Emanuelson: Sokkal erősebbek vagyunk, mint az Inter

14

A Milan új szerzeménye, Urby Emanuelson igyekezett belopni magát a Milan szurkolók szívébe első nyilatkozatával:

„Sokkal erősebbek vagyunk, mint az Inter és ide igazolni egy álom beteljesülése.”

A 24 éves szélső 2014 júniusáig szóló szerződést írt alá a Milannal és ha Allegri is úgy akarja, már ezen a héten bevetheti a hollandot.

„A Milanhoz igazolni maga az álom. Minden szerdán történt, a tárgyalásokat hamar lezártuk és most már itt vagyok. Azonnal az edző rendelkezésére állok, remélem minél hamarabb bemutatkozhatok a csapatnál. Keményen fogok harcolni a helyemért.



Bárhol tudok játszani, középpályán és a védelemben is, akár jobb- akár baloldalon. Miben vagyok erősebb? Azt hiszem támadásban jobb vagyok.

Az a célom, hogy trófeákat nyerjek, és úgy gondolom, ennél a klubnál lesz lehetőségem erre. Ismerem Zlatan Ibrahimovicot, hiszen az Ajaxnál már játszottunk együtt.

Persze itt vannak még olyan klasszisok is, mint Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo, Clarence Seedorf vagy Alexandre Pato. Remélem, hogy tőlük sokat tanulok majd.”

A szurkolók kérdésére, hogy ki lesz a jobb Milánóban, Emanuelson röviden válaszolt:

„Sokkal erősebbek vagyunk, mint az Inter!”

[adrotate group=”3″]

14 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Én meg azt remélem, hogy a felsorolt játékostól, akiktől tanulni akar, Seedorftól csak olasz nyelvleckéket vesz majd. A többit nem kéne átvenni! 🙂

    • nem értek egyet… Nagyon sokat köszönhet a csapat Seedorf zsenialitásának! Szóval szerintem nagyon is van mit tanulni tőle… Nem azt mondom, hogy a mostani formáját kell átvenni, de attól még lehet tőle tanulni… Mint ahogy egy jó edzőtől is lehet mit tanulni, pedig kizárt hogy Mourinho lefutja Cristiano Ronaldot…

  2. Nem rossz a srác majd meg látjuk mi lesz belőle, gyors és technikás játékos és védelem bal oldalán és középpályán is bevethető. Hát ha még jönne Lazzari is akkor a Bajnokság tutira meg lenne.

  3. Remélem h már holnap mutatkozik be urby a kupába a samp ellen es remélem megálja majd a helyét de ebbe szinte biztos vagyok h jobb teljesitményt nyujt mint Antonini.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet