Zlatan Ibrahimovic, a Milan csatára a Juventus elleni vasárnapi rangadó előtt adott hosszabb interjút a Gazzetta dello Sportnak. A svéd támadó elmondta: miután 2014-ben lejár a szerződése a lombard klubbal, abbahagyja a játékot. Véleménye szerint még nincs lefutva a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-párharc. Az interjú érdekesebb részeiből válogatunk.
– Del Piero hűséges maradt a Juventushoz, ön viszont hat csapatnál is megfordult. Nem szeretett volna zászlóshajó lenni?
– Nem szerettem volna egyetlen klubban futballozni. Jobb többet váltani, mint túl sokáig egyazon együttesnél maradni. A váltásból tanul az ember, és egy jó játékosnak több helyen is meg kell mutatnia, hogy meghatározó labdarúgó. Ahhoz, hogy elérjük a maximumot, motivációk szükségesek, a saját otthonodban sokkal könnyebb erősebbnek lenni. Ugyanakkor a Milan lesz az utolsó klubom, 33 éves korom (Ibrahimovic szerződése 2014-ben lejár – a szerk.) után azt hiszem, jobb, ha abbahagyom. Nem akarok a végén még vért köpni.
– Gyakran veszekszik Patóval. Azért mert nem passzol eleget, vagy azért mert mellérugdossa a labdákat?
– Vitatkozom én mindenkivel, de főleg azokkal, akikről úgy gondolom, hogy még többre képesek. Ezzel akarom ösztönözni őket. Egyébként ugyanígy kell velem is viselkedni. Azt gondolják, velem sohasem történik olyan, hogy valaki engem hibáztat? A Juventusnál, az Internél, a Milannál is így volt, a Barcánál kevésbé; mindig voltak olyan emberek, akik megmondták, hogy nem vagyok elég jó. Nem az óvodában vagyunk, a pályán mindenkit az eredmények érdekelnek.
– Igen, de önt talán félnek felelősségre vonni a többiek.
– Itt a Milannál mindenki erős karakter. Seedorf is megmondja a magáét, Gattuso még agresszívabb, de egyikük sem negatív jelenség.
– Azt mondta, hogy a Milan két éven belül ismét a csúcsra ér. Gondolja, hogy a bajnokságot könnyebb lesz megnyerni, mint a Bajnokok Ligáját?
– Valójában azt mondtam, hogy egy évünk van építkezni. Én és Robinho is a nyáron érkeztünk, Van Bommel és Cassano pedig a télen. Az világos, hogy képesek vagyunk rá és kell is nyernünk az idén, a következő szezontól pedig mindent megnyerhetünk. A pontvadászatban az élen vagyunk, ám tizenegy találkozó még hátravan. A BL-ben hátrányból kellene felállnunk egy meccsen, de nem mondható, hogy a bajnokságban közelebb lennénk a célhoz. Mindkettőben versenyben kell maradnunk.
– Mennyi esélyt lát arra, hogy sikerül a fordítás Londonban a Tottenham ellen?
– Sokat. A legfontosabb, hogy ne ismételjük meg a korábbi hibánkat, amikor az első félidőben túlságosan hátravontan játszottunk.
– Öt éve már, hogy azt mondta a játékáról, szeretne ön lenni a numero uno. Ma közelebb érzi magát ehhez a célhoz vagy távolabb?
– Úgy érzem, hogy én vagyok az. Ha úgy gondolod, hogy te vagy a második, akkor véged. Ha soha nem is nyerted meg az Aranylabdát vagy a legjobb játékosnak járó FIFA-díjat, az még nem jelenti, hogy ne lehetnél te a legjobb.
7 hozzászólás
Gyerekek lenne egy kérdésem akkor Ibra nem megyel nyáron most akkor marad mert én olvasom hogy itt akarja vejezni meg minden ??
Én egyelőre nem hallottam olyat hogy el akarna menni nyáron…De 33 év nem olyan sok…Nem értem,hogy miért haggya abba olyan fiatalon (Maldinihez képest igenis fiatalom).De én speciel ezt nem veszem biztosra hogy abbahagyja 33 évesen…
Én úgy tudom, anno a szerződésében az szerepelt, hogy nyárig kölcsön és nyártól véglegesen a mienk, szóval nem hinném hogy távozna!
Megvettük, csak érdekesen lett ez lefektetve a szerződésbe:)
Jó kis szöveg
ibra azt mondta h itt akarja befejezni a pályafutását majd x évesen, asszem 33 az az x…
igen a barca csak kölcsön adta, de nyáron 1000000% hogy megvesszük…
Ezen a képen Patónak magyaráz:). Elébem csavard!!! De nem emlekszem ki ellen
Napoli ellen!elso felidoben!