Sampdoria-Milan: Vélemények a találkozóról

6

ADRIANO GALLIANI

“A találkozó után beszéltem Silvio Berlusconival, aki nagyon elégedett volt a csapattal. Az eredményt el kell fogadni. Ha a végén Robinho lövése beakad a jobb alsóba, most a győzelemről beszélgetnénk, de megismétlem, a futball ilyen, néha döntetlent játszol.

Persze csalódottak vagyunk, mert veszítettünk két pontot, de összességébe elégedettek lehetünk a csapat fejlődésével. A múltban előfordult, hogy úgy nyertünk mérkőzést, hogy csak döntetlent érdemeltünk, ma pedig csak egy pontot szereztük, pedig hármat érdemeltünk volna.

Nyugodt vagyok, mert ennek a csapatnak van karaktere, ez pedig tetszik.



Abate teljesítménye? Ignazio egy gyorsasággal megáldott futballista, aki szorgos munkával fejleszti a többi képességét. Egyre jobb és jobb lesz. Még csak 24 éves és nagyon büszkék vagyunk rá, mert saját nevelésünk, aki az utánpótlás akadémiánkról került ki.

Robinho egy klasszis játékos, aki védekezni is tud. Kedvelem azokat a támadókat, akik besegítenek a védekezésbe is.”

ALLEGRI

“Ez volt az idei szezon egyik legjobb teljesítménye a csapattól. A srácok magas ritmusban játszottak, a sűrű programunk ellenére.

Sajnálom a végeredményt, mert könnyedén megnyerhettük volna a meccset. Ettől függetlenül elégedett vagyok a játékosokkal.

A Sampdoria egyenlítő góljánál az emberfogásunk gyenge volt, így kerülhetett Pazzini elé a labda.

Miért nem cseréltem be korábban  Ronaldinhót? A csapat jól játszott, ezért nem akartam megbontani az egyensúlyt cserékkel. Ne tűnt jó ötletnek, mert esélyt adtunk volna nekik a kontrákra. Úgy éreztem, hogy jobb nem hozzányúlni a pályán lévő csapathoz.”

THIAGO SILVA

“Remek meccset játszottunk, de nem lehetek teljesen elégedett, miután az én hibám miatt szerezhetett gólt Pazzini. nekem kellett volna vigyáznom rá. Szabadon hagytam, egy ilyen játékos esetében ez nagy hiba, és általában megfizetsz érte.

A döntetlen ellenére a Milan jól teljesített ma este. Ez a közösség sokáig juthat a szezonban.

Robinho? Boldog vagyok miatta. Fokozatosan fejlődik nálunk és ma ö volt a meccs embere.

Ha most nyertünk volna, még magabiztosabban vezetnénk a bajnokságot, ami talán kicsit kényelmessé tenne minket. A két pont lehullajtása után biztosan koncentráltabbak leszünk a következő meccseken is. Talán ez lehet a ma este pozitívuma.”

IGNAZIO ABATE

“Elégedett vagyok a csapattal. Csak a eredmény miatt lehet hiányérzetünk. Jó felfogásban játszottunk. Mindig a legjobbat igyekszünk nyújtani, még akkor is, ha a mostanihoz hasonló gyatra talajon kell futballoznunk.

Egy kicsit fáradtak voltunk a sűrű program miatt, de mindenki szívét-lelkét kitette a pályára a 95 perc alatt. Ugyanígy kell folytatnunk, ilyen teljesítménnyel sok sikerben lehet részünk. Védekezésben is jók voltunk. Itt kell megköszönnöm Gattusónak, hogy olyan sokszor besegít nekem a szélen.

Eddig jól alakul a szezon. Az edzőnkre kell hallgatnunk, aki mindig elszántságot és áldozathozatalt kér tőlünk. Csak így lehet megnyerni egy bajnokságot.”

ALESSANDRO NESTA

“A találkozó utolsó részében mindent megtettünk, hogy nyerjünk. Az első félidő szinte tökéletesre sikerült, aztán egy hiba elég volt, az egyenlítéshez. Kár érte, mert győzelmet érdemeltünk volna.

Nekünk védőknek az a célunk, hogy megőrizzük a kapunkat a góltól. Ma nem figyeltem oda Gastaldellóra a szögletnél és gólt kaptunk. Ennek ellenére a csapat megmutatta az erejét, ami fontos dolog.

Abate? Ignazio jól teljesít, a felfutásai fontosak a csapatjáték szempontjából.

A tabella? Egyelőre minden rendben, persze kicsit fáj, hogy nem gyűjtöttünk be újabb három pontot.”

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Allegri hamarabb is cserélhetett volna,mert adta magát,h R80 már See helyett jöjjön hamarabb és Ibra is olómlábakon mozgott!!!Mire vártál az iksznél???FORZA ROSSONERI!!!!

  2. Silva úgy nyilatkozott mint egy valódi sportember.Elismerte a felelősségét,ami szerintem csak 50%-ban volt az övé,a másik 50% Nestáé,aki mellől nagyon simán fejelt a játékos.Nesta is azt mondta,hogy nem figyelt oda.Azt nem értem,ha a játékosok tudnak ilyen korrektek lenni,a vezetőség és az edző miért nem?Érthetetlen számomra a dolog.

    Allegri:A csapat jól játszott nem akarta,hogy lekontrázzanak.Basszus Seedorfnál Dinho se tud kevesebbet futni.Az meg,hogy jól játszottunk a végén egyáltalán nem See-nek volt köszönhető,hisz már majdnem újra kellett éleszteni annyira haldoklott a pályán.Szerintem rosszabbak semmiképpen sem lettünk volna,ha mondjuk a 70. perctől Dinho van fent,meg Flamini.Na mind1,ennyit a korrektségről.Inkább mondta volna meg kerek-perec,hogy Dinhora nem számítunk,el fogjuk adni,ne várjátok,hogy játsszon,meg akkor sem fog,ha Seedorf gipszben járókerettel megy a pályára.Ezt így korrektnek tartanám,de ezt a köntörfalazást rühellem…

  3. Minden csapat gyengén teljesített, mert meg maradt az előnyünk! A Lazio, a Napoli, a Juve és a Róma is rosszul teljesített így meg maradt az előnyünk! Jobb lett volna nyerni,de hát ez van! Ha Seedorf bevágja a ziccerét akkor most 3 pontnak örülnénk! Nagyon jól játszottunk egy hiba volt a védelemben! Én a támadó játékunkat nem érzem erősnek, mert sok helyzetet kihagyunk! Minden meccsen nyerhetnénk 5-tel ha kihasználnánk a lehetőségeket! Forza Milan

  4. Thiago Silva-ról eddig is tudtam, hogy egy fantasztikus játékos, de a legutóbbi nyilatkozataiból az is kiderül hogy egy nagyon erkölcsös ember, és követendő példa. Nem sokan vállalják így magukra a hibáikat. BRAVÓ!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet