A pályán és a pályán kívül is a legnagyobb rivális az Inter és a Milan. Mióta Galliani a Milanhoz csábította a közelmúlt legnagyobb interes ikonját, Ibrahimovicot, a városi rivális mindent elkövet „a kölcsön visszafizetéséért”. Először leigazolták a kispadra Milan korábbi vezetőedzőjét, Leonardót, majd elkeseredett és sikertelen harcot kezdtek a Milan legutolsó Aranylabdásának, Kakának a megszerzéséért. A Real labdarúgóját egyelőre nem sikerült az Internek megszereznie, de továbbra is rengeteget foglalkoznak a Milannal.
A napokban az Inter világbajnok játékosa, Marco Materazzi érezte úgy, hogy meg kell szólítania a városi riválist. Az utóbbi időben már nem sok játéklehetőséget kapó játékos a Milan új igazolásairól egy sajtótájékoztatón azt mondta: „a Milan azért erősített, mert fél tőlünk”. A hátvéd külön kitért Cassanóra: „Antonio erős, de megijedtem, hogy nem fogja tudni kezelni a nézőtéri füttyszót a Sampdoria elleni kupamérkőzésen. Visszatérni a Marassiba egy ilyen szituáció után, nagyon nehéz.”
Materazzi azzal fejezte be nyilatkozatát, hogy reméli, az áprilisi derbi idején a Milan és az Inter már a lehető legkisebb távolságra lesz egymástól.
27 hozzászólás
Na meg van a sinter uj sajtosa.Ugy is ráér amennyi játéklehetöséghez jut.
Savanyú a szőlő Markokám?Messze a kezdőcsapat és a sinter se túl sikeres az idén!Van isten erre csak azt tudom mondani,az asztal mellett megnyert bajnoki címek után ez a legkevesebb amit megérdemelnek!Remélem mostantól mi leszünk Itália urai egy jó darabig,FORZA MILAN!!!
Nagyon el volt már tűnve ez a pali, már vártam a beszólását 😀 de az a baj, hogy ennyit tud meg fát vágni 😀 a labdához nincs köze… nevetséges… mitől félnénk? Az árulótól meg a bandájától? na neeeeeeee 😀
Hogy egy régi klasszikust idézzek:-Különben is ki, vagy te, nem is ismerlek!-
Marco-Marco ismét kihúztad a gyufát, legutóbb is sírva vittek ki a hátsó kapun, legközelebb nem úszod meg ennyivel…
Ha Ibra éppen nem érne rá Van Bommel, Cassano, Boateng is alkalmas rá hogy felrúgjon a holdig kis köcsög.
Materazzi kijelentése, hogy „a Milan fél TŐLÜNK” egy kicsit hülyén hangzik. Inkább azt kellett volna mondania, hogy „a Milan fél TŐLÜK”. Amennyi időt a pályán tölt szerencsétlen…
Nem hazudtolta meg magát .Akkora bunkó,hogy betont lehetne törni vele !Akkor ők azért erősítettek Pazzinivel,hogy hátha tud valaki Inter-mezben az idén gólt rúgni nekünk ?
Ki az a Marco Materazzi? Egy kiöregedett harmadosztályú lelassult nagypofájú senki. Ő dumál az Inter nevében? Nevetségesek…. Forza Milán!!! Nagyok vagyunk és egyre jobbak leszünk. 🙂
Ha kérhetem Milan és nem Milán
de Forza!!!!!!!
Szia Bocs!!! 🙁 Természetesen Milan 🙂
Uccellatore,hát nem tudod?Ibra prédája!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Emberek nem azt kell nézni hogy mit mond,hanem azt hogy ki mondja.Egy senki szájábol erősek ezek a szavak de majd a visszavágón nyalogathatja a sebeit,mert hogy lesznek neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!FORZA MILAN
🙂 🙂 🙂
🙂
Sziasztok! Itt új vagyok,mert nem vagyok a számitógép híve! Természetesen figyelem az oldalt amióta létezik,csak most vettem rá magam erre az egészre! 33 éves vagyok és 1988 óta MILAN szúrkoló(meg egy buzi gyűjtő).Most donmaterazzi miatt szóllalnék meg. Szóval ez ér annyit nekünk,hogy ennyit foglalkozzunk vele? Ne alacsonyodjunk le az ő szintjére!!!!!!! Mi vagyunk a MILAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Beszéd helyett inkább a pályán nyujtana valamit:) Derby-n is jó volt nézni a játékát:)Kicsit szánalmas az ember…de Interbe ien játékosoknak a helye:)(kivéve Sneijder-t:D)
Forza Milan
Leonardo azzal tudna még jót tenni a Milannak, ha minél többet játszatná Materazzit. Potyogtatnák a pontokat rendesen …
Igen, és nem csak a Milan fél, hanem mindenki más is aki csak erősít! 🙂
De mégha mondjuk Eto’o szólna be, aki tesz is valamit a csapatáért megérteném, de ez a nyomorult hentes? Na mindegy.
ezt pont ö mondja aki miatt megnyertük az inter eleni derbit
Antonio erős, de megijedtem, hogy nem fogja tudni kezelni a nézőtéri füttyszót a Sampdoria elleni kupamérkőzésen.
Mit ijedezik ez bakker?? Törődjön a saját félelmeivel, ne mással foglalkozzon:D Kis gyökér
Ne bántsátok szegény fogyatékost!:))Én örülnék neki ha játszana, ugye neki köszönhetjük a tizenegyest a derbyn!Azt hiszem a következő MILAN-inter elég kemény lesz!És ezek a tetük tuti hogy mindent megtesznek hogy kiállítsanak közülünk valakit!Majd figyelni kell Ibrának,Cassanonak,Boatengnek…….!Forza MILAN!!
igen.. abate-s kiállítást is köcsög pandev csinálta…. szegény abate nem csinált semmit, az a balfasz ment neki és 1-1 sárgalap… ejj
Nemtudom Materazzi milyen tudatmódosító szereket szed,de a Milan sohasem félt egy csapattol sem,főleg nem az Intertől. Szánalmas ez a nyilatkozata,és egyben kétségbeesett is,mert tudja jól hogy mileszünk a bajnokok. Forza Milan
Ott kezdődik, hogy ő foglalkozik velünk… és mi félünk 🙂 több, mint vicces. azért egy jótanács az öreg Matrix-nak: lehet csendben is a hátunkat nézni!!
ezt Mourinho-tol tanultak.ha nem megy a csapatnak szoljunk be a masiknak.Forza Milan
Materazzi???No Grazie!!!!
„inter merda ovonque e sempre!!!!!”
Akkor az Inter azér vette meg Pazzini-t mert nem fél tőlünk?Egész Olaszországban az Inter fél tőlünk a legjobban és a nagyszájú Materazzi meg jártatja a pofáját amikor lassan messzelátóval fog (ő és csapata)utánunk nézni a tabellán. FORZA MILAN!!!!!!!!!!!!!!!