Kedd este bizonyossá vált, hogy a Milan nem dupláz az idei szezonban, a bajnoki cím mellé ezúttal sem sikerül begyűjteni a hazai kupaelsőséget. Az elmúlt 12 év során mindössze egyszer jutott el a Coppa Italia döntőjéig a Milan, igaz akkor a piros-feketék meg is nyerték a trófeát. A klub 1899 óta íródó története során még sosem sikerült a duplázás, vagyis a bajnokság és a kupa egy évben történő elhódítása.
A Palermo igazi mumusa a friss bajnoknak: 2007 óta egy kivételével mindegyik hazai Milan elleni mérkőzését megnyerte a Palermo, valamint a szicíliai az egyetlen csapat, amelyik ebben a szezonban kétszer is legyőzte Massimiliano Allegri bajnoki címet nyert együttesét.
A Palermo eddig kétszer jutott el az Olasz Kupa fináléjáig (1974-ben és 1979-ben), ám a déli gárdának még egyszer sem sikerült győznie.
Az első találkozón a Milan hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el, így a továbbjutáshoz győznie kellett, vagy legalább 6 gólós meccsen ikszelnie Szicíliában.
Az első félidőben nem esett gól, a második félidőben Pastore vezérletével feltámadt a Palermo támadásban is, és a 63. percben Migliaccio csukafejesével meg is szerezte a vezetést. Tíz perccel később Pastore ugratta ki Ilicicet, akit Van Bommel ziccerben lerántott: a bíró kiállította a holland középpályást és büntetőt ítélt, amelyet Bovo értékesített.
A második gól szerzője azonban két perccel később maga is mehetett zuhanyozni, de a Milan nem tudta kihasználni, hogy 10 a 10 ellen játszhatta végig az utolsó 20 percet. Zlatan Ibrahimovic ugyan a ráadásban még szépített, de ez kevésnek bizonyult, a Palermo jutott a kupa fináléjába.
A döntőt május 29-én a római Olimpiai stadionban rendezik. A másik elődöntőben, szerdán az Internazionale játszik az AS Romával. Az Inter 1-0-ra nyert az első meccsen.
Olasz Kupa, elődöntő, visszavágó
Renzo Barbera, Palermo
Palermo-Milan 2-1 (0-0)
Gól: Migliaccio (63.), Bovo (72. – 11-es), ill. Ibrahimovic (94.)
Kiállítva: Van Bommel (71.) és Bovo (75.).
Palermo: Sirigu; Cassani, Goian, Bovo, Balzaretti; Migliaccio, Acquah (Bacinovic 34), Nocerino; Ilicic, Pastore (Munoz 76); Hernandez (Pinilla 83)
Milan: Abbiati; Abate, Nesta (Cassano 80), Thiago Silva, Antonini (Bonera 46); Flamini, Van Bommel, Pirlo; Seedorf (Ibrahimovic 65); Robino, Pato
A mérkőzés statisztikái
A mérkőzés összefoglalója
26 hozzászólás
Sajnálom hogy így alakult de a lényeg a scudetto volt ami meg is van nekem elég ennyi az idei évre!
Szánalmas volt tegnap a chat-en 1-2 magát Milan szurkolónak nevezett úriember viselkedése. Szombaton még ajnározták a csapatot most meg olyanokat írtak róluk,és Allegri-ról hogy a hajam égnek állt! Holott évek óta a kupát magasról letoljuk, most meg mikor bajnokok lettünk mindenki háborog hogy kiestünk.
„Holott évek óta a kupát magasról letoljuk”
Akkor essünk ki az első körben, és mindenki így fogja látni.
Azért mert az elmúlt években nem érdekelt minket az olasz kupa, az azt jelenti, hogy már nem is kell megnyernünk ha esélyünk van rá? Én nem értem ezt, igenis oda kellett volna tennie magát minden játékosnak, nem úgy mintha egy edző meccs lett volna. Siralmas volt látni tegnap a csapatot ilyen mentalitással játszani. Személy szerint rá sem ismertem a bajnok csapatunkra.
Azért ez a meccs egy kicsit el lett taktikázva. Az várható volt, hogy See és Pirlo együtt nem lesznek jók. Bebizonyosodott, hogy Pirlo már nem alkalmas olyan szinten játszani, mint tette ezt 2-3 évvel ezelőtt. Én megmondom őszintén szünetben azt vártam, hogy Pirlot lehozza, a helyére hátra teszi Seedorfot, és Seedorf helyére behozza Boatenget. De az is mindenféleképpen érdekes, hogy van két ballábas újoncunk, és még a kispadra sem férnek oda? Aztán mikor lesérült Antonini, Bonerát kell behozni balbekknek?
Az a 2-3, lehet nyugodtan 4-5 is. A többivel tökéletesen egyet értek. Ezek szerintem ezen a szinten amatőr hibák.
Kedves Fórumozó!
Amikor kitüntettél bennünket azzal, hogy ezen a Fórumon szeretnél hozzászólni, akkor regisztráltál. Regisztrációdkor elfogadtad a Fórum Szabályzatát. ( http://forum.acmilan.hu/forum/forum-szabalyzat#post-314684 ). Felhívjuk figyelmed az alábbi pontra: ” A moderátorok szerkesztési és törlési jogkörökkel vannak felruházva. (…) Bármely hozzászólást/témát törölhetik, vagy szerkeszthetik, amelyek vétenek a szabályzat valamely pontja ellen, vagy akadályozzák a fórum rendeltetésszerű használatát. (…) A moderátorok a topikokból és a fórumból kitilthatják a felhasználókat határozott vagy határozatlan időre, amennyiben azok szándékosan, többszöri alkalommal megszegik a szabályokat, figyelmen kívül hagyják a moderátori figyelmeztetést, akadályozzák a fórum rendeltetésszerű használatát.”
A továbbiakban is törlünk minden olyan hozzászólást – Tőled ezek után különösen! – amelyek a moderációval foglalkoznak, s amelyek akadályozzák a fórum rendeltetésszerű használatát.
modik
A meccsre reagálva remélem, hogy ha Pirlo megy akkor megy Van Bommel is, aki tegnap és a hétvégén is kritikán aluli volt.. akkor már inkább tartsuk meg Ambrót és Seedorfot, persze cserének..
Az bizony elég szomorú, hogy ilyen gyorsan megverették a bajnokot….
Fel nem foghatom, hogy Pirlo, Robinho ésAntonini hogyan kerülhetett egyszerre kezdőbe?! Vesztes kezdő11 volt a tegnapi.
Azt megint megmagyarázhatatlan, hogy vajon Ibra és Boateng miért a padon kezdtek?! Pihentetni akarták őket? Badarság! Ibra meccseket pihent, Boateng meg ereje teljében lévő fiatalember – bőven lett volna idejük pihenni a hátralévő két bajnokin… ott bohóckodhatott volna eleget Pirlo, Robinho, Antonini, stb…
Erről most szvsz Allegri tehet. Tökéletesen lefeküdtünk a Palermonak.
Ha meg esetleg egy Pastore=kupadöntő+feleár, akkor Gallianiban kell nagyot csalódnom. Pastore-nál Kaká is sokkal jobb, de Ganso meg fényévekkel!
Szóval nem értem, hogy miért adtuk meg magunkat bajnok létünkre….
Ez egy eléggé kellemetlen vereség és kiesés volt, de a Palermo megérdemelten jutott a döntőbe. Szerintem jó eséllyel indultunk neki a visszavágónak, de nem jött össze. Tegnap 1:3-at jósoltam, kissé mellément. Azért tartottam attól, hogy a fejekben még mindig a bajnoki cím megszerzése lesz az első, nem pedig a tényleg jelentéktelen kupa. Ugyanakkor minden trófea trófea fontos, és Berlusconi meg Galliani sem rugdosta volna meg a csapatot, ha sikerült volna ezt is megnyerni. És szerintem tovább is akartunk jutni. Az első percekben nagyon nyomtunk, jól járattuk a labdát, de utána feljött a Palermo, és veszélyesen játszott. Allegri kezdőjével nem értettem egyet. A védelem még „elment” (Zambrotta nyilván nem ok nélkül hiányzott), és az elején nem nagyon voltak nagy helyzetei a Palermónak (talán Pastore lövése a kivétel), de a középpálya egy csőd volt. Voltak persze jó megmozdulások, de kétezredik alkalommal is leírom, hogy technika ÉS sebesség nélkül ezt a játékot nem lehet magas fokon művelni. A középpálya és a támadók között szinte semmiféle összhang nem volt, előre ki lehetett számítani, hogy a középpálya egyes embereitől milyen megoldás fog következni. A hátvédek alig-alig mentek fel a támadásokkal, ha meg felmentek, akkor azokban nem volt sok köszönet. Csapatszinten a Milan egyértelmű fogyatékossága, hogy a megszerzett labdákkal nem tud mit kezdeni. Ez nem feltétlenül játékosfüggő, mert volt, hogy Pato kapott egy labdát valahol 40 méterre a kaputól, és mire átvette, már 4-en zártak vissza (azért dicsérjük meg a Palermót, amely rendkívül fegyelmezetten játszott, jól oldották meg a védekezést). Igazság szerint nem tudom, Allegri mit akart játszatni a csapattal. Pirlo és Seedorf feladata lett volna, hogy feleljen azért, hogy eljusson a labda a támadókhoz? Még Flaminire meg Van Bommelre lehetett mondani, hogy a védekezést (szűrést) nagyjából megoldották, de azért valljuk be, azt is lehet magasabb fokon művelni, mint azt tették tegnap ők ketten… Tegnap, ha jól számoltam, nem volt kontrajátékunk. És ez nem azt jelenti, hogy létszámfölényes helyzetet alakítunk ki 4:3, 3:2 elleni szituációkat, hanem a lendületet. A tegnapi középpályánk erre tökéletesen alkalmatlan volt. További gond, hogy a rögzített helyzeteknél, a kapu elé beívelt labdákból néha csak a mennybéli ment meg bennünket. Tegnap még ő sem.
Szomorkodni nem kell, elvégre bajnokok vagyunk, ez az év utolsó tétmeccse volt a csapatnak, és tökéletesen láttatta, hogy kikre lehet, és nem lehet számítani. És akkor a teljesítmények.
Abbiati bravúr nélkül zárt, Migliaccio fejese az ötösről… Borzasztóan osztottuk el az embereket. 3 potenciális palermóira voltunk 5-en, Van Bommel légüres térben, Silva maradt ott Migliaccióval. Abbiati talán kijöhetett volna, mert az ötösön belül ő az úr. És ezt megtette már párszor, az esetek 95%-ában sikerrel.
Abate eléggé gyengén teljesített. A védekezése rendben volt, de teljesen felesleges felmennie a támadásokkal, ha ott használhatatlan. Beadni nem tud, ha meg befelé vág, legalább megkísérelhetne egy lövést mondjuk havonta egyszer, mert ennek így nincs sok értelme. A második góljuknál érdemes volt megfigyelni, hogy ugyanazt játszotta el, mint a Spurs ellen a San Siroban: nem futott vissza. Hátul maradt a kontránál Silva, Nesta (akire 5 méteren 10-et vert Ilicic) és Van Bommel, azaz egy kivételével nem éppen a villámléptű játékosaink. Amikor Pastore elindítja a passzt a szlovénnek, Abate még a félpályát sem lépi át. Ez megengedhetetlen ezen a szinten.
Nesta nem élete főművét alkotta meg. Sajnos neki bőven elég lesz a heti vagy kétheti egy meccs. Helyezkedni tudásból nem lehet megélni még egy Palermo ellen sem. Nem szabad szidni, mert egész évben remekül helytállt, ez most nem az ő meccse volt. Sajnos most még olyan szintűek a középső védőink, hogy Nestának akkor sincsen alternatívája, ha 3 nappal korábban még meccset játszott, és így nem lehetett teljesen fitt.
Thiago Silva: Jó tudni, hogy ő is ember, mert már azt hittük, ennyi meccsen hiba nélkül teljesíteni képtelenség. A gólt róla kaptuk, benne van. Semmi gond, nyilván ő a legdühösebb magára. A Ripacsok c. film dala jut eszembe róla: „Egyedül nem megy…”
Antonini: azt gondolom, egyáltalán nem volt rossz meccse (illetve félideje), de persze nem is lehet kiemelni. Volt egy lövése, ami majd jövőre bemegy, mert akkor Taiwo fogja rátűzni. Remélem, nem súlyos a sérülése.
Bonera váltotta Antoninit, aki néhányszor jól avatkozott közbe, de látszódott, hogy nem ez az igazi posztja. Azért a második palermói gól előtt (kontra) csak a Jóisten tudja, hogy ő is hol kolbászolt…
Van Bommel: a kiállításáig nem volt rossz, a piros viszont… Nyilván meg lehetett adni. Egyértelmű ziccer volt, meg kellett kockáztatnia, hogy kiszórják, viszont a 11-esből nem lesz gól. Lehet, hogy én is ezt tettem volna a helyében. Kicsit ez a szituáció is hasonlított a Spurs elleni meccsre. Ott Yepesnek nem sikerült felrúgnia Lennont, most Van Bommelnek sikerült ellöknie Ilicicet. Nem ő kellett volna, hogy legyen az utolsó ember, ez viszont tény. Nem jött be a döntése.
Pirlo: az elején azt gondoltam, hogy remekül fog játszani. Az első 10-15 percben jó labdái voltak (egy Robinhonak, amiből következett a szokásos mellé-fölé-bele…), majd teljesen visszaállt alapjáratra. Az elején a bal oldalon játszott, majd behúzódott középre. Nem igazán vált be. Ez a meccs teljes mértékben szimbolizálta Pirlo Milannál töltött éveit. Az elején zseniálisan teljesített, félelmetesen jó labdákat osztogatott, majd ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre értékelhetetlenebb a teljesítménye. Nem ez alapján a meccs alapján fognak neki új szerződést kínálni, maradjunk ennyiben…
Seedorf: Pirloval egyszerre tilos pályára küldeni, mert ebből ez lesz. Ezt a meccset hagyjuk, inkább emlékezzünk Clarence elmúlt 2 hónapjára, amikor jól játszott. Az utóbbi meccseken nyújtott teljesítménye miatt ezúttal nem írnám le egy szóval, hogyan játszott tegnap…
Flamini: volt egy kapufája meg egy nagyobb helyzete, amit belelőtt Siriguba. Ezen kívül olyan, mint a szén-dioxid: színtelen, szagtalan. A mai napig nem tudom megállapítani, hogy mit is akar vele játszatni most már a harmadik edzőnk… Néha azt érzem, hogy az az elv munkál jelen esetben Allegriben, hogy „jó, ha van ott még egy ember”. Na, ezt a feladatot látja el Flamini. Egy kicsit passzol, egy kicsit védekezik, fut, bead, de az a gond, hogy olyan, mint Juhász Árpád, a polihisztor: mindenhez ért, de tkp. semmihez sem.
Robinho és Pato: ha jól számoltam, mindkettőnek volt egy lövése… Egyszerűen értékelhetetlen volt a tegnapi produkciójuk. Pato kb. a 80. perc(?) környékén lőtt először kapura… Robinho meg szerintem minden puskaporát ellőtte az első 10 percben. A tegnapi meccs nem a brazil csatárok dicsőségéről szólt. Pato legalább kemény gyerek, féltem, hogy súlyosabb lesz a sérülése, amikor az az állat fejberúgta.
Ibra rúgott egy gólt, a másik szituációban a kapufák nem voltak vele. Ha ő kezd, tán máshogyan alakul. Ez van. Mindenesetre jobban játszott fél óra alatt, mint a két brazil csatár együtt az egész meccsen…
Cassano adott egy remek gólpasszt, rá ugyanaz vonatkozik, mint Ibrára. Ha kezdettől a pályán van… Ibrával nagyon érzik egymást, amolyan zsák a foltját effektus…
Bár kiestünk, nem tudom elítélni a srácokat. Akkor is büszke vagyok a csapatra. Sok örömet szereztek nekem ebben az évben, de a meccs tökéletesen megmutatta, hogy van hová fejlődnünk. Nem sikerült a duplázás, de bőven elég lesz évente egy kupa. Forza Milan!
Lansky gratula az új – szokás szerint – kitűnő elemzésedhez! Így is lehet, sőt kell értékelni a csapatot. Nekem nem voltak hiú ábrándjaim a továbbjutást illetően. Három nappal a bajnoki cím megszerzése után – bárki is lépjen pályára – tudat alatt mindenkiben benne volt a „mi már teljesítettük az idei évre kitűzött célt”, így nem vártam győzelmet. Tudom, mindenki azt nyilatkozta, hogy duplázni akarunk, de aki átélt egy ilyen ünneplést játékosként az tudja, pár nap múlva nem lesz az ember (és ŐK is emberek!) újra „éles”! Örülnünk kell, hogy van egy ilyen CSAPATUNK! Egyet értve Baresivel, minősíthetetlen „szurkolóink” helyett én szégyenkeztem a tegnap esti chat-at olvasva. Vajon mit szólt egy semleges ember, ha benézett a honlapunkra és beleolvasott a kommentekbe. Ez most a Milan szurkolók oldala, vagy a ki tud több ocsmányságot köpködni a játékosainkra és szurkolótársainkra oldal?! Minősíthetetlen megnyilvánulások íródtak le az állításuk szerint szeretett BAJNOKCSAPATUNKRÓL, játékosainkról (bárki legyen az), edzőnkről! Átmentem OFF-ba, de kérném a moderátorokat legyenek szívesek orvosolni ezt a problémát, mert saját magunkat járatjuk így le (írom én, aki sokat nem kommentelek, de már az előző előtti fórum lelkes olvasója voltam – nagy a színvonal romlás!!!). Nagyon fontos a kupa, de fontosabb a 18. SCUDETTO, és fontos a csapatunk szeretete. Az ne nevezze magát szurkolónak aki három napon belül a mennyből a pokolba süllyeszti a csapata játékosait. Félreértés ne essék, én sem örültem annak amit láttam, de a szurkolás olyan, mint a házasság: jóban, rosszban – holtomiglan, holtodiglan!
Elegem van belőled valamit csinálni kell veled Lansky látom folyamatosan ilyen hosszú meccs beszámolókat írsz léci állj le ezekkel!!(persze nem komoly:D)
Lansky teso ismet kitettel magadert, szerintem nagyon jok a meglatasaid a csapatrol, johetnel hozzank Csikba tanfolyamot tartani a Csiki Hirlap szemiamator sportujsagiroinak. Grat megegyszer.
Pato sokkal jobb lett Ibra beállásával!!ketten egymás melett nagyon jók!!
Ejnye Lansky de nagyon ráérsz így hétköznap délelőtt! Szép elemzés. MaldiniZs kommentjével nagyon egyetértek, ilyen emberekre nincs szükség! Kár a vereségért! Szerintem részben az összeállítás, részben a bajnoki cím utáni állapot a ludas érte! Talán, ha az Inter nem mákol be a múlt héten, akkor máshogy alakul!
Üdv
Petro! Ezt ma reggel kb. 6 környékén írtam, szövegszerkesztővel. És most látom, hogy egy 🙁 meg egy 🙂 jelet nem értelmezett a rendszer. 🙂
Hát ez a tegnapi meccs nem volt a szívem közepe és még finoman fogalmaztam. Pirlo egyszerűen még a legsimább passzokat is elvétette ráadásul a bíró meg nagyon megette a tizenegyest megelőző eseményeket. Én úgy láttam hogy nem nyúlt hozzá a játékoshoz Van Bommel. Fájt azt látnom hogy minden próbálkozás hiába való volt. De sebaj majd jövőre… Forza Milan
Kiestünk nagyon nagy bocsánatot kérek a Milantól mert amikor bekaptuk a 2. gólt akkor ki kapcsoltam a meccset és mentem aludni mert fáradt voltam és már 2-0 volt pedig bármennyi szokott lenni egy meccsünk mindig végig nézem bocsi.Nos hát jöhet az elemzés: Én azt vettem észre a játékukban hogy jól mennek a passzok a védekezés is megvan csak hát meg van az a 73% labdatartás csak hát az azzal ment el hogy 16-os előtt a tömörülő Palermo védek előtt ment el semmi nagy ziccer nem jó befejezések nem túl jó lövések egyszerűen rendes lövést nem láttam csak egyet amikor Pirlo lőtt egy szabit viszonylag erősen középre és a Palermo a kontrákra játszott (meg láttuk mi lett a vége) és valóban Pirlo nem volt a topon kicsit sem See se igazán Van Bommel eltűnt egyszerűen a mezőnyben és ez a Pato-Robinho csatár sor se volt túl jó azt várok valami jó cserét erre be jön a félidőben Antonini helyére Bonera jó(se Ibra se Boa se Cassano ok) ment ugyanúgy a játék csak hát kaptunk egy fejes gólt aztán utána nem sokkal Van Bommel becsúszik tizi,piros(nem tudod mást tenni semmi baj) azután kapcsoltam ki bocsi még egyszer azután láttam kövi nap hogy rúgtunk egy gólt a végén annak viszont örültem így kellet volna kezdeni: Abbiati-Abate-Thiago Silva-Nesta-Zambrotta-Flamini(ink urbyt raktam volna be de hát nem volt a keretben)-Van Bommel-Seedorf-Boa-Ibra-Pato ezzel a kezdővel nyertünk volna és max a végén bejött volna ha nagy baj van Cassano de nembaj mondom a Scudetto meg van ez volt a fő célpont és még mindig remek szakembernek tartom Allegrit de ez a kezdő most nem volt jó.(Ja és még annyi hogy köszönünk mindent Pirlo személyes kedvencem a Milanban de most hallottam hogy a Juvéba megy Grazie Pirlo!!!!)
Forza Milan!!!
Az összefoglalóban csak Ibra gólja került bele, de kicsit fura volt, hogy beállása után pár perccel már egy sárga lap boldog tulajdonosa volt, de legalább lőtt egy gólt, az is valami. Ez a Pastore gyerek meg ha ilyen passzokat osztogat mint a második gólnál elboldogulna irányítói szerepkörben is. Lehet csak a megfelelő környezet kell neki hozzá, hogy fejlődjön, ne feledjük, hogy még nagyon fiatal, és melyik csapat lenne megfelelőbb, mint a Milan. ( Már ha a Ganso dolog nem jön össze, vagy még úgyis).
Értem. 🙂 Csak a hsz időpontja 11:26.
A cikket 9:51-kor dobta fel szaloky… Még valami? 🙂
A tegnapi mérkőzés Allegrié.Nem a legjobb kezdőt állította fel és nem reagált cserékkel elég hamar.Sajnos elég idegesítő tud lenni.
Én azt hittem Robinhoról,hogy pengés játékos,aztán kiderült,hogy mindent erőből akar megoldani.Pirlónak egy nagy labdája volt a meccs elején,pont Robinak,aki izomból 16 méterről fölé vágta azt!A kapus kb. 8 méterre kint állt a kapujából,sehol senki a védők közül.A labda pattant az átvétel után!MIÉRT NEM EMELTE ÁT SIRIGUN???Vagy vezesse rá és húzza el mellette.Más mérkőzés lett volna,de ez van.
Abate sokat fejlődött,de még egy kicsit keveset vállal,nála azt nem értem,hogy miért kell mindig passzolnia,hogyha van lehetősége betörni a 16-oson belülre.Tegnap is rendszeresen ezt tette.Pedig már megverte az emberét és üres terület volt előtte.Majd ha ezeket megtanulja felmérni,akkor veszélyes játékos lesz.
A bajnoki cím nagy dolog, a kupából pedig ki lehet esni ! A fájó a mutatott játék volt és az, hogy ilyen meccsek sorát játszottuk a bajnokságban, a kupában és a BL-ben is. Magyarul, örüljünk a bajnokságnak és építsünk egy olyan csapatot, aki nemcsak tartja a labdát, hanem gólt is próbál lőni. Olyan áron megtartani a labdát, hogy valahányszor szembekerülünk egy ellenféllel, akkor megfordulunk és hátrapasszolunk az semmit se ér. Abatén kívül senki nem futott tegnap az ellenfél kapuja felé. Szerencsére a bajnokságban voltak más meccseink is, pl. az Internek gólratörően nekiestünk. Úgy tűnik ez azonban nincs most a vérükben, ehhez nagyon rá kell uszítanii őket az ellenfélre. A bajnokság sorsdöntő szakszaiban ez sikerült Allegrinek meg a vezetésnek, tegnap sajnos ismét nem (túl a számomra is érthetetlen összellítási döntéseken.).
A gólratörést pedig készségszinten kell űzni, hiszen ezt a játékot gólra játszák. Egy Barcelona is rengeteg oldal sőt hátrapasszal játszik, de benne van vérükben, hogy hirtelen megrázzák magukat a kapu felé is, mert azért a főcélt ők nem tévesztik szem elől.
Szerintem ehhez a változáshoz az egész csapatjátéknak változnia kell, ami valóban nem megy lényeges játékosmozgások nélkül. És még az sem biztos, hogy ehhez minden poszton feltétlen nagy nevek kellenek. Örülnék például, ha ez 1 főre jutó Boatengek száma nagyobb lenne a csapatban.
Lansky lécci fogd rövidre, max 35 sorosra mert hiába jó, de a jóból is megárt a sok:)
Köszi!
krisz…! Ne olvasd el, ha nem érdekel. Ilyen egyszerű.
ezaz h érdekel, csak hosszú XDD
Lansky imádom a hozzászólásaid ,de mire végig olvastam beállt a nyakam 😀