ADRIANO GALLIANI
„Jó meccs volt. Tetszett ahogy játszottunk, a két új igazolásunk, Emanuelson és Van Bommel jó benyomást keltett. Fogalmam sincs, hogy álltunk volna ki nélkülük. A találkozó szórakoztató volt. Thiago Silva egyszerűen nem ebből a világból való. Pato két gyönyörű gólt szerzett, főleg a második volt csodás, de még egyszer megismétlem, ma este Thiago Silva természetfelettit produkált. A meccs után azt mondtam neki, hogy legközelebb ha elfogynak a csatáraink, akkor őt küldjük előre, mert védelemben és középpályán kiválóan játszik, már csak a támadó poszt maradt vissza.
A továbbjutásért az edzőnket illeti a dicséret, hiszen ő az első perctől azt mondta, hogy mindhárom fronton nyerni akar és úgy is áll hozzá a feladathoz. Legyen az a Olasz Kupa vagy a Bajnokok Ligája, ugyanazzal az elszántsággal és erőfeszítéssel játszik a csapat. Ha a negyeddöntő résztvevőit nézzük, láthatjuk, hogy a Lazio kivételével a bajnokság legjobbjai jutottak el ide. A célunk az, hogy az Olasz Szuperkupáért játszhassunk Pekingben.” (A következő négy évben itt rendezik meg a mérkőzést. – a szerk.)
MASSIMILIANO ALLEGRI
„A továbbjutásért a srácokat kell megdicsérni, akik a szükséges mentalitással futottak ki a pályára. Különösen az első félidőben voltunk jók és nagyon szervezettek maradtunk védelemben. Már sokkal hamarabb is eldönthettük volna a találkozót Merkel vagy Robinho révén, de ez nem sikerült, így szenvednünk kellett egészen a végéig. A Sampnak voltak helyzetei a második félidőben, de olyan nagyon nagy nyomás alá nem helyeztek minket.
Boldog vagyok, mert a nehéz helyzetekben a játékosaim kisegítik egymást. Mindenki fontos a keretben. Valaki kevesebb lehetőséget kap, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet érne számomra. Remek társasággal dolgozhatok.
Van Bommel remek munkát végzett a középpályán. Az első játékrészben meg kellett találnia a helyét a pályán, mert nem a megszokott posztján szerepelt. A szünet után már nem volt gondja ezzel. Emanuelsonnal együtt megmutatták, hogy hasznos tagjai lesznek a csapatnak.
Pato? Lecseréltem mert görcsölt a lába, ami azt jelenti, hogy sokat dolgozott a csapatért. Ezt kell tennie, ahogy a többieknek is, és amint láttuk, képes erre. Elképesztően tehetséges játékos. Megismétlem még egyszer, azért érhetünk jó eredményeket, mert a technikai képességek mellé sok munka és erőfeszítés párosul a játékosaim részéről.
Thiago Silva? Örömmel futballozik, függetlenül attól, milyen poszton szerepel. Hihetetlen játékos. Egy élmény látni őt a pályán. Mindig jól teljesít, mindegy melyik posztra rakom.”
FLAVIO ROMA
„Először is nagyon boldog vagyok a győzelem és a továbbjutás miatt. Mivel keveset játszom, természetesen nem rakhatom félre az egyéni örömömet sem, de a csapat sikere a legfontosabb. A teljesítményemmel elégedett vagyok. Igyekszem tenni a dolgom és köszönöm az edzőmnek, hogy lehetőséget adott nekem. Tetszett a csapat játéka, az újak is jól mutatkoztak be. Nem könnyű új közegbe kerülve, nem ismerve a nyelvet azonnal játszani. A kapott gól? Előfordul az ilyen. Megnézzük videón és közösen kielemezzük.”
MASSIMO ODDO
„Remek találkozón vagyunk túl, főleg az első félidőben ment jól a csapatnak a játék. Később a hazaiak nagyobb erőket mozgósítottak és néha nyomás alá kerültünk. Összességében jók voltunk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű feladat, hiszen sok a hiányzónk és az újak sem edzettek még velünk. Mindketten megtették a magukét, sokat segítettek a klubnak.
Az edzőnknek köszönhetően alaposan felkészültünk ere a mérkőzésre, tudva, hogy a Sampdoria veszélyes lehet a széleken. Néhány hibától eltekintve jól védekeztünk.
Én most egy szilárd Milant látok, tele játékosokkal, akik be akarják bizonyítani, hogy igenis sokat érnek. Ma este egy nyílt üzenetet küldtünk mindenkinek: egységes csapat vagyunk, készek vagyunk megszenvedni a sikerért és mindhárom trófeát akarjuk.
Amikor nyersz, az öröm miatt kevésbé érzed a fáradtságot. Ennek a mostani Milannak a legnagyobb erőssége az, hogy ha valaki hiányzik, a többiek készen állnak, hogy a helyére lépjenek. Az edző meghozza a maga döntését, tudva, hogy a keret bármely tagjára számíthat.”
Elégedett vagy a két új igazolás játékával?
- Igen, mindketten bizonyítotttak (72%, 772 voks)
- Csak Emanuelson játéka tetszett (24%, 252 voks)
- Egyik sem mutatott túl sokat (4%, 38 voks)
- Csak Van Bommel játéka tetszett (1%, 10 voks)
Összes szavazat: 1 072

9 hozzászólás
„Én most egy szilárd Milant látok, tele játékosokkal, akik be akarják bizonyítani, hogy igenis sokat érnek. Ma este egy nyílt üzenetet küldtünk mindenkinek: egységes csapat vagyunk, készek vagyunk megszenvedni a sikerért és mindhárom trófeát akarjuk.”
Tetszik az ebben a bekezdésben rejlő hozzáállás!
Én is úgy érzem,hogy ebben a szezonban lehet keresni valónk;ha nem is triplázunk.Bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatban,pozitív irányba indultunk el és remélem,hogy végre magunk mögött hagyjuk az ínséges időket!:)
„ma este Thiago Silva természetfelettit produkált. A meccs után azt mondtam neki, hogy legközelebb ha elfogynak a csatáraink, akkor őt küldjük előre, mert védelemben és középpályán kiválóan játszik, már csak a támadó poszt maradt vissza.”
Nekem ez tetszik,és az is amit láttam.Egyszerűen csoda volt,ahogy Thiago játszott.Minden labdát megszerzett,majd 90%-ban jól is játszotta meg.Komolyan mondom,ha 100millió € adnának érte sem válnék meg tőle.Ha lehetne klónozni én Őt klónoztatnám,mert jelenleg szerintem Ő a legjobb védőnk,és a legjobb középpályásunk is 🙂
Amellett,hogy minden szavaddal egyetértek,még hozzá tenném,hogy mind a mentálisa mind a személyisége alapján a 33-as a legértékesebb játékosunk. A gól örömeinél meg mintha gyerek születne, úgy tud örülni:D http://www.youtube.com/watch?v=OfZHa0n6Jkc
-„talitása”
Hat a kupat es a bajnoksagot meg tudjuk,es meg is kell nyerjuk…a Ligat sajnos nehez lessz,de almodni szabad…a tegnap esti merkozesen Pato es Thiago Silva voltak a legjobbak,de Emanuelson is jol jatszott…turelmetlenul varom,hogy felepuljon Boateng.
Silva meze ugyebár a 33-as. Lehet hogy két Maldini van benne? Remélem hogy annyi szép momentumot fog okozni nekünk mint az olasz. Én sem adnám el semmi pénzért, szerintem a világ legjobb védője!!! Nehéz lesz úgy megtartanunk, hogy ha nem igazolnuk még védőt. Ő az egyetlen játékos a világon, hogyha 11-et klónoznánk belőle szarrá verné a Barcát is.
Kapuba én mást tennék, de amúgy megoldható lenne:D:D
Jó meccs volt!Merkel gyerek 1x sokat fog nekünk érni 2-3 év mulva!Kezd összeállni a csapat:)Forza Milan
San Siro városi derbit várok a kupa döntőben. Jó lesz 🙂