Angol internetes források szerint egyre nehezebb helyzetben van a Manchester Citynél Mario Balotelli. Az 1990-es születésű, olasz válogatott labdarúgó a nyáron igazolt Angliába az Intertől. Az átigazolás érdekessége az volt, hogy miközben olasz csapatával májusban mindent megnyert – igaz, botrányaival sorozatosan kilógott a csapatból -úgy úgy döntött: követi régi mesterét a szigetországba, ha nagyon kell. Pontosabban, ha a Milannak nem kell.
A Palermóban ghánai szülőktől született csatár ugyanis hatalmas Milan-szurkoló, s nyilatkozatainak többségében ezt meg is említi. Jellemző, hogy 2006-ban, amikor eldőlt, hogy melyik felnőtt csapatban folytassa pályafutását, az döntött a Liverpool, a Chelsea, a MU, Fiorentina, a Barcelona és az Internazionale között az utóbbi javára, hogy itt (értsd: Milánóban) lehet a legközelebb álmai Milanjához.
Ezért aztán nem is meglepő, hogy a távozási szándékát már jó előre bejelentő Balotelli eladásakor a nyáron az Inter vezetői egyetlen szempontot tartottak szem előtt: jószerivel bárki viheti a játékost, csak a Milan nem. Jött a a dúsgazdag Manchester City, illetve Mancini – és Balotelli 24 millió fontért költözhetett is.
Az összeget és a játékos tehetségét ismerve azonban meglepő, hogy Mario mindössze 4 meccsen kapott bizalmat az általa jól ismert menedzsertől: a 3 bajnoki és egy Európa Liga meccsen azonban Balotelli hozta a formáját: 3 gólt szerzett és 3 lapot gyűjtött be, 1 pirosat is.
Nem csoda, hogy a City öltözőjében sem Balotelli a legnagyobb kedvenc. A jóindulat, a türelem lassan elfogy vele szemben is – állítják az angol internetes oldalak. Sőt, már olyan cikkek is megjelentek, amelyek azt taglalják, hogy a ghánai-olasz csak szabadságon van Angliában… Mindezt erősíti a játékosnak a nyilatkozata, amelyet az olasz La Gazzetta dello Sportnak adott, és amiben arról beszél meglehetős nyíltsággal, hogy szívesen játszana újra együtt Zlatan Ibrahimoviccsal. „Mindegy, hogy melyik csapatban, de nagyon szeretnék újra mellette lenni” – mondta a 20 éves fiatalember. Az interjú megjelenésével szinte egy időben az olasz lapok arról számoltak be, hogy Balotelli együtt vacsorázott a Milan ügyvezető elnökével, Adriano Gallianival, és többek közt a fiatal olasz támadó esetleges Milanba szerződéséről is szót váltottak.
Ez viszont „már kiütötte a biztosítékot” a City több játékosánál. Adebayor, Wright Philips, Lescott és a többiek egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: meddig kivételezik még Mancini Balotellivel? Miért vacsorázhat ő nyilvánosan egy másik klub vezetőjével?
Míg Angliában egyre kínosabb a csatár helyzete, addig Balotelli „szerelménél, a Milannál egyre égetőbb a csatárhelyzet. A három hete a Serie A élén álló egyesület támadói közül megsérült Inzaghi és Pato is, sőt Pippo esetében arról szólnak a hírek, hogy a játékosnak vélhetően a teljes szezont ki kell hagynia. Mivel Ronaldinho távozása is folyamatosan napirenden van a klubnál, jelenleg csak Ibrahimovic és Robinho jelenti a rossoneri megbízható támadószekcióját. Magyarán: senki nem lepődne meg, ha a télen érkezne egy újabb támadó. Akár végleg, akár kölcsönbe. Esetleg egy olyan, aki ismeri a körülményeket, a várost, beszéli a nyelvet és játszott már együtt Ibrával…
Az angol források szerint az elmúlt napok eseményeiből még nem szabad egyértelműen azt a következtetést levonni, hogy Balotelli a Milanhoz megy. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a hivatalos kapcsolatfelvételnél már előrébb tartanak a felek. Ahogy a Sun fogalmaz: Balotelli már a Milan öltözőfolyosóján van…
12 hozzászólás
Ha már az Internél és a Man. Citynél is viselkedési problémák voltak Balotellivel akkor a Milan hogy gondolja megoldani ezt az igen jelentős problémát?
Ha ilyen sűrűn fog sárga, ill. piros lapokat kapni akkor meg pláne nem lesz a csapat hasznára.
Egyébként ha a fenti problémákat tudja orvosolni, akkor jó lenne ha a Milan-ba játszana:D
Én személy szerint nagyon örülnék az érkezésének, a csatárhiány, a képességei és a Milan iránti szeretetéből fakadóan, én bízom benne, hogy az itteniek jó hatással lennének rá, viszont semleges szemlélőnek most már fel tudnánk állni olyan csapattal, amitől rettegni kell 🙂 (gondolok itt az Abbiati-Gattuso-Ambrosini-Flamini-Boateng-Ibrahimovic-Balotelli tengelyre)
Igen, én is örülnék, de a viselkedés ha ugyanolyan marad mint az előző két klubjánál akkor ….
…akkor mennie kell
De véleményem szerint mindenképpen le kell szerződtetni. Először elég lenne csak kölcsönvenni kicsit (jó kis opciós joggal a megvásárlásra). Ha már itt van, akkor meg úgy is kiderül, hogy változtatható-e a viselkedése vagy sem. Ha igen akkor elhozzuk, ha nem akkor visszaadjuk.
Szerintem Balotelli király és szükség van rá. Itt talán élvezné a játékot mert ez a kedvenc klubja.
Meg itt vannak, akik rendbe teszik (Ibra, Gatta, ha kell Maldini 😀 de Allegri sem szívbajos 🙂 )
Nagyon remélem, hogy sikerül leigazolni. Nekem a játékban mindig ő az első igazolásom… 🙂 Elképzelhetetlen, hogy ha valaki ekkora Milan szurkoló, akkor ne játsszon jól és ne moderálná magát.
azért nem biztos hogy ennyire naivan kellene hozzáállni, ez a srác nem bír magával, nagy az arca, és nem bír viselkedni és fegyelmezni magát, ez nem változna attól, hogy a kedvenc csapatában van, csak elszállna az agya, mert hogy így is simán elérte hogy ide jöhessen… Én nem vagyok benne biztos hogy jó ötlet… Sokkal inkább építenék be saját neveléseket, vagy Adiyiaht, vagy Paloshit, vagy valami fiatalokat, akikben megtalálható némi alázat… Már Ibra se semmi hogy nálunk játszik, persze nagyon kell ide, mert mindig gólt rúg, de ettől még ő is egy arrogáns állat…
en peldaul egyaltalan nem orulnek neki h ha a milanban jatszana meg mivel fiatal es forrofeju talan ha egy kicsit oregebb lesz es beno a feje lagya 🙂
Én örülnék Balotelli idehozatalának, amennyiben benő a feje lágya.
Balotelli, Pato + Ibra val szép kis támadósorunk lenne. Meg még Robinho…
Nem kell… Utálom és nem olyan kimagasló focista, itt csak még nagyképűbb lenne, ilyenek nem kellenek a Milanba…
Paloschi!