oldali védőnk.