A Milan hivatalosan is megerősítette a La Gazzetta dello Sport értesüléseit, miszerint megszületett a megegyezés az AC Milan és a Sampdoria között Antonio Cassano ügyében. Az olasz válogatott támadó a piros-feketéknél folytatja pályafutását.
A hírek szerint a Samp elnöke, Riccardo Garrone elfogadta a milánóiak javaslatát: a két klub és a játékos közösen fizeti ki a Real Madridnak az esedékes járandóságot (a Samp és a királyi gárda közötti megegyezés szerint 5 millió euró körüli összeg illeti a madridiakat, ha Cassano szerződése lejárta előtt távozik a genovai csapattól). A Milan összesen 1,7 millió euróért veszi meg a játékost.
Cassano 3 évre, 2014-ig ír alá a Serie A éllovasához.
Kommentárok megjegyzik, hogy a Milan elnöke, Silvio Berlusconi karrierje egyik legjobbnak tűnő futballüzletét köti, 1,7 milliót fizet egy játékosért, akit a transfermarkt.de 18,5 millió euróra becsül. A Sampdoria elnöke, Riccardo Garrone viszont csaknem 15 millió eurót bukik Cassanón azzal, hogy még újabb 1,7 millió eurót fizet, hogy elvigyék tőle. (2007 nyarán 5,5 millió euróért vette kölcsön a Real Madridtól a támadót és állt 4,2 milliós éves fizetéséből 1,2-t. 2008 nyarán véglegesen átigazolta a klasszist, a Real több pénzt nem kért, de Cassano évi 2,8 milliós gázsiért írt alá. Ennyit kapott az előző két szezonra, vagyis 5,6 milliót. Az őszi félszezonért csak 700 ezer jár neki, mert egy olasz döntőbíróság megfelezte a fizetését.)
A Milan közlése szerint Cassano a csapattal tart a december 27-én kezdődő edzőtáborba, Dubajba.
Cassano azért távozik a Sampdoriától, mert összekülönbözött a klub elnökével. A sportvezető kezdeményezte is a csatár szerződésének felbontását, miután a válogatott labdarúgó októberben a nagy nyilvánosság előtt megsértette. A 28 éves játékos azóta bocsánatot kért, ám a Samp vezetői nem kértek belőle.
32 hozzászólás
Egyes források szerint a csatár maga is beszáll, és az összeg egy részét maga fizeti ki
ennek a mondatnak örülök a legjobban!Szép gesztus hogy bele száll a pénz dologba.Remélem hogy ien szép gesztussal is lesz itt a Milanba és nem lesznek balhéi!Nagy játékos,remélem befog vállni
Magico Cassano!!! Végre a miénk leszel!!!
Alakul a csapat… Elöl most már baromi jók vagyunk, már csak a fél középpályánkat kellene kirúgni a francba. Összesen 3 játékos kellene ebbe a csapatba. Két védő meg egy középpályás, és minden fronton jók lennénk.
Lesz itt még változás:) nem 1 játékosnak lefog járni a szerződése.Remélem minden simán fog alakulni igazolásokat tekintve.
Cassanoval a középpályán az előrejáték megoldva. Már csak futni is tudó ember kellene a középpályára és akkor See barátunknak csak a kupa meccsen kellene játszani az utolsó 10 percben 10 ember ellen 3-0- ás vezetésnél.
Szerintem nem fog ő bejönni! A Real Madridnál sem tudott bizonyítani,nálunk sem fog!
Csupán ez a véleményem,persze ne legyen igazam!
Ibrának se ment a Barcába, és nézd meg itt meg lövi a gólokat:)
Ez sötét érv. Ha valaki valahol szenved akkor az mindenhol fog? Jó lesz ő nálunk, labdatartás és a passzai is kiválóak!
Fischer: azért aki a Realnál nem bizonyított, az még nem jelenti azt, hogy nálunk sem fog. Elég csak a két hollandot(Sneider, Van der Vaart) említeni, de vannak még jópáran, akik Madridból eljöve „megtanultak” focizni. Ráadásul Cassano pont a Serie A-ban bizonyított már, hiszen Romában és a Sampban is húzóember volt. Én inkább arra lennék kiváncsi, milyen poszton és mennyire számol vele Allegri.
Vagy Huntelaart. És nézd a schalkéban.
Na ha tényleg igaz ez a hír, akkor azt hiszem most is egy jó kis átigazolási szezon elé nézünk 😀
De régen vártam már, hogy a Milanba kerüljön. Szerintem Cassano olyan ösztönös zseni akár Del Piero vagy Totti, csak neki 1 kerékkel kevesebb van mint ezeknek az uraknak. De bizom benne, hogy megnevelik itt Milánóban a srácok. Szerintem hatalmas húzás volt elhozni, ilyen olcsón. Legrosszabb esetben is annyit mint, Dinho ő is fog mutatni és fele annyi pénzért, fiatalabb és olasz. Ráadásul ez lehet az utolsó esélye, hogy mutasson valami nagyot és őt még nem is lehet „jól lakottnak” nevezni, hisz azért nem sok mindent nyert. A válogatottban Pirloval nagyon jók, most itt is megmutathatják magukat. Nagyon szurkolok neki.
Hol azok a nagy szavak Gallianitól hogy ´´nagy csatár´´fog jönni vagy senki?Erre jön egy szar!(de sajnos ahol nincs pénz oda jobbakat nem is várhatunk)
Aki megjárta a Roma-t, Real-t,Samp-t és még válogatott is, az biztos szar, totál „igazad” van… ráadásul alig került valamibe, Pippo sérült, Pato bármikor lesérül és Dinho valszeg távozik, szóval még teljesen értelmetlen is, nem? na ne viccelődjünk, hanem örüljünk 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=3–8s5PTC4M
Ebben igazad van hogy aki a roma real samp „trióban” játszott az rossz nem lehet.De….már nem huszonévei elején hanem végén.És ha valaki jól játszik a samp-ba attól még a milanban nem biztos.Balhés ürge….És nem egy olyan nagy klasszis amilyet felkonferált Galliani.Ez teljesen szubjektív vélemény, de szerintem egy fiatalabb játékost kellett volna venni.
Ezt a hírt máshol is olvastam, ott ugye azt írják, hogy mind a 3 részről 1,7 millió euró folyik be a Real kasszájába. Azért nem rossz üzlet ennyiért leigazolni egy ilyen játékost!
Kiegészítettem, átszerkesztettem. Köszönöm, hogy szóltál!
Cassano szar??????? Az egyik legtechnikásabb olasz focista manapság.
Hátha vki helyrerázza Nálunk! Mert a focitudása átlagon jóval feletti! De mindenképp KELL 1 irányitó,és 2 szélső védő!! Ha igy lesz,lehet esélyünk a BL-ben is. A végső győzelemre nem is,de a 4 közé elérhetünk! Cassano rengeteget segithet Nekünk(árthat is) ha Ő is ugy akarja!!!
Én bizom Cassanoban,remélem beválik,és különben is nem kerül sokba.Aztán kéne még egy pár ember,egy párnak meg utilaput kéne kötni a talpára.
Ha a télen, és vagy a nyáron igazolunk még két minőségi szélső védőt,legalább egy belsőt,és egy középpályást én már elégedett leszek.
Cassano nem irányító?!
jelen körülmények között (csatársérülések, dinho) nagyon jó igazolás cassano, ha csak a játéktudását nézzük és emellé jön még a szerintem a milannak nagyon kedvező alacsony ár (ki ne adna érte 1,7 millát?)
Cassano gyakorlatilag a középpályán és a csatársorban is megél. Ezért kellett egy ilyen univerzális játékos. Kicsit olyan, mint a fénykorában volt Seedorf. Ha Cassano azért jött, hogy Seedorfot soha az életben ne lássam Milan-mezben a pályán, akkor remek vétel volt! A hollandnak akkora arca van, amekkora segge. Nem csinál semmit, de legalább ellövöldözi 0 hatékonysággal a labdákat. Isten hozott, Antonio!
Én arra leszek kiváncsi hogy egyszerre hogy lessz a pályán Cassano,Pato,Robinho és Ibra??. Mert én szivem szerint egyszerre játszatnám,őket.Kérdés Cassano tud e See posztján játszani,mert ha igen akkkor nagyot nyertünk vele..
Én nagy csodálója voltam Cassano-nak már szinte tini korában is a Bari-ban. Sajnáltam, hogy kicsit félre csúszott a karriere. Azt gondolom a Sampdoriaban ő volt a császár és kicsit elkényelmesedett. A Milanban viszont számos olyan „nagy ágyú” van, aki képes lesz megregulázni őt.(Ha nem más Ibra majd kezelésbe veszi, mint a szegény Strassert 🙂 )
Egyébként meg egy tipikus zseni, nagy hasznára lehet a MILAN-nak!!!
Ja csak ő nem fogja szó nélkül hagyni mint Strasser :D:D
jól járunk vele.
pippo úgyis nemsokára visszavonul.
Azért sajnáltam szegény Strassert dee igazából imbraba én sem álltam volna bele 😀 De az tény h Cassano nem hagyná.
Am meg egyre több Milanos gondolja itt úgy h See nak szabad utat kéne adnih és jól is gondoljátok már nem megy neki és szerintem már nem is fog neki nem is a kora a legnagyobb probléma mertnézzük csak pippot , hanem ink. úgy gondolom msot valami zajlik benne… mert szerintem a foci tudásával nincs baj csak lassítja a támadást és ha nagyon nem muszály akkor inkább hátrafele játszik vagy bele bonyolódik párharcokba amit mostanába egyre inkább elveszít…Sajnos ez van nem kell ő már nekünk…De megjegyzem Pirlo is egyre inkább ingadizó teljesítményt nyújt és őrajta is éészre lehet vennih az iszonyatosan jó labdái mellett h lassítja a középpályát.
Hat szerintem nem kellet volna egy ve’n……FOS….
Sziasztok csak egy kis figyelem felhívás :huntelaar sztár volt nalunk nem ment neki most megint csaszi, borriello Milan előtt nagyon ment utána nálunk nem most megint jó gilardino parma-ba sztár volt nalunk megint csak 0 most megint jó vagyis szerintem nem biztos hogy sokszor a játékossal van gond!!! De remélem nálunk játszva megtanulják az ellenfelek ki az a Cassano!!! Mint már írtam Seedorf byby ,Antonini 5. osztályba se való.De pl van olyan védő aki korához képest sztem nagyon jó csak elfelejtik Oddo csak ennyi
Rocco.. Én is rémélem hogy majd Cassano megmutatja az emberekne mi is rejlik benne és nem a modorára gondolok hanem a góljaira. Seedorfot és ANtoninit villam gyorsan elkéne paxolni mert ez db szar amit csinalnak sztem nagymamám is jobb lenne náluk.. Oddorol annyit hogy részben igazad van mert ha neki megy akkor ő szaladgál passzol és védekezik is amit antoniniről nem lehet elmondani… Kikéne őt próbálni hogy még mi rejlik benne és akkor megtudnánk hogy hog állunk vele.. Nem tom meik meccs volt az amikor Antonini helyére becserélték Oddo-t és ő pedig 2 gólpasszal hálalta meg a bizalmat az annyira tetszett nekem 🙂
slycer01 köszi a reagálást örülök hogy vannak akik attól hogy drukkolnak még tudnak reálisak is maradni. Ez mindenkire vonatkozik aki tud kritikus szemmel is nézni:) Mert azért igazán azzal a csapattal kell lennünk a legnagyobb kritikusak melynek drukkolunk amelyben hiszünk!!! és ha lehetünk jók akkor mérten akarnánk a legjobbak lenni főleg ha csak egy kicsi hiányzik.